Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-29 / 24. szám
1939 JANUÁR 29. VASÁRNAP TElsViDEta -jMafíteVR-HIRLAE 3 Útban a nemzet hazafelé Irta: VASS LÁSZLÓ A felvidéki ember kíváncsiságával a minap meglátogattam egy fővárosi iskolát. Érdekelt, izgatott, mi történt idehaza húsz év alatt, míg mi egy idegeit, hatalom iskoláiban növekedtünk. Merre tart a jövő nemzedéki Milyen irányban halad a magyar lélek? A civilizáció mai nagy válságában hogy állja meg helyét és a világnézetek, társadalmi erők gigantikus mérkőzésében meg tudta-e végre találni sajátos szerepét a magyar nevelés? Minden világnézet és államforma fokozott mértékben igyekszik az ifjúságot a maga eszméi számára megnyerni. Vájjon a magyar népi-nemzeti közösség kialakításáért folyó irodalmi és immár politikai küzdelem ,tudatosódott-e mv.r az ifjúság nevelőiben, érzik-e ők is, hogy a nemzetnek új életberendezésre v.an szüksége, amelynek kereteit az ő kezifk' bői kikerülő új nemzedéknek kell be főtten ie fokozott munkával és az eddigi- • nél nagyobb felelősséggel, erkölcsileg és akaratilag mélyebb öntudattal? A fővárosi középiskolában minderre örvendetes választ kaptam. Különösképpen az úgynevezett két nemzeti tantárgy, a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelemórákon figyeltem meg a lélekformálás új útjait. Az első kellemes meglepetés a negyedik osztályban ért, az egyik irodalmi órán, ahol a tanár és a diákok a Toldit olvasták. E sorok írója ma is keserű érzéssel gondol vissza régi gimnáziumára, amely — még a csehszlovák megszállás előtt! — kitünően oktatott, de nevelni, a magyar népi sorsközösség fontosságára ráébreszteni már kevésbé tudott. Az agyontanított stilisztikaretorika és poétika merev kulisszái között idegenül, süketen és vakon tántorgott a mi Toldink, nem ő és nem alkotója volt az oka, hogy nem tudott hazatérni a mi szívünkbe és abba a- magyar életbe se, amely az iskola falain kívül fájó kérdéseivel várakozott reánk. A magyar irodalomtanítás legújabb tanterve egyenesen a lélekformáilás főeszközének teszi meg Arany gyttyyörü elbeszélő költeményét és e csodalatos népi világ köré csoportosítja a magyar életismeret nevelő erőit is. A mai nna- gyar diák már közel érzi magához a nemzet sorsát oly sokban jelképező Toldi Miklóst, a népi sorsközösségnek eszményi megtestesítőjét. A falusi szülőházból útjára induló Toldi ma úgy beszél a magyar diákokhoz, hogy példát is ad nekik: „lélekben ilyen vándorlásra köteles minden magyar ifjú, ha valamikor nemzetünk életében hasznosan cselekvőén meg akarja állni a helyét“. Ez az új szellem lengi be az egész magyar középiskolai nevelés rendszerét, minden osztályban, minden tantárgynál. A mai magyar iskola többé nem múzeumi tárgyakat rendezget merev sémák között, hanem a változó és fejlődő magyar élettel igyekszik megismertetni az ifjúságot. Régi magyar írósorsok, mint Balassa, Szenei Molnár, Apácai, Zrínyi, Mikes, Kazinczy, Katona József és Petőfi élete és költészete tárgyalásánál a tanár mindig rámutat a magyar szellem küzdelmes vándorútjára és a nemzet örök emberi kérdéseire. A történelem tanításában pedig a nagy hősök mellett helyet kapnak végre a mindenkori hétköznapok küzdő magyarjai is. Mintha napjaink irodalmának, az ifjú magyar írói nemzedék lelkiismerete és sürgős követelései kaptak volna itt hivatalos keretet az új nemzetnevelés iskolai tantervében. Fontos szerephez jutott végre a néprajz is a tanításban, amely a népi közösségtudat kialakítása érdekében csökkenteni kívánja a város és a falu között a magyar életben tátongó társadalmi szakadékot. így az iskolai műveltség közelebb jut a magyar sors ősi gyökereihez, a nemzet már fiaiban megtalálja az utat a számkivetett nép felé. Hál’ Istennek, a jelenlegi tanárnemzedék is érzi magában az erőt, amellyel jövendőt alkotni képes ebben az úi szellemben. A maga szakmáján túl ismeri és tudja a nemzetnevelés szintetikus narancsát is. A7 iskola többé nem lehet az élet merő ellentéte, hanem meg kell láttatnia már az ifjú Sággal is a magyar nép mai sorsát, annak kérdéseit, hogy mire felnőnek a diákok, tudjanak segíteni is a magyarság legértékesebb rétegén. Csak így lehet a gyermeket igazi magyar állampolgárrá nevelni, aki minden munkájává?, éleiének minden cseppjével, a kozös'.sőg tudatának érzésével tartozik bele .a magyarságba. Végig az egész magyar életben a készülődés .láza ver. Irodalmunk olykor az őslkeaisztény gyónások hangjához hasonló. Legsajátosabb vonása, hogy sokkal inkább a közösség irodalma és sokkal inkább történelmi problémájú, mint a nyugati nemzeteké: ma különösképpen m egnyilvánul. Mai magyar li- ránk és prózánk kiválóbb alkotásaiban: lázas megmutatás, könyörgés, harc, dermesztő szorongás, jövőféltés és vád a magyarság életkérdései körül. A stigma újra kiüt íróink homlokán: végzetesen sajátos történelmi és társadalmi helyzetünk védekezésre és saját útjaira hívja hősi ma;'ányából a magyar"pszihét. Sűrűn idéziík Zrínyit újabb áfiumok ellen, mások mg>g Berzsenyivel vívódnak Dunántúl hglló falvai között. A Himnusz ü mi epei tjében fölfedezik egy gazdag erjedésit kor ma is időszerű művelődés- politikai testámen tornát; és hallani véljük újból a XVI. század önismeretre korbácsoló nagy magyar prédikátorait. Az ő hívásuk ma megint önmaga felé fordítja: a magyar szellemet, amely társait keresi a múltban, hogy végre hazataláljon. Nem i'életlen, hogy nagy zeneművészeink is a parasztdallamok rétegeiben találták meg a magyarabb szellemiség mélyebb gyökereit. A napfényre hozott kincs a magyar közösség szűk körét tágítja, azt a közösséget, amelynek eddig csak sáncain kívül élt az ősi nemzet kultúráját megőrző nép- Uj, szélesebb közösségre mutat a megtalált népkultúra, ahol — Kodály szavai szerint — egy érzésben találkozhatik az egyszerű násztor a nemzet bármely nagyjával,- ahol mind a kettő csak ember és annyit ér, amennyire ember. Hasonlóképpen i magvar tudományosság és az ríj ma- "var művészet is a magyar szellem sa- íátos lényegét keresi inunkáiban. A történelmi-földrajzi hely ősi géniuszát és a tájban élő nép természeti jegyeit, hivatását kitűnő tudósnemzedék kutatja és munkája nyomán magyarabb és emberibb magatartást követel a nemzet minden egyes tagjától. Művészettörténészeink is, az eddigi oly súlyos mulasztások után, mostanában izgatottan fordulnak a nemzeti művészet problémája felé. Igen, valami csodálatos folyamat indult meg a nemzet életében. Magyarabb szellemiség lázad az idegen formalizmus ellen és azt a nagy magyar utat keresi, amelyet a világosi hófúvás majd egy évszázadra eltakart a szabadság- harcban megtizedelt nemzet előtt. Az ember megdöbbenve értesül Farkas Gyula legújabb irodalomtörténeti könyvéből („Az asszimiláció kora a magyar irodalomban. 1867—1914.“) erről a mostoha évszázadról, amelyben a magyar szellem egyre idegenebből, magányosan járt saját hazájában a betóduló idegenek között! A századvégi évtizedek szomorú temetői voltak a magyar lélek megnyilvánulásainak. Szegény Vajda János, a század Virrasztójának kiáltásait válasz nélkül verte vissza a süket éjszaka, a negyvennyolc tavaszán megszületett nép-npmzeti egység gondolata elkallódott az „asszimiláltak“ kezén. A Világos után következett nemzedék- váltás a magyarság erővesztését jelentette, frissen jött idegen nomzedék foglalta el helyét iparban, kereskedelem- bn és a szellemi élet fórumain. „Magyarország parlagon hevert, — írja egy szemtanú, — mint pusztult csatatér, gyászában szomorú, gyűlöletében forró, ellentállásában kietlen, terméketlen, néma, de megmásíthatatlan, mint a sivatag, egy évtizednél tovább, mely alatt az ország történelme megállóit, egy nemzedéke meddőén odaveszett...“ A faji rombolással beteljesedett a meddőén odaveszett nemzedék egyik vezérének, Széchenyinek fájdalmas jóslata: Lehet, hogy azok akik helyünkbe ülni fognak, becsületesebb, okosabb emberek Isznek, de hogy magyarok nem lesznek, az előttem axióma... Mégis, mennyire meg tudta őrizni számkivetett helyzetében is a magyar fajt érő ősi szellemét, az idegenek mohó hatalom szerzése közepette? Ady Endre. Móricz Zsigmond, Szabó Dtazső és velük együtt a magyar tudományos és művészi élet nagy magyar alkotói a szá zad elején már örvendetes hírt adnak a szellemi fejlődés új magyarabb áramlatáról, amely átvészelve a világháború Bizonyára hallott róla, de ha nem, úgy bármely Orion rádiókereskedőnél működésben megtekintheti a 99-es és 999-es csúcsteljesítményű nagy luxus-szuper I OT és forradalmak viharát, most megint itt. van előttünk kiteljesedőben. Az igaz magyar szellem él és megvilágítja a nagy magyar utat, amely elvezet a. „meddőén odaveszett“ nemzedék álmainak beteljesjiléséhez. Isten óvja a nagy utatjáró nemzetet minden bajtól, ellenségtől és saját fiainak gyengeségétől. 99 Ünnepi közgyűlésen tért vissza K a s s a városa a magyar Hálás megemlékezés a tövises magyar sors tántoríthatatlan harcosairól A kisemberek életszínvonalának megtartása és emelése — Impozáns beszédek és megnyilatkozások Kassa, január 28. Kassa szabad királyi város törvényhatósága ma tartotta húszéves cseh elnyomatása után első közgyűlését. Reggel 8 órakor a törvényhatósági bi zottság tagjai teljes számban és a társadalmi egyesületek küldöttségei Borbiró Ferenc dr. főispán és Tost László polgármester vezetésével zászlók alatt felvonultak a Dómba, ahol ünnepi Veni Sancten vettek részt A mise után a törvényhatósági bizottság tagjai II. Rákóczi fejedelem sírjához zarándokoltak el, amelyen Tost László polgármester elhelyezte Kassa város közönségének koszorúját. Ezalatt a 330 éves régi városiháza pálmákkal, örökzölddel és fenyőgallyakkal, a magyar színekkel és Kassa város színeivel feldíszített nagytermében gyülekeztek az ünnepi közgyűlés résztvevői Az előkelőségek soraiban ott volt Csárszky József dr. római katolikus püspök, a felekezetek lelkészei. Kevesztes-Fischer Ferenc belügyminiszter képviseletében Csa- táry Béla dr. belügyi államtitkár, Jaross Andor felvidéki miniszter képviseletében pedig Weis István miniszteri osztály főnök, tiszlikü’döítság c?én vitéz Szombathelyi Ferenc tábornok, hadtestpa rancsnpik, g Vitézi Szék küldöttsége éléig vitéz Halász János tábornok, továbbá Szentimrey Pál, Abauj-vármegye alispánja, a társtörvényhatóságok kiküldöttei és sok más előkelőség. Vukovich Károly dr. tanácsnok fel olvasta Borbiró Ferenc dr.-nak, Kassa város főispánjává. Tost Lászlónak, a város polgármesterévé, valamint a törvény- hatósági bizottság 56 tagjának kinevező »érői szóló leiratokat, majd négytagú küldöttség ment Borbiró Ferenc dr. főispánért, hogy felkérjék őt a közgyűlésen való megjelenésre. A terembe lépő főispánt a jelenlevők lelkes ünneplésben részesítették. Az ünnepi közgyűlés a kassai zenekedvelők dalköre által előadott Magyar Hiszekeggyel kezdődött, majd Borbiró Ferenc dr. mondotta el elnöki Tn-'cnyito- ját. A íőispán megnyitója — Mély jelképes jelentősége van annak, hogy az első sorakozó ebbe a patinás terembe hívott bennünket egybe. Ide, ahol Rákóczi városa közel 600 éves szabad királyi önkormányzatának előző korszakát leélte. Az ősi hagyományok nyomdokain járunk akkor is, amikor vállaljuk a magyar sorsot, rójak a magyarság göröngyös útját, csak add Urunk Istenünk, hogy újra szabad magyarok lehessünk! Mindenki tudta, hogy csonkaországban nem lehet teljes az élet, hogy fáradságosabb munkának gyérebb ott a gyümölcse. Mégis vágytunk, sóvárogtunk a magyar kenyér után, amely — ha egyelőre kisebb is — ízesebb, táplálóbb a szabad levegőben. — Ebben a teremben első v szavunk a bensőséges köszöneté azok irányában, akik a Gondviselés kiválasztott eszközeiként szép álmaink egyik legszebbikét váltották valóra. Büszkén emlékezünk a november Jl.-i kitüntetésre, amikor az ország nagyjainak és kiválóságainak élén városunkba maga a Főméltóságú Kormányzó Ür tartotta bevonulását. Hitünk és reményünk, hogy bölcs ország- lása nem Kassán érte el — zenitjét. A főispán ezután hálásan emlékezett meg azokról, akik a hosszú megpróbáltatás alatt a tövises magyar sors öntudatos hordozói voltak: akik a magyarság tántoríthatatlan harcosainak bizonyultak. A sor ragyogó név közül most csak egyét emelem ki, azét, aki már nem lehet jelen, de akinek szelleme mindig közöttünk fog élni. Ez a név
