Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-05 / 53. szám

1» MÁRCIUS 5. VASÁRNAP

TOsmUrt JlfafiVMlHTRIfaS

Móricz Zsigmond

hajdani csehszlovákiai utazása jut most az eszünkbe abból az alkalomból, hogy bizonyos támadások érnek bennünket a „felvidéki szellem" miatt. Jó pár évvel ezelőtt, 1931 elején a prágai magyar főiskolások meghívták a nagy magyar regényírót, hogy tartson körükben előadást. Hogy a választás ráesett, nem volt véletlen. A cseh impérium alá került magyar ifjúság a „Hét krajcár“, a „Szegény qmberek“, a „Tavaszi szél“, a „Kerek Perkó", a „Magyarok“ és a s^Léffy jq mindhalálig“ remek-iróján keresztül találta meg újra kapcsolatát az igáid magyarsággal, a szegény nemzettej. Ady és Szabó Dezső mellett az ő ■müvei irányították figyemünket a nép felé, a falvak magyarjai felé, mint ki sebbségi helyzetünkben a legfőbb nemzetfenntartó társadalom felé. Ez a csodálatos irodalmi hatás ma már megcáfolhatatlan tény, bárki vegye is vizsgálat alá húsz éves életünket, a esek szlovákiai magyar ifjúság kezdeti kibontakozását, mozgalmait, mindenütt e nagy magyar irói Triász nyomaival találkozik. Móricz Zsigmond meg is jelént Prágában, három szép napot töltött a magyar főiskolások között. Különös boldogító érzés volt hallgatni, amint a zsibongó cseh fővárosban Bornemisza Pétor Elektrájáról beszélt, arról, hogy a magyar kultúra sokkal régibb, mint velőtök, íme egy négyszázéves Elektra-for- dításunk van, amely a „magyar szép irodalom nemeslevelének“ tekinthető, mert a fordítás újratöltése és nyelvezete kristálytiszta magyar szellemű s oly magas fokon (ül, hogy világirodalmi mértékkel is elsőrangú teljesítmény volt Bornemisza Péter részéről. Az előadás után büszke önérzettel, nyíltabb, dacosabb szemmel jártunk a szláv utcákon. Úgy kellett nekünk akkor ez a kívülről jövő támogatás, mint a fuldoklónak a mentőöv, amelynek segítségével majd csak kiúszunk már a szárazföldre. De Móricz Zsigmond is Impott valamit tőlünk. Mikor hazatért a prágai és pozsonyi útjáról, boldog, bíztató híradásként vitte széjjel a csonka hazában, hogy az idegen elnyomatásban egy szociálisabb, kulturáltabb magyarság kezd kialakulni, az új kisebbségi fiatalok magyarabbak, mint a-z itthoniak, „A mi ifjúságunknak sejtelme sincs arról a népszeretétről és néplélek tiszteletről — írta többek között M. Zs.- —, amelyben azok ott tüzelnek és dolgoznak. De ez a népszeretet nem a borjúszájú ingnek szól és ne m a zsíros hajú kondást imádják, mint a magyarság szimbólumát, hanem a felszabadult gondolkozású földművest, áld a mai technika vívmányait alkalmazza gazdaságában, újságot ólvas és tisztán megérti a mai idők szellemét“. Erdélyi útjáról ugyanilyen tapasztalatokkal tért haza az író. Mint a pergőtűz, indult •meg bizonyos maradi, ó-konzervatív körök részéről ellene a támadás■ Atkozták, püfölték, vármegyék vették tűz alá, nemzetárulónak 'nevezték és valaki — óh! jaj! — el dur rántott a* a nagy ágyút is: megvádolva a nagy írót cseh propagandával, „benesi szellemmel“... Mert, hogy is volna az igaz, hogy az elnyomatásban szenvedő magyar ifjúság szociálisabb és magyarabb. mint az anyaországi „burschenschaftos", idegen szertartások közt élő diákság?. . Talán stílusosabb lett volna rólunk olyasmit kese regni, hogy csehül már jobban tudunk, mint magyarul és elvadultunk, műveletlenek lettünk, nincs bennünk munka- kedv és feladtuk az utolsó reményt is a hazatérésre. De mert mást mondott és mert az ellenkezőjét tapasztalta az író — bűnhődnie kellett: beleesett a „benesi szellembe“. Ö először. Másodszor pedig mi, akik végre hazatértünk a, húszéves babiloni fogságból és most. fokozott szociális érzésünkkel, erős népi magyarságunkkal munkára jelentkezünk a megnagyobbodott haza újjáépítéséhez. A nagy ágyút ellenünk is cldurrantottrik, körülbelül ugyanazok, akik annakidején Móricz Zsigmond ellen. Valami váltó zás azóta, hál Istennek, mégis történt.

A hazai „burschenschaftos“ ifjúság lassan elhagyta az idegen ceremóniákat, visz- szatért a néphez és nemzeti érzése valö- szerűbb, magyarabb lényeggel telt meg. A támadók viszont, akik oly kiadóson emlegetik a „benesi szellemet“, azóta megszaporodtak, Az ó-tonzervativok, a csák- lyások mellé felsorakoztak most ellenünk a liberálisok is, csupán azért, mert sajátos kapitalista érdekeik kívánják meg a furcsa szövetkezést. Egymásra találtak ellenünk mindazok, akik félnek a szociálisabb, magyarabb és kulturáltabb magyarságtól. Mi viszont továbbra is szeretettel, tanítványi hűséggel ragaszkodunk az íróhoz. aki évekkel ezelőtt Juliánus barátként járt közöttünk és csüggedő hite megerősödött a látottaktól. . ,

rv_ó)

KÖNYV-KULTÚRA

SZÉKELY BÁNJA

— Egy elsikkadt erdélyi könyv —

Az egyoldalúan nevelt magyar olvasó- közönség a sok halinától nem látja az erdélyi irodalom sajátos, új értékeit Egy évvel ezelőtt tizenhét erdélyi fiatal író jóvoltából megjelent Kolozsvárott Bözödi György „Székely bánja“ című társadalom- kutató könyve. A magyar folyóiratok közül (az erdélyieken kívül) csupán a Kelet Népe és a Láthatár foglalkoztak méltóan az érdekes művel; megboldogult Prágai Magyar Hírlap korunkban mi is megemlékeztünk róla, már amony- nyire a megszükült sajtóviszonyok és az egyre felhősödé prágai napok megenged fék. Nemrég a könyv szerzője Baum- garten-díjat kapott, de a széles közvélemény, sőt az illetékes irodalmi és tudományos körök is konokul hallgattak. Mi nagyon jól tudjuk, mit jelent az, ha idehaza szeretnek megfeledkezni a kisebbségi író munkájáról, amely esetleg ked vező illúziókat rombol szét. Most, hogy mi már itthon vagyunk, ismerjük kötelességeinket a határon túl maradt magyarság szellemi teljesítményei iránt, le- gyenek azok szlovákiaiak vagy erdélyiek és újból elővesszük Bözödi György könyvét.

Nem olyan vidám olvasmány, mint az Ábel-regények, de egyazon népről szól, az Erdély sarkában felejtett székelyekről, akiket idáig valami derűs, legendás keretbeu szemléltünk. A közvélemény azt tartotta, hogy a székelység mindvégig ősi szabadságban élt, sohasem ízlelte meg a jobbá.gyrendszer sótlan kenyerét. Ügy képzeltük, hogy a hunoktól kezdve különleges szabadságuk folytán egyenlően és egyformán megtartották nemesi földjüket. a nagybirtokkal sohase volt bajuk. Bözödi György; a fiatal székely író könyörtelenül széttépi ezt a hamis utópiát. Mert hajdan, Mátyás haláláig valóban virágzott ez az eszmeinek nevezhető szabad székely népközösség, amelynek párját a feudális Európában hiába ke ressük. De a Jagellók korában megindul a rendi társadalom kialakulása a Székelyföldön is s a székelység tekintélyes része jobbágysorba süllyed. A nemesi levelét meghagyták ugyan, csak a földjét vették el... Közjogilag „szabad és nemes székelyek“ voltak, a gyakorlatban pedig pusztuló jobbágyok. Nemesi levelüket ki is játszották ellenük a hatalmas osztályok, mikor a negyvennyolcas jobbágyfelszabadítás idején azért maradtak ki a földosztásból, mert a jogrendszer szerint „a székelység egyáltalában nem ismerte a jobbágyságot“. így aztán csak a román jobbágyok kaptak földet... A kimara dottak vándorbottal a kezükben mehettek Moldvába, Havasalföldre és ki Áme rikába. A nagybirtok lassan kezdett apadni a magyar kezekből, így közvet lenül az erdőszentgyörgyi magyar földesurak, de a többiek is, közvetlenül a világháború előtt birtokaikat a románok nak adták el, a félszázaddal ezelőtt fel szabadult román jobbágyoknak, akik mögött láthatatlanul ott állottak az Albina- bankok. Megmaradt néhány magyar kis- birtok, a legalsó és a legfelső székely társadalmi osztály pedig a pusztulásban egymásra talált Sorsa ellen régebben sokat fellázadt a székely nép, a vége mindig szörnyű tizedelés vagy kivándor iás volt. Székely támad, székely bánja... Csak szét kell nézni a csíki, udvarhelyi, háromszéki falvakban, — figyelmezteti az olvasót Bözödi — a jobbágyság és zse-Uérség nyomait ma is őrzik az alacsony, kékrefestett keretű, öklömnyi ablakos házak, amelyekben most „szabad“ magyarok élnek, a régi jobbágyok utódai. Az ablakok kékre festett kerete: gyászos emlék a jobbágyidőkből, amikor az egykori parancs szerint minden jobbágynak, zsellérnek kék színnel kellett az ablakát körülfesteni, A sokszázados elnyomás alatt, a székely nép értelme művészetében, népdalaiban, balladáiban, meséiben és faragásaiban szorult meg, mint kagylóban a tenger zúgása. A székely humor — akasztófahumor és a székely balladákban a jobbágyság társadalmi sorsa feszül.

A székelyt nem kell félteni, — tartja a közhit — megél az a jég hátán is! Megél, az igaz, de ott is pusztul el mindörökre. Hagyjuk tehát az utópiákat, a szép elméletet és lássuk meg a székelység igazi arculatát, amleyet most is eltakar a pesti halina... Ez a nagyszabású társadalom- kutató könyv, amelyet a szerző ötévi anyaggyűjtés és Csík, Udvarhely és Háromszék vármegyék helyszíni tanulmányozása alapján írt meg, kell, hogy behatoljon a köztudatba itthon is, az anyaországban, elég tanulságot nyújthat mindnyájunknak. Bözödi igenlő választ ad arra a kérdésre, hogy meg lehet-e menteni a székely népet Csak vezetőember kell hozzá és egészségesebb társadalmi közszellem, népi öntudat kialakítása, Vetítse elénk ez a köuyv a hulló székely sorsot figyelmeztetőül a megoldatlan társadalmi kérdésekre és a szer vés népközösség hiányára, amely az egy kor szabad nemes székelységet a kékre festett zsellérbáznkba és moldvai, havas- alföldi szolgasorba juttatta.,.

Vass László

ky

A Hotel Lambert

nevű párisi

házban, 90 évvel ezelőtt, május első napjaiban heves, hajnalba nyúló vitákat folytattak egymás közi Teleki László gróf, Pxdszky Ferenc, a magyar forradalmi kormány londoni kiküldöttje és egy cseh politikus, Rieger Ferenc. Kö- zépcurópáról, Magyarország újjá rendezésének az elvéről vitatkoztak. Odahaza már javában tombolt a szabadságharc, köröskörül a nemzetiségek — a bécsi reakció uszítására —■ szembefordultak Kossuth katonáival, váltakozó sikerrel folytak az ütközetek, Teleki László szinte megszállottan hirdette, sürgette, — bekül j Un k ki, egyezzünk ki a románokkal és csehekkel, mert különben ezek menthetetlenül feldarabolják Magyarországot, Ezért hozta össze a lengyel Czartorszky herceg párizsi házában az érdekelt politikusokat, egyezkedésre, egy új középeurópai terv kidolgozására. Ám, Rieger, a Becsnek lakájkodó, ravasz cseh politikus visszautasítja a pax hungaricát és elvetve a történelmi elv jogosságát, a magyar és lengyel politikusokkal szemben a néprajzi elv alapján, Cschországnak követelte a Felvidék szlováklakta, területeit... Teleki, Pulszki és Czartorszky figyelmeztetik a cseh politikust, hogyha feladja Magyarországgal szemben a történelmi elvet, akkor tulajdon hazája, Csehország sem tarthatja magát a német elem miatt, éppen a néprajzi, elv alapján ... Rieger gúnyosan mosolygott a „hólyagos inzurgensek igazságán“ és sietett az egész beszélgetést beárulni a bécsi komor illának. Mit szólna- Rieger, — írja most Peéry Rcz-ső Pozsonyból, felidézve

a kilencvenéves párizsi találkozás igen tanulságos emlékét a „Nyugat“ márciusi számában, — ha ma hazája új térképét mutatnák neki? Eszébe jutna-e az a heves hajnali vita a „Hotel Lambcrt“- ben? Az a megbánt, Bach miniszternek bcárult néhány óra a magyar radikálisokkal, mely egykor majdnem politikai pályába került, meggyőzné-e arról legalább utólag, hogy aki kardot ránt, kard által pusztulhat el?...

AZ ÍRÓ,

a művész akkor egészen az, ha a „h o m o aesthetic« s“-i mivolta mellett „h o m o morális“ is. Küldetése erkölcsi küldetés, hiszen nem önmagához szól, hanem a közösséghez; ö az, aki felelősséggel tartozik a köznek és a maga lelkében élő istenségnek; szólnia kell akkor is, ha százezrek hallgatnak, vagy amikor százezrek hazugságot kiáltanak; ö az, akinek szembe kell szállnia a megalkuvással, félelemmel, szorongással, éhséggel és szomjúsággal, háborúval és békével, hízelgéssel és fegyverekkel. Ölthetsz akármilyen nagyképot, elámithatod a szalónok, kávé- házak, előadótermek, színházak népét, mégis idegen vagy, ha nem lüktet a szíved a néped vérkeringésével együtt, elismerhet az egész világ és szórhatja eléd a pénzt, dicsőséget szerezhetsz, senki és semmi vagy, ha nem hajolsz meg alázatosan néped lelke előtt és nem azt mondod ki hangosan, amit az csak suttogni tnd. Homo morális az író, erre tanított az emberiség minden nagy szelleme, de dilettáns marad, ha nem tnd egyszersmind homo aestheticns is lenni. — Körülbelül ezeket mondotta érdekes előadásában nemrég Kodolány! János, aki szavainak komoly hitelt, adott eddigi írói működésével, legutóbb a Belvárosi Színházban, a „Földindulás" című nagy magyar drámájában.

m KÉSZÜL?

ADY ENDRE összes novelláit gyűjti egybe az Athenaeum. A „Margita élni akar" költője jobban tudott prózában elbeszélni, mint a verses formában. Csaknem háromszáz tárca-novellát irt; tekintélyes része erőse« felülemelkedik az átlagon és köztük néhány, mint, például a „Mihályi Rozália csókja’'’ című novellája, eléri az Ady-versrk magasságát. A költő még életében összeállított novelláiból egy- kötetet, néhányat pedig átengedett a Magyar Könyvtárnak és a Tevan- Könyvtárnak. Hogy mekkora fontosságot tulajdonított novelláinak, érezni az „így is történhetik“ című novellas könyve elé írt bevezető sorokból: „Néha nem csak durva muszájból vagy szükséges pénzért történt ugyanis meg. hogy verseim elégedetlenkedtek, kikivánkoztak a líra íegyházáhól s távoli mezőket akarlak látni a mások szemein át vagy legalább is ebben a hitben. Azután egy kis hetvenkedés is bántott: megmutatni, hogy ilyeneket is tudok, ha akarok“. Az érdeklődéssel várt új Ady-novellagyüjtemény után a magyar közönség szívesen venné az Ady-ujságcikkek, kritikák és egyéb prózai írások teljes egybegyűjtéséi is.

NYIRÖ JÓZSEF újabb nagyszabású történelmi regényen dolgozik. „Mádéfalvi veszedelem“ címen megírja a szabadságjogaikra, hivatkozó székelység lemészárlását, amely 1764 telén történt, Mária Terézia uralkodása, alatt, A balkáni orosz hegemónia-törekvésekkel szemben az uralkodó határőrezredeket állíttatott az ország keleti sarkában, a székelyek azonban vonakodtak szolgálatba állni, sőt a csíklek egyenest a havasokba húzódtak: a sorozóbizottság elől. A zavargások során, 1764 január í-án éjszaka három órakor a bizottság ágyútúz alá fogta Mádéfalva községet, ahol a hegyekből leereszkedett kétezer- ötszáz székely férfi, asszony és gyermek pihent védtelenül. Az álmukból fölriadt emberek közül mintegy kétszázat lekaszaboltak a katonák. Ennek az éjszakai vérengzésnek, ennek a feszült, indulatokban égő kornak a regényét írja meg Nyirő József, a történelmi légkörnek azzal a páratlan érzékeltetésével, amelynek már a „Sibói bölény“-ben remek példáját adta. A történet külső képe mögött a lényeget keresi és láttatja meg, azt, amiben a nemzet örök küldetése, nyilatkozik meg.

&

MARAT SÁNDOR készülő űi könyvében („Eszter regénye“) két remek kis regényt art közzé. Közös gyűjtőnevük lehetne: a „szenvedély regényei“. Az egyik kis regény címei „Déli szél“. Egy nagyvárosi, elkényeztetett leány tizenhatodik születésnapján. délután öltől hétig, találkozik azzal a forró tájfunnal, amelyet nem ismert eddig: az élettel, a« alvilággal. S mikor megdöbbenve és elragad- (atva, megfélemlítve és felszabadítva a kaland Után visszamegy a „más'k vi!ág“-ba, a. rrud, a kényelmi szabályok és megegyezések világába, örökre magával viszi a titkot, mely megpecsételi életét.

if

ÁPRILY LAJOS a modern magyar irodalomban a gáncstalan költő, aki vitákon és forradalmakon kívül állva „a művészet templomában“ áldoz az örök szépségnek. Költészete az első pillanattól megdöbbentően „kész“ lira és esak befelé fejlődött, a lélek és élet mélységei felé. Versei leginkább a gyöngyhöz hasonlíthatók: simák, nemesen színjátszók s ép tökéletességük vall a mélyben rejlő fájdalomról. Erdély és Hellász, magyarság és görögség az Aprlly-Iíra két pólusa, s a költő nemzete nevében az örökkévalóságnak énekel. Legújabb kötetének első részében új költeményeit gyűjtötte egybe, a másodikban válogatott verseit, termese legjavát, a harmadik részben egy If. századi kínai költőnőt szólaltat meg magyarul, aki hajdan a hunok fogságában sínylődött.

*

JOÓ TIBOR nagyon időszerű könyvet ír

„A magyar nemzeteszmo“ címmel. Megértetni kívánja az olvasóval, hogy mit jelent ez * szó: „nemzet“ ma, és mit jelentett a múltban. Alapos részletességgel ismerteti a nemzett eszme születését, fejlődéstörténetét és tájékoztat, az egyedüli helyes nemzetszeinléletröl.

LUDAS MATYI

régi népi története elevenedik meg a mai budapesti színpadon, Dékány András zenés játékában. A történet régi, először Fazekas Mihály, a debreceni füvészpoéta írta meg a 18. század végén, nem minden célzatosság nélkül... Benne és — nemsokkal utána — Tiboréban csendül fel a magyar nép szenvedő kiáltása, először irodalmunkban. Ludas Matyi: az elnyomott nép bosszúlója, aki háromszor veri vissza Döbrögi földbirtokos ütlegelt. Fazekas Mihály elavult nyelvezetű Ludas Matyi» jót, még 1912-ben Móricz Zsigmond átdolgozta, újraköltötte, szeretnénk színpadjainkon látni ezt a változatot is — Kodály Zoltán népi muzsikájával.. -