Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-14 / 110. szám
1939 MÁJUS 14. VASÁRNAP-tehjideKi JfefitARHIRIíAE KAZÁRFÖLD — SZEGÉNYORSZÁG ÍRTA ......................................—...........................................— VASSLÁSZLÓ NEMZEDÉKEK HARCA EGY KÖNYV KÖRÜL meg az, hogy a cseh földreform 'során magyar parasztok alig kaptak földet és a maradékbirtokokból is nap-nap után túrták ki a szláv kolonisták a színmagyar terület őslakosait? így született meg az új népi szellemű magyar cserkészmozgalom, amely a kis gömöri majorból kiindulva végig áradt az egész magyar életen, a határokon túl először az erdélyi fiatalok között, majd utána sokkal eredményesebben az anyaországban. A falujárással megnyílt előttünk a magyar élet, mint egy tanulságos könyv, csak olvasni kellett tudni belőle. Nemsokára ezt is megtanultuk igazi könyvekből. Visszaemlékezünk a gombaszögi regősiskola könyvtárára és a rákövetkező műveket látjuk magunk előtt: elsősorban a magyar népköltészet nagy gyűjteménye, amelyet a Kisfaludy Társaság adott ki, Arany László: Magyar Népmesék, Gragger Róbert: Magyar népballadák, Petőfi, Arany, Czuczor, Tompa, Garay, Benedek Elek, Ady, Móricz Zsigrnond, Szabó Dezső, Szekfű Gyula művei, azután Bartók Béla és Kodály Zoltán magyar népdalai. Akkoriban került kezünkbe Kodolányi János úttörő röpirata is („A hazugság öl!”) — az ormánsági egykeveszedelemről. Elsősorban ezek a felejthetetlen írások szántottak alá jó mélyen bennünk, hogy azután a nyári falujárások ismeretei, eredményei dús vetést érjenek el. Tűnnek a bűvös igék és balladák Tiszaháti vándorlásaink során kezdetben csak a magyar nyelvterület érdekelt, de nemsokára tapasztalhattuk, hogy az nem választható el a más nemzetiségi területektől sem, tehát ismernünk kell az egész Ruszinszkót, a rutén nép társadalmi és kulturális helyzetét is. Megdöbbentő kép fogadott mindenütt, amerre jártunk: kiégett magyar dohány földek és legionista betonistállók, roskadó magyar iskolák és mi- litarizált szláv telepek. Sehol oly élesen nem láttuk a gyarmati kizsákmányolás megnyilvánulását, mint Ruszinszkóban. Pompás cseh betonpaloták, bankóriások, gyári lerakatok előtt fáradt nézésű magyarok és ruténok ácsorogtak, fent a falvakban skorbutos, golyvás emberek, kaftános, imatakaros zsidók, hagymakupolás templomok, hármaskeresz- tek, ikonok, végeláthatatlan búcsújárások: mind-mind úgy hatottak ránk, fiatalokra, mint valami örvénybe szédítő kaleidoszkóp. Ismerni, látni, tudni akartuk ennek a különös, rejtélyes világnak a múltját és a szakirodalmat kutatva, került kezünkbe Bartha Miklós könyve: a „Kazárföldön”. Mi „Szegényország- nak” neveztük el ezt a földet, mikor fiatal diákokként jártuk éhség-völgyeit és kopasz hegyoldalait, de az új név mögött a Bartha Miklós meglátta-bajok bizony mind megvoltak, legtöbbje súlyosabb és megnőtt arányokban, most már a régi mulasztás és az Egán-féle ruténmentés pokolian megszervezett el- gáncsolásának szörnyű következményeivel, amelyek az új cseh helyzetben egyformán sújtották a rutén néppel együtt a hajdan „uralkodó” magyar rétegeket is. Mintha Bartha Miklós szelleme és igazlátó szeme irányította volna ru- szinszkói falujáró csoportunk vezetőjét, amikor a Prágai Magyar Hírlap hasábjain „Tíz nap Szegényországban” címmel el kezdte írni egész országszerte nagy megdöbbenést keltő szociográfiai beszámolóját: „Szegényország! Süllyedő népi világ, költöző tiszaháti gólyák! Tűnnek a bűvös igék, a balladák; nem tejel már eleget a fehérszőrű marha, keveset hoz már a kicsi parasztföld, nevetséges az ősi ipar. Sujtásos öreg gazdák, mélán ültök a házaitok előtt a változás döbbenetében. Nincs menekvés... A ti fiaitok is munkások lesznek a megvásárló bankhitel’ örvényében, mint a törpebirtokosok és nincstelenek serege körülöttetek”. Nincs menekvés! — írta le keserű lázadozással 1930 nyarán a falujáró magyar diák, de lehetett volna még, ha Egán Ede és Darányi Ignác Hegyvidéki Akcióját nem gáncsolják el hazai bűnös kezek és a kétszáz község hetvenezer emberének életét kiszabadítják a Schönborn-grófok latifundíu- mos öleléséből. Még lehetett voina^ menekvés, ha idejében hallgatnak Bartha Miklós figyelmeztető kiáltására és akkor talán a falujáró magyar diákok sem találkoztak volna 1930 nyarán cseh kolóniákkal a nagydobronyi határban és legionista betonistállókkal a bátyúi pusztuló magyarság szigetén... r r Atokvölgye... Éhség földje... Terra Incognita gédiáját, amelyet a zsidó ortodoxia engesztelhetetlen bosszúja hajtott végre a polanai erdőben. Egy másik cseh író, I. Hersovszky a bejárt Ruszinszkót Terrat lncognita-nsk nevezi. És errői a vidékről jelent meg áz első magyar- nyelvű Viharsarok-könyv, Fábry Zoltán: „Éjség földje”, amelyet azonban a cseh hatóság azonnal elkoboztatotí, második kiadása pedig tiszta fehér lapokkal jelenhetett meg... Rákóczi utolsó szállása, hűséges ruszinjainak csodálatos földje, sokszor változtatta meg nevét a századok folyamán, de a társadalmi viszonyok mintha megme- remiitek volna, csak az éhség lett kiáU tóbb és a nyomor határtalanabb. Most, hogy újra hazakerült, tudunk:e majd olyan nevet adni, amelyhez végre sem a „kazár”, sem az „átok”, sem pedig a „szegény” és „éjség” jelzője nem fűződik, hanem az emberi létforma boldogsága és nyugalma. Vadijefztö őrtüzek a Verhovira alján Különös érzés most újra elolvasni a Kazárföldet, néhol mintha szociográfiai naplónkat olvasnánk. Találkoztunk mi is a hírhedt kazár-uzsora minden válfajával és láttuk a Schön« born-uradalom átokverését. Láttuk a szolyvai őrtüzeket is, amiket a rutén nép az uradalom vadjai ellen gyújt meg védelemként, éktelen ostorpatto- gatással, kürtszóval és panaszos jajveszékeléssel, hogy hallja meg a vaddisznó és féljen tőle', — de hallja meg a földi hatalom is és könyörüljön meg rajtuk. Mikor először hallottuk barangolásunkban ezt az éktelen zajt, megborzongtunk azt hittük, hogy a falu népét ölik. így őrzik a szegény rutének kicsi burgonyájukat és kukoricájukat tavasztól termésbetakarításig, a vaddisznók és az urasági szuverén szarvastehenek ellen. Mert a vadkár a Ruténföldön valóságos istencsapás, hiszen sokszor a rutén embernek egész évi munkáját, reménységét teszik tönkre a vaddisznók. Ruszinszkói vándorlásainkból később költészet nőtt ki, egyik társunk, Sáfáry László költő mélységes erővel lélegzi fel verseiben ennek a világnak táj- és embertörténéseit: Vaszil gazda a Verhovinán, egy félhold földje is van talán, kukoricát vetett belé, és ha Istenke is úgy akarja. ' Egy könyv hetek óta különös lázban tartja a magyar olvasóközönséget, amit biztató jelenségnek mondhatnánk ebben a betű-ölő, ösztönökből táplálkozó korban, ha a könyvet valóban el is olvasnák mindazok, akik érette lelkesednek vagy ellene most büntető hadjáratot vezetnek. De az az érzésünk, amint a könyv harmadik kiadása után felcsa- podó pro és kontraírásokat olvassuk, hogy Bartha Miklós hatalmas erővel megírt Kazárföldjét a méltatok nem mindegyike értette meg teljes, szerves egészében. Valamiről mindegyik tábor megfeledkezett a kazárkérdéshez egyes hasonlóan lényeges problémákat továbbra is a negyvenéves könyv lapjain hagytak porosodni, vagy legalább is néni tulajdonítanak nekik olyan fontosságot, aminőt Bartha Miklós óta ma is megérdemelnének. Négy évtized telt el a könyv megírása óta, háborús évek, súlyos forradalmak és országrengések közepette, de a kazárkérdéssel együtt ma is égő, feszítő izgalom marad: a földkérdés, a nagybirtokok ügye. Négy évtized óta úgyszólván minden nemzedék elérkezett arra a nagy magyar útra, amelyet a Darányi lgnácok, Egan Edék, Bartha Miklósok és Nagyatádiak építettek ki ma is nehezen járhatóvá. Hiába voltak elszakító országhatárok az ezeréves magyar tömbön belül, a magyar ifjúság Erdélyben és a volt Csehszlovákiában is megtalálta ezt az utat, sok-sok botladozással, tévelygő kanyarokkal, de végül mégis megtalálta ! Idehaza kevesen tudják, hogy a hajdani csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalmakra mily üdítően hatott több más elfelejtett könyv között a „Kazár földön” című szervesen megírt, magasrangú szociográfiai riportsorozat. A következőkben erről a fölszabadító élményünkről, új utakra irányító fölfedezésünkről emlékezünk meg, tisztelegve Bartha Miklós szelleme előtt. „Ki taniája ez a nyárfás“ Felvidéki fiatalságunk a csehszlovák uralom első éveiben a cserkészeten keresztül jutott el a magyar nép életéhez és a magyar falu ismeretlen hétköznapjaihoz. Boldogabb és nyugodtabb idők elfogulatlan krónikásai fogják majd megállapítani, mily sokat köszönhet a magyar nemzetnevelés a gombaszögi regősiskolának, ahol — 1928 nyarán — az egybegyűlt pozsonyi, érsekújvári, losonci, rimaszombati, rozsnyói és beregszászi magyar gimnazisták és főiskolások elindították az új népi gyökerű magyar cserkészet megszületését. 1926 nyári hónapjaiban a felvidéki magyar diákok nekivágtak az országutaknak és bejárták Csallóközt, Mátyusföldet és a Garam völgyét. A másik esztendőben már Gömör, Bodrogköz, Ung Bereg és Ugocsa magyar tájain jártak a cserkészek, akiket kezdetben még csak a babonák, érdekes dűlőnevek, régiségek és cifra faragások. vonzottak és eleinte csak a falu inteligenciájával beszélgettek, a bakternótákat is ebédközben a plébános ajkáról jegyeztük le... Később, ahogy tágultak az illatos mezők és szélesre nőttek a kanyargó patakok, mi is kezdtünk tovább nézni az egzotikus tárgyakon túl; már a cifra fejfák halott tulajdonosai és élő faragói, meg a bakternóták éneklői érdekeltek minket. Megismertük a kisgazdák, földmunkások, iparosok és munkások életét, a falu története mellett a nép története és szociális helyzete kezdett érdekelni mindnyájunkat, érdekelt: kié a föld. Szimbólum, hogy akkoriban legkedveltebb dalunk a „Ki tanyája ez a nyárfás” volt...) Hogyan történhetett Keresztül-kasul jártuk „Szegényország” szépséges völgyeit, megmásztuk a havasi legelőket, aludtunk a holatyni pásztorok kunyhóiban, esténkint hallgattuk Suhaj Nikola életének történetét, annak a legendás Suhajnak, aki védte a gyengéket és büntette a hatalmasokat. Oh, és jártunk a zengzetes nevű Kolocsaván is, Suhaj szülőfalujában és magunkba szívtuk az erdőszéli páfrányok és fenyők illatát. Igen, igen, minden gyönyörűségben részünk volt, még az ikonok ragyogását is megcsodáltuk, valamint a polanai kaftánosok keleties imádkozásai, nyújtott énekei is megillettek bennünket, de mindezeken túl hallottuk az éhező rutének üvöltéseit is, megkóstoltuk egyetlen táplálékukat: a puliszkát és zabkenyerüket, amelynek lisztjét bükkfakéreggel és polyvával szaporítják. A cseh kormány egyízben, hogy megszabaduljon a morva-vidék nagy rozstermésétől, az agrárpárt útján ideszállította feleslegeit. A szegény rutének azonban a rozslisztet is úgy kezelték, mint a tengerilisztet: befőzték tehát a vízbe, minekfolytán ízetlen keményítő lett belőle és súlyos gyomorbajokat okozott. A nép fellázadt és visszatért a kukoricához. Korrupciók és csalások hívták fel a hatóságok figyelmét a Gabonaszindikátusra, amely — az agrárpárt malmára — óriási tengeriüzleteket bonyolított le; a vizsgálatoknak úgyszólván semmi eredménye nem lett, a pártnak szüksége volt a milliós nyereségre és nem törődött azzal, mit művelnek a zsidókereskedők a ruténekkel. Külföldi újságírók, nagynevű publicisták és cseh írók látogattak el ide, hogy meggyőződjenek Európának erről a századokkal elmaradt, lelketlen gettó- világába, ahol azonban inkább a rutén nép él a megbélyegzettek gettójában... Egy tehetséges cseh regényíró Ivan 01- bracht sorozatos riportokban világított rá a szörnyű társadalmi sötétségben megfeneklett ruszinság nyomorára, egyszer Névtelen Föld-nek, másszor pedig Átokvölgyének nevezi a társadalmi erőknek ezt az egyenlőtlen méretű világát és egyik munkájában meggyőző adatokkal világítja meg Egán Ede traaz asztalán. Az Istenkenek segítni kell, mert néha bántanak a hegyek. Az erdöszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint Vaszil és a három nagyobbik gyerek. Ö furcsa, szörnyű éjszaka! Puliszkás álmot küldtek a hegvek. ö furcsa szörnyű éjszaka! A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg. így versel a költő, és őse, a ragyogó tollú publicista a próza tüzes ércével zúzza a süket falakat: „A nép.vet, az uradalmi vad arat. A nép éhezik, az uradalmi vad lakmároz- A nép satnyul, pusztul, elvándorol, az uradalmi vad tenyészik, szaporodik, tért foglal... Hát a nyomorult paratsztot ki védelmezi a szuverén szarvasok és főmagasságú disznók falánksága ellen?” Szegény ruszinoknak egyetlen joguk és menedékük van: az őrtűz és az üvöltözés. „Ott kuporogtak, dideregtek a tűz mellett. Vállukat gyapjas guba födte, különben mezítláb volt valamennyi, kivált a gyermekek és az asszonynép::: Köröskörül nagy az éjszaka. Se hold«
