Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-24 / 69. szám
Előfizetés, ár évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre 9— pengő, havonta 3.— pengő, egyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. kerület, Józset-körút 5. szám Telefon: 144-400 o Telefon: 144 - 400 Történelmi napok Hitler diadalmas bevonulása Memelbe A lakossás mámoros lelkesedése közben lépett a felszabadult Memel földjére „A németeknek nem állt szándékukban, hogy a világnak szenvedést okozzanak, egyedül azt a szenvedést kellett ióvátenniöki amelyet a világ a németeknek okozott" (d.) Már szinte hihetetlen, ami ma Európában történik. Olyan igazságos és valószerűtlen az egész, mint egy vágyálom és mégis valóság. Képzeljünk el egy embert, aki például tizenhárom hónappal ezelőtt álomba merült volna s valami furcsa álomkórból ma ébredne föl. Egyszerűen nem hinné el nekünk, hogy Európa térképe azóta lényegesen megváltozott, sőt nem is egyszer, hanem hatszor változott meg és ráadásul mindeme változások békés úton, vérontás és háború nélkül következtek be. Azt hinné, hogy gyógyíthatatlan derülátók ábrándképe az egész. Mert mi történt egy év óta? Mindenekelőtt 1938 márciusában eltűnt Ausztria. Ez volt a nyitány. Hat és fél millió német egyesült birodalmi fajtestvéreivel. Októberben egy kardcsapás nélkül leoperálták Cseh- galovákia szudétanémet területeit. Novemberben Magyarország javára megvalósult a cseh-szlovák-magyar határ- ynódosítás, mely egymillió lelket s közel 12 ezer négyzetkilométernyi magyarlakta területet juttatott vissza az igazságtalanul megrabolt Magyarországnak. Egy héttel ezelőtt történt a negyedik nagy térképváltoztatás: március 15-én Németország kikerekítette határait s Csehországot a csehek egyetértésével bekebelezte a német birodalomba. Ezt követően Magyarország visszacsatolta Kárpátalját s újabb 11 ezer négyzetkilométerrel gyarapította kiterjedését. És tegnap történt a hatodik nagy térképmódosító világesemény: Litvánia békésen visszaadta Németországnak az 1923-ban fegyverrel elragadott német Memel-vidéket. Hihetetlen mindez, és mégis valóság, a végzet logikus szükség- szerűsége szerint bekövetkezett valóság. Nem az a hihetetlen, hogy e revíziós törekvések sikerültek, mert a bennük rejlő erkölcsi igazságosság és történelmi szükségszerűség eleve kezesség volt arra, hogy előbb-utóbb sikerülniük kell, de az a hihetetlen, hogy ennyire simán sikerültek. Hányszor jelentette ki az elmúlt húsz év alatt Benes, Barthou és Titu- lescu, hogy a revizió háborút jelent. Sőt Benes még azt is ki merte mondani, hogy egy esetleges osztrák csatlakozást casus bellinek fog tekinteni. A hatszoros revízióból mégsem lett háború. S úgy látszik, nem is lesz. Az igazság úgy győz, hogy nincs szüksége a fegyverek támogatására és annyira erős, hogy fegyver nem mer az útjába állni. Velünk, magyarokkal történt húsz év előtt a legtöbb, legnagyobb igazságtalanság, a történelmi igazságszolgáltatásnak velünk szemben van a legtöbb jóvátenni valója. Eddig két revíziót éltünk meg az elmúlt egy év alatt, az egyik az északi szakaszon eleget tett a népi összetartozás elvének. A második egy magasabbrendű magyar történelmi eszmének tett eleget: a szentistváni gondolatnak, amely lényegében nem más, mint a földrajzi egység történelmet alakító erejének elismerése. A földrajzi egység ezer éven át történelmi egységet teremtett a Kárpátok koszo- rúzta dunai medencében. A centrális elhelyezkedésű magyar nemzet történetalakító magja volt a dunamedencében lakó népek együttesének s az ezeréves földrajzi és történelmi egység elleni cseh erőszaktétel húsz évi intermezzo Mernél, március 23. Csütörtökön reggel öt órakor német csapatok Titsitben átlépték a Luise királyné-hidat és bevonultak a felszabadított Memel-vidékre. A lakosság részben már éjjeli 3 árától kezdve várakozott a hídon, hogy megérje a német csapatok bevonulását a Memel-vidékre. A hídon a litván államcímer helyén a birodalom felségjele üdvözölte a csapatokat. Csütörtökön tíz óra előtt a német flotta első egységei megérkeztek az itteni kikötőbe Memel, március 23. Hitler kancellár csütörtök délután két órakor a visszacsatolt Memel-vidék földjére lépett. A kancellár a déli órákban érkezett a „Deutschland” páncélos cirkáló fedélzetén Memelbe, az óriási páncélos cirkáló azonban nem tudott befutni az alacsony vízállású kikötőbe s messze a parttól vetett horgonyt, ugyanúgy, mint a kancellár hajóját kísérő többi páncélos cirkáló, az „Admiral Graf Spee”, az „Admiral Scheer”, valamint a Leipzig”, „Nürnberg” és „Köln” cirkálók. Magába a kikötőbe csak a torpedórombolók és őrhajók futottak be. Hitler Adolf és Raeder vezértengernagy, a német hadiflotta főparancsnoka, a Deutschland” páncélos cirután megbukott: a földrajz és a történelem által megszentelt ezeréves határt a rutén szakaszon újból visszakaptuk. Az igazság győz, hirdették a csehek, és valóban győz az igazság, győzött az országalkotó Szent István ezeréves örök igazsága. Mérhetetlenül nagy az örömünk az eddigi két revizió elérése fölött. Ám ez még csak a kezdet. A gondviselés igazságossága és kegye azonban megindította az igazság restaurációját s teljes bizalommal és talán derűlátással is tekinthetünk a jövő napok, hetek és hónapok elé. A történelmi igazságosság lavinája mozgásba, jött s növekvő gyorsulással sodorja a világpolitikai eseményeket. Ki tudja, mely órában teremt újabb nagy meglepetést. Ki tudja, mely órában látják be szlovák testvéreink, hogy a geopolitikai egység erősebb és reálisabb gazdasági és politikai tényező, mint a legszebb, de azért mégis fellegekben járó nemzeti ábrándok? Ki és ezzel egyidejűleg a haditengerészeti repülők gépei keringtek a város felett. Röviddel ezután partra szálltak a hadi- tengerészet első csapatai. A haditengerészet és véderő díszalakulat a kikötőben felsorakozott ríiiier kancellár fogadására. Himmler birodalmi SS-vezető és a német rendőrség főnöke Memelbe érkezett. A német csapatok csütörtökön reggel röviden nyolc óra után megérkeztek Mernél városába. A lakosság kitörő örömmel, fogadta őket. Megérkeztek Memelbe a rendőrség és az JSS-egységek gépesített alakulatai. kálóról átszáltak a jeopard” torpedórombolóra s ez hozta be őket délután két órakor a memeli kikötő rakpartjához. A kikötőparton összegyűlt többezer főnyi közönség tomboló lelkesedése közepette szállt partra a vezérkancellár. Elsőnek a memel-vidéki német nép vezére, Neumann dr. üdvözölte. Memel felett a német légierő egységei keringtek. A harangok zúgtak és a lakosság ezt kiáltotta: ,köszönjük Vezérünknek!” Hitler vezér és kancellár üdvözölte a memeli németek rendfenntartó szolgálatának embereit és a zenekar hangjai meltudja, mikor látják be, hogy nemzeti önállóságuk legjobb biztosítéka az a gazdasági egység lenne, amelyet a földrajzi összetartozás ír elő számukra, vagyis hogy a magyar nemzet erejére támaszkodva élhetik ki legzävartalanab- bul nemzeti életüket a Kárpátok-övezte dunai térben, amely a dunai népek élettere? Ki tudja, nincs-e már egész közel a történelmi pillanat, hogy ennek a belátásnak népük szívére és ösztönük sugallatára hallgatva levonják a következményeit? És nem tudjuk, nincs-e egész közel a jövő, hogy délkelet és dél felé lakó szomszédaink is belátják a néprajzi határok előnyét s elkövetkezik a harmadik, negyedik, ötödik magyar igazságrendezés, amely a dunai népek végleges megbékélését fogja eredményezni. De akármikor következik is be ez, annyi bizonyos, hogy az Igazság örök Istene már kétszer megragyogtatta orcáját rajtunk s nekünk hálatelt szívvel, de kemény munkával elő kell készílett elvonult a tengerészek díszszázada előtt. Hitler vezér és kancellár, valamint kísérete ezután gépkocsiba szállt és lassú menetben az ujjongó tömeg sorfala között Memel városba hajtatott. Mámoros ünneplés A színtháztéren Hitler vezér és birodalmi kancellár a memeli németek lelkes ünneplése közben elvonult a díszalakulatok előtt és Neumann dr. kíséretében a színház épületébe ment. Néhány perccel fvésőbb Hitler Neumann dr.-ral együtt megjelent a színház erkélyén. Hitler mellett állt Frick dr. birodalmi miniszter, Koch, Kelet-Poroszország vezetője és több magasrangú tiszt. Neumann dr. üdvözölte Hitler vezér és birodalmi kancellárt. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a Memel-vidék a ver- saillesi parancsbékéig 700 éven át Németországhoz tartozott. Az 1919-ben a Memel-vidéket ért gyalázatot a vezér most elsöpörte. Neumann végül Sieg-Heilt kiáltott Hitler. Adolfra, minden német vezérére. Jóvátétel Ezután Hitler vezér és birodalmi kancellár szólt a tömeghez. Üdvözölte a me- mel-vldéki németeket és örömének adott kifejezést, hogy ezeket a németeket a mai fenünk az igazság további érvényesülését, fölemelkedésünk további lépcsőfokait. Készen kell állnunk eréllyel és erővel igazunk érvényesítésére. Az utóbbi napok történelmi eseményei érthetően bizonyították előttünk, hogy, csak az olyan nemzetnek van joga önálló állami életre és saját történelemre, amely heroikus áldozatokra is kész és képes. Heroikus áldozatkészséggel kell kiépítenünk államunk erejét, hogy saját magunk legyünk történelmünknek irányítói s újból érvényre emelhessük Szent István egyedül lehetséges dunai koncepcióját, a minden dunai nép szabad életét, nemzeti fejlődését, egyenlőségét biztosító szentistváni magyar birodalmat. Az igazság már útban van. Hittel nézhetünk elébe. Hittel és munkával kell szolgálnunk békés eljövetelét és majd országlását. Madách szavaihoz hasonlóan kell harcolnunk érte: Magyar, küzdj, és bízva-bízzál. Hitler megérk