Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-08 / 6. szám

Í9M JANUÁR 8. VASÁRNAP

TEWIDEfcl vMA-üVaRHIRME

17

DERITŐFÖLD

IRTA: THURV LADOS

Jó tempóban indultaik neki a kis emelkedésnek, amelyre az országút felvezetett, a motor azonban nyomban zörögni kezdett, a kocsi hirtelen lelassult. — Damned, — káromkodott a férfi a volán mellett és mérgesen nagyot rángatott a sebességváltón, a kocsi egyet zökkent és újból nekilódult a kapaszkodónak. Az autósapkás leány, aki a férfi mellett ült, kacagott és csillapítótag rátette kesztyűs kezét a volánt tartó kezére.

•— Rossz az út, — vélekedett a leány, & férfi azonban vállat vont.

— Elég rossz, de nem az a baj. Nagyon sokat szaladgáltunk már, szegény öreg kocsi nem bírja tovább.

Közben felértek a tetőre és egyenes úton futottak. A vidék képe nyomban (megváltozott körülöttük; csak hatvan- hetven méterrel jártak magasabban, mint előbb, de minden alattuk volt már, mindent felülről láttak, a hosszú lapos domibhullám volt az egyetlen kiemelkedés a síkságon. Előttük barna szántóföldek, zöld rétek között egy-egy falu rendetlen házcsoportja látszott, középen mindenütt a fehér templomtorony, balkéz felől a Duna széles ezüst szalagja oldotta fel a tájkép egyhangúságát. Jobbfelől elhagyott, régi kőbánya tépett nagy, kopár foltot a domb oldalába. A férfi idegesen mozgolódott a volán mögött, autószemüvegét feltolta a homlokára, előrehajolt a helyén, úgy figyelt tágranyílt szemekkel, mintha egyszerre akarná meglátni és magába- foglalni a kép minden részletét. A leány is érdeklődve nézegetett, közben a férfira is vetett egy-egy mosolygó pillantást.

— Nagyon szép, — mondta végül ; leány. A férfi bólintott, kinyújtotta jobbkezét, a kőbányára mutatva vele és azt mormogta:

— Mészkő. Szarmata-kori, úgy hi- fezem.

— De papa! — kiáltott a leány komikus kétségbeeséssel. A férfi összerezzent, visszahúzta a kezét, rábámult a leányára és ő is elnevette magát. — Javíthatatlan vagy, papa — szidta még a leány, — csak a köveket veszed észre, a hegyeket nem is látod. Itthon vagyunk a pátriádban, igaz?

— Igaz, — hagyta rá a férfi és nagyon elfogódott volt a hangja. A dombtető hirtelen véget ért előttük, a lejtő meredeken hajlott le a síkságra és kiderült, hogy a hajtásban kis falu bújik meg. Csak akkor látszott, amikor már jóformán elérték a szélső házakat. A férfi lassított, azután meg is állította a kocsit, úgy bámult a kis falura, mintha valami nevezetes látvány volna. Csak annyit mondott: Toranya.

A leány elmosolyodott. Megfogta az apja kezét, erősen megszorította, oda is hajolt hozzá és megcsókolta a homlokát. A férfi összerezzent, visszaadta a kézszorítást és felderülve intett. Gyerünk tovább.

Lassan gurultak lefelé a völgybe, a férfi néhány rövid szóval vázolta a programot. Megállnak a nagyvendéglő előtt, megrendelik az ebédet, azután kimennek a temetőbe. A leány bólintott; hogyne, természetesen. Nemsokára ott álltak már a főtéren, a nagyvendéglő előtt, rövid tárgyalást folytattak a kékkötényes, kövér asszonnyal, akit odabent találtak. Minden rendben lesz, rántott csirkét kapnak fejes salátával. az asszony ígérte, hogy palacsintát is süt, csak megjöjjenek pontosan félegy órára. Megint elfoglalták helyüket a kocsin, végigszaladtak a falun és megálltak egy kis akácliget mögött, a temető kapujánál. A férfi kiugrott a kocsiból, izgatottan, sietve indult befelé. csak útközben jutott eszébe, hogy a leányával is törődnie kell. Megállt és a kezét nyújtotta felé. A leány akkor már utói is érte, a karjába fűzte a karját, biztatóan megszorította a kezét és együtt indultak tovább.

Végigmentek a főúton a kis kápolnáig amely a temető közepén állott, a férfi akkor habozás nélkül fordult

jobbra a düledező sírdombok, mohos fakeresztek között, egyenesen odatalált egy szép. fehér kőkereszthez, amelyen arany betűiekéi állott a felírás: Gálos Kálmáné, született Fonó Krisztina, élt 38 évet. A kalapját már útközben levette, úgy állt meg a kökereszt előtt, hajadonfővel és elfulladva mormolta:

— A nagyanyád.

A leány bólintott csöndesen, hogy tudja kivonta kezét az apja karjából, letérdelt a kereszt előtt és halkan suttogva imádkozott. A férfi rneggör- nyedve állt egyhelyben jódarabig még akkor, amikor a leánya felállt és csöndesen tett-tett a kereszt körül, lesöpört róla a kesztyűjével néhány hervadt levelet, száraz fűszálat, próbálta helyreállítani a félredőlt mécsest a sírdomib közepén. Végre megint odaállt az apja mellé, aki ránézett furcsa, zavaros pillantással és azt mondta:

— Tízéves voltam, amikor meghalt. Egy évvel azután indultunk útnak apámmal Amerikába.

A leány megint csak bólintott szótlanul, aztán még álldogáltak egy darabig egymás kezét fogva. Végül a férfi előrelépett, ügyetlen mozdulattal meg- símogatta az aranybetűket a fehér kövön, mintha el is szégyelte volna közben a félszeg gyengédséget. Elfordult és lassan megindult kifelé, a leány mellette maradt a keskeny ösvényen.

Az ebéd meglepően jó volt a falusi vendéglőben, még a feketekávé is illaténak bizonyult, amelyet a palacsinta után kaptak. A férfi vastag szivarra gyújtott, hatalmas füstfelhőt fújt maga elé, azután megszólalt:

— Sokat változott a falu. Nagyobb lett, itt lent, a völgyben egész új falu épült. A Fő-tér is átalakult, még emeletes ház is van már, látod. Biztosan az új községháza.

— Hát hogyne, —. mosolygott a leány. — Negyvenhat óv nagy idő még az ilyen kis faluhelyen is.

— Igen. Persze, — hagyta rá a férfi és elgondolkozva szívta a szivarját. Szeretett volna valamit elmondani arról, milyen furcsa, milyen meglepően erős érzések fogják el, hogy újból a régi domboldalon jár, anlelyen valamikor annyit nyargalászott. Valamikor ez volt az egész világa és most furcsán, tehetetlenül otthon érzi magát a szalmatetős kis házak között, a kövezetlen utcán, a nagyvendéglő földespadlójú szobájában, de azután elhallgatott mindezzel. Egyrészt nehéznek látszott a dolog, mintha semmiképpen sem tudná azt mondani, amit szeretne másrészt talán fölösleges is: Evelin nyilvánvalóig minden megért vagy meg- érez. Hosszú hallgatás után váratlanul azt mondta .tehát:

— Tulajdonképon itt szeretnék megtelepedni a hátralevő kis időre. Építenék egy házacskát' valahol a hegyoldalban, a déli lejtőm. Mit szólsz hozzá?

— Hm. Érdekes ötlet, — vélekedett a leány és egy cseppet sem látszott meglepettnek. — Kérdés, kapsz-e megfelelő telket.

— Biztosan. Majd érdeklődünk.

— Igazán nem rossz ötlet. Nagyon szép hely ez a Toronya, Budapest sincs messze, egy óra alatt benn vagyunk, ha kicsit nekieresztjük a kocsit. — Evelin komolyam taglalta a dolgot, azután váratlanul elnevette magát, de bocsánat- kérőén nézett az apjára. — Te öreg bányamérnök. Rideg számok embere, úgy szoktád mondani magadról, igaz? öreg napjaidra még szentimentális leszel.

Ebéd után átmentek a községházára, felkeresték a főjegyzőt. Üj ember volt csak néhány esztendővel azelőtt került a községbe, az Amerikába szakad!, Gá- los-csaIádról azonban sokát hallott má nagy érdeklődéssel nézegette az őszhajú, szélesvállú, markánearcú férfit és a szokatlanul öntudatos tekintetű szép barna leányt. Sietve felclgetett a kérdéseikre, hogy minél előbb szóhoz juthasson és kérdezősködhessen ő is iÖ, igen. eladó föld vaun. hőven, a.hegyoldalban is akad biztosan, sőt azok a legjobb és legdrágább földek. A mérnök úrék most érkeztek haza Amerikából? Hogyan, két évig utazgattak Európában az autójukon? Nagyon-nagyon érdekes, igazán amerikai stílus. Nem- jó idők járnak errefelé, amióta a kőbány üzemen kívül van, a falu nagyon szegény. Ezzel a kis sportkocsival járté olyan sokfelé? Amerikai kocsi, persze. A rendszámtáblája is amerikai.

Nagyon szerette volna egy csésze feketére meghívni a mérnökéket, legalább megismerkednének a feleségével is, aki modern szellemű fiatalasszony, irodalmi társaságot is szervez a községben, sajnálattal tudomásul vette, hogy a mérnökék sietnek, délután fontos dolguk van Budapesten és elkísérte őket az autójukig. Útközben vállalkozott arra, hogy érdeklődik megfelelő telek iránt, néhány napon belül értesítést küld Budapestre, a szállodájukba, azután melegen elbúcsúzott tőlük és visz szaballagott a községházára.

— Nem érdeklődtél a jegyzőnél szürke agyag iránt, — jegyezte in eg a leány, amikor már a domb túlsó oldalán gurultak lefelé. Az apja vállat vont.

— Fölösleges. A jegyző nem ért ilyesmihez, azután meg ebben a határban minden követ ismerek. Igaz, annakidején, tizenegyéves fejemmel nem néztem a világot geológiai szempontból, de most vissza tudok gondolni mindenre, mit láttam, mi van. Nincs itt ilyesmi, nem is lehet.

— Szarmata-mészkő, azt mondtad, — vitatkozott a leány, minden komoly meggyőződés nélkül, csak mert tudta, hogy apját érdekli a téma.

—• Igen, abban megfelelne — bólintott a férfi, miközben kikerült egy szénásszekeret, majd több gázt adott a motornak és gyorsabban igyekezett előrevinni kocsiját az országúton. — Még sincs itt semmi, messze vidéken nyoma sincs vulkáni begynek. A legközelebbi. ami szóba jöhetne, Viségrád vidéke, de az is mediterrán, a földtörténet idősebb korából való. A szarmatában csend volt errefelé. Azt tudod, hogy a deritőföld, az a bizonyos szürko agyag vulkáni tufa bomlási terméke. Nos, errefelé nincsenek a mészkőben vulkáni tufák, mert nincs vulkán.

A leány bólintott, hogy teljesen meggyőzte ez az érvelés, aztán megjegyezte:

— Este velünk vacsorázik egy fiatalember, ha nincs kifogásod ellene.

— Ügy? — A férfi meglepetve rátekintett. — Kicsoda? Még nem ismerem?

— Még nem, — mosolygott a leány. —• Majd este bemutatom. Idevaló fiú, rendes embernek látszik. Mérnök, építész, ha jól hallottam. Meghívtam vacsorára.

— Jó, jó, — dörmögött a férfi és a vontatóhajót nézte, amely a Duna közepén csapkodta a vizet ormótlan kerekeivel. — Legyen szerencsém.

Este a nagyszálloda éttermében együtt vacsoráztak az amerikaiakkal, akik három héttel ezelőtt egy napra érkeztek Budapestre, akiket azonban mindig újra ott találtak a szállodában, amikor vidéki kirándulásaikról haza érkeztek. Jókedvű, lármás emberek voltak, egy gazdag kereskedő Filadel- fiából a feleségével és három felnőtt gyerekével, remekül mulattak Budapesten, három hét alatt sohasem aludtak négy óránál többet egyhuzamban. A fiatalember, akit Evelin vezetett be a társaságba, csöndesnek, majdnem felszegnek látszott ebben a környezetben. Kifogástalanul, tisztán beszélt angolul, sőt túlságosan tiszta, könyvből tanult moudatozerkesztéssel, amin az amerikai láúyok sokat mulattak. Kissé kopott is, gondolta Gálos mérnök, aki figyelmesen nézegette és magában bí- rálgatta. A frakkja jó, tulajdonképpen nincs vele.semmi baj, de látszik, hogy régi és csak ritkán használják. No mindegy, majd meglátjuk, ér-e vala- , mit.

A leánya énekesekről, magyar cigányzenéről és magyar borokról beszélgetett a fiatalemberrel, a mérnök megfigyelte, hogy a fiú egészen más, ha Evelin szól hozzá, mint amikor a többiekkel beszél: az arca megélénkül, életteljes lesz a mosolygása, nem stereo- típ udvarias jellegű, hanem közvetlen és derűs. Vájjon hol ismerkedhettek meg, töprengett magában. A jó Isten tudja, hol, a fiataloknak egészen külön útjaik vannak. Megivott egy pohár öt- puttonyos tokaji aszút, amivel a fiatal építész kínálta meg a társaságot, illusztrációként az Evelinnel folytatott vitához, azután engedte, hogy a leánya ráterelje a beszélgetés a kedvenc témájára. A derítőföld, igen a fuller-föld, azt szeretné megtalálni Magyarországon. A dolog úgy áll, hogy Amerikában eltöltött negyvennégy esztendő után érkezett haza egy kis tőkével, amellyel lehetne valamit kezdeni. Igaz, már nem fiatalember, ötvenhét esztendős, de nem érzi magát rokkantnak, nagyjából még munkaképes, az is marad talán pár esztendeig.

— Gyorsan mondjon apának néhány bókot, — biztatta Evelin a fiatalembert, — hiszen látja, azt akarja ki provokálni. Mondja, hogy friss és üde, mint a nyíló rózsa.

A fiatalember mosolyogva meghajolt, diszkréten jelezvén a bókokat, a mérnök tréfásan bosszankodva intett a leányának, hogy hallgasson és. tovább magyarázta a dolgát. A geológia a szakmája, odakint Amerikában jött rá. a. derítőföld fontosságára. Agyagféleség a deritőföld, piszkos olajok tisztítására való. Igazi csodaszer, mint hozzáadják a legzavarosabb olajhoz, egyszerre kicsap belőle minden piszkot, marad a kristálytiszta folyadék.

— Ideát nem igen törődnek vele, —* magyarázta — ideát, ha van is, nem tudják, mire való. Magyarországon elég nagyarányú az olajfinomítás, a szükséges fullerföldet külföldről hozzák be a munkához. Egészen bizonyos, hogy itthon is lehet találni valahol s azt szeretném megfogni, arra egy kis gyárat építeni. Nyugalmas, szép foglalkozás volna, éppen ilyen öreg mérnökembernek való. Kockázat nélkül lehetne befektetni a tőkét, lehetne csinálni valamit, rendes, produktív dolgot, kenyeret adni egy csomó embernek, hasznot hajtani az országnak. Igazi pihenés volna* amellett pedig megnyugtató, jó érzés, ha sikerülne.

A fiatalember udvariasan, de különösebb érdeklődés nélkül hallgatta, az utolsó megjegyzésnél el is mosólyodott kissé. Nem érdekli a dolog, gondolta az öreg mérnök egy csepp keserűséggel, de mindjárt eszébe jutott, hogy nem szabad elfogultnak lennie a fiatalsággal szemben. Igaz, nem az ő szakmája, miért, is érdekelné. A fiatalember váratlanul megjegyezte, hogy talán nem a Dunántúlon kellene keresgélni, hanem az északi, vidéken, ott több a vulkánosság, inkább lehet ilyesmire számítani. Az öreg Gálos szeme felcsillant, érdeklődve előrehajolt. Hm, csak úgy véletlenül mondta ezt, mint ahogy laikusok mindent a vulkánossággal hoznak kapcsolatba, vagy csakugyan volna valami sejtelme a dologról. Mindenesetre elmondta, hogy bejárta már az egész országot Evelinnel, megnézett minden vidéket maga, amely érdekesnek látszott a geológiai térképek alapján. Elsősorban északon jártak, végigmentek az egész nagy törésvonal mentén, amely az országon keresztbe húzódik, nagyon-nagyon érdekes dolgokat láttak, csak fullerföld nyomát nem találtak sehol. A fiatalember udvariasan sajnálkozott, azután Eveimhez fordult:

— Akar táncolni?

A leány habozva az apjára nézett, aki nyomban megértette. Ma voltak kint a toronyai temetőben, anyja sírjánál, Evelin úgy érzi, hogy ma nem egészen helyénvaló a tánc. Jólesett hogy a leány gondol erre. de ez elég is éppen a tapintatból. Csak mulassanak a fiatalok. Biztatóan intett, hogy ménjén s Evelin rámosolyodott, felállt .és elindult a fiúval a táncparkett felé.

Gálos hátradőlt a székében és arra gondolt: tulajdonképpen furcsa, hogy az egész országot bejárta előbb, csak legvégül néztem el haza, a szülőfalumba. Miért halogattam úgy ezt az utat? A fullerföld keresése jobban érdekelt volna. Lehetséges, az ember nagyon bele tud ragadni egy ilyen fix