Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-16 / 86. szám
1939 ÁPRILIS 16. VASARNAP Baráti Szabó Dávid nyomán a felszabadult Irta: Dr, Vécsey Zoltán I Kétszáz évvel ezelőtt született és százhúsz | évvel ezelőtt halt meg. Havasok ködlő kéksége lengett álomszerűén bölcsője fölött, a Duna hullámainak meg nem ezűnő morajlása szolgáltatja csontjainak immár százhúsz éve a csöndes altató zenét. Az egész magyarság kegyeletes emlékünnepéből jelentékeny részt kell nekünk kivennünk. Mert elsősorban nekünk kell megemlékeznünk Baróti Szabó Dávidról, nekünk, a felszabadult terület magyarságának, hiszen Baróti Szabó Dávid életfutásának az Baróti Szabó Dávid életfutásának az a része, amely a nemzeti műveló'dés szempontjából örökéletű: a költővé érés pillanatától kezdve az utolsó tollvonásig ezen a területen folyt le. Harmincnégyéves volt, amikor első magyar versét megírta, nyolcvanéves volt, amikor örök álomra hunyta be szemét, ebből a csaknem öt évtizedből egyetlen napot sem töltött azon a területen kívül, amelyen a mi kisebbségi életünk lezajlott. Az elmúlt húsz esztendő folyamán több ízben idéztük szellemét. Sziklay Ferenc dr. 1937-ben, a Magyar Múzeum megalapíáeának máefélszázados ünnepén fejtegette a kassai nagy triásznak szerepét és jelentőségét. Sokszor mutattunk rá arra, hogy ez a nagy szellem kisebbségi életterünknek két végső pólusán: Kassán és a Komárom melletti Vért pusztán élte végig közéleti pályáját és így mintegy egyesítője a keleti és a nyugati magyarság szellemiségének. Most, hogy születésének két évszázados centenáriumát ünnepeljük országszerte, idéz zük mi is különös figyelemmel magunk elé tiszteletreméltó alakját. Ebben a cikkben nem életrajzot kívánunk adni, hiszen azt bőségesen megadja minden jobb lexikon. Irodalmi jelentőségét is kellőképpen fejtegeti az irodalomtörténet. A mi célunk az, hogy . az ő nyomában végigjárjuk azokat a helyeket, amiket ő megszentelt, megismerjük az embereket, akikkel érintkezett. A visszatért Pantheon egyik másfélszázadoe termét nyitjuk fel és ebbe kalauzoljuk az olvasót. Levendulaillat ugyan nem fogad, mert — ... de ezt már később mondjuk el. A statisztikusok kiszámították, hogy Magyarországhoz hány ezernyi négyszög- kilométer terület és hány százezer lakos került vissza. A geológusok, geográfusok, közgazdák felmérték, hogy micsoda természeti kincsek, milyen kimeríthetetlen nyersanyagkészletek, milyen hatalmas gazdasági értékek és erőforrások gyarapítják az immár megnagyobbodott ország nemzeti vagyonát. A hitfelekezetek sáfárjai megállapították, hogy egyházuk hány százezer lélekkel gyarapodott. Ám ezeken a kézzelfogható, lemérhető, szemmel látható gyarapodásokon kívül van egy másfajta is, olyan, amelyikről kevesebb szó esik, amely nem egykönnyen mérhető fel, ahogy tudományos műszóval mondják: az imponderabiliakhoz tartozik, de mégis Jelentős a nemzeti élet szempontjából, mert a nemzeti lélek erőgyarapodását jelenti: Visszatértek a múlt hagyományai, az elköltözött nagy lelkek szelleme, a legendák világa( a hagyományok gyönyörű tárháza, a magyar szellemiség örök, dicső Pantheonja büszke, ragyogó termekkel hó'vült. Nincsen helység, nincsen eziklaorom, nincsen völgy, amelyik ne hozott volna magával pompás hozományként ilyen szellemi ée lelki kincstárat. Műemlékek, templomok, sírboltok, házak, régi feliratok százai és ezrei tértek vissza a magyar nemzettest kebelébe és velük együtt hazaköltözött a megdiesőült ősök immár megbékélt szelleme — Megittasul az . ember, ha a történelmi adatok bőséges világánál ebben a kincses- házban kóborol. Gyűlnek, egyre gyűlnek a dicső múlt emlékei, hirdetve, hogy a magyarságtól húsz évvel ezelőtt el- orzott föld és nép a magyarság lelki és szellemi életének mindig milyen fontos integráns alkotórésze volt, Április tizedikén az egyetem es és oszthatatlan magyar szellemiségnek nagy ünnepe volt, amelyről minden művelt magyar megemlékezett: f 1739 április 10-én, kétszáz évvel ezelőtt született az Olt folyó partján fekvő Bárót községben egyszerű székely köznemesi földmíves családból Szabó Dávid, a megújulásra váró magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Besztercebánya avatja magyar költővé A székelyudvarhelyi jezsuita atyáknál hu- maniórákat végzett ifjú 18 éves korában, hivatásérzetét követve a jezsuita atyák rendjébe lép és így kerül a „tót hegyek” közé, „ahol a magyar szót sem értik” (Gvadányi- hoz írt egyik verse), a trencséni jezsuita rendházba, ahol kemény próbák alá vetve nevelik a harcos rend noviciusait. Hosszú az útja, míg a jezsuita növendékből jezsuita atya lesz, súlyos próbák és sok tanulás szegélyezi ezt az utat. Trencsén, Szakolca, Székesfehérvár, Nagyszombat, Kolozsvár, Eger az állomáshelyek, majd 1765-ben a kassai jezsuita rendházba kerül, itt végzi a teológiai tanulmányait 1770-ig és itt is szentelik pappá. A következő tanévben, 1770—71-ben Nagyváradra kerül, majd 1772-ben Beszterceba- nyára rendelik, hogy az utolsó, az úgynevezett harmadik próbaév kitöltése után, 16 évvel a rendbe való belépése után, a rend tagja, Jézus katonája legyen. A besztercebányai társházban nagy szeretettel veszik körül a tehetséges tanárt és költőt és egyik társa, a komáromi születésű Rauch Ignác, akit még a nagy tájékozódottságú Kazinczy is tévesen mond németnek, ráveszi aira, hogy próbáljon írni mértékes magyar verseket, hogy megállapítsák, vájjon a magyar hexameterek és egyéb metrikus sorok a görög és római hangzathoz hasonlítanak-e inkább, mint a némethez? A fiatal költő, aki nem ismerte Rájnisnak enemű kísérleteit és „még semmi ilyen példát maga előtt nem látót”, „A koporsó írásokról” című értékes versében eljegyzi magát a magyar költészettel. Elveszti eddigi otthonát Mint ő maga mondja e verséhez illesztett jegyzetében, 1773 végén írta e kísérletet. Akkor már rájuk sújtott a végzetes csapás. XIV. Kelemen pápa 1773 július 23-án adta ki a Dominus ac Redemptor kezdetű nevezetes bulláját, amely a jezsuita rend feloszlatását mondotta ki, Mária Terézia pedig szeptember 20-án kelt rendeletével a magyar földön lévő jezsuita társasházak feloszlatását parancsolta meg. Tizenhat évet töltött Baróti Szabó Dávid a rend kötelékében és amikor annak teljesfogadalmú v"”cosává lett, akkor érte a súlyos csapás. Bánatában nem is volt más vigasztalása, csak az újonnan felfedezett gyönyörűség, a költészet. Ezért fogott ifjúsága elmúlásával, 34 éves korában a magyar verseléshez. Szerzetének eltörlése, amelyet mint minden igaz érzésű rend tag édesanyjának tekint, adja meg neki Besztercebányán az elhatározó impulzust, hogy magyar költővé legyen: „Még eszem ágában sem volt, hogy verseket /írnék. Míg nem adott mérget kedves anyámnak a /halál” — írja. Most a világba kilökve, ott állott a zajló élet kavargásában. A rendház szelíd és csöndes élete megnyugvás volt szemléltető természetű egyéniségének, a világ vad küzdelmei nem az ő számára teremtődtek. Aszkéta hajlandóságú ember volt, csöndes és finomlelkű, aki megbotránkozott a legártatlanabb enyelgésen is. Undorodott a világ vásári zajából, a tülekvéstől, gerince nem tudott meghajolni kompliementekre, ahogy Kazinczy írja róla. Szóval nem volt az az egyéniség, aki hette volna. a világban sokra viA komáromi évek Papi hivatását folytatta és ezért az esztergomi egyházmegye kötelékébe lépett. így került a komáromi főgimnáziumhoz, amely akkor még rövid ideig érseki főgimnázium volt.- Komárom akkoriban nagyon élénk szellemi életet élő városka volt, sok kiváló egyéniség gyűlt össze falai között. Barótival egyidőben került ide egy másik kiváló képzettségű, nagytudású exjezsuita, aki szintén örök nevet biztosított magának a magyar 'kultúrtörténetben: lüei János, barátai között volt Holló Márton és Birsi Ferenc, akiknek példaadása, buzdítása mind jótékonyan hatott irodalmi működésére. A Komáromban tanítással töltött négy esztendő alatt alkotta meg mindazokat a verseit, amelyekkel aztán 1777-ben a nemzet jobbjainak riadó tapsai között Kassán a nagy nyilvánosság elé lépett. Komáromban azonban még sem érezte magát jól, amint egyik versében panaszolja. A Duna kettős karjai közé szorítva mintha rab volna az alacsony házak között, a poros utcákon. Bántja, hogy „iskolaport kell nyelnie, szemét lankasztania, egyiknek-másiknak feslett erkölcsét hallania, faragatlan, otromba diákoknak csúnya parasztságain mérgelődnie”. (Vért című költeményében.) De Komáromban olyan ismeretségre tesz szert, amely egész életére kihat, megismeri gyer- kényi Pyber Ferencet, aki akkoriban Komárom vármegye főjegyzője és a Komáromtól nem messze fekvő Vért pusztán birtokos. Pyber megtisztelő barátságába fogadja a tiszteletreméltó papi embert, bevezeti családja körébe és felesége, Ujlaky Erzsébet is barátságával tünteti ki a klasszikus műveltségű férfit, aki gyermeküknek, Benedeknek szerető mentora. Amikor Komáromban már túlságosan ránehezedik az iskola, a mindennapi élet egyhangúsága, Vértre mint asylumra menekül. A Pyber-család magyar vendégszeretete, a házigazda irodalmi műveltsége, szókimondó egyenessége, az úrnő finom egyszerűsége, Vért elbájoló szépsége megédesíti eddigi komor életét. Pyber Ferencet annyira szívébe zárja, hogy amikor később barátját elveszíti, maga is a halálra gondol és a halált kívánja. Áldott Vért! öröm és boldogság földi lakául Fáradságom után megpihenésem helye. így versel és akkor még nem tudja, hogy a jövendő mennyire igazat ad a versben foglaltaknak. Költészetében lépten-nyomon találkozunk Vérttel, a Vértre való utalásokkal és Vért nemes lakóival, a Pyber- család tagjaival, és a komárommegyei Pusztavérten még ma is eleven úgy a Pyber-családban mint a nép szőj ár á- sában a költőre való visszaemlékezés. Amíg azonban Vérten megnyugodhatik, addig egészen más irányba, messze keletre, ahogy ő mondja: „az Isten háta mögé”, Kassára vezényli a sorsa. Az érseki gimnáziumot Batthyány József gróf prímás a benedekrendieknek adja át és Baróti Szabó Dávid elveszti eddigi munkakörét. Itt áll a 39 éves ember, már dere- sedni kezdő fővel és nem tudja, mit hoz a jövendő. A prímáshoz intézett esedező versében azt kéri, hogy juttassanak neki valamely iskolánál tanárságot, vagy pedig adjon neki a prímás egy nyugodalmas állást, amelyben kedvére élhet, a költészetnek. A Pyber-család felajánlja neki, hogy maradjon a körében és vezesse tovább Benedek úrfi nevelését, de tevékeny szelleme ezzel akkor még nem éri be. „Utam merre viszen? Magamflt mire fogom [ezentúl? Már nincs itt maradás: másokra komáromi [.Múzsák Bízattak: Már elszakadok Parnasszus he[gyétőlV Életrajzírói nem tudják megállapítani, hogyan került Kassára. A legvalószínűbb a tudós kassai premontrei irodalomtörténet- írónak, Horváth Balázsnak a véleménye, aki úgy hiszi, hogy a prímás egyházmegyéjében nem tudván tanári alkalmazást nyújtani neki, az egri egyházmegyében levő kassai iskolához juttatta, amelynek új szervezetét éppen ebben az esztendőben adták meg. Baróti Szabó Dávid, az ékesszólástan tanára tehát beköltözik Kassára. a A munka évei Kassán Hivatása és munkálkodása 22 esztendőn át kötötte Kassához. Érdekes, hogy ez a kedves, szép város nem tudott igazán a szívéhez nőni. Mindig Vértről álmodozik és' alig várja a szünidőt, hogy szabad napjait szeretteinek körében töltse. Évről évre vi-sz- szatér Vértre és fájdalmas érzések fogják el, amikor a búcsú órája közeleg és Kassa integet feléje. Költészetében is nagyon kevés a kas- - sai vonatkozás. V Mindössze egy verset írt Kassához, 1797- ben, amikor József nádor meglátogatni készül a várost, de ez az alkalmi költemény sem valami belső élményét foglalja magában Kassára vonatkozással, mindössze arra buzdítja Kassa polgárait, hogy méltóan fogadják a fenséges vendéget. Ebben a versében nyíltszívűnek mondja a várost és ezt nyilván a vendégek iránti nyiltszívűeégre vonatkoztatja. Húsz esztendő múltán ugyancsak a város nyiltszívűségét dicsőíti Déryné ifj’ asszony is. Egy másik versében szép völgyűnek mondja Kassát, ennyi az egész, amit egybegyüjtött költeményeiben Kassára vonatkozólag találunk. Annál inkább fellelkesül, amikor Kassa messze a 'hátamögött van és Vért idillikus élvezeteiben van része: „Nem Kassa, hanem Vért Már lakhelyem. Gyönyörű Vért, melyről [pásztori sípom Néha-nOpon gyakran hangzik vala.” Kassa a munkahelye, ide köti a hivatása és kötelesség. Kitűnő tanár, az ékesszó- lástannak előadója a kassai főiskolán és Kazinczy is az ö keze alá adja öccsét. De amint az iskolát otthagyja, szobájába vonul, amely ott van az egykori jezsuita kollégiumban, amelyben egy évtizeddel azelőtt teológiai éveit töltötte. Elzárkózik az emberek elől és munkájának él. Verseit javítgatja, új verseket ír, fordít,^ tanul szorgalmasan. Az emberek társaságába alig jár, ha szabad ideje van, azt hosszú -sétálással tölti. Éppen ezért teljesen alaptalan, s Baróti Szabó életfelfogásával, életmódjával merőben ellentétes az az önkéntes vélekedés, amelyet Abafi- Aigner kockáztat meg a magyar szabad- kömívesség történetéről írott munkájában, mintha Baróti Szabó is tagja lett volna a kassai szabadkőmíves körnek, amelynek gróf Török Lajos tanulmányi főigazgató volt a fomeätere, s kisdobai Dobay Dániel tanácsos a helyettes főmestere. Nagyon sokat dolgozik. Alig hogy bevonul Kassára, megjelenteti a híres kassai könyv- nyomdásznak és kiadónak betűivel és költségén költeményének gyűjteményét, „Uj mértékre vett külömb verseinek három könyveit”, amellyel örökre beírta nevét a magyar irodalomtörténetbe. De 22 éves kassai tartózkodása természetesen egyéb termékeny munkásságának is bőségesen buzgó kútforrása. Fordításain kívül itt írta polémikus müvét, a Ki nyer- tes-t és itt adta ki két ízben is a nyelv- történeti szempontból nevezetes Kisded szótárát, amelyben régi magyar klasszikusok müveiből elfeledett szókat elevenít föl és ment meg az örökkévalóságnak, mint aminö az ara, kintorna, szobor, csempe, heveder, varsa szó. Kazinczy leírása Barátiról Tudjuk, hogy Kazinczy elsőízben sárospataki iskoláinak befejezése után, pat- varista gyakorlat céljából került Kassára 1779 őszén, amikor Baróti már két évét töltött a városban. Kazinczy már pataki diák korában levélbeli kapcsolatban állott az akkor országos nevű költővel. Az első magyar könyv, amelyhez Kazinczy Patakon hozzájutott, Bárótzynak Marmontel- fordítása volt, a második Baróti Szabó verskötete. Forradalmi újdonság volt ez a könyv az if júság körében, mert a klasszikus idomú magyar versek mindenkit meg. leptek. Sokan -szánakozó mosollyal vetették félre a verseket, amelyeknek írója „még a sorok végeit sem tudta összefeleltetni”. De Kazinczy a 18 éves ifjú lelkesedésével olvassa a szokatlan alakú verseket és látja, hogy itt utat törtek, új irányt jelöltek. Állandó levelezésbe lép a mesterrel, elküldi első zsengéit Barótinak, akitől biztató -sorokat kap. Természetes, hogy ami-
