Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-16 / 86. szám
1939 ÁPRILIS 16. VASÁRNAP tzlotdeki .Magyarh i iu>ar 17 Aki q SzMKE-t erősíti, az a magyarságot erősíti Kiszakított lapok a SzMKE gömöri krónikáidból Irta: Nyíresi-Tichy Kálmán Haltenberger Ince kollégám, a SzMKE körzetének vezetője, nem régen nagyon figyelemreméltó cikkben ismertette a FMH hasábjain a SzMKE munka lelki előfeltételeit, kiépítését, benső indokolását és eredményeit. A jelen sorokban ennek a közlésnek párhuzamként s a gömöri körzetben szerzett tapasztalatok alapján azt szeretném megvilágítani olvasóink előtt: hogyan jelentkezik a SzMKE-munka gyakorlati haszna a mindennapi életben ? Mert bár kétségen felül áll, hogy egy jól szervezett kultúregyesülettől elsősorban a közvetlen népművelő munka eredményeit, tehát az általános műveltség fokozását, a szellemi színvonal emelkedését várjuk, ennek a népművelő munkának végső célja mégis az, hogy a falu magyarja szélesebb ismeretkörével, nagyobb felkészültségével, több tudásával és szakmabeli továbbképzésével jobban boldoguljon az élet minden körülményei között, mint eddig. A SzMKE pedig ugyanakkor, mikor tagjait az életharc tudás-eszközeivel ellátni igyekezik, gyakorlatilag is segítségükre siet, aminek többszörös haszna és jelentősége van. A SzMKE az okszerű gazdálkodásért Van egy különös falunk, melynek népe — békeidőben gyári munkából s fuvarozásból élve — a szó szoros értelmében elfeledte a földművelést. Ami földje volt, bérbeadta. A csehek alatt leállt a gyár, megszűnt a fuvarozás, a falu visszatért földjéhez, de már nem tudott vele bánni! Sorozatos károk, rossz terméseredmények jelölték a tévelygők útját. De megalakult a SzMKE, azonnal látta: hol van a baj, segítő kézzel nyúlt hozzá, drága pénzen szakkönyveket adott, gazdasági előadásokat tartott, szakelőadókat is biztosított s a helyzet fokról-fokra javult, egészen addig a pontig, mikor ez a falu már a többieknek is követendő példát tudott mutatni az okszerű gazdálkodásban. Ugyaninnen egy jelesen tanuló gazdaifjút ösztöndíjjal elkül- döttünk a Rimaszombati Gazdasági Szakiskolába s azt elvégezve, a fiatal gazda minden tudását nemcsak családjának, de falujának hasznára is fordíthatta. Máshol sok érzékkel biró SzMKE vezetőnk fajbaromfi tenyésztésére hívta fel a falu figyelmét; a sertéshízlalás helyi eredményeit, — melyek egészen siralmasak voltak, — szakszerű tanácsokkal és útmutatással nagyszerűen feljavította. Igen sok helyen a SzMKE szervezet indította el az egészséges szövetkezeti mozgalmat, melynek a falu magyarjai igen sok áldásos eredményét látták. Vagy: egyik községben ügyes kertibutor- készítőt fedeztem fél. Mintadarabokat kértem tőle, kiállítottam Rozsnyón, megtetszett, vásárolni kezdték és nagyon szép rendeléseket kapott. Fazekasfalunk is van, melynek egyik tehetséges mívesét külföldi megrendeléshez juttattam úgy, hogy azóta állandóan szállít erre a címre s most egy brüsszeli borkiviteli cég magyaros díszítésű boros-korsókban szállítja a világpiacra nemes görög borait. Ismét máshol, többszöri kiszállásaimon feltűnt egy nagyon tehetséges, ötletes kis plakátnrajzoló, alig tíz-egynehány éves. Néhány művét, mint hamisítatlan nép- művészeti lapot, gyűjteménybe tettük, egyet reprodukáltunk is és a kis rajzoló további útját figyeljük, elismeréssel ösztökéljük, de eredetiségét féltve őrizzük. — Volt falu, melynek „szemkései” nagy buzgalommal saját színpadot akartak felszerelni. Olcsó léc, olcsó vászon kellett volna a kulisszákhoz. A körzeti iroda kijárta, beszerezte, elkészült a színpad és azóta a SMKE-rendezőség nem költ kulissza-kölcsönzésre. Nem is szólva színpad-, díszlet- és kultúrház-tervekről, melyeket díjtalanul bocsátottunk az igénylők rendelkezésére. A magyar tanítók példás útmutatása Van fiókunk, ahol egy magtárból olyan kedves otthont teremtettek maguknak a kultúrmagyarok, hogy akárki megirigyelhetné. Van benne rádió, házikönyvtár, társasjátékok, napilapok, folyóiratok, vendégkönyv sok kedves és érdekes aláírással, egy fülkében sportfelszerelési cikkek, a falon házirend. Az otthon minden este tele van, a komoly házirendet pedig pontosan betartja mindenki s a sötét, hosszú téli esték nem ellenszenvesek többé, a kocsmák néptelenek, de szavalóversenyt olyat rendez a fa!u, hogy húsz-egynehány versenyző jelentkezik magaválasztotta versekkel s egyik-másik feltűnő előadókészséget mutat. A választott versek pedig határozott irodalmi tájékozottságról tesznek tanúságot. Példaadó lehet az az eset is, mikor egy kommunista darázsfészket füstölt ki a SZMKE s annak tagjaiból alakított olyan erős fiókot, melynek munkája megmutatta, hogy helyes érzékkel, őszinte népi kultúrprogrammal, komoly segíteniaka- rással meg lehetett téríteni még a vörös farkasokat is, úgyhogy egészen rendes fehér bárányok lettek belőlük. Igaz, hogy itt egy nagyszerű emberünk vezeti a munkát, akiről sokat lehetne írnom, különösen akkor, mikor a magyar tanítók ma. gatartását és működését bírálgatják egyesek, rendszerint olyanok, akik vajmi keveset küzdöttek a hiíszéves kisebbségi fronton! Ez a falu gyökerében megváltozott, más a fiatalság viselkedése, más a tanulók szorgalma, soha nem látott az anyák boldogsága: örömtől könnyezve jönnek mesélni, hogy szeretik a gyerekek a tanító urat, hogy sietnek a legények a SzMKÉbe, milyen pontosan tanulja mindenki a szerepét, ha rendezés van és milyen elégedettek az örögek is az új állapottal. Általában több SzMKE-vezetőnk elérte azt, amit városhelyen ma sem tudnak elérni: hogy a műkedvelők az első próbára már folyékony szereptudással jönnek s így kezdettől fogva mindm igyekezetükkel a szerep kidolgozásának adhatják magukat. Minden humora mellett is tanulságos az az esetünk, mikor a SzMKE vezetőtanító oktatja ki egy falu asszonyait a takarékos, változatos és tápláló főzésre! Mert ilyen is előfordult. Ez az élesszemű ember megfigyelte, hogy faluja asszonyai egyhangúan, mégis aránylag költségesen és nem lelég táplálóan főznek. Ö maga — legény- élete kényszerűségéből — jóformán perfekt szakács volt, elővette hát a tudományát, ia körzeti irodától egy-két receptkönyvet is kért s olyan sikeres főzőtanfolyamot rendezett a községben, hogy azóta a férjek sokkal elégedettebben törlik meg a bajuszukat a jóízű ebédek után s az orcák is jobban kipirosodnak és megtelnek. Olyan tehetségek is kiütköznek a SzMKE élet során, melyekre az ember nem is gondolna. Egy sajómenti faluban sakkozó fiatalság tűnt fel, képezték magukat, azután egészen komoly versenyeket rendeztek stílusos, erős játékkal. Itt is üresek ilettek a kocsmák s a sakktábla fölé hajoltak a „matadorók” és köréjük tolongtak az izgatott kibicek. Dobsinán, fájdalmasan odaátmaradt nagyszerű lendületű fiókunkban, a Női Szakosztály keretében sz'abászati és yarró tanfolyamot rendeztek. Az eredmény mindenben igazolta a lelkes tanfolyamvezető reményeit és szépen jutalmazta buzgalmát, mert az utolsó varró- leckére mindenki magakészítette ruhában jelent meg és ez a kis „divatbemutató” bátran megállotta helyét a bíráló szemek előtt. ambícióval, odaadással nem játszanak, mint ilyen kiszállásokon. A vendéglátók pedig testvéri szeretettel és nagy kíváncsisággal várják őket, persze bírálgatják is, de az egészséges versenyzés önbátorító virtusával, hogy ők is tudnak legaláUb ennyit s ha lehet, még többet, amit majd legközelebb megmutatnak, ha ők mennek vendégszerepelni a mostani vendégekhez. S akkor ők azok, akik mindenben a legjobbat igyekeznek nyújtani. Rendkívül serkentő, amellett fegyelmező is ez a szomszédolás, mert a vendéglátóknál mindenki kifogástalanul akar viselkedni, hogy teljes becsületet szerezzen a maga falujának. Az egészséges vetélkedésnek pedig csak a kultúrmunka látja hasznát, mert a nagy, jókedvű nekifekvés mindig jobb és jobb eredményeket hoz magával. Mindezektől eltekintve, a szomszéd falvak fiatalságának ilyetén ismerkedése nem egy esetben üdvös lehetőségeket nyújt arra, hogy a falusi fiatalság ne saját községéből nősüljön, aminek hátrányait jól ismerjük. „Nem olyan utolsó azért ez a falu!" Érdekes a büszke önérzet feltámadása bizonyos helyzetekben. Egyik fiókot csak úgy tudtam megalakítani, hogy központi felhatalmazással teljes tagdíjmentességet biztosítottam a belépőknek az első időre. Megalakultunk. Ismertettem a munkamódszert, a feladatokat, az országos szervezet anyagi felépítését is, melybe tehát tőlük egyelőre nem kértem semmit. A végén többen felszólaltak s megkérdeztek, hogy hát — ha tagdíjat nem is, de önkéntes adományokat, hozzájárulást, vagy más ilyesmit lehet-e adni, mert hát valami csak tőlük is telik, — „nem ojjan utóssó azér’ a falu!” A vége az lett, hogy önkéntes hozzájárulásokban többet adtak, mintha tagdíjat vállaltak volna. Mert az elején csak a nehezen megkeresett pénzhez való konok ragaszkodás uralgott bennük s gondolták, minek az a kultúra, ha az is pénzbe kerül? De mikor meghallgatták, mi mindenre jó az s mennyi áldozatot hoz az érdekében száz meg száz falu rajtuk kívül, az ő önérzetük is megszólalt s bár — mulatságos módon — ragaszkodtak a tagdíjmentességhez, mert ennek még a neve is jól esik a kétkézi embernek, — megtalálták a módját, hogy a szívükre is hallgassanak s ők is odaadják a magukét a közös építő munkához. Megállapíthattuk azt, hogy a boldog fel- szabadulás idején a bevonulási ünnepélyek, fogadtatások legszebbek, legsikeresebbek voltak a SzMKE falvakban. Ami nemcsak a szervezettség, a begyakorlott egyesületi élet dolga, hanem az igaz hazafias magyar szellemé is, melyet a SzMKE terjeszt ég ápol. Megállapíthattuk azt, hogy tagjaink minden ügyes-bajos dolgukkal nagy bizalommal jönnek hozzánk. Cseh világban épúgy jöttek segítséget kérni egy-egy erőszakos jegyző visszaélései ellen, mint ahogy a felszabadulás után számos esetben kérték közbenjárásunkat megfelelő elhelyezkedésük irányában. Megtörtént, hogy egy édesanya gyermekének gimnáziumba beíratása érdekében jött támogatást kérni s hosszabb beszélgetés során sikerült őt meggyőznünk arról, hogy úgy a szülőknek, mint gyermeküknek előnyösebb lesz, ha nem diplomás, hanem gyakorlati pályára küldik a kis falusi magyart s ez a beszélgetés talán egy egész család, vagy legalább egy derék magyar ember sorsára, jövőjére ■ volt döntő kihatással. A gömöri körzeti irodának volt egy különösen gyakori látogatója, aki annyiszor s oly lehetetlen időkben jött kifogyhatatlan ügyes-bajos dolgaival, hogy minden má3 hivatalból régen és végérvényesen kitették volna a szűrét. Mi türelemmel, megértéssel és szeretettel fogadtuk, bármikor és akárhányszor jött, megírtuk kérvényeit, panaszait, kezére jártunk mindenben s „egyenesbe juttattuk”, mert a SzMKE nem olyan intézmény, amely a déli harangszóval vagy esti irodazárlattal a szívét is bezárja a küzködő magyarok előtt. A SzMKE a mővészkedő pásztorokért Iskolakönyv-, tanszer- és ruhasegélyben tekintélyes összegeket juttattunk szegény magyar gyermekek kezeihez. Egy gömöri magyar iskolát a SzMKE gyorssegélye mentett meg attól, hogy a csehek bezárják, amire már lesben álltak, mert tudták, hogy a község szegény a rozoga iskolaterem renoválásához. Persze, ugyanakkor épült már a pompás, emeletes cseh iskola. A gömöri népművészet megbecsülendő míveseit: a művészkedő pásztorokat is számon tartja és felkutatja a körzeti iroda, nemcsak, de kereseti lehetőséghez is juttatja őket. Két és fiél év alatt mintegy nyolc ilyen pásztor közel 700 pengőnek megfelelő összeget vitt haza, ami múzeumi vásárlások, megrendelések „Kik húztak" Jolsván a magyarokhoz Jólsván, még a cseh terror torkában, különös odaadással dolgoztak híveink. Itt külön gyermekmese-délutánokat, magyar gyakorló nyelvórákat tartottak s hogy a felnőtt magyarok ne rösteljék a kényszer alatt megromlott nyelvtudásukat, vezetőink is odaültek a padokba, a hallgatók közé, mondván, hogy soha nem tanulhatunk eleget, ha szépséges anyanyelvűnkről van szó.. Ugyanitt kótaíró és olvasó tanfolyamot is rendeztek, hogy így készítsék elő a dalárda megalakítását. Kerti „tábortűz” mellett magyar történelmi regéket meséltek s a tűz parazsába merengve őrizték, erősítették magyar szívük lángját, pedig jól tudták, hogy a közeli emeletes épület ablakából cseh hivatalnok látcsövön át kémleli a jelenlevőket, hogy azokról jelentést tehessen. ■ Különben is nehéz meghatottság nélkül gondolni Jolsvára. A SzMKE megalakítása az ottani magyarság megrendítő élménye volt. De a magamé is, aki láttam az alakuló gyűlésre igyekvő magyarok egyenként szállingózó megtört, megfélemlített alakjait, ők maguk sem hitték, hogy a szervezkedésből legyen valami, hiszen már a gyűlés kitűzése előtt bejárta a várost a hír, hogy jaj annak, aki a SzMKÉ-be belépni merészel, mert a hatóság csak azért engedélyezte a gyűlést, hogy lássa: kik „húznak a magyarokhoz”. Magánházban gyülekeztünk s a nagy utcai szoba hamarosan szűk lett a megjelenteknek. Soha olyan égő szemek nem lesték a szavaimat, melyekkel kultúrmunkánk jogos és törvényes voltát bizonyítottam, soha olyan lelkes és harsány „igen” nem felelt a kérdésemre: akarják-e a jelenlévők a fiók megalakítását és soha olyan forró kezek nem nyúltak a töltőtollam után, hogy aláírják a jelenléti ívet, amelynek berovatolt első oldala szűk is lett és a hátát is tele- irtuk. A töltőtoll pedig az aláírások kezdetétől a végéig le sem feküdt az asztalra, hogy megpihenjen, mert kézből-kézbe kapkodták. A feltett kérdésre hitvalló bátorsággal kiáltották az igent, as állami főjegyző szeme előtt és füle hallatára, vállalva minden következményt. S a következmény nem az lett, amit az elnyomók szerettek volna, a SzMKE a magyar élet szíve lett Jolsván és a megerősödött magyar öntudat megmutatta, mire képes a legkitettebb helyen is: a választásoknál a magyarság az ismert hatalmas eredményt érte el és a SzMKE elnöke lett az első-, alelnöke pedig a másodbiró! Pedig a SzMKE komolyan és törvénytisztelőén soha nem politizált, mert ez alapszabályaiban van. Csak a magyar lelket őrizte, védte minden támadás, megfélemlítés ellen, de a hitetlenség, kétely és pusztító elernyedés ellen is. A felekezeti békességnek és testvéri összefogásnak is meleg fészke a SzMKE. Megható példákat sorolhatnék fel falvakról, ahol egyik felekezet a másik omladozó templomkerítésére gyűjt SzMKE munkával, vagy valamennyien összefogva, a templomtorony fedelét boríttatják be friss bádoggal, hősi emlékművet állítanak, Jókai-szoborra adakoznak a maguk nagy szegénységéiből, nincstelen tagtárs tagdíját adják össze közösen, hogy ő is részese lehessen a SzMKE áldásainak, valamelyik küzködő falu kultúrháza javára előadást rendeznek és minden bevételüket odaadják a hasonlóan szegény, de már egy lépéssel előbbre jutott falvak. Igazi nagy család ez, melynek minden egyes tagia érzi szoros összetartozását. De az erőt is, amely ebben a nagy összefogásban rejlik! Kedves szokás: a szomszédolás Érdemes külön megemlíteni a SzMKE egyik jellegzetes és igen jól bevált ténykedését: a szomszédolást. Egyik fiók kész műsorát elviszi a szomszéd fiókba s ott előadja. A vendégsz«replők —« a rendezők egyöntetű jelentései szerint — soha olyan
