Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-02 / 76. szám
TELVIDElKI •J'fefítARHIRKVB 139 ÁPRILIS 2. VASÁRNAP Rábely Miklós útja a Heckenast - nyomdától a ffGömör-Kishontll-ig Rimaszombat. — A napokban elhunyt Rábely Miklós, a gömöriek közkedvelt „Rábely bácsija” legendás nyomdász- múltat hagyott hátra az utókornak. Rokonszenves alakja és példaadó munkás élete odasorozza őt a magyar betű hajdani hőseinek galériájába. Mint egyszerű pesti iparoscsalád gyermeke került hetven évvel ezelőtt inasként Emich Gusztáv országos hírű nyomdájába, ahol ugyanazokkal az ólombetűkkel, amik csak néhány évvel előbb még Petőfi gyönyörű verseit közvetítették a lelkes magyar szivekhez, most Jókai kéziratait kellett szednie s világhírű mesemondó lila gyöngyijét űin át tanulta meg a nyomdá?z- müvészetet, ami akkor bizony még nem ipar, hanem szabad foglalkozás volt. A később Athenaeummá vedlett Emicá-nyomdában 80—90 szedő dolgozott Rábely Miklós inaséveiben s az inasok száma is meghaladta a harmincat. Az Emich-nyomdában készült a hatvanas évek legnépszerűbb napilapja, a Pesti Napló, igaz, hogy csak négy oldalon, de 12— 14.000 példányban, ami akkoriban szenzációsan magas példányszám volt. A jobb szedőket a laphoz osztotta be az öreg Emich s természetesen Rábely Miklós is ebben a kitüntetésben részesült. Jókai kéziratán kívül nem kisebb emberek írásaival ismerkedett itt meg a fiatal szedőlegény, mint báró Kemény Zsigmond főszerkesztő, Király Pál szerkesztő, Csen- gery Antal, Salamon Ferenc, Szalay László, Ágay Adolf, Fáik Miksa belső munkatársak írásaival és Rákosi Jenő újdonság-cikkeivel. A legnagyobb magyar ujságírófejedelem akkor kezdte inaséveit a Naplónál, mint pelyhedző bajuszú, fiatal egyetemista, természetesen „újdondász” minőségben. A kiváló emberek környezete jótékony hatással volt az ambiciózus fiatal nyomdászra s a kéziratokon keresztül emberismeret, magyar érzés és szívjóság raktározódott fel ebben a fogékony, egészséges lélekben. A híres Heckenast- nyomdában Emichnél eltöltött közel négy év után a Király-utcai Deutsch-nyomdához szegődött, mint fiatal szedő, aztán Gressel Hermann Váci-utcai nyomdájánál keresett alkalmazást, ahol csak 8—9 szedő dolgozott, mert a nyomda sem újság, sem tömegnyomtatványok előállításával nem foglalkozott, lévén úgynevezett accidene- nyomda, ami akkoriban műintézetszámba ment s valóban csak nyomdaremekeket produkált. Itt egy év alatt a szakma minden csinját-binját sikerült elsajátítania. 1870-ben már mint tökéletesen képzett s a szakma minden ágában jártas szedő a 48-as évek híres Heckenast nyomdá- jához szegődött két évre. Itt a tudományos és szépirodalmi kiadványok mellett fontos üzletág volt a naptár- és ujságkiadás is, állandóan 80—90 emberrel dolgoztak s hogy a forgalom milyen világvárosi méretű volt, bizonyítja a nyolc gyorssajtó, ami reggeltől-estig munkában volt megállás nélkül. Ballag! nagy szótárát két teljes éven át ugyancsak ebben a nyomdában szedték. Vasárnap vagy ünnepnap munkaszünet volt, s mert a 8 órai munkaidőt még nem találták fel, hétköznap 10 órát kellett dolgozni, olykor többet is, de legalább megfizették a munkát. 50—60 forintot lehetett keresni ott hetenként, ami nem megvetendő fizetés volt abban az időben. A jövedelem állandóan emelkedett, úgyhogy elegendő alapot nyújtott családalapításhoz. Mint fiatal házasok Rimaszombaton kötöttek ki Rá- 'bely-ék 1871-ben, néhány hónapon át a Szentpéteri-utcai Kádár-féle nyomdát bérelve (a mai SzőUőssy-házfoan), nemsokára azonban sikerült néhány rimaszombati iparos támogatásával saját nyomdát berendezni a Losonczy- utcai ílollóssy-féle házban, ahol a postahivatal volt akkoriban elhelyezve. Itt négy éven át működött a Rábely- nyomda egyre jobban és jobban fejlődve. Aztán a főtéri Gémes-házba költözött át az üzlet, a 81-es évben pedig a Pavek-féle házba, ahol azután már lapkiadóvá lépett elő a fiatal nyomdatulajdonos, átvette az 1880 július 1-én Porubszky Pál szehkeszté- Bében megjelent „Gömör-Kishont” kiadói gondjait. A kisvárosi sajtóorgánum feltámasztása és életbentartása egyik legnagyobb közéleti érdeme Rábely Miklósnak s külön cikket érdemelne annak a munkának a méltatása, amit a „Gömör-Kishont” című lap égisze alatt a nyelvhatár szélén, Rimaszombatban, évtizedeken át kifejtett. A „Gömör-Kishon»11 élén Rábely Miklós maga is két cikluson át volt szerkesztője ennek a lapnak s a fővárosban szerzett tapasztalatait, tudását nagyszerűen érvényesítette kis városkája érdekében. Szerkesztőgárdája a megye legkiválóbb férfiainak Sorából rekrutálódott. Ezek között találjuk Bodor István, Lö- rinczy György, Veress Samu, dr. Kármán Zoltán, dr. Kármán Aladár, Lukács Géza, dr. Dienes Gyula, Terhes Samu, dr. Komá- romy István, Gál István és Horváth Zoltán neveit, aki a csehszlovák megszállás után utolsó szerkesztője volt a „Gömör-Kishont”- nak. Huszonegy évvel ezelőtt a nyomda átköltözött a régi megyeház földszintjére, a megyei fogház négy helyiségébe, ahol jelenleg is működik. A cseh megszállás utáni évben dr. Angyal István szerkesztésében itt jelent, meg egy- ideig a ,,Gömör-Kishont”-ot pótló „Gömöri Egyetértés”, ennek betiltása után pedig ugyancsak a Rábely-nyomda kiadásában, Márkus László szerkesztésében itt indult meg a „Gömör” című hetilap is. A vidéki hírlapírás fejlesztése terén elévülhetetlen érdemei vannak Rábely Mik-, lósnak. Az ő érdeme, hogy áldozatkészségével a ,,Gömör-Kishont”-ot a Felvidék egyik legjobb sajtóorgánumává lehetett fejleszteni. Kiváló hozzáértéssel fedezte fel a tehetséges toliforgatókat s csodálatos érzéke volt; a későbbi nagyembereket már zsenge ifjúságukban munkatársul megnyerni. A „Gömör-Kishont” gárdájában a munkatársak között nem egy országos névvel találkozunk, akik fiatal éveikben „Rábely bácsival” együtt csinálták Rimaszombaton az úgynevezett közéletet. Ezek között vannak: Perecz Samu, Bencsik Sándor, Traum Péter, dr. Richter Aladár, dr. Forgón Lajos, Záhonyi János, dr. Csernay Dániel, dr. Kovács László, Györy Lajos, Bodnár Zoltán, Borsodi/ Béla, dr. Nógrádi László, dr. Gyurlto- vich László, Perjéssy Lajos, id. Farkasfalvy- Findura Imre, Bíhary István. R. Vozáry Gyula, Serki Szabó József, dr. Forgon Mihály, dr. Wallentinyi Dezső, id. Törköly József, Hanvay Zoltán, Kathona Géza, Ma- tolcsy Pál, id. Rónay Gyula, dr. Majthán Arnold, dr. Soldos Béla, Komáromy Géza. i»«i »S ?egényors?ág« új tavassa Irta: Oél Jenő Esztendőkkel ezelőtt ott kóboroltam, ahol a természeti gazdagság és a népi Ínség hihetetlenül éles ellentéte vetődik, az ember szemébe: a mai Kárpátalján. Ez a Trianon óta zokszavú föld olyan, mint egy szolyvai és polcmi savnyúvíz-források- válik mindig szebbé és szebbé. Ittam a szolyvai és polenai savanyúvíz forrásokból, néztem Luhi csodáit, leheltem Szinyák és Zányka kénes gőzét, ettem a Magurák sajtját, ittam Szőlős hegy-levét, kerestem a Suhaj-legenda foszlányait a szinevéri tengerszemnél. A Lengyelországba futó sínpár kanyargásai felett úgy állanak a viaduktok, mint a vas és acélba öntött emberi agyvelő, a technika előőrsei. A Sztoj csúcsána még legolvasztóbb augusztusban is fagyosan birkózik két ország légárama, míg tövében az őserdők különös, páfrányos faunája remeg bele egy jövendő ősz aranyzáporos lehélletébe. A „Szegényország" az elmúlt években a politikai Suhajok, Lepejek mgyidai épo- szát élte. A hegyi betyárok legendás világát eltorzították, kiparódiázták a politikai kalandorok. Az Ínséges földnek ma legszebb, legéneklöbb legendája a kenyér, a kalász, amely nemsokára zölden, majd sárga arannyal virít ki Munkács szőlőhegyei alatt. A kalászok édesre őrölt ize még ott kisért a sokat szenvedők innyén és a gereblye tatarozás, tavaszi kaszafe- nés szerelmi vallomás, amely inkább a magyar Alföldnek szól, mint a szegény, gyér kalászú zabtábláknak. A húsz éven át sokszor meghúzódva, temérdek keserűséggel. de az Árpád-út, a róna és a hegypatakok váltakozó reménye$ csillámaival a szemünkben néztük, mi műiden történik a vajúdó ormok között. A cseh „tramp”-ek hamis romantikájának nyomában láttuk a vallásos falu megbotránkozását, mikor gitárosán, félmeztelenül átvonultak a kunyhók között. Az asszonyok, leköpdösték őket, a férfiak villát ragadtak rájuk. Aztán kacagtak a hegyek. Kacagták, hogy ölnek bele a csehek milliókat Lepej üldözésébe, hogy vonják össze három országrész csendőrségét, mert egy ruszin paraszt kezében fegyverré vált az éhség. Kacagták, hogy lövöldöznek sortü- zeket haramiáknak tetsző fatörzsekre. Aki a csehek közül mélyebben látott „Szegényország“ sziklás leikébe mint Iván Ol- bracht, az író, aki könyvében szűrte reálizmussd a Búhaj-romantikát, annak a szavát hamar etfolytotta a hivatalos tüa. lom. Ilyen sorsra jutott az első kisebbségi magyar szociográfiai termék, Fábry Zoltán ,Jnség földjén” című könyve. Láttuk a német turistákat varázsvesszőkkel a kezükben, de a föld, érc és áPvány varázsának álmát hiába bolygatták a modern Áron-vesszők. Hallottuk, hogy visszhangozzák csúcsok, fenyők, éjszakát ásító barlangok, virágokkal teleaggatott gránitfalak a regősdiákok énekét és megszállt a hit, hogy a bércekre a virágok a jövendőbe szökkenő magyar múltat futtatják. Jártunk Visken és megleltük a budapesti Pázmány-egyetem világhíres nyelvészének, Szinnyei Józsefnek a nyomát, aki ebben a színmagyar faluban találta meg a magyar irodalmi nyelv bölcsőjét. Ez a bölcs ma is, temérdek mártirium közepette is ott ring a viski nép zengzetes nyelvében, amelynek zenéje minden tájszólástól mentesen buzog föl a viski templomban, utcán, fonóban, lakodalmon vagy temetésen. Buomit csodálatos tavai avatják ezerarcúvá, „Szegényországot” a rónától havasig való gyönyörű fokozódás, a természet nagyszerű skálába öntése. Festményt és zenét kéne egyszerre alkotni, hogy egybeolvadva kifejezzék ezt a játékos tájat, amelyet gyermekkorában teremtett az Isten. Ami Munkácsnál még sík-nyúlvány, vagy szelíd, szinte szabályos vonalú szőlő-domb, Bzentmiklósnál már merész kegy, pirostornyú Beregvár, Volócon havas, Bzinevéren tengerszem. A vizek hajtóereje és a talaj gyógyító nedvei hiába kínálják magukat. A csehek vandál erdő- gazdaságát a márumarosi pucér, fenyő- csonkos hegyek jelzik legszemetveröbben. Fürdőket nem építettek, mert a Tátra és a csehországi üdülők sínylették volna meg. Vasutat nem húztak meg titkon előre megsejtették tavalyi őszét a történelmi kirakós játéknak. Az „ukrán uralom” még kisebb határidőre és nagyobb pusztításra volt berendezve. És a föld mintha rejte. getne valamit: ásványba, ércbe, fába, gyógyforrásba, kénbe és szénbe lerakodó erejét, amely egyszerre buggyan föl, egyszerre hasad ki s önti el a talaj felszínét, a két évtizede először ünneplő nép szemét, a gyönyörűen hímzett mintákat a kőrösmezői, apsai ingeken, gyöngyökön, bőrtüszőkön, amikor összefolyik a föld és a nép zuhatagos indulata és ,fBzegényor- szág” nyitott kapujában találkozik a két lakodalmas menet: a fenyőgályákkal díszített ie az drvaldntfhaiaa. Ne bánisuk egymási Társasába az ember állítólag azért megy, hqy szórakozzék, elfelejtse gond« ját-baját, főképpen, hogy kikapcsolódjék foglalkozsának egész gondolatköréből. Szóval: fenjen. Valamibr így is volt, ma azonban, csak annak a zámára jelent a társaság üdü« lést, akinc a foglalkozása semmi kapcsolatban nei áll a gyakorlati élettel. Ilyen például a filozófus. Viszt.it a filozófust nem nagyn szivtsen hívják meg, mert — unalmas. Egészen máskép áll a dolog az orvosokkal. Hí valaki elég vigyázatlan arra, hogy bemtatkozáskor neve előtt elmor- modja -a tiokzatos dóért, rögtön megkérdezik, hog; milyen doktor? Orvos? Ügyvéd? Ha ovos, száz eset közül kilencvenkilencben íy Idáit fel a kérdező: — Jaj, .e jó! Legalább megkérdezhetem, hogy gyógyítható-e az elmebaj hydro- terapikus úon? A szereneétlen orvosvendég hiába felel akármit, álitását meg kell indokolnia és ha a kérdéek özöne eredménytelenül érne véget, szemcsére az illetőnek a családjában van egr rákeset, akad gyomorfekély, amire vonakozólag tanácsot kérhet, de legrosszabb esetben is akad egy mandula- gyulladás él a szegény doktornak ki kell fejteni a léleményét a mandulakivétel hasznosságából. Még abban az esetben is, ha történetesen fogorvos Zz illető. Ügyvédnél hasonló az eset. Majd minden családban akad egy peri rágalmazás, vagy becsületsértés, örökség. És a szegény pihenésre váró ügyvédnek bármilyen energikus is legyen, előbb-utóbb meg kell adnia magát sorsának: meg kell hallgatnia az esetet és véleményt kell mondania róla. Nem kivétel a közös sors alól a tanárember sem, mert minden családban van gyerek, aki nehezen halad előre. A szülők véleménye Szerint azért, mert manap az iskolában túlsókat kívánnak a gyerektől. A tanár urnák meg kell védenie a tanrendszert. Tábornok nem mutatkozhat társaságban, mert mindig akad valaki, aki a fiát a Ludovikába akarja felvétetni. Mérnökembernek szórakozás helyett meg kell vizsgálnia, esetleg meg is javítania: a rádiót, de legalább tanácsot adnia, hogy milyen rádiót vegyenek? Színésznőnek, színésznek okvetlen elő kell adnia valamit — közkívánatra s ha erre semmiképpen sem hajlandó, altkor meg kell hallgatnia d háziasszony hangját, vagy a negyedik elemista gyerek szavalását, alá roppant nagy tehetség, Ugy- szólván kész színész. És újságíró se mehet büntetés nélkül társaságba, mert azon a címen, hogy: hiszen maguk mindent tudnak, az újságírónak recitálnia kell ä lap egész aznapi anyagát. Boldog, ha megússza az ügyet azzal, hogy a háziasszony egy érdekes történet elmondása után így szól hozzá: — De ezt nem azért mondtam el, hogy megírja. Az újságíró megígéri, hogy nem írja meg, ugyanúgy megígéri, hogy visszhangot ad lapjában a házigazda felháborodásának, amelynek a kolduskérdés rendezetlensége miatt ad hangot. Bosszúból azután az újságíró tanácsot kér a házigazdától, aki örvös, tanácsot kér a fiától, aki ügyvéd, a mérnök-sógortól, anélkül, hogy a legkisebb szüksége is lenne rá. Közben maga is érzi, hogy ez voltaképpen nem más, mint egymás kölcsönös gyilkolása és sokkal okosabb volna, ha békésen valóban szórakoznának. Beszéljen a doktor a rádióról, a mérnök a rákról, a színész a klíringrendszerről. Ez mindenesetre mulatságosabb és senkinek nem árt. Legalább társaságban: Ne bántsuk egymást.
