Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-16 / 86. szám
r 1939 APRILIS 16- vasárnap _____________________________TELViDElg i^G^ARHIRSAE Tulajdon vagy kishaszonbérlet? Részlet Kerék Mihály „A magyar földkérdés“ című könyvéből (Budapest, április 8.) Kerék Mihálynak „A magyar földkérdés” című 5/4 oldalas munkája csak röviddel ezelőtt hagyta el a sajtót s könyve, amely a magyar közvélemény érdeklődésének középpontjában álló sorsdöntő kérdéssel foglalkozik, a mai nagybirtokrendszer hívei részéröl természetszerűleg bírálatban részesült, a földprobléma becsületes megoldásáért küzdők táborában pedig nagy elismeréssel találkozott. A mű jelentő, ségét lapunk hasábjain már méltattuk. Ezúttal — anélkül, hogy minden megállapítását maradék nélkül magunkévá tennök — a könyv harmadik, földreformvázlatot tartalmazó részéből változatlanul közöljük a „Tulajdon vagy kishaszonbérlet f” című, önálló fejezetet. A földkérdés rendezésének nálunk kettős célja van. A nagyüzemekből parasztgazda. Ságokat létesíteni és a földvagyont demokratizálni: más szóval a kevés kézben felhalmozódott földterületeket üzemileg és tulajdonjogilag megosztani. Több körülménytől függ, hogy ez a kettős cél egyidejűleg valósittas, sék-e meg vagy fokozatosan. A földreform végső célja minden esetre az, hogy a kisembernek juttatott földterületeket azok elöbb-utőbb tulajdonul is megszerezhessék. Átmenetileg azonban előfordulhat, hogy — a tulajdoni megszerzés akadályainak elhárításáig (amelyek eredhetnek anyagi, poll, tikai vagy pusztán célszerűségi okokból is) — a haszonbérleti megoldás látszik megfelelőbbnek. A mi viszonyaink között a földreformnak sok akadálya van, ezért ideiglenesen ; fonta? szerep vár a kishaszpnbérle- tckre, " .......... Egészen más lenne ma a földreform pro. blémája, ha a kisbérleti rendszer minden í kényszer nélkül a maga természetes útján kiépülhetett volna és ha annak az 1.2 millió katasztrális holdnak javarésze, amely ma' közép- és nagyválalkozók kezén van, kisbérlök gazdálkodhatnának. Felmerül itt azonban a kérdés, hogy ebben a körülményben nincsen-e szerepe a magyar paraszt idegenkedésének a bérleti kezeléssel szemben. Hiszen köztudomású földművelő népünk rendkívül erős tulajdon.szeretete, amely sokszor meggondolatlan földvásárlásra ragadja olyan esetben is, amikor a józan számítás a termelés belterjességét fokozó üzemi beruházásokat vagy meglevő kisgazdaságának egyelőre haszonbérlet útján való kiegészítését javallanák. Bizonyos, hogy a magyar paraszt szívesebben vásárol földet, gyakran túlfizetve annak értékét, mintsem megtakarított pénzét hasznos üzemi befektetésekre, vagy három-négyszer akkora terület bérbevételére fordítaná. De eltekintve most attól a sajnálatos Körülménytől, hogy átlagparasztságunknak hiányozván a belterjes termeléshez szükséges szakképzettsége, — s így vagyoni emelkedését pusztán a holdak szapo. rításában látja .— a bérlettől való látszólagos idegenkedése nem abban leli-e magyarázatát, hogy nem jut megfelelő bérleti földhöz és így sokszor elhamarkodott, méreg, drága földvásárlásra kényszerül. Nagyon sok bizonyítékot lehetne fölhozni ennek a föltevésnek valószínűsége mellett. Maga az a tény, hogy az összes bérbeadott területnek több mint egyharmada (37.8%), kereken egymillió hold a kisbirtokokból származik, emellett bizonyít. Hiszen a . kisbirtokot általában nem szokták bérbeadni s ha ez ilyen mértékben megtörténik, ennek elsősorban a nagy kereslet az oka, amely nagy bérjövedelmet ígér a kisgazdának, aki jobban jár, ha ilyen módon hasznosítja birtokát, mintha maga gazdálkodnék azon. Bizonyos, hogy itt szerepet játszanak a sajátos települési viszo. nyok, a kényelemszeretet stb. is, de a parasztbirtok bérbeadása távolról sem fejlődhetett volna ki akkora mértékben az ország legsűrűbben lakott vidékein, a nagy latifundiumok szomszédságában, ha nincs nagy földéhség, amely mohón veti magát minden darab föld után, legyen az tulajdon vagy haszonbérlet. Nem véletlen tehát, hogy a kisbérlök kezén lévő másfélmillió hold kéthar. mád része a száz holdon aluli birtokokból származik és csak egyharmada a közép- és nagybirtokokból. A föld népe azért kényszerül a parasztbirtokostól bérelni, legtöbbször igen magas haszonbérért, mert az olcsó (közületi, hit bizományi, egyházi stb.) bérleteket nagyvállalkozók foglalják le. Ter/né. szetesen a kisblrtoki bérleteket speciális helyi szempontokból sok vidéken előtérbe helyezik az olcsóbb, de távolabb eső bérleti lehetőségeknél, bizonyos azonban, hogy egészen másként, a mainál sokkal egészségesebben alakulnának bérleti viszonyaink, ha a jelenleg nagybérlők kezén lévő hatalmas terület a falusi nép jogos földigényének kielégítésére szolgálhatna. A kishaszonbérleti kérdés jogi rendezet, lensége és az ebből adódó anomáliák szintén nem kedveznek a kisbérleti rendszer széle- sebbkörü elterjedésének. A régi liberális jogi felfogás, amely teljesen magára hagyta a szerződő feleket és a kisfcérletet is a kapitalista vállalkozás egyik alakjaként kezeli, teljesen elavult és gyakorlati alkalmazása rengeteg sérelmet és méltánytalanságot idéz elő. A föld nem közönséges jószág, következésképpen az ingó javak használatára és forgalmára megállapított és többé-kevésbé megfelelőnek bizonyult szabályok sem lehet, nek reá nézve helyesek. Ma már a „földpiac” forgalmát másképpen értelmezik, mint a múltban, bár a változás egyelőre még a birtokforgalom terén érvényesül. További lépés, hogy a földárak alakulása is bizonyos korlátok közé szoríttassék, mert köztudomású, hogy a földárak roppant ingadozása, amelynek az elmúlt évtized alatt tanúi lehettünk, milyen nagy pusztítást idézett élő a parasztság körében. A hatósági árszabályozás korában az őstermelés alakja: a föld sem lehet a gyakran hisztérikus kilengéseket mutató kereslet és kínálat egyedüli árkiala. kító hatásának kitéve. Ugyanez áll a haszonbérre is. Képtelen dolog, hogy a haszonbérnek nincs mértéke és határa s ennek folytán széltében-hosszában olyan szerződések jönnek létre, amelyek elviselhetetlen köte. lezettségekkel terhelik a kisbérlők ezreit. A haszonbérleti összeg nagysága sem függhet a kereslet és a kínálat alakulásától. Ennek szabályozó hatása teljesen megszűnik és érvényesülése egyoldalúvá válik ott, ahol a viszonyok olyanok, hogy a kereslet mindig és pedig többszörösen meghaladja a kínálatot. Ez a helyzet nálunk a kisbérieteknél. Egy országban, ahol olyan óriási a földinség, ahol minden darab földért vagy bérletért, amely megürül, valóságos versenyfutás folyik, természetesen egész irreális földbérek alakulnak ki (Szeged), amelyek egyáltalában nincsenek arányban a föld hozadéki:épességé, vei és szükségképpen a kisbérlő kiuzsorázá- sára vezetnek. A szabadverseny egészségtelen érvényesülésének riasztó példáit szolgáltatja a közületi ingatlanok bérbeadásánál alkalmazni szokott árverési rendszer. A kereslet és kínálat automatizmusa ma már se. hol sem működik szabadon, mindenütt (a munka- és árupiacon) a gyengébbek érdekéit védő korlátokba ütközik, magától értetődik tehát, hogy a haszonbérek korlátlanságát sem szabad megengedni.1 Említettük, hogy a kishaszonbérleti megoldást egyelőre bizonyos nehézségek javall- ják, amelyek a tulajdoni Juttatásnak ezidőszerint még több helyen útjában állanak. Ilyennek mondják a földművelő népünk anyagi szegénységét. Közismert dolog, hogy a haszonbérlet sokkal kisebb tőkék mozgósi. tását teszi szükségessé, mint a földtulajdon megszerzése, hazai viszonyaink között tehát széles rétegek előtt nyitná meg az önállósodás s vele a szociális emelkedés útját. Ez a nehézség azonban csak addig áll fenn, ameddig meg nem barátkozunk azzal a gondolattal, hogy a földszerzöt nem kell okvetlenül a vételár legalább egyharmadának lefizetésére kötelezni. A mienknél sokkal jobb. módú parasztsággal rendelkező államokban is már régen felhagytak az ilyen túlzott követelésekkel. A komoly rendezésre törekvő földreformnak egészen más, a széles földművelő tömegek anyagi helyzetéhez alkalmazkodó feltételeket kell majd szabnia. Ennél nagyobb akadálynak tekintjük a kártalanítás kérdését olyan esetben, amikor kulturális vagy jóléti célt szolgáló vagyonok állagának fenntartásáról van szó. Az állam belátható időkig nem lesz abban a helyzetben, hogy a vallás, és tanulmányi alap, továbbá az egyházak földbirtokait megválthassa, illetve megfelelő pénzműveletekkel lehetővé tehesse, hogy azok más értékálló vagyonokká alakulhassanak át. Ameddig ez megtörténhetik, természetesen nem lehet a földkérdéssel várni és Így átmeneti megoldásnak a kisbérletet kell elfogadni. A kisbérlet más szempontból is hasznos szerepre hivatott A földhözjuttatandó kiválasztása (erről később lesz szó) bármilyen gonddal történjék is, elkerülhetetlen, hogy be ne csússzanak olyan elemek, akik nem érdemesek arra, hogy a nagy áldozattal járó földreformban részesedjenek. Tulajdoni jut. tatás esetén körülményesebb és fájdalmasabb is az alkalmatlannak bizonyult földszerzö eltávolítása, ezért célszerű volna a földet néhány esztendeig csupán haszonbérbe adni olyan esetben Is, amikor a tulajdonszerzés indokolt (határvidéken). Négy-öt év alatt elválik, hogy a kisbérlő előreláthatólag meg tud-e felelni az előirt minimális követelményeknek. A kisbérleti rendszer kiépítésében óriási feladat vár a földbérlö szövetkezetekre. Ezt a kérdést azonban előzetesen rendezni kell, mert a jelenlegi megoldás mellett a mozgalom az elmúlt másfél évtized alatt nemhogy előrement volna, hanem egyenesen visszafejlődött. Köztudomású, hogy ezidőszerint valóságos bérlöszövetkezetek nincsenek. Ezek helyett az OKH kötelékébe tartozó vidéki hitelszövetkezetek keretében ú. n. földbérlö szakcsoportok működnek, amelyeknek tagjai a szövetkezet által bérelt birtokon egyéni (tehát nem közös) gazdálkodást folytatnak. A szakcsoportnak tagja csak az lehet, aki egyszersmind a hitelszövetkezetnek is tagja. A szakcsoport külön szervezeti szabályzat alapján működik, amelyet a magánjogi társasági szerződés elvei szerint szerkesztenek. Ennek értelmében a tagok az egész haszon- bérleti időtartamra kötelezik el magukat, kiválásnak tehát helye nincs. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy ha a tag valamilyen okból kénytelen föladni szövetkezeti bérletét, továbbra Is vagyoni felelősséggel tartozik a földbérleti vállalkozásból folyó minden kötelezettségért. A tagok különben egyetemleges jótállást vállalnak egymásért a szövetkezet irányában, ez viszont a földbirtokosokkal szemben vállal értük szavatosságot. Ebből következik, hogy a haszonbérleti szerződést — az OKH jóváhagyásával — a szövetkezet és nem a bérlöcsoport köti, amelynek tagjai — az egyetemleges felelősségen kívül — még külön óvadék letételével is biztosítékot nyújtanak kötelezettségeik teljesítéséért. A földbérlő csoportot kifelé a szövetkezet igazgatósága képviseli, amely egyszersmind ellenőrzi, hogy a tagok gazdálkodása megfeleljen a szerződés pontjainak. Ezt a rendszert a több mint félszázaddal ezelőtt készült kereskedelmi törvényünknek a szövetkezetekre vonatkozó némely avult rendelkezései és egyes cégbíróságok gyakorlata kényszerítette ki. A cégbíróságok ugyanis több esetben akadályokat gördítettek az önálló földbérlö szövetkezetek alakulása elé és a cégvalódiság követelményére hivatkozva, megtagadták a szövetkezetek cégének bejegyT zését mindaddig, amíg azok szerződéssel nem igazolták a haszonbérlet megkötését. A föld- birtokosok viszont nem voltak hajlandók szerződni olyan szövetkezettel, amely nem tudta -igazolni cégének már megtörtént bejegyzését. Szövetkezeti jogunk továbbá nincsen tekintettel a földbérlö szövetkezet sajátos jellegére, amely a bérleti szerződés tartama alatt a szövetkezet bizonyos stabilitását, tehát a tagok kiválásának korlátozását követeli; a földbirtokosok természetesen nem szívesen kötnek bérleti szerződést olyan szövetkezettel, amely a tagok kiválása folytán bármikor la bérlet lejárta előtt is) feloszolhat. Ha a gyakorlatban — a tagok közötti megállapodással — talán sikerülne is ezt a nehézséget kiküszöbölni, a bérbeadók bizalmának megnyerésére ez aligha lenne elegendő. Amit bizonyít az a tény, hogy ezidőszerint egyetlen önálló bérlőszövetkezet sem működik. A hitelszövetkezeti haszonbérlet konstruk. ciója mellett ezek a nehézségek automatikusan kiküszöbölődnek. A szövetkezet léte teljesen független a haszonbérlettől; nem forog fenn tehát az a veszély, hogy a bérlötagok kiválásával a szövetkezet idő előtt megszűnik, mert a hitelszövetkezetnek nemcsak bérlő tagjai vannak; ennélfogva a bérlő tagok tömeges kilépése is (ami nem valószínű) legfeljebb átmeneti nehézségeket okoz, amelyet a legtöbb esetben már azzal meg lehet szüntetni, hogy a különben Is egyetemleges 15 kötelezettséggel terhelt többi bérlő tag veszi át a kilépettek bérleti részét. Tagadhatatlan előnye még ec.nek a rendszernek, hogy ft hitelszövetkezet kedvező feltételű kölcsönnel Inkább támogatja a bérlöcapportot, mintha külön szövetkezet tagjairól lenne szóEzzel szemben jelentékeny hátrányai is vannak ennek a megoldásnak. Ilyen többek között az, ha nincs az illető községben vagy közelében hitelszövetkezet, amikor is a bérlő- csoport kedvéért előbb hitelszövetkezetet kell létrehozni. Kérdés, hogy ez (például egy korábbi bukott szövetkezettel szerzett tapasztalatok után) sikerül-e. Előfordulhat az is, hogy a szomszéd községben működő hitelszövetkezet nem hajlandó a kívánt bérlöcsopor- tot megalakítani, mert esetleg a bérletet —- még ha távolabb esik is —-a saját tagjai részére szeretné megszerezni. A központnak ugyan megvan a módja arra, hogy nyomást gyakoroljon a renitens szövetkezetre, de hihető-e, hogy az így kikényszerített bérlőcsoport rendesen tud működni egy vele szemben ellenséges vagy legalább is kedvetlen hitelszövetkezet keretében ? A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a rendszer — számos előnye mellett — sem tudott nagyobb tért hódítani, sőt a háború után erősen visszafejlődött. Igaz, hogy ebben része van a központ nehézkességének és bürokratizmusának is, amellyel ezt a mozgalmat, mintegy mostoha gyermeknek tekintet üzletágat kezelte és amikor csak tehette, kitért a bérlöcsoportok alakításának engedélyezése elöl. Állítólag hiányzott hozzá a kellő anyagi erő is. Lehetséges, bár a nagy pénzbőség idején nem tapasztaltunk fellendülést a szövetkezeti bérletek alakítása terén, így valószínűbb, hogy az anyagiakon kívül még inkább hiányzott a törődés ezzel a fontos mozgalommal szemben, amit részben meg is lehet érteni ott, ahol az egy harmadrangú, mellékes üzletágnak számított. A bérlöszövetkezeti mozgalmat ezért elsősorban ebből az alárendelt helyzetéből kell kiemelni. Nagy feladatokat akarunk vele megoldani, szükséges tehát, hogy ennek megfelelő szervezetet és szabadabb mozgást biztosítsunk számára. Mindenekelőtt el kell hárítani a jogi és technikai akadályokat az önálló bérlőszövetkezetek alakítása elöl; ezért a legcélszerűbb volna külön haszonbérleti törvényt alkotni, amely szabályozná a bérlö^ szövetkezeti kérdést és egyszersmind gondoskodnék e szövetkezetek központjának létesítéséről is vagy önálló keretben, vagy széleskörű önállósággal az Országos Földhitelintézeten belül; ez azért volna szerencsésebb, mert olyan szerv láthatná így el a bérlőszövetkezetek szervezését és finansziro. zását, amely amugyis hivatalból foglalkozik a birtokpolitikái feladatok pénzügyi lebonyolításával. Újabban ismételten felmerült az örökbérlet gondolata a birtokpolitikái megoldások terén. Ha nem is tartunk attól, mint némelyek, hogy ez az intézmény új jobbágyságot teremtene, de bevezetését sem tartjuk feltétlenül Szükségesnek. A bérleti rendszerrel nem az a cél, hogy bizonyos kategóriákban a föld tulajdoni és használati jogának megosztottságát örök időkig fenntartsa, hanem éppen ellenkezőleg: oda kell hatni, hogy a kisbérlő minél előbb tulajdonul is megszerezhesse az általa bérelt ingatlant. Ehhez pedig nincs szükség örökbérletre. A hosszúlejáratú bérlet tökéletesen megfelel a célnak. Népünk ezt ismeri, megszokta és sokkal inkább megérti, hogy bizonyos esetben a földet örök tulajdonul is megszerezheti, mintha az (elméletileg) állandó függőségi viszonyt jelentő örökbérlet intézményét akarnék vele elfő. gadtatni. Egyáltalán tartózkodni kellene olyan jog- intézmények bevezetésétől, amelyek ismeretlenek népünk előtt. Ilyen az örökbérlettel rokon járadékbirtok, amely ugyan helyet foglal már jogrendszerünkben, de nem sok vizet zavar. Tudomásunk szerint eddig egyetlen járadéktelek sem létesült. Tipikusan papírosintézmény és valószínűleg az is marad. Ennek részben az az oka, hogy az 1920-as földréfcrmtörvény és novellája nem gondoskodott a járadék megváltásának finan. szirozásáról, márpedig enélkül gyakorlati- ag járadéktelket alakítani nem lehet. Ennek az intézménynek a teljes gazdasági szabadság korszakában lett volna jelentősége, mert a parasztnak védelmet nyújtott volna a tőkés elv egyoldalú érvényesülésével szemben és elősegítette volna a tulajdonszerzést előzetes tökelefizetés és eladósodás veszélye nélkül. Ma már a töke tevékenysége sokféle korlátozásnak van alávetve, a jövőben ezen a téren; méginkább kell, hogy érvényesüljenek a közérdek és a gazdaságilag gyengék védelmének szempontjai. Ennélfogva azt a célt, amelyre a járadéktelek intézménye szolgál, más úton, is el lehet érni. Ahol az állam közvetlenül maga folytat birtokpolitika! tevékenységet,
