Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-26 / 47. szám

1tt» FEBRUÁR 2fi.

VASÁRNAP

TECTIDEW •itó’ARHmitAK

19

look, esküdözések jellemzik. Tehát itt is az érzés talajára épült a jószándék, pedig komoly közügyeket csak józan, átgondolt, higgadt és tudományosan előkészített alapon lehet eredményesen szolgálni. Ma közvéleményünket alig izgatja a szórványkérdés. Megépült néhány ipiaház, egy papilak, megírtak néhány tanulmányt róla, néhány ember közismert lett általa, összegyűjtötték úgy 100 ?alu adatait, de maga a mozgalom halott. Azt reméltük, hogy az egyházak testületéi komolyan fognak vele törvényhozó gyűléseiken foglalkozni, megszervzeik a maguk külön misszióját, de nem tették.

Pedig ez a kérdés nemcsak megérdemli, hanem meg is kívánja, hogy foglalkozzék vele vezetőségünk, mert a természetes beolvadás mindig a mi kárunkra és oly nagymértékben történik nemcsak az Ókirályságban, hanem az erdélyi szórványterületeken is, hogy ma már nemzeti veszedelemnek tekinthetjük. És ha ehhez még hozzá vesszük a mesterséges beolvasztást, amelyet az állam a román egyházakkal, iskoláival és közigazgatásával végez, azt kell mondanunk, hogy az asszimiláció népközösségi életünk egyetemes jelensége, tehát az akadály építő törekvésnek népközösségi életünk egyetemes kötelességévé kell lennie, amely alól egyetlen magyar társadalmi réteg és egyetlen intézményünk sem vonhatja ki magát.

Igaz, hogy még nincs számszerű kimutatásunk az 1920 óta beolvadt magyarokról sem, csak az Ókirályságról tudjuk, hogy ott évente kb. 1000 református magyar vész el örökre népkö- zösségünk számára, de tíz és százszámra láttunk olyan magyarokat, akiket csupán egyházaink kötnek még vékony szállal hozzánk; falvakat ismerünk, amelyeknek magyarjai már csak jogilag tekinthetők magyaroknak, de ténylegesen már rég románok s ezért az ilyen magyarok következő nemzedékére csak a reménytelenség érzésével gondolhatunk. És mi nem adhatunk igazat azoknak, akik azon a címen, hogy a nyelvhatárok szélén történő természetes beolvadás érthető dolog, nem tartják veszélyesnek népkö- zösségünkre nézve a szórványainkban folyó lassú elmagyartalanödást és beolvadást. Ne,m adunk igazat először azért, mert a mesterséges beolvasztás révén úgyis sok testvérünket elveszítjük, tehát miért lökjünk magyarokat a beolvadás folyamatába mi magunk a mi határtalan közömbösségünkkel és szervezetlenségünkkel. Másodszor azért nem, mert egy másfajú, erős népiségü és uralmon levő nép közé ékelt nemzetiség, amely .másfélmilliót számlál, nem mondhatja a nagy népek fényűzésével; lígyis vagyunk elegen, hadd hulljon a férgese! Harmadszor azért nern, mert mi nemkárpótolhatjuk magunkat más nemzetből átjött beolvadókkal; ma nem beszélhetünk elma- gyarosodásról. Negyedszer azért nem, mivel a szórványterülcteken élő vé veink beolvadásával egységes nyelvte rüléteink között minden népi kapcsolat megszűnne s az egyes területek elszigetelődve, önmagukba zárkóznának s az ilyen nyelvszigetek sorsa nem lehet más, mint a moldvai csángók esetében szemünk előtt történik, t. i. a kol- lketív nyelvi beolvadás. Ötödször pedig azért szükséges ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mért a beolvadás jelensége leginkább rádöbbenthet közösségi bűneinkre és azokra a veszélyekre,, amelyek — önmagunk hibájú- ból — egész népközösségünket fenyegetik. Végül hatodszoi• azért, mert igazi nemzeti erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkente- niink.

Életet akarunk a romok felett!

NŐST JELENT MEG!

Kerecsényi Antal felvidéki író

F\ nemzeti kultúra alapjává kell tennünk a népi kultúrát

Beszélgetés dr. Györffy Istvánnal, a Pázmány Péter Tudomány Egyetem néprajzi tanárával a magyar sorstudomány időszerű kérdéseiről és a magyar élet megújhodásáról

MEG A KOMÉUL

e. kény*©

Rendelje meg azonnal kiadóhivatalunknál Ara díszkötésben 6.— pengő.

■Nem kell külön bemutatnunk a felvidéki magyarságnak dr. Györffy Istvánt, a budapesti Egyetem néprajzi tan-. székének tudós tanárát, a magyar nép- hagyományok egyik legkiválóbb szaktudósát. Régi ismerősünk ő nekünk, felvidékieknek. 1931 Ő6zén a sarlósokból alakult falujáró főiskolás ifjúság megrendezte Pozsonyban az első felvidéki magyar néprajzi kiállítást, amelyen megjelent dr. Györffy István is, mint a budapest Magyar Néprajzi Múzeum hivatalos kiküldöttje, aki nagy elismeréssel köszöntötte a nóphagyományokat védő ifjúság úttörő kezdeményezését. Még emlékszünk rá, mily nagy örömmel szemlélte a Pozsonyi Művészegyesület helyiségében a Csallóköz jellegzetes termelési eszközök kiállított modelljét, például a csilizközi Bős községből egy lóval hajtott kölestipró malmot, amelyet az anyaországi néprajzi körökben csak leírásból ismertek, Moborgaz haiószküzségből egy régi dunai voíitató- hajó modelljét, a naszvadi tuiipántos díszítésű, tornyos ágyat és karosládát, a természeti egyszerűségű mártosi me- téléses ruhadíszeket és a páratlan érsekújvári ezüstgomb- és csattgyüjte- ményt. Akik ott voltunk a felejthetetlenül tanulságos kiállításon, emlékezünk a Magyar Néprajzi Múzeum kiküldöttjének buzdító és intő szavaira: — Nyelvnél és történelemnél sokkal mélyebb és biztosabb 'nemzetfenntartó etem a néphagyomány, amely, ha a magyar nemzeti kultúra alapjává válik, egyedül képes összeforrasztani a. nemzet különböző társadalmi rétegeit. Elvész az a nemzet, amely megfeledkezik ősi néphagyományairól... Kisebbségi életünkben különösen világító igazságként hatott reánk ez a kijelentés. Húsz éven át minden ifjúsági mozgalomban, később az átszervezett kultúrpolitikánk ban is (SzMKE) ezt az igazságot, tar tottuk szemünk előtt.

Néprajzot tanítani nép nélkül...?

Hosszú évek múltán, most itt beszélgetünk Györffy István professzor úrral, a budapesti Pázmány Péter Egyetem Néprajzi Intézetében, régi emlékeinkről, a pozosouyi kiállításról és a hajdani falukutató felvidéki diákokról, akiket azóta széjjelszórt a történelem vihara, kit Erdélybe, kit Franciaországba, ten gereutúlra, kit meg ott hagyott továbbra is a szép indulások kedves városában: Pozsonyban... Kérem őt, mint az Egyetemen pár éve felállított néprajzi tanszék tanárát, ismertesse a hazatért felvidéki magyarság, a Felvidéki Magyar Hírlap lelkes olvasóközönsége előtt nevelési rendszerét, a hagyomány gyűjtés mai állapotát, hiszen a hazatért Felvidék számára végtelenül örvendetes tény az, hogy hosszú évtizedek mulasztásai után végre tanszéket kapott a népi-nemzeti művelődés legfontosabb alapja: a néphagyomány.

Nevelési rendszerem a magyar nép helyszíni tanulmányozásán alapul, mondja Györffy István, a népi sors kutatóját annyira jellemző szerénységgel így mindenkinek meg kell tanulnia a helyszíni gyűjtést. Az íróasztali, könyvek bői való tanulmányművelésnek nem Iá tóm sürgősségét addig, amíg a nép között a helyszíni gyűjtés még lehetséges. Intézetemben mindenki a maga gyűjtötte anyagot dolgozza fel. Inkább a hagyomá, nyos életmód helyszíni tanulmányozásara fektetek súlyt, mint a múzeumokban, vagy az irodalomban felhalmozott anyag tipologizálására, amit később is elvégezhetnek. Nagy anyagi nehézségekbe ütközik a vidékre való kiszállás. Egyrészt a hallgatóim nagyon szegények, mert a néprajzot. leginkább népi sorból kiemelkedő növendékek hallgatják és útiköltséggel nem rendelkeznek. Az intézet a maga csekély dotációjából nem tudja őket segé lyezui. Néprajzot tanítani nép nélkül viszont olyan, mint orvost, képezni beteg nélkül... Nagy szükségünk, van tehát.

arra, hogy a kormányzat felkarolja a néprajzi kutatást és anyagilag is támogassa. Csak az a határtalan igénytelenség, amiben születtek és felnőttek és tudományszakuk szeretető magyarázza meg, hogy tanársegédem és gyakornokaim az Intézetben fizetés nélkül is híven szolgálnak s vidéki kiszállásaik alkalmával egyszerű parasztcsaládoknál élik a nép igénytelen életét, jobbára, mint azok vendégei. Reméljük, hogy k kultuszkormányzat díjazott tanársegédi, illetőleg gyakornoki állást fog rendszeresíteni és ezzel lehetővé válik, hogy anyagi gODdok nélkül végezhessék feladataikat s kiszállásai kalkalmával nem szorulnak arra a népre, amelyet tanulmányoznak.

— A néprajz az a tudomány, mely a nép hagyományos anyagi és szellemi művelődését, életét tanulmányozza. Elsősorban tehát történeti, még pedig művelődéstörténeti disciplina. Szoros kapcsolatban van vele a néplélektan és a társadalomrajz. E három tudományág együttese a népismeret, melynek a közéletben való napról-napra növekvő jelntőségét nem lehet letagadni. Az a tény, hogy az ifjúság a középosztály mai válságos helyzetében ösztönös megérzéssel a nép a falu felé fordid s át akarja hidalni ezt a nagy szakadékot, ami útjában áll a két nemzetalkotó osztály egyesülésének, — mindenképpen tiszteletreméltó.

Iskoláink és a néphagyományok

Egy évvel ezelőtt Györffy István egyetemi tanár széleskörűen kidolgozott néprajzi tudománypolitikai javaslattal fordult a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Tudomásunk szerint ez a javaslat az egész magyar oktatásügyet kívánja átszervezni a nemzetmegtartó népi hagyományok szellemében. A professzor kérésünkre a következőképpen ismertette javaslatát:

— Szükségesnek és nagyon időszerűnek látom valamelyik budapesti Egyetemen egy szociográfiai tanszék és intézet felállítását, mely megmentené az autodidakta ifjúságot a dilettáns mellékfoglalkozásoktól és szakszerű tudást adna ebben a nagyfontosságú tudománykörben. Javasolnám a néplélektan előadását is valamelyik budapeseti Egyetemen. Te kiütve, hogy a belügyminiszter úr a községi közigazgatási tanfolyamokon be óhajtja vezetni a néprajz tanítását, melyet én népismeretté javasoltam kibőví teni: időszerűvé válik a néprajz, néplélektan és társadalomrajz előadása mindazon főiskolákon, amelyek községi közigazga tási vizsgára képesítenek. így elsősorban a József Nádor Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem Közgazdaságtudományi karán és a közigazgatási osztályon A mezőgazdaságiam osztályon is nagyon kívánatos volna a népismeret előadása A nép van olyan fontos közgazdasági tényező, mint a föld vagy a pénz s ha a földtan, földrajz, pénzügytan nélkülözőé tetlen tantárgyak, — amint, hogy szerintem is azok — úgy véleményem szerint a népismeret közigazgatási vonatkozásától eltekintve is, beveztendő volna.

— A néphagyomány, a népi tudás a magyar nemzeti kultúra integráns része. A középosztálynak annyira magáévá kell ezt tennie, mint amennyire sajátja a ma gyár nyelv. Nem elégedhetünk meg azzal tehát, hogy népi motívumokat vegyünk át az iskola nyújtotta kultúrába, hanem a nemzeti kultúra alapjává kell tennünk a népi kultúrát. Ezen kell tehát nyűgöd nia a középosztály nemzeti kultúrájának is, amelybe már beolvaszthatják az euró pai kultúrát. A középosztály iskolája, a középiskola azouban idáig csak a közép osztály hagyományait vette tekintetbe s elgondolásunk szerint a jövőben fundamentumnak el kell fogadnunk a közép iskola alapjául a néphagyományt is. Ha ezt megvalósítjuk, áthidaltuk azt a roppant szakadékot, amely a nép és a közép osztály között fennáll s megszüntetjük a nemzet felső és alsó társadalmi rétegre oszló kétszintűségét, mely az ugor-bolgár török együttélés óta a jobbágyság-nemes ség társadalmi rétegein keresztül 1848-ig hivatalosan, paraszt és úr néven pedig napjainkig fennáll.

Mit kérdez Európa tőlünk?

A középiskolába azonban nem önálló tantárgyként óhajtjuk bevinni a népismerete^ hanem valamennyi tantárgy

alapjává kívánjuk tenni. így a vallási' órákban a néplélektant, néphitet, a magyar órákban a népnyelvet, népköltészetet, a történelmi órákban a néphagyományt, a népi művelődést, a földrajz-, természetrajzi órákba a díszítő művészetet, az ének- és zeneórákba a népzenét, a tornaórákba a népi játékokat, táncot, stb. Minden középiskolai tantárgynak a népinemzeti alapból kell kiindulnia és az egész tanmeneten ezen á lapelvnek kell végighúzódnia, az első osztálytól egészen az érettségi vizsgáig. Még az európai művelődés csúcspontján sem mondhatunk le arról a kiaknázatlan, nagy nemzeti megújhodást jelentő forrásról, amit a nép- hagyomány jelent, amint hogy eszünkbe sem jut a magyar nyelvet egy világnyelvvel felcserélni. Egyébként Európa is azt kérdezi tőlünk, hogy mi az, amivel az európai kultúrát a magunkéból gazdagítottuk és nem azt nézi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai civiláeió nyújthat. Európa az egyéniségűt keresi bennünk és nemzeti elfogultság nélkül mondhatom, hogy' azok is vagy’unk,

— Ha nem kötik béklyóba a magyar Iskolázást a külföldi tantorv-sablónol;, hanem magyar szemmel, szívvel, érzékkel és bátorsággal nyúlunk középiskoláink reformjához, akkor a népi-nemzeti irányt kell megjelölnünk, mint a jövő magyar iskolai oktatás fejlődési útját. Ezzel érjük el az egységes nemzeti művelődést, mely urat-parasztot egyformán összeköt.

— A néphagyományok értékelésére és megbecsülésére rá kell nevelnünk a. néptanítókat is, még pedig mindjárt a tanítóképzőben. Tanítónövendékeink nagyvésze már a szülői házból népi hagyományokat, hoz magával, de mert azt látja, hogy ennek a tanítóképző nevelési programjában, jóformán nincs szerepe, maga sem becsüli semmire. Mikor pedig az életbe kikerül, egy felsőbbrendünek minősített műveltség-ideál nevében, maga is pusztítójává válik a neofiták fanatizmusával minden népi hagyománynak, „parasztságnak“ s maga is igyekszik f el is me r h e t e tie n ü 1 elvegyülni a középosztályban.

— A tanítót arra kell nevelni, hogy a népi hagyományt legalább is annyira becsülje, mint az iskolaJoönyv-kultúrát. Minél jobban be tudja kapcsolni az iskolai műveltséget a nép hagyományos műveltségébe, annál maradandóbb lesz az iskolai műveltség a nép körében.

— Hasonlóképpen a lelkészképző intézeteknek is — felekezetre való különbség nélkül —- javaslom a néprajz, néplélektan, társadalomrajz bevezetését. Mert ahhoz, hogy a pap lelki közösségben éljen a néppel, ismernie kell a nép egész lelki világát. A külföldön több helyen a lelkészek, tanítók kiváló néprajzi képesítésben részesülnek s a ii éphagy ománygyiijtés

nagyrészt az ő vállaikon nyugszik. Ná- luuk is a múlt század második felében oly kiváló egyházi férfiak voltak a nép szellemi hagyományainak kutatói, gyűjtői, mint Ipolyi Arnold, Kandra Kabos, Kriza, János, Kálmány Lajos sfb. Sajnos, ez a nemzeti irányú cs oélú gyüjtőtevékeny- ség napjainkra a lelkészek körében teljesen el lankadt.

R Gyöngyös Bokréta hibái

Györffy István professzor a kultuszminiszterhez benyújtott memorandumában igen értékes javaslatokat tett az egész magyar élet magyarabbá szervezésére. Javasolta például a szabadtéri múzeumok felállítását, ahol a néprajzi tárgyak tágasabb területen, a szabadban, eredeti céljuknak megfelelően vannak felállítva. Az első stockholmi ilyen múzeumról „Skanzenének nevezzük a hasonló szabadtéri múzeumokat.

— Nagyon időszerűnek látom egy magyar szabadtéri néprajzi múzeum létesítését, — mondja Györffy István dr. — még pedig a mostani Néprajzi Múzeum szomszédságában, a Népligetben. Hangsúlyozom, hogy a szabadtéri múzeum első és utolsó sorban is múzeum, melynek létrehozása, berendezése és kezelése múzeumi szakemberek feladata. Emellett másodsorban idegenforgalmi attrakció is lebet. Az anyag kiválogatása tehát egyedül etnográfus szakemberek feladata, úgyszintén a lebontás és felállítás nén-