Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-12 / 59. szám
8 tfwtofVt • 1A%címwrm& 1939 MÁRCIUS 12. VASÁRT: AP Rozsnyó felkészülten várja az egész ország turistáit Történeti emlékek és természeti szépségek Magyarország legmagasabb csúcsa körül — Művésztelep létesül Rozsnyón Budapest, március 11. Akik a fevidéki bevonulás felejthetetlen örömeiben az anyaországiak közül résztvettek, vagy a következő hetekben végigjárták a felszabadult területeket, egyöntetűen ájlapították meg, hogy a hazatért tájak, városkák közül legszebb a felső gömöri vidék, a rozsnyói határ. Mikor a rozsnyói bevonulás előtti napon a dicsőséges honvédsereg a fővárosi sajtó-osztaggal együtt elérte az almási határt, e sorok írója budapesti hírlapíró kollégáival együtt elmerészkedett az akkor még demarkációs vonalig: a Szoros- 'kőre. Fölséges, tündéri panoráma tárult elénk a szédítő mélység szélén, odafent a hárskúti tetőn. Délután négy óra lehetett, éppen akkor készült lenyugodni a nap, amely hosszú fénysugaraival dúsan öntözte a másnapi felszabadulás csodáira váró gyönyörű őszi tájat. A novemberi köd már lassan kezdett szitálni Rozsnyó fölé és a Rimamurányi Bányatelep kohó-füstje könnyű felhőként ott úszott az ünnepre készülő városka felett. Háttérben az Ivágyó és a Bányaoldal, oldalt szép karéjban a Rsliccei-fensík, meg a Pelsőci-he- gyek, jobbra pedig a hármas Kálváriacsúcs és- a Pozsálló... Már akikor tudtuk, hogy ezek a hegyek holnaptól kezdve a magyar tájak végvárait fogják védelmezni, amíg egyszer majd újra tovább mozdulhatnak a határkövek. És ebben a felséges völgyben, mint egy gyönyörű ékszer: ott csillogott az őszi verőefényben a kraszna- horkai vár... E sorok írója, aki ennek a tájnak szülötte és jólismeri a vidéket, most, ebben a csodálatos órában minden falucska, hegycsúcs és kispatak: új, ismeretlen szépségeket tárt fel előttem. Az otthon küszöbéji a szülőföld sohase látott csodákkal fogadott... Társaim, a pestiek, ájuldoztak a panoráma szépségeitől, két nagy magyar művész, Sidló Ferenc és Aba-Novák fogadalmat tettek, hogy a rozsnyói határban a tavasszal festőművész-iskolát állítanak fel, (most aztán ideje, hogy szavukon fogják őket a rozs- nyóiak: ajánljon fel Rozsnyó város a magyar művészeknek egy szép, szabad telket a legszebb részen, ahol felépülne a legideálisabb magyar művésztelep, az új Nagybánya ...) Üzen a Rákóczi Őrtorony 1 Az őszi ünnepnapok óta eltelt lassan egy félév. Űj tervek, új remények születtek Rozsnyón. E pár nap alatt az egész ország érdeklődése a kis gömöri bányaváros felé összpontosult, ami természetes is, mert Rozsnyó felett emelkedik a mai Magyar- ország legmagasabb csúcsa: az 1291 méter magas Pozsálló. Az új határ a hegycsúcs mögött fog húzódni, de értesülésünk szerint, kedves meglepetések várnak a rozs- nyöiakrä: még néhány falucska visszakerül és így az erdőkből és hegyekből is. Csak jöjjenek, minél többen! — mondogatják a gömöriek sóvárogva észak felé, szlovák és német testvéreik után... Az ország legmagasabb csúcsa természetesen elsősorban a turistákat fogja odavonzani. Minden egy helyen van! Kraszna- horka-Váralja ... Pozsálló... A domicai csepkőbarlang ... A Sziliccei-Fensík ... stb. stb. Valóságos sűrített elő túrista-múzeum! Ezév január 8-án Rozsnyón megalakult a Magyar Turista Egyesület Felsögömöri Osztálya, amely megszervezi a rozsnyói turistaélet fellendítését. A félévszázados Turisták Lapja ebből az alkalomból „Rozsnyói számot” adott ki, amelybe a kedves vidék legkitűnőbb tájismerősei írtak színes, eleven cikkeket. „Kitárjuk kapuinkat az idegenek előtt, — írja vitéz Alt János, a Felsögömöri Osztály elnöke, — megismertetjük városunk természeti kincseit, környékünk történelmi emlékeit. A város vezetősége maga is ráeszmélt arra, hogy a változott körülmények következtében milyen nagyfontosságú az idegenforgalom fejlesztése. Rövidesen ki fogjuk adni a várost és környékét ismertető kalauzunkat, üzembe helyezzük a meglévő, de a csehek által kifosztott turistaházakat, új utak építését, üdülőtelepek létesítéséről tanácskozunk, egyszóval teljes lelkesedéssel bekapBe kell vallanunk, ott a hegyek között, nem nagyon sokat törődtünk a turistasággal. A régi Magyarországon is a magyar ember mintha Petőfire hallgatott volna: Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája... Az alföldi ember szédült; ha hegyet látott, a felvidéki nek meg már a könyökén jött ki a sok csúcs. A jó cipszerek másképpen gondolkodtak. Ők bizony nem unatkoztak a hegyek között, évről-évre megjárták a magas csúcsokat, turistáskodtak, de meg is éltek belőle: a Tátrába csábították a fél- Európát. De a rozsnyóiak továbbra is unatkoztak és cipszertestvéreiket megmosolyogták. Jöttek azután a csehek. A húszéves cseh uralom sok mindenre megtanított. Helyesen vallja be Alt János is: — Mi rozsnyóiak nem láttuk meg a fától az erdőt, nem ismertük fel eléggé városunknak és környékének természeti adottVoltak és vannak is még a rozsnyóiak között — ha kevesen is — igazi, fanatikus hegymászó, erdőjáró emberek, akikre most nagy feladatok várnak. Hogy csak a legismertebbeket és legrégibbeket említsük, a Varga-, Markó-, Langhoffer-, Heincz- és az ifjabbak közül a Si7cwr-családoknál a vadászat ősi tradíciót jelent, ők jól ismerik minden zeg-zugát a rozsnyói határnak, számontartanak minden vadat és tenyerükön van minden erdei ösvény. Ha nem is él Rozsnyón, de mindenkinél jobban ismeri ezt a felsögömöri vidéket dr. Varga Sándor budapesti gimnáziumi tanár, aki ugyan nem folytatja rozsnyói őseinek nimródi tradícióit, annál inkább szerelmese a dús gömöri vegetációnak, amelynek ismeri minden moha-fajtáját, számontartja a harangvirág legkülönbözőbb változatait és rajta kívül aligha tudná valaki megmondani, hol található ezen a vidéken a világhírű, ritka harmatfű, a rovarevő növény. Ez a rozsnyói származású kiváló botanikus tanár most aztán elemében érzi magát. Fáradhatatlan agilitással szervezi Budapestről a felsögömöri túristaéletet, nagyszabású túrák tervein dolgozik, mintha fogadalmat tett volna, hogy egy év alatt egész Magyarországot felviszi látogatóba Rozsnyóra és a legkonokabb alföldi emberrel is megszeretteti ezen a vidéken a hegyeket! Már is hívja, toborozza a Turisták Lapjában az egész országot: — Rozsnyó: rózsaliget! Címeredben három rózsa és kettős kalapács van. A virágok és a munka városa vagy. A virágoké, melyek kora tavasszal színt, illatot, meseszerű szépséget varázsolnak köréd, — és a munkáé, mely híres iskoláid falai közül árad szét az egész országra s bányáidból sugárzik ki a nemzet vérkeringésébe. Elragadó és elbűvölő a fekvésed. lint a krajcár koldus tarisznyájában” — írta rólad Petőfi, itt- jártában útinaplójában. Aki csak egyszer nézett szét a Pozsállóról, vagy csak egyszer is gyönyörködött tavasszal gyümölcsvirágzás színpompájában látképedben a hármascsúcsú Kálváriáról, az nem felejthet el, visszavágyik a szíve utánad. Elbűvölő kép ez, alig látszanak ki a templomok, háztetők a búján virító gyümölcsfák, a virágszirmok rózsafehér tengeréből. Virágzuhanyban gyönyörködhetünk, mámorosra kábít a nehéz hársfaillat s elhódít a méhek zsongása, zümmögése ... És dr. Varga Sándor máris viszi Rozsnyóra a boldog anyaországiakat, Budapesttől Pelsőcig egy-futtában gyorsvonattal, a kedves sajóparti állomáson meg Nyiresi-Tirhy Kálmán, a kiváló festőművész fogadja az érkezőket, aki az állomásról a város felé tartva mingyárt magyarázni kezdi: mi minden szép látható Rozsnyón. A Drázus-híd előtt a Bányászati Múzeum, rövidesen újra megnyílik. Tovább haladva: az egykori Markó-féle bőrgyár, még 1782-ben létesült, hajdan, virágzása idején heti 800 da»rah bőrt termelt. Ahogy aztán közelebb érkezünk a városhoz, úgy Gsolódunk abba a munkába, amelytől méltán remélhető, hogy a város turistaélete mihamarább nagy fejlődésnek indul.” Így is lesz. A tervek máris megvalósuló félben vannak. ságait.., Valamit mégis eredményezett az idő. Megtanultuk a csehektől a természetjárás iránti szeretetet. Mert azt el kell ismernünk, hogy a két évtized alatt a csehek olyan „turistainváziót” indítottak el a Felvidékre, amilyen azelőtt sohasem volt. Nagyon gyakran ők vezették rá azokra a természeti szépségekre, amelyeknek élvezetére évekan át seregestől jöttek ide messze vidék idegenjei. Élvezték természeti kincseinket, — igaz, hogy közben más missziót is teljesítettek, de ez már nem a magyarság javát szolgálta... A rozsnyóiak most aztán sietnek minden mulasztást jóvátenni. Gyorsan, egymásután tárják fel az anyaország előtt szülőföldjük minden szép kirándulóhelyét, a pisz- trángos patakokat, a vadakat rejtő sűrű erdőt, a csúcsokat és a barlangokat, betetőzésül: a környék történelmi műkincseit, azok közül is a ragyogó diadémot, a krasznahorkai várat és a Mauzóleumot... tűnnek elő a régi magyar múlt patinás emlékei. Így az Andrássy Dénes ucca baloldalán egy földszintes házon (Hallgass Kálmán-féle ház) szépmívű kovácsolt vas ablakrácsban gyönyörködhet az érkező távoli. Mielőtt a főtérre érnénik, a Kórház ucca sarkán emelkedik nemcsak Rozsnyónak, hanem az egész Felvidéknek egyik legszebb barokk-háza. Nem messze tőle a „Kamamház", az az épület, melyben a Nagyságos Fejedelem pénzverdéje volt és ahol az ónodi országgyűlés előkészítő tanácsait tartotta. A rozsnyóiak ma ezt a házat „Nehrer-háznak” nevezik, minden bizonnyal büszkén fogják mutogatni az ideérkező vendégeknek. És így vezet végig Nyiresi-Tichy Kálmán a városka girbe- görbe uccáin, megmutatva gondosam és élvezetes magyarázatokkal szemléltetve minden műemléket, történelmi érdekességet, felvisz a Városi Múzeumba is, amelynek termeit a Premontrei Rendház épületében hosszú, nehéz kisebbségi évek alatt csodálatos művészi leleményességgel megrakta a gömöri tájak színes néprajzi tárgyaival, pompás süvetei korsókkal, gyönyörű pász- torfaragásoklcal és egy begyűjtőt te a rohamosan tűnő régi céh-ládákat és egyéb tárgyakat a hajdani dicső múltból. A legmagasabb csúcs És ott áll sok százados viharoktól meg- edzödve a híres Rákóczi őrtorony a Főtér közepén, amely 1643-tól 1654-ig épült és déli falában őriz egy ágyúgolyót is, amit hajdanában dél felől „küldött” a török rozsnyói magyarok pusztítására. Ez a négyévszázados őrtorony megújhodott, modern pompába« fogadta a bevonuló honvédcsapatokat: elől egy hatalmas címer, villanykörtékből kirakva, és fent köröskö- rül a toronyerkély oldalain ez a felírás ragyogott szikrázó villanykörtéből: Magyarok — voltunk — vagyunk — leszünk. Aki itt volt a bevonulás estéjén, örökre megmarad emlékezetében a ragyogó Őrtorony, és a távolban esténkint újra kigyul, mint egy roppant fárosz észak, dél, kelet és nyugat felé, üzenetként: magyaroknak, szlovákoknak, németeknek és ruszinok. nak ... Rákóczy őrtornya így üzenget a sötét éjszakában... És igy hívja magához az anyaországi tes t vé rm agya rókát. Pár hét múlva tavaszba borulnak a gömöri lankák, a délibáb melegebb részeken a fűzfa már hányja barkáit, a Rákos felől egyre melegebb levegő áramlik a völgybe, a nyírfákon nemsokára vígan dobolnak a friss rügyek, erősebb zöldet kap az őszi vetés is a hegyoldalban és zsendülni kezd a folyók partján a fű. Rozsnyón nemsokára tavasz lesz, húsz év után az első magyar tavasz. Pár hét múlva soha nem látott virágpompával, friss barkákkal fogadja Rozsnyó az odasiető turistákat és mindenkit, aki új szépségekre és régi történelmi emlékekre szomjas. Vasa László. A szlovákiai Magyar Házakért Békéscsaba város képviselőtestülete legutóbbi ülésén a szlovákiai Magyar Házak mozgalma céljaira l'OOO pengős adományt szavazott meg s ezzel az áldozatkész cselekedetével példaként áll a többi magyar város előtt. A szlovákiai Magyar H&zdc mozgalmának irodája (Budapest, V., Akadémia-utca. 17, földszint 17.) meleghangú átírásban mondott köszönetét a városi kép- viselőtestüiftnek a hazafias adományért. A mátyásföldi társaság nagysikerű estélyt rendezett a siipväkiai Magyar Házak) mozgalma javára s az ünnepség tiszta jövedelmével — 103 pengő 88 fillérrel —* ezt a hazafias alapot gyarapította. Ez estélyen Holota János dr. országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. A mozgalom budapesti irodája részéről Dex Fe- rencné titkárnő ismertette a Magyar Házak mozgalmának célját és jelentőségét. A budapesti VIII. kerületi elöljáróság tisztviselői kara szombaton, a szlovákiai Magyar Házak alapja javára műsoros estélyt rendezett. A program keretében Or* tutay József országgyűlési képviselő ismertette a mozgalom célkitűzéseit és nagyfontosságú kultúr jelentőségét. ALudovilca Akadémia adománya a „Magyar Ház" céljára A pozsonyi Magyar Ház céljaira a Lu- dovika Akadémia táncestélye alkalmával 630.50 pengőt gyűjtött össze vendégeitől. Az Akadémia vendégei nemes áldozat* készségükkel bizonyságát adták annak, hogy még szórakozásuk közben sem feledkeztek meg a felvidéki magyarság iránti igazi együttérzésükről. Az akadémiai parancsnokság ezúton nyugtázza vendégei adományát és mond köszönetét. Válasz a felvidéki f r o ntharcosoknak A felvidéki magyarság köreiben megnyilvánult azon aggodalomról ír egyikmásik felvidéki lap, hogy most a front- harcos kedvezmény leple alá elrejtőzhetnek olyanok is. akik bár a világháborúban megfelelő frontszolgálatot teljesítettek, de a megszállás alatt akár meggyőződésből, akár pedig gyávaságból vagy opportunitásból a cseh rendszer hívei lettek. A/ cikkírók mind egyöntetűen tiltakoznak az ellen, hogy esetleg most ily emberek jelentkezhessenek és világháborús érdemeik előtérbe hozásával a frontharcosi kedvezményekre, a Vitézi Rendbe való felvételre igényt tarthassanak. Ezzel szemben meg kell állapítanunk, hogy a visszacsatolt Felvidék kérdései között természetszerűleg az is szerepel, hogy a magyarságnak ott folytatott 20 éves hősi felvidéki szabadságharcában ki-ki hogyan viselkedett a cseh elnyomókkal szemben. Nem elég tehát, ha valaki a tűzharcos- törvény által megkövetelt Károly csapat- kereszttel vagy Vitézi Rendbe való felvételéhez előírt kitüntetésekkel rendelkezik, mert azt is elbírálják, hogy a cseh megszállás alatt magyar nemzeti szempontból mily magatartást tanúsított. Nem érdemkeresésről van itt szó, sem pedig megkülönböztetésekről vagy denun- chálásokról, hanem kizárólag csak arról, hogy tudatában vagyunk annak: a húsz éves felvidéki szabadságharc éppúgy megkövetelte a vitézi erények közül az önfeláldozást, a lemondást és gyakran a hősiességet, mint a világháború harcai. Akadt számos oly ember, aki akár származásánál fogva, akár pedig nemzeti szimpátiából varv pedig meggyőződésből, világháborús kitüntetésekkel a mellén, azonnal a cseh légionisták szolgálatába állott. Voltak talán olyanok is, akik opportunitásból, számító érdekből vagy pedig gyávaságból állottak cseh zsoldba. Az illetékes tényezők figyelme a felvidéki magyarság sorsának intézésében természetszerűleg kiterjed arra is, hogy az áldozatos igaz magyarok közé ne furakodhassa- nak se frontharcosság, sem vedig vitézi avatás iránti vagy orvé alatt olyanok, akik „becseheltek” vagy pedig, akik soha magyarok nem voltak és most csak a maguk pecsenyéjét szeretnék megsütni a Felvidéken újonnan lobogó magyar tűznék Amit a csehektől tanultunk ... Mint a krajcár a koldus kalapjában...
