Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-16 / 86. szám

IO TEBWDEta -jMa<ste\RHiraaE 1939 ÁPRILIS 16. VASÁRNAP ószövetségi kívánságuk nem megy telje­sedésbe. A már kisorsolt felvidéki Ku­páért" sem játszik egyik egyesület sem, valamint az eddig már felvételre jelentke­zett 12 egyesület azonnali hatállyal vissza­vonja a jelentkezést. Reméljük, hogy az MLSz uraiban győz a jobb belátás és a szakításra nem fog sor kerülni. Czopf Ferenc dr. elnök ezen bejelentési tudomásul vette és kinyilatkoztatta, hogy a komáromi értekezlet egyhangú határoza­tát a legsürgősebben jelenti az MLSz el­nökségének. A komáromi értekezlet egyhangú állás- foglalása is fényesen bizonyítja a vissza­csatolt felvidékiek fegyelmezett és össze­tartó erejét, mely alaposan megedződött abban a 20 éves küzdelemben, amikor jó­ban és rosszban is egymás mellett kitar­tottak. mm Katonai személyek részére is adományozza a kormányzó a titkos tanácsosi méltóságot Magyarország Főméltóságú Kormány­zója a következő legfelsőbb kéziratot mél- tóztatott kibocsátani: Kedves gróf Teleki! A magyar királyi titkos tanácsosi méltóság rendszeresítése tárgyában 1935. évi december hó 19-én kelt kéziratom kiegészítéseképpen elren­delem, hogy abba az első bekezdés után a következő szövegű új bekezdés vétessék fel: „A magyar királyi titkos tanácsosi mél­tóságot tényleges és nyugállományú kato­nai személyek részére katonai érdemeik elismeréséül hadúri jogomnál fogva a ma­gyar királyi honvédelmi miniszter közvet­len előterjesztésére adományozom. A megtörtént adományozásról a honvé­delmi miniszter a magyar királyi minisz­terelnököt haladéktalanul értesítse.” Kelt Budapesten, 1939. évi március hó 16. napján. Horthy s. k. gróf Teleki Pál s. k. " ____// // Anyák Napja Az év egyik legszebb és legmagasztoeabb ünnepe az Anyák Napja, melyet az egész nyugat május második vasárnapján — ez évben május 14-én, — ünnepel. Ez a gyönyörű gondolat, bár évről-évre nagyobb méreteket ölt, nálunk még mindig nem az a bensőséges szép ünnep, mint kül­földön» ahol az Anyák Napja az év egyik legnagyobb és legszebb ünnepe. Némely helyen a család Anyák Napján nem is ebédel otthon, hogy az Anyát, aki az egész évet családjáért dolgozva tölti el, egy évben egyszer meleg szeretettel, tisztelet­tel és ajándékkal övezze körül. Soha nem időszerűbb az Anyák Napja, mint napjainkban, amikor a 20 évig idegen­ben élő, esetleg gyermekeitől elszakított. Magyar Anyákat ünnepelhetjük. Nincs szebb gondolat, mint az önfelál­dozó jó Anyát, aki egész évben gyermekeit szolgálja egyszer egy évben kiszolgálni. Nem lehet nagyobb öröm, mint az ajándé­kozás öröme, mikor az Édesanyát ajándé­kozhatjuk meg, az Anyák Ünnepén: Anyák Napján. Az önfeláldozó Anyának nem sze­rezhetünk nagyobb örömet, mint azb ha a gyermek ezeretete jeléül, legyen az bármily csekélység, ajándékkal lepi meg. Sági Farkas István: aranyszívű püspök A történelem rohanó perceiben olyan kedves, olyan megnyugtató régi felvidéki emlékeket hallgatni, amelyekből az örök ifjúság és a szelíd magyar tavasz vetíti előre derűjét, sugarát. Kedves, öreg papismerősöm, dr. Hor­váth Zsigmond, a fehérhajú nyugalmazott plébános üldögélt nálam, meghitt, magya­ros beszélgetésre, s mivel az anyagiakra soha életében nem adott semmit, természe­tes, hogy régi főnökeinek hozzáférhető jó­szívéről mesélt. Közel ötven esztendeje Komáromban káplánkodott gróf Mailáth Gusztáv Ká­roly akkori komáromi plébános, volt er' délyi püspök oldalán. A plébános-gróf ar­ról volt nevezetes, hogy a legutolsó cigány kérése elől sem tudott kitérni, s ha vala­milyen egyházi feladatra egyik káplánja sem vállalkozott, az aranyszívű püspök maga ment a legveszedelmesebb helyekre és angyali szelídségével a legalázatosabb szolgája volt Komárom katolikus népnek. Egy alkalommal, kora februári délután, a Pihegő-utcába hívták egy haldokló ci­gányhoz. Volt a plébániának három káp­lánja is, de a cigány kötötte magát a mél- tóságos plébános úrhoz, akinek a zsebe ál­landóan tele volt minden elképzelhető földi jóval, s egyetlen beteghez sem ment anélkül, hogy reverendája zsebét meg me töltötte volna datolyával, naranccsal, cu­korral, egy-egy üveg konyakkal, s minden halandó legjobb barátjával: pénzzel. A plébános úr szívesen társalgóit káp­lánjaival, s Zsiga öcsénket is elhívta ma­gával, mondván: — Jöjön velem, Zsiga öcsém, az úton majd elbeszélgetünk. Nem leszek sokáig, s együtt megyünk haza. El is beszélgettek az úton, s mire a Pi­hegő-utcába értek, jól ki is- pihegték ma­gukat. Gróf Mailáth bement fz öreg ci­gányhoz. Teltek a percek, a negyedórák, már árnyat vetett az alkonyat, szürkült, feketedett az égbolt, a derék gróf még mindig bent ült az öreg cigánynál. Zsiga öcsém elunta az ácsorgást, nagyo­kat járkált föl s alá, míg egész öreg este egyszerre csak megjelent a derék plébá­nos alakja a cigány kapujában. Miért volt szükség zsiüéEörvényre? Negyven esztendővel ezelőtt már válaszolt erre a kérdésre Bartha Miklós a legnagyobb magyar publicista és nemzetpolitikus. Könyvét akkoriban titokzatos kezek eltüntették a piacról, a szerzőt pedig támadták, csúfol­ták ... Megállapításai nem­csak ma is igazak, hanem ma is égetően időszerűek, s a „Kazár- iöldőní( súlyos problémái ma is problémák! Minden müveit embernek olvasnia kell BARTHA MIKLÓS könyvét, amely meggyőz arról, hogy miért van szükség fajvédő politikára! Kapható a Felvidéki Magyar Hírlap kiadó- hivatalában (VIII., József-krt. 5), a Stádium könyvkiadó osztályán (VI.,Rózsa-u. Ill),Pfeiffer Ferdinand könyvkereskedésében (Kossuth Lajos-utca 5) és minden könyves­boltban. Ára kötve: 2«50 P. — Hol volt olyan sokáig, méltóságos uram? — kérdezte a káplán. — Talán bi­zony valami baja történt? — Nem történt nekem semmi bajom, édes fiam — felelte a jóságos ember, — Csak hát ez a szegény cigány nem ismerte a saját hitét és meg kellett tanítanom. a katekizmus legfőbb pontjaira. Reverendájának zsebe persze üres volt» de jóságos mosollyal az arcán sétált haza­felé a komor, lucskos februári estében. Zsiga öcsém egyszerre csak hallja, hogy a méltóságos úr szőrcsizmájában, halkan cuppog a beleereszkedett latyak, s meg nem állhatja, hogy csodálkozva meg ne kérdezze: — Mi történt a szőrcsizmával, méltósá­gos uram? — Jaj, meg ne mondja az édesanyám­nak — ijedt meg a gróf — amíg a cigányt tanítgattam, az ágy alatt két kismalac ki­rágta a csizmámat. De nem szólhattam nekik, mert a haldoklót zavartam volna... Más alkalommal a második káplán, a so­ron levő dr. Kun Istvánt hívták a Faze­kas-utcába egy arcrákos haldoklóhoz, bizo­nyos Vázsonyinéhoz. Kun István tiszte­lendő úr azonmód útnak is indult, de 3 szoba küszöbén olyan orrvacsaró bűz fóv gadta, hogy elájult és úgy kellett őt haza­kísérni. Nosza, megjelent az újabb követ Zsiga öcsém szobájában, mondván: — Vázsonyiné az Istenre kéri a tiszte­lendő urat, hogy menjen hozzá, mert ha­lálát érzi, és nem akar a halottak szent­sége nélkül kimúlni ebből a gyászos világ­ból. Éppen akkor nyitott be a szobába gróf Mailáth, s csak természetes, hogy ő maga ment el a szegény asszonyhoz, hogy meg­gyóntassa. És elment hozzá azontúl is mindennap, amíg Vázsonyiné meg nem halt, nem bán­totta arrát a bűz, nem bántotta a rettene­tesre torzult arc, úgy beszélgetett a sze­gény haldoklóval, mint a grófi ifjú beszélt volna a grófkisasszonnyal. Ez a Mailáth Gusztáv Károly lett a ké­sőbbi gyulafehérvári püspök, akit későbbi életében annyi csapás, annyi sorsüldözés ért, s aki szívét-lelkét egészen, de egészen odaajáindékozta népének. Az Isten mindig a legalázatosabb, legr jobb szolgáját látogatja meg csapásaival. Most, hogy apró csokrot kötöttünk fenn- költ személyéről, úgy érzem, hogy az áp­rilisi napfény balzsamos cirógatását küldi az aranyszívű püspök üzenetével: — Történjen bármi is a világgal, én mindig a szenvedőkké vagyok, mert a leg­nagyobb szenvedő, az örök Ember és Is­ten, Jézus Krisztus tanított meg a csapá­sok elviselésére ... Zsiga öcsém hetvenkét éves, egyenes já­rású, nyugdíjából élő öregember. Egy utazó csak nemrégen harminc pengőért tukmált rá egy ötpengős szemüveget, de ma már mosolyogva mondja: — Azelőtt, míg nagyobb volt a jöve­delmem, sohasem volt pénzem. Ki kíván­hatja hát, hogy most, amikor százötven­hat pengő havi nyugdíjat kapok, pénzem is legyen? Nem, igazán nincs szüksége a pénzre. Régi komáromi főnökének, gróf Mailáth Gusztávnak szelleme mondatja vele. Itt van helyette az élet, az új tavasz, a dicső- segés magyar feltámadás. Halállal végssöáöít a Kocsmai vita Pestszentimre, április 15. Guth Béla pestszentirr.rei fiatalember pénteken este társaságával az egyik helybeli kocsmában szórakozott. Közben összeszólalkozott a má­sik asztalnál ülő Rozsnyai Ferenccel és Király Lászlóval. Néhány perccel később Rozsnyai és Király eltávozott a kocsmá­ból, majd rövid idő múlva Guth is haza­ment. Alig ért haza, Rozsnyai és Király töltött revolverrel jelent meg a lakás előtt s azt kiáltották be Guth Bélának, hogy jöjjön ki, ha van bátorsága. Guth Béla helyett 22 éves Ferenc nevű öccse ment ki, hogy lecsendesitse az izgága em­bereket. Alig szólt néhány szót, Rozsnyai Guth Ferencre lőtt. A golyó a fiatalember homlokába fúródott, agyvelejét szétron­csolta és azonnal halálát okozta. Rozsnyai és Király ezután elmenekült, de még az éjszaka folyamán a csendőrök elfogták őket és megkezdték kihallgatásukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom