Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-19 / 41. szám
Í939 FEBRUÁR 19. VASÁRNAP fnsOTDEfci «.MAfifesRrH IRXiäP 5 ÖSZTÖNDÍJAK IMA: BORSODY ISTYÁN Tviilföldi ösztöndíjakat kapnak a felvidéki főiskolások, — hallottuk a magyar ösztöndíjasok egyesületének, a Collegium Hungaricurn Szövetség és a Felvidéki Magyar Akadémikusok Szövetségének baráti összejövetelén. Természetes, hogy kapnak, miért ne illesztenék be arányosan a felvidékieket is a magyar ösztöndíjrendszerbe? Mi mégis nagyobb jelentőséget tulajdonítunk ennek a természetes ténynek, mert alig néhány hónap előtt még a szó szoros értelmében természet- fölötti tüneménynek látszott volna, hogy a mi magyarjainkat ösztöndíj- rendszerbe illesszék... Mi nem a rendszeres díjazást szoktuk meg, hanem a rendszeres kisemmizést, a mellőzést, a folytonos háttérbeszorítást, nekünk még ma is elszorul az örömtől a szívünk, amikor az egyenrangúságot, az egyenjogúságot érezzük megnyilvánulni — a saját bőrünkön eleddig tapasztalt folytonos másod- és harmadrendűség érzete helyett... A felvidéki főiskolások számára megnyíló külföldi ösztöndíjak hírére is elsősorban az egyenlő bánásmód boldog örömét érezzük. Mi tudjuk, mit jelent kitaszítottnak, jogfosztottnak lenni — mellesleg szólva, ezért vagyunk oly fanatikus követelői a magyar demokráciának, a mindenkit megillető, emberhez méltó jogok egyenlő érvényesítésének. A külföldi ösztöndíj hírére egy boldogabb és kevesebb gond között felnőtt nemzedék talán a külföldi utazás izgalmas örömét érzi mindenekelőtt, nem gondol a jogegyenlőségre, nem fut át agyán a lehetőség és lehetetlenségek oly változatos mérlegelése, mint a mi Csehszlovákiát járt elménkben. A nemzeti jogfosztottságoí nem tapasztalt magyarországi ösztöndíjas természetes jussát fogadja, amikor beutalják a római, bécsi, berlini Collegium Hungáriáim palotáiba, vagy markába nyomnak egy tekintélyes összeget, hogy csomagoljon Párisba, Londonba, vagy az Egyesült Államok-' ba. De mit fog érezni a mi felvidéki főiskolásunk, aki először kerül ilyen kiváltságos helyzetbe? Bizonyára ezt: „Most mi is birtokonbelüliek vagyunk, most számunkra is elérhetővé válik az ösztöndíj, amit eddig csak irigyelni tudtunk másoktól!“ Mert a mi eddigi „ösztöndíjrendszerünk“ eléggé rend- szertelen volt, néhanapján kaptunk egyet-egyet, de a prágai ösztöndíjon véletlenül Párisba került magyar fiú „rendkívül“ szerencsésnek számított és maga is úgy érezte,, hogy no most elcsíptem valamit, amit más számára készítettek... Mert ilyen íze volt számunkra mindennek, amit a csehországi egyetemeken kaptunk: a tudomány nemzetek fölött álló hajlékában sem tűnt el a sovinizmus, a kicsinyesség, a gyűlölködés szelleme. Ki gondolhatott ebben a légkörben a külföldi ösztöndíjak egyénlő és jogos szétosztására? A belföldre szóló jogokat sem mértek egyformán s a csehek türelmetlensége gyakran botrányos méreteket öltött: emlékezetes, hogy a harmincas évek elején a magyar diákokat egyszerűen kizárták a cseh jogászok egyesületéből és ezzel megfosztották őket még attól a lehetőségtől is, hogy az egyesület révén apró kedvezményekhez juthassanak. Lehet-e ilyen előzmények után egyszerűen napirendre térni afölött, hogy most már nemcsak a belföldi tanulmányok, hanem a külföldi ösztöndíjak is szabadon állnak a felvidéki főiskolások számára? Szép tradíciók fűződnek már a magyar ösztöndíjak háborúutáni intézményéhez: lassan, szívós eltökéltséggel épült ki a magyar ösztöndíjrendszer, amelynek jóvoltából sok száz fiatalember és fiatal leány került ki külföldre a csonka hazából. Három városban: Bécsben, Rómában és Berlinben a híres Collegium Hungaricumok állnak a magyar diákok rendelkezésére, itt fordult meg a legtöbb ösztöndíjas. Klebelsberg Kunó egyengette a. magyar főiskolások külföldi útjait, az ő nevéhez fűződik a Collegium Hungaricumok létesítése s a többi ösztöndíjhelyek megszervezése. Ö tudta, hogy mit jelent a „külföld“ a megkisebbedett ország fiatalsága számára: a trianoni határok fullasztó elszigeteltségében ezerszeresen szükség volt arra, hogy a magyar fiatalság utat találjon a tágasabb levegőjű külföld felé. Ha valamikor, úgy most volt szükség olyan magyarokra, akik Széchenyi István szavai szerint „kívülről látták Magyarországot“. A bajba döntött nemzet és ország könnyen süly- lyedhet el önmagában, annyira, hogy ereje sem marad a fölemelkedésre, ha kellő távolságra nem kerül önmagától, hogy látni tudjon és felfedezni tudja saját jövőjének útját. A magyar lélek egyik legkiválóbb ismerője és irodalmi megfigyelője, Illyés Gyula legújabb kitűnő könyvében, a Magya- rok-ban, megvallja, hogy akkor kezdte tisztán látni és érteni népét, amikor visszatért néhányesztendős francia- országi útjáról. A nyugateurópai távlatokon kifinomult magyar szem többet lát odahaza, reménnyel telik meg, mert érzi a magyar sors összefüggését Európával, tudja, hogy nem hiába szenvedünk, nem hiába harcolunk, mert tehetségünk és hajlamunk egy igazságosabb, nemesebb Európa jutalmazó elismerésétől el nem eshetik. Még akkor sem, ha pillanatnyilag Európa ejtette rajtunk a legnagyobb sebet, amikor hazug szavakra hallgatva ütőereinket vágta szét, ahelyett, hogy segítő kezet nyújtott volna, amit szomorú történelmünk alatt any- nyiszor megérdemeltünk már, de egyszer sem kaptunk meg. Külföldről érkeznek főiskolásaink, akiknek reménye nyúlik most reá, hogy mint magyar ösztöndíjasok külföldön is folytathassák tanulmányaikat. Külföldön tartózkodtak eddig: a cseh egyetemeken, s talán első pillanatra fölöslegesnek is tűnik, hogy újra külföldre menjenek, mert hiszen első feladatuk az lenne, hogy az eddig számukra elzárt Magyarországot ismerjék meg. Kétségtelen, hogy így van és a belföldi Ösztöndíjak számukra legalább olyan fontossággal bírnak, mint a külföldiek. És várjuk is nagyon — azt hiszem, az óhazaikkal együtt, hogy a magyar belföldi ösztöndíjrendszer megszülessen: hogy nagyobb lehetőségeket nyerjünk az ott-* hon elvégezhető munkákra. Bár emellett számunkra a külföldi tartózkodás is új csábító értékkel kecsegtet, most nem a kényszerű emigráció hajt majd az idegen városokba, mint Prága felé jártunkban, amikor a hazai talaj védelme nélkül kellett hívatlan vendégként bolyonganunk a szivélytelen idegenek közt, ' akiknek kiszolgáltatt- jai voltunk. Most a biztos otthon meleg fedezékéből küldenek ki követként, megbecsült cseregyerekként, hogy hírt vigyünk hazánkról az idegeneknek és hazahozzuk a távoli világ hasznos tapasztalatait-. Prágában élve legnyugatibb magyaroknak szerettük nevezni magunkat, de mi tudjuk a legjobban, hogy számos előnye mellett mennyi hátránya volt ennek a helyzetnek. Előnyben voltunk: mert az európai áramlatok keresztútján mindenről tudtunk, minden átfolyt rajtunk, akár magukon a cseheken, akik büszkén hirdetik Prágáról, hogy ott minden európai gondolat legalább egy éjszakára megszáll. Minden előnyt rombadöntő hátrányunk azonban az volt, hogy hiányzott a kaptár, ahová elraktározhattuk volna az idegen virágokról szerzett mézet: hazánk nem volt, talajunk nem volt, ahol megvethettük volna a lábunkat, hogy a külföld felé is biztosabban állhassunk. Ezért nem lehettünk soha jó „közvetítők“ Európa (bármennyit is tudtunk róla) és a magyarság közt (mert nem éltünk százszázalékosan benne). De mindenesetre elsajátítottuk a képességet, hogy megértsük Európát; ezt a képességünket a magyar hazába megtérve bizonyára haszonnal fogjuk értékesíthetni. A külföldi ösztöndí’aijpés vásjonán^vásárláso bizalom dolga! ÍS/em elég ha qz árú tg|sZé?ős, hanenv'a haszmSkában tartósnak, árban pedig elofMPsnek kell lennie! A //Corvin minőség" — előnyös árak melleit — Tartós és megbízhatói jakkal útrakelő felvidéki főiskolások is minden bizonnyal sikerrel járják majd Európát. Nem *hiába lesznek ott és hasznos építői lesznek a magyar jövő zálogát hordozó európai magyarságnak. S amikor a felvidéki főiskolásoknak juttatott magyar ösztöndíjaknak örülünk, nem mehetünk el szó nélkül azok mellett a valódi felvidékiek mellett, akik a belvederei határokon túl -— és ösztöndíjak nélkül maradtak: ők ma is úgy élnek, mint azok éltek húsz éven keresztül, akik a bécsi döntéssel hazakerültek. Minden jó, ami bennünket, visszatérteket ér, emlékeztet a határon túl maradiakra; mi tudjuk legjobban, mi hiányzik nekik, a mi kötelességünk elsősorban, hogy segítsünk rajtuk, ahol lehet. Az ösztöndíjak körül is segítségükre lehetünk. Húsz éven keresztül sok magyar mulasztás súlyosbította a cseh sovinizmus okozta sérelmeket: így az ösztöndíjak terén is. Mert ha a csehek pent adtak nekünk ösztöndíjakat, miért nem adtunk mi magunk saját, magyarjainknak, — ahogy a németek is adtak a maguk németjeiknek? A prágai német diákok sorrajárták a németországi egyetemeket, — mialatt a prágai magyar diákok még csak látogatóba sem jutottak el Budapestre. Nosza, utánozzuk a németeket — akkor is, amikor anyagi áldozatot kell hozni és cselekedetekkel kell bizonyítani a „népközösség“ egymást számon- tartó és egymást’segítő erejét. Várjuk a szlovákiai magyar diákok számára is az ösztöndíjakat, tegyük lehetővé számukra, hogy egy-egy szemeszterre elhagyhassák Pozsonyt és a magyar- országi egy étem i városokban erősítsék tudományukat és magyarságukat. A „felvidékieknek“ kiosztott ösztöndíjak is csak így szolgálhatják a teljes igazságot és a fiatal magyar értelmiség szebb jövőjét. ^ ént . V. M magyar—csehszlovák bizottság vezetői aláírták az állampolgársági kérdésekre vonatkozó egyezményt Megállapodás a betelepített cseh-szlovák-rulén telepesek visszahöltözéséről A Magyar Távirati Iroda jelenti: A bécsi döntőbírói határozat értelmében létesített magyar cseh-szlovák bizottság mai ülésén a bizottság magyar elnöke, Tomcsányi Kálmán dr. belügyi állam titkár, valamint annak cseh szlovák elnöke, Micura Márton volt miniszter, a kellő meghatalmazások birtokában aláírta a felvidéki területek visszacsatolásával kapcsolatban felmerülő állampolgársági kérdések rendezésére vonatkozó egyezményt, amely ezévi március 1-éu lép életbe és amelyet a Budapesti- Közlöny február 28-i számában tesznek közzé. Ugyanezen az ülésen aláírásra került még két megállapodás a visszacsatolt területekre beépített cseh-szlovák-rulén telepesek visszaköltözése és az ezzel kapcsolatos kérdések rendezése, valamint az átköltöző személyek ingóságainak elszállítása tárgyában. Hatalmas közmunkák Komáromban és Beregszászon Kitűnően működik Magyar a .magyarért mozgatom Komárom, február 18..A „Magyar a magyarért“ mozgalom arra törekszik, hogy Komáromban és környékén munkához és így keresethez juttassa a munkanélkülieket és minél több munkalehetőséget teremtsen. Mivel Komárom városának szegényháza elavult, újat fognak építeni; az építési költségek 50 százalékát a mozgalom viseli. A Vág-bal- parti és az Alsócsallóközi Ármentesitő Társulat számára is lehetővé tette a mozgalom a munkának újból való megkezdését. Mindkét társulat húsz-húszezer pengő támogatást kap és ez az összeg csak mint munkabér fizethető ki. A „Magyar a magyarért“ mozgalom Komáromban iparoslanoncotthont is berendez, ba megfelelő helyiséget kap. Tervbevette továbbá az óvodáknak napközi otthonná való átalakítását. A komáromi társadalom megértő szeretettel támogatja a szociális és emberbaráti tevékenységet kifejtő mozgalom tevékenységét. j/r ■ .r Beregszász, február 18. Beregszász városa és a „Magyar §' magyarért“ mpzEladó vagy bérbeadó a- Csallóközben ejK'/KözáfeDssvságú pusu ■^•-közé^gygágú rn malom »Alkalmi« jeligére a «adóhivatalba.
