Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-16 / 86. szám
IGAZSÁGTALAN TANÁROKRÓL Irta: THURY LAJOS telvideKi __________ _ 18 közvetítése és más hasonló módon volt elérhető'. Az egyik pásztor bizony az így hazavitt pénzen „szerezkedett be” és tartotta meg lakziját. Mikor már mindene együtt volt, mégegyszer bejött, hozott egy szép karikásostort s annak az árán vett „zsírzót”, ami még hiányzott a pásztori háztartás megindításához... Végezetül egy rövid, de érdekes statisztikát arról: hogyan oszlik meg a gö- möri körzetben a fiókvezetők arányszáma foglalkozások szerint? Kik azok, akik önfeláldozó buzgalommal leginkább magukévá teszik a falusi kultúrmunka ügyét? Előrebocsátva, hogy a gömöri körzetben via kereken 50 községben van megszervezve a SzMKE, ezekben a vezetők közül S~.5% gazda, 18.5% lelkész, 14% tanító, Jf.5% földbirtokos, ugyanennyi községbíró, 21% egyéb foglalkozású. Utóbbiak között van nyugalmazott tanár, tanítónő, gyógyszerész, bérlő, iparos, gazdatiszt, vendéglős, körjegyző, egyházgondnok. Tekintve, hogy a községbirók s egyházgondnok is a gazdatársadalom tagjai, ezeknek százalékaránya még emelkedik s még jobban hangsúlyozzza, hogy maguk a föld szerelmesei, a falu igazi őslakói azok, akik a tudásbeli felemelkedésért is a lfeg- többbre hajlandók. Ezek után mindjárt a lelkészi és tanítói kar következik impo- zánz aránnyal, mutatva, hogy hivatásuk magaslatán mennyi odaadással szolgálják a falu érdekeit a köteles hivatali ténykedéseiken túl is. Ha terünk engedné, külön, sok megindító esetet közölhetnék még arról, hogy lelkesek s tanítók, — kikben a magyar kultúrszeretet olthatatlan tüze ég, — hivatalos munkával túlterhelt vállaikra mennyi terhet vesznek még csak azért, hogy a SzMKE-program élő valósággá lehessen! De ugyanígy tesznek azok is. akik más hivatás mellett, sokszor erejük túlfeszítésével s egészségük rovására, mégis vállalják s wiigzik ezt a „nemköteles” munkát, melyet egy minden törvénynél erősebb törvény: a fai szeretete parancsol nekik. Valóban méltók a nemzet minden megbecsülésére és hálájára! Mindezek lényege s végső tanulsága röviden az, hogy a SzMKE-munka ma a magyar élet része és hordozója, felemelője és harcosa. Aki a SzMKE-t erősíti, a magyar életet erősíti. Aki kereteibe lép, az annyira fontos magyar egységes teszi szorosabbá. Aki egyenes, tiszta útain jár: a magyar Célba érkezik, legyen bármily társadalom vagy felekezet tagja. Ez.sk tudatával és mérlegelésével kell kijelölnünk azt a helyet, amely a SzMKE-t az országos építőmunkában megilleti. Roesler K.: Kapásnövények termesztése 1.— Schrecker J.: Az istállótrágya kezelése I.— Szabó B.: A gyümölcs és konyhakerti Roesler K.: Kapásnövények termesztése 1.— Schrecker J.: Az istállótrágya kezelése I.— Szabó B.: A gyümölcs és konyhakerti termények feldolgozása ......................6.— Takács Gy.: Vetöburgonyatermelés . 2.— Thoroczkai-Wigand E.: A kert. Elvl- rult kertek, kertjeink a jövőben, virágok a lakásban................................. 4.— Valló A.: A méhtenyésztés vezérfonala 6.— Vladár E.: A cséplési szemveszteségek vizsgálati módszerei ...........................2.— Végh K.: Bolgárkertészet......................1.— Westsik V.: Az alföldi futóhomoktalajok okszerű mezőgazdasága . . . 8.— Winkler 3.; Baromfitenyésztés . . . 7.20 Sas G.: Az aratás és cséplés mechanikai eszközeinek legújabb fejlődése —.70 Pettenkoffer S.: A jó pincegazda . . 2.— Reichenbach B.: A gabonatermés fokozása ..................................................................2.— Kosinszky V. dr.: A gyakorlati szőlőtermesztés ..................................................2.40 Lázár F.: Zöldségtermesztés gyakorlati tapasztalatok alapján ..................................3.30 Mahács M.: Bogyósgyümölcsüek (ribiszke, köszméte, málna, szeder és szamóca) termesztése..................................4.— Mohácsy—Magyar: A gyümölcstermesztés kézikönyve .....................................12.50 Molnári.: Gyakorlati gyümölcstermesztés ............ 1.60 Megrendeléseket utánvéttel, vagy az ösz- szeg előzetes beutalása ellenében forduló posPetrányl S.: A csiperkegomba (champignon) tenyésztése ...........................2.— tával intézünk el. Ha ajánlott küldést kiván, 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet. nemzeti könyvkereskedése Budapest IV-, Kossuth lajos-utca 5 Telefon: 18-57-30, 18-74,00. ' Zoltán fiamról rossz hírek érkeznek az iskolából. Tudom, nem helyes a harmadik gimnáziumi osztály egyik diákjának kényes természetű magánügyeit a nagy nyilvánosság előtt szellőztetni, érzek is magamban némi lelkifurdalást, a rideg tényeket azonban mégsem hallgathatom el. Egyszóval, érkeznek a rossz hírek, legnagyobbrészt írásba foglalva, intők, megrovások és osztályfőnöki levelek formájában. Nagyobbá- ra magaviseleti kérdéseket tesznek szóvá, rendetlenkedéseket, amelyek hol a tanteremben, hol a folyosón, hol pedig a lépcsőházban játszódnak le, az iskola más fiatalabb hallgatóinak földöntésével, legurításával, általában testi épségüknek veszélyeztetésével kapcsolatosan. Különösen sajnálatos módon alakult az a legutóbbi fogócska-játék, amelynek során Zoltán fiam egyik tanárjának oldalbordáival került heves összeütközésbe, s ezért osztályfőnöki megrovást eredményezett. A magaviseletén kívül a tanulmányi rész sem na: gyón örvendetes: a félévi eredmény elégtelen latinból, sovány elégséges egy csomó más tantárgyból. Mindehhez számításba kell még vennem a csillagos hármast magyar nyelvből, amely különösen hozzájárul ahhoz, hogy súlyosnak lássam a helyzetet. Senki sem veheti rossznéven, hogy ilyen körülmények között a legszigorúbban felelősségre vontam a gyereket. Azzal a kíméletlen eréllyel jártam el, amely annyira jellemzi minden tettemet, A félévi bizonyítványt sokáig forgattam a kezemben, megnézegettem minden oldaláról, mint aki sehogysem tudja megérteni azt, amit maga előtt lát, végül ridegen megkérdeztem: — Mi ez, kérlek? — Kérlek, apukám, — kezdte Zoltán, de meg sem hallgattam védekezését. Egy kézmozdulattal leintettem és megmondtam én magam: — Ez, kérlek, a legnagyobb szégyen. Gyalázat, tudod; majd adok én neked. — Nem tehetek róla, apukám, — mondta Zoltán gyanúsan remegő, sírós hangon. Megríkatni persze nem akartam, tehát sietve megkértem, ne vegye nagyon szivére a dolgot, csak vigyázzon, legyen jó és tanuljon egy kicsit, akkor nem lesz semmi baj. Azután, 'hogy még mindig lefelé görbült a szája, megsímogattam, a vállát is megveregettem, hogy hát nem olyan nagy a haj, hiszen tornából is egyese van, ő az osztály előtomásza, majd csak lesz valahogy. Ebben ő is megnyugodott kissé, de azért elkeseredetten tovább dünnyögött. — Apukám, igazán nem tehetek róla. A tanárok nagyon igazságtalanok, hidd el, pikkelnek rám. Mindenféle szekundák és intők ellenére szivem mélyén rendíthetetlenül hiszek Zoltán fiam intelligenciájában és tehetségében; ezért azután nagyon bosszant, ha bolondokat beszél és ki akar forgatni ebből az optimizmusomból. Megmérgesedtem s miután sokszor túlságosan indulatos vagyok, nagyot kiáltottam: — Te, ha mégegyszer ilyen bolondságot mondasz, rögtön nyakonváglak! Fel is emeltem a kezemet, megfelelő gesztussal kísérve a fenyegetést. Zoltán nagyon fél tőlem; ámbár eddig még nemigen verekedtünk, tudja, hogy állandóan fenyeget a veszedelem, egyszer csak odavágok a kemény kezemmel és akkor a víz se mossa le róla a szégyent. El nem hallgatott ugyan, de nagyon félve ismételte meg az állítását. — Úgy van pedig, apukám. Borzasztó igazságtalanok. Magamban megállapítottam, hogy nem okos dolog a gyereket megütni, jobb, ha szépen, higgadtan beszélek vele és logikus érveléssel meggyőzöm a tévedéséről. Lebocsátottam a kezemet és nagy ékesszólással megmagyaráztam a helyzetet. „ — Te, Zoltán, gondolkozz egy kicsit és lásd be, hogy okos ember nem beszél ilyen hangon. Szegény tanár vezsődik veletek, hatvan komisz kölyökkel minden órán, szelídíti az olyan vadakat, amilyen te vagy, tanítani próbálja a butákat, amilyen nem vagy, egész életét nektek áldozza, ti meg ilyen hálátlanul beszéltek róla. — Sajnos, nem értem el különösebb eredményt; Zoltán csak legyintett kiábrándultán. — Ugyan, apukám. Te nem ismered a tanárokat. Újból a legkeményebben rendreuta- sítottam, de magamban megakadtam egy kicsit. Elvégre is, ebben a tekintetben lehet valami igaza. Nem ismerem a tanárokat, hiszen olyan régen volt már dolgom velük 03 olyan sok minden történt azóta, hogy elmaradtam tőlük. Hogy is volt csak akkoriban, az én időmben? Igen, ha visszafelé nézek húszegynéhány esztendővel, mintha csakugyan igazságtalanok lettek volna a tanárok. Volt erre vonatkozólag néhány keserves tapasztalatom, a régi meggyőződésből mintha még mindig hordoznék magamban valamit. A napokban találkoztam legigazságtalanabb tanárommal az utcán. Görnyedt, sovány öreg ember, nagyon öreg lehet, hiszen már annakidején is galambosz volt a haja. Alig akart megismerni. Egészen közel jött hozzám, úgy nézett az arcomba, akkor végre elmosolyodott fáradtan és bólintott: — Emlékszem, igen. A kis Thury. Hogy van mindig? Nyilvánvalóan ő is a sok intőre és megrovásra emlékezett, amelyet annakidején kiosztott nekem, természetesen igazságtalanul. Mi sohasem voltunk vadak, nem is fogócskáztunk a lépcsőházban. Egyszer megmondták, hogy nem szabad fogócskázni és nem is tettük soha. Mi csak futballoztunk a szünetekben a rongylabdával valami sokajtós helyiségben a lépcső alatt. Cen- terhalfot játszottam az osztály csapatában. Emlékszem, egy szőke fiú, talán Faludinak hívták, három hétig nem járhatott iskolába, úgy bokán rúgtam egyszer. Tiszta véletlenség volt az egész, hallatlan igazságtalan volt az osztály- főnöki megrovás, amelyet az öreg tanártól kaptam érte, Máskor tudom, valakinek a balszemét találtam el »üveggolyóval, nem is egészen a szemét, csak a szeme sarkában a homlokát. Ki is volt csak, aha, igen, tanár volt az illető, csak egészen fiatal segédtanár, mégis igazgatói megrovást vittem haza miatta. Mindennél sokkal igazságtalanabb volt, hogy elbuktattak magyarból. Annakidején egészen szép jövedelmem volt magyar dolgozatok írásából. Rendesen kettöt-hármat írtam módosabb fiúknak az osztályban. Volt egy Fr*nkel nevezetű, szemüveges, molett fiú, aki tíz krajcárt fizetett egy dolgozatért, volt még egy öíkrajcáros állandó kliensem, aztán egy harmadik, Aki értékes számolócédulákkal honorált lés azonkívül is akadtak kisebb alkalmi üzletek. Azóta sem kerestem olyan jól írásmunkával. A megrendelők hol egyest, hol kettest kaptak, hol pedig egykettedet. Én a magam dolgozatát mindig az utolsó percben, a szünetben firkáltam össze és ritkán vittem többre háromnegyednél. Az öreg'tan ár szemrehányóan nézett rám, a fejét csóválta és elmondogatta jó egynéhányszor: Nem értem, nem értem. Ez a Thury, meg ez a Frankel... Nagyon furcsa dolog ... Egyszer azután megint hozta a dolgozatfüzeteket, kihirdettte, hogy a feladat egy kirándulás leírása, de lesz egy kis meglepetés: a legjobb dolgozatot fel fogja olvastatni az osztály előtt, írója pedig külön jutalmat kap, még hozzá fantasztikusan nagy összeget: két koronát. Csak egy dolgozatot írtam akkor, hallatlan műgonddal, napokkal előre elkészítve. Fränkelnek tizenöt krajcárért sem voltam hajlandó írni. Végre eljött a dolgozatjavitás órája. 1939 ÁPRILIS 16. VASÁRNAP öreg tanárunk szétosztotta a füzeteket, Frankel háromnegyedet kapott, a számolócédulás ifjú közönséges négyest. Megdöbbenve láttam, hogy az; .enyéimen nincs osztályzat. Á tanár úr felment a katedrára, leült, komoran ráncokba szedte a homlokát, végignézett rajtunk, azután intett nekem: — Thury, olvasd fel. Felolvastam. A Dobogókőre tett kirándulás leírása volt, drámaian élénk feldolgozásban, öreg tanárom csendesen bólogatott hozzá, amikor pedig a végére értem, odaintett maga elé: — Gyere ki a füzettel. Kimentem, az osztály pedig feszülten figyelt. Tanáram a füzetet letette maga elé, a zsebébe nyúlt, egy fényes ezüst kétkoronást vett elő és a kezembe nyomta, azután fogta a piros ceruzáját és akkora négyest írt a füzetembe, hogy az egész oldal tele lett vele. Szelíd, nagy kék szemei voltak, de akkor csak úgy szikráztak a haragtól. — Merj még egyszer másnak írni dolgozatot. Takarodj — mondta keményen, és félévben megbuktatott magyarból, nem is feleltetett többé, osztályzatot seím adott a dolgozataimra. Vérlázító igazságtalanság volt, hiszen tudta, hogy én írom a legjobb dolgozatokat, de hát ilyen furcsák voltak a tanárok valamikor. Most, hogy találkoztam vele az utcán, természetesen már nyoma sem látszott rajta a régi kegyetlenségnek. Szegény, hófehérhajú öregember, már alig lát, a szép kék szeme is fáradtan, fátyolosán csillog. Elgondolkozva csóválta a fejét, ahogy velem beszélt és azt mondta: — Sok baj volt magával, Thury, de nem volt rossz fiú. Szerettem magát. Meglepetve néztem rá, hiszen még bennem élt a régi meggyőződés sokféle igazságtalanságairól. Mégis kétségtelen volt, hogy szeretett és hirtelen megborzongva, nagyon elcsodálkoztam önmagámon. Hát persze, egészen más szemmel láttuk még akkor a világot és az embereket, mint most, de hogy ilyen soká bennünk maradnak ezek a régi érzések... Igen, szeretett; most tudom csiak megérteni a mogorva kedvetlenségét, amikor kénytelen volt beírni a nevemet az osztálykönyvbe, vagy a kis noteszba, most érzem csak, a csendes ellenkezést önmagával, hogy sokszor nem tanítania, hanem büntetnie kell. Mintha most is magam előtt látnám a régi fáradt, ráncos arcát, amikor a negyedik, vagy ötödik órára bejött hozzánk és néha belezavarodott a magyarázatba, mert már nem bírta tovább az erőltetett munkát; már akkor is öreg ember volt, túldolgozott és ideges. Biztos, hogy néha szeretett volna összetett kezekkel kérni bennünket: fiúk, az Isten szerelmére, ne merítsetek ki egészen. Maradjatok csendben, figyeljetek, értsétek meg, hogy az én idegeim sincsenek kötélből. Nem tette meg, természetesen, csak ránk nézett szomorúan, letelepedett fáradtan a katedrára és beírt valakit az osztálykönyvbe. Zoltán fiam, sajnálom nagyon, hogy nem tudtalak meggyőzni az előbbi kis vitánkban. A dolog olyanformán áll, hogy nem a tanárok igazságtalanok, hanem a diákok azok. Igazságtalanok vagytck ti, és voltunk valamikor mi is a ti korotokban, fiatalok, önzőek, kíméletlenek. Tudom, hogy így van, kétségtelenül, de nem csodálkozom azon, hogy te még nem tudod. Valamikor rá fogsz jönni majd, őszülő fejjel, mint az apád, egy csepp belső szégyenkezéssel fogsz rájönni és szeretném, ha egyesült erővel elkerülhetnek ezt a rossz érzést. Szeretném, de tudom, hogy nem lehet elkerü'ni. Nem kívánhatom tőled, hogy tizenháromesztendős fejjel úgy gondolkozz, mint mi, öregek, hogy elhigyj valamit, aminek az ellenkezőjét érzed gyerekesen. Mi, öregek, sok mindent tudunk, de arról hiába beszélünk nektek. Nektek is végig kell próbálnotok, egyedül kell megtanulnotok mindent, kisebb és nagyobb dolgokban egyaránt. Amit mi készen kínálunk nektek, azt nem tudjátok átvenni tőlünk; az életet mindenkinek az elején kell kezdenie és egyedül kell végigküzdenie. Édes fiam, mégis csak jobb lesz, ha legközelebb hasonló esetben nem vitatkozom veled, hanem nyajgom \ercmtlek amágy istenesen tfl
