Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-19 / 65. szám
0 TECTIDEta .iiaßfeSRHIRBÄß kiestek a szobornak. Többen felkapaszkodtak e talapzatra s előbb a honvéd fejét fűrészelték le, amire acért volt szükség, mert a szobrot a talapzattal összekötő vasrúd ott ért véget és onnan felülről akarták meglazítani a szobrot tartó tengelyt. A barbár tett östz- szes körülményei amellett szólották, hogy úgy az előkészítésben, mint a végrehajtásban műszaki emberek segédkeztek. Nem zavarta őket senki, csak néhány magyar városi rendőr nézte könnyes szemmel, tehetetlenül a gyilkos merényletet. Hangos hó-rukk kiáltások közben acélrudakat feszítettek a szobornak és a tizenöt tonnás acélkolosszus március tizenhetedikén négy óra huszonöt perckor a sárba zuhant. A katonák ezután a honvéd levágott fejét magukkal vive. zárt sorban megindultak s a tüzérlaktanyába tértek vissza. Sortűz, két halálos áldozat A magyar érzés felháborodottan tört ki, de azért senki nem ragadtatta el magát. Reggel nyolc óra tájban már valósággal búcsújáró csapatok vonultak a Szabadságtérhez s ott körülállták a vasrácsot. Majd énekszó hangzott fel, előbb a Himnuszt zokogta el a tömeg, aztán a Kossuth-nóta hangzott fel, nem is egyszer, többször egymásután. Kassa magyarsága így adta meg a végtisztességet a halott honvédnek ... A térségen ekkor már fegyveres készenlét volt, de a Dessewffy-palota felől egy nagyobb katonai osztag közeledett és sortűz ropogása hangzott. A közeledő katonaság minden ok nélkül fegyverét használta és. a levegőbe lőtt. Erre a térségen álló fegyveres készültség is egyszerre csak minden felszólítás nélkül tüzelni kezdett. Pillanat alatt szétrebbent a tömeg, de vérében fetrengve ott maradt a két halálra sebzett áldozat: ördög Julia 36 éves süteményárus asszony és Her- csovics Aranka 14 éves újságárus leányka, szegény, öreg, beteg édesanyjának egyetlen támasza. Közben a katonaság is odaért a térségre, aztán visszafordult és raj vonalban átfogva a Fő-utcát, állandó puskaropog tatás köz- B§h haladt a Fő-utcán fölfelé, a hadtest: parancsnokság épületének irányában. A két halottat a plébánia udvarára vitték és vérző testüket egy pádra helyezték. Horváth Béla dr. tisztiorvos ás Sárosi Árpád rendőrkapitány jött ki hivatalból az áldozatokhoz, de nem volt egyéb dolguk, mint a halált megállapítani és kiadni a rendeletet, hogy a hullákat szállítsák a köztemető ha'ottasházába. A város képe ezen a délelőttön valóságos ostromállapotot mutatott. Sűrű katonaság szállotta meg az utcákat, ez útkereszteződésekben gépfegyverek állottak, p* térségeken tábori konyhákat állítottak fel. A zsupán elégtételt és jóvátételt ígér Még a tragikus sortűz eldördülte előtt, délelőtt tíz óra tájban megjelent a falakon Székács János! dr. zsupán plakátja, amely most csak magyar nyelven szólt Kassa közönségéhez. A plakát szövege imigyen hangzott: ..A magyar közönséghez! Ma a reggeli órákban nagytömegű, fölfegyrerzett katona jelent meg a honvédszoborná! s felbujtatva felelőtlen elemektől, a szobrot le- döntötték. Velük szemben a szolgálatban lévő polgári és katonai őrök — a tettesok nagy száma miatt — tehetetlenek voltak. Ezt az igen sajnálatos eseményt a lehető legélesebben elítélem. A tettesek ellen a legszigorúbb vizsgálat folyamatban van és erek a hadbíróság elé fogvak állíttatni,. Ennek következtében felszólitom a közönséget. hogy nyugodtan és komolyan viselkedjék és tartózkodjék a közrend monden- nemű megzavarásától.” Schöbl ezredes, a város katonai parancsnoka, — aki különben éppen ezen a napon kapta meg tábornoki kinevezését — a sajtó képviselőit hívatta magához és a leg- erélyesebben elítélte a „Gfsse>i\überei”- nek nevezett gaztettet. Kassa város tanácsa Kriebel Edgár dr. helyettes polgármester vezetésével jelent meg a zsupán előtt és elégtételt követelt, amit s> zsupán meg is ígért. Délután a zsupán újabb röpcédulája jelent meg. amely megígérte, hogy i a ledöntött szobrot mielőbb kijavítják és helyére állítják vissza. A munkástanács még délelőtt ülést tartott. amelyről küldöttséget menesztettek Zivcone tábornokhoz, a közbenjárásról röpcédulákat adtak ki, amelynek a sajtóban való közlését azonban a cenzúra megakadályozta. A munkásság követelte a zsupántól, hogy a hullaházba szállított holttesteket vigyék a közkórházba, ahol a munkásság fel fogja ravatalozni a vértanúkat, a rend fenntartásáért pedig a munkásság vezetősége felelősséget vállal. A:zsupán a munkásság követelését nem teljesítette. A kassai magyarság halottal Kassa magyarsága vértanúknak tekingette a két halottat és olyan temetéssel búcsúzott tőlük, amelynél bensőségesebb alig volt az ősi város falai között. Kedden délben az egész város beszüntette a munkát, az üzletek lehúzták a redőnyöket, mindenki a köztemetőbe sietett, ahol a temetés időpontjára csaknem tízezer főnyi tömeg gyűlt össze. Tost Barna, a város plébánosa hat pap segédkezésével végezte a gyászszertartást és temetést. Lacza János káplán mondotta a megható egyházi búcsúztató beszédet, búcsúzott a városi tanács, a rendőrség, munkásság, a joghallgatók és gazdászifjúság küldöttsége. Virágok, koszorúk halma hullott a koporsókra és a hősök temetőjében megásott két sírgödörbe. A szobortorzó pedig némán, szótlanul 'ott állott a Mihály-kápolna falához döntve. Két olasz kerabinieri és két cseh katona állott mellette őrséget. Az elhaladó magyarok megemelték kalapjukat a lefejezett honvéd szobra előtt. A hét utolsó napján egy kassai szállítócég megbízást kapott, hogy a torzót a felsőmagyarországi múzeum épületébe szállítsa. A .magyarság ekkor már tudta, hogy a zsupáni ígéret csak — ígéret marad, Kassa vérig sértett, meggyalázott magyarsága nem kap elégtételt és a jóvátétel is elmarad. A félhivatalos i A tragikus események kitörülhetetlen nyomot hagytak a kassai magyarság lelkében. Az akkori idők emlékeiből megállapítható, hogy — bár a merénylet kétségtelenül előre kitervelt és végrehajtott cselekedet volt — a hivatalos körök a nyilvánosság előtt elítélték a szoborrontást és azt barbár cselekedetnek minősítették. Hivatkoztunk Székács zsupán falragaszára és röpcédulájára, s a város cseh katonai parancsnokának, Schöbl tábornoknak meg- bélvegző ítéletére. Hasonló volt a hivatalos csehszlovák sajtóhang is, amely a Straka Antal szerkesztésében megjelent Slovensky Vychod március 19-iki szúrnának vezércikkében hangzott el. Ez a vezércikk is a szoborrombolást a brutalitás szörnyű esetének bélyegzi. Elismeri, hogy a tettet katonák követték el, csupán azt hozza fel mentségül és magyarázatul, hogy ezek a katonák egykor a magyar hadseregben szolgáltak,és ott szívták magukba azt a szellemet, amely a rombolásra vezette őket. Éppen ez a sajnálatos eset mutatja, hogy menynyire szükséges volt a szlovák nép fölszabadítása a magyar nevelés ától. <A cikk következtetése az volt, hogy a magyarság mély fájdalmában osztoznak a szlovákok is, de a tett felelősségében nem. A magyar sajtó válasza egyöntetű volt erre. A szoborrombolást katonák követték el és a tüzérlaktanyában valóban vegyesen szolgálnak cseh és szlovák katonák, de nem lehet megállapítani, hogy cseh vagy szlovák katonák követték-e el a barbár tettet. Különben is a felelősség nem a szoborromboló katonákat terheli, hanem azt a katonai parancsnokot, aki éjszakának idején egy hetventagú katonai csapatot- a kaszárnyából kivezényelt és a rombolásra a parancsot kiadta. A magyarság a szlovák népet nem teszi felelőssé, mert tudja, hogy a szlovák nép együtt küzdött a szabadságeszméért a magyarsággal. Ismernünk kell az 1919-ben elhangzott hivatalos és félhivatalos hangot, hogy ösz- szehasonlítsuk majd azzal a hivatalos hanggal, amely tizenhat év múltán szólalt meg a honvédszobor ügyében. A zsupáni ígéret a szobor helyreállítására csupán ígéret'maradt. A honvédszobor nem került vissza a helyére, a szobor talapzata pedig — rajta a nagy időket hirdető kettős évszámmal — ott állt árván a Beolvasztják i Ott állt tizenhat éven át a szobortorzó a kassai múzeum előcsarnokának jobboldali •fülkéjében, a közönségtől kötélkordonnal elválasztva. A múzeumot látogatók különböző érzelmek között mentek el a szobor előtt. Voltak, akiknek a szívük minden alkalommal összeszorult, akik némán, könnyel a szemükben megemelték kalapjukat, voltak olyanok is, akiknek rossz volt a lelkiismeretük, akik talán szegyeitek is magukat egy kevéssé. Sokakban remény égett, hogy egykor, idők múltával, idők változásával ez a szobortorzó restaurálva odakerül, ahová való, a megüresedett talapzatra. Hiszen köztudomású volt, hogy már megkerült a honvéd szép, nemes feje is. A lefűrészelt fej egy ideig a tüzérláktanya egyik legénységi szobájában volt, ott hevert az egyik kályha tetején, miglen el nem akarták tüntetni a bűnjelet. A katonai lovarda földjébe ásták el, onnan került elő néhány évvel ezelőtt. A Felvidéki Magyar Hirlap március 11. számában részletes cikk számolt be arról, hogy Országh József országos, elnök utasíang — 1919-ben Szent Mihály-kápolna előtti téren. Csak a kassai őslakosság szeretete övezte körül, mintha ott állana őrt a vártán a láthatatlan vitéz, az örök honvéd, Horthy Miklós vágyva vágyott katonája. Olykor-olykor virág került a talapzatra, mezei virágok és díszesebb csokrok is. Az üresen maradt «zobortalapzatot sem szívelhette az a szellem, amely a képrombclás korszakát irányította. Egyre hevesebben követelték a talapzat eltávolítását, végül is erre vonatkozólag a városi tanács cseh és centralista tagjai, indítványt terjesztettek be, amely követelte az üresen máradt talapzat eltávolítását. A tanács 1924 augusztusában foglalkozott az előterjesztéssel és az őslakos tanácstagok nagy többsége — benne azok a szlovákok is, akik a magyarszlovák testvéri együttélés hívei voltak —, visszautasította azt. A tanácsi határozat megállapította, hogy „miután az 18US—U9. évi szabadságharc nemcsak a magyar, de a szlovák népnek is küzdelme volt az elnyo. matás eUcn és harc volt az uralkodó családdal, továbbá, mivel a honvédszobor nem ligát ái áltóm ellen, az eltávolítására esetleg hozható határozat jogi alapot nem talál”. A cseh tanácstagok hevesen kardoskodtak az eltávolítás mellett s arra hivatkoztak, hogy a honvédszobor helyére úgyis hamarosan új szobor kerül: Komen- skyé, vagy Stefanik tábornoké; a tanács többsége azonban erre sem mxsította meg határozatát, ellenben elhatározta, hogy gondoskodik a szobortalapzat ízléses karbantartásáról. A talapzatot virággal ültetik körül, a tetejére pedig virágtartó, vázát helyeznek. így is történt. így mentette meg Kassa magyar érzésű tanácsa a szobor talapzatát a képrombolás szellemével szemben és biztosította a méltó alapzatot arra* az új szoborműre, amely az elpusztított helyén továbbra is Kassa örök magyar szellemiségének hirdetője lesz. Stefanik tábornok szobra pedig a Szabadság-tér déli csücskére került, arra a helyre, ahol a 1-8. század elején III. Károly a város nagy alsókaszámyáját építtette. Ott állt a délnek néző szobor évekig, mint ahogy valamennyi felvidéki városban felütött Stefanik-szobrot délnek fordítottak. Tendencia volt ebben, de más tendenciát fejeztek ki a délnek futó folyók', a Hernád. a Sajó, Rima, Ipoly, Garam és Zsitva- És ez a tendencia az örök érvényű, mert a föld szent törvényei írják elő. i szobortorzót tására miként öntötték be a szoborcsonkot s hogyan használták fel a bronzkockákat golyós csapágyak készítésére. A pontos adatokat tartalmazó cikkben csak egy adatot kell helyreigazítanunk: Országh elnök intézkedése nem 1936 nyarán, hanem 1935 július havában érkezett a kassai múzeum igazgatóságához. Az 1935 július negyedikéről ötödikére virradó éjszakán a szobortorzó eltűnt a helyéről. Kassa magyarsága azon nyomban megtudta a fölháborító eseményt és széliében beszélték azt is, hogy a szobrot beöntötték. A város magyarságának lelkén ez az újabb merénylet éppen oly mély sebet ejtett, mint a tizenhat év előtti szoborrombolás. A magyarság elégtételt, követelt, s az ügy hónapokon át foglalkoztatta az egész Felvidék magyar közvéleményét. Végül a kérdés az országos képviselőtestület élé került, Kontsék György, a magyar nemzeti párt tartománygyűlési képviselője interpellációt 1939 MÁRCIUS 19, VASÁRNAP nyújtott be az országos elnökhöz. Az interpelláció megállapítottá, hogy a városi múzeumnak az állammal kötött» szerződése szerint a múzeum tartozékaival ég gyűjteményeivel együtt Kassa szabad kirájyi város tulajdonjogának érintetlen hagyása mellett, úgy egészben, mint részeiben örök időre elidegeníthetetlenül és Kassán hagyandó közvagyont képez. Az interpelláció kérdi az országos elnököt, hogy hajlandó-e ezen nemcsak a magyar kisebbséget, hanem a szlovák nemzetet is mélyen érintő és a vandalizmussal határos szoborcsonki- tás és annak ismeretlen helyre való eltüntetése miatt a legszigorúbb vizsgálatot elrendelni, a bűnösöket pedig megbüntetni. Köztudomású, hogy a szabadságharcban szlovákok és magyarok vállvetve küzdöttek a szabadságért, tehát a honvéd-szobor emléke nemcsak a magyar nemzet fiainak, hanem a szlovák nemzet fiainak is szent. Ugyanaz a történelmi igazság van ebben a megállapításban, mint amely Kassa tanácsának ismertetett emlékezetes határozatában foglaltatik. Az országos elnök töt ténelemfilozófiája Kontsék Györgynek 1935 november 30-án benyújtott interpellációjára Országh József elnök december 18-án az országos költség- vetés letárgyalása után adta meg a választ. Ebben már egészen más felfogás nyilvánul meg úgy a szoborrombolás megítélésében, mint a magyar-szlovák történelmi együttműködés értékelésében, mint amit az eddigi nyilatkozatokban és töi’téjiésekben megismertünk. Kassa tanácsa együttes magyarszlovák szabadságküzdelemrŐ? beszélt: de az ilyen hamisításokon előbb-iNóbb diadalmaskodik az igazság szelleme. A szoborrombolást, amelyről tizenhat évvel előbb Országh elnök legfőbb hivatalbeli munkatársa, az egykori kassai zsupán ptókáton is úgy szólott, hogy az barbár és viMidá! cselekedet volt, amelyről a hivatalos lap is megállapította, hogy katonák szervezett brutális cselekedete volt, Országh élnek már a „tömeg” méltó felháborodásának kitöréseképpen állította oda az utókor számára. Éppen ezért ezt a feleletet tanulság okából megörökítésre érdemesnek tartjuk, mint zárófejezetét a kassai henvédszobor húszéves kálváriájának. A történelmi hamisításnak olyan példáját adja ez a nyilatkozat, amely méltó a benesi első Csehszlovákia erkölcsi felfogásához. .., Hajlandó vagyok válaszolni az interpellációra — mondotta egyebek között az országos elnök —, nehogy azt a látszatot keltsem, mintha az állami igazgatásnak a nyilvánosság előtt valami titkolnivalója volna. A honvédszobor története ismeretes. A háborút megelőző évtizedekben a politizáló magyar nyilvánosság befejezettnek vélte a magyarosítás művét s győzelmének jeléül a régi állam határai mentén, a nem magyar lakosság lakta területeken felsőbb- ségén-’k szimbólumait — turáni harcosokat, fantasztikus turulmadarakat s különféle honvédeket állíttatott fel. Ezen szimbólumok, mint valaha Teli kalapja (az országos elnök tévedétt a személyt illetően. Gessler kalapjáról lehet szól, Ieigázottsá- gunkat és megszégyenítésünket voltak hivatva hirdetni. Természetes, hogy az új viszonyok megszi’árdulása után ezen emlékművek felesleges anakronizmussá lettek a nem csoda, ha ellenük, a rabszolgaság és megaláztatás ezen emlékei ellen fellángolt a nép dühe. Az erőszak fenyegető ökleként állíttattak fel annak idején, megjósolván így saját végüket. S midőn a tömegek önhatalmúlag döntötték le igájuk jelvényeit, akkor sem tüntettek a magyar nemzet és nép ellen. Epilógus A húszéves forduló alkalmával egyszerűén a krónikás kötelességét teljesítettük, amikor még egyszer teljes összeállításban foglaltuk össze azokat az eseményeket, amelyek a tragikus március tizenhetedikén játszódtak le és amelyek a kassai szabadságszobor mártiriumát kísérik. Még olyan gondos és beható írásokban is, mint Olay Ferenc dr. becses művében időrendi tévedéseket találunk erre az anyagra vonatkozólag, és így hasznosnak tartjuk az eseményeknek ezt az egyszerű összefoglalását. Tanulságot rejt mindenki számára és okulást a jövőre. De a történet csak akkor záródik, amikor a magára hagyott talapzaton újból ott ékeskedik a vörössipkás honvéd és az őt megáldó kuruc szent alakja. Vécsey Zoltán. Felelős szerkesztő: POGÁNY BÉLA Felelős kiadó: NEDECZKY LÁSZLÓ * STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT., BUDAPEST, VIII, RÖKK SZILÁRD-UTCA 4. — FELELŐS; GYÖRY ALADÁR IGAZGATÓ j
