Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-22 / 18. szám
1 i 1939 JANUÁR 22. VASÁRNAP mvntáa • ÄGfeat HIKMVB 3 Haladéktalanul felépítik az óbudai hidat és megszüntetik a budapesti „halálsorompókat“ A 35 millió pengőnyi közmunkák éveken át sok ezer munkásnak adnak kenyeret Budapest, január 21. Budapest történetében korszakalkotó esemény, hogy olyan nagy közlekedésügyi és városren dezési problémák útjából hárultak el az akadályok, amelyek a város fejlődése szempontjából döntő jelentőségűek. Ezeknek megvalósulása folytán a székesfőváros közönségének az utóbbi évtizedekben legtöbbet hangoztatott és legforróbb kívánságai valósulnak meg, mert most már haladéktalanul megindul az óbudai híd építése, másrészt ugyancsak azonnal megindulnak azok az építkezések, amelyek folytán eltűnnek a székesfőváros közforgalmában annyi panaszt és zúgolódást okozó oly szomorú emlékű „halálsorompók“ is. A székesfővárosnak sóvárogva várt hídja, melynek építése hosszú esztendők során oly gyakran volt napirenden, yégre meg fogja indítani Óbudának a már régen kidolgozott városrendezési tervek szerinti hatalmas arányú világvárosias fejlődését, amit eddig legfőképpen ennek a hídnak a hiánya hátráltatott. A hídépítés összesen mintegy 25 millió pengőbe kerül. Magának a budai és pesti hídfők közti tulajdonképpeni hídnak az építéséhez ebből mintegy 18.5 millió pengőre van szükség, amely összeg a Duna- hídalapból nyer fedezetet, tehát ugyan onnan, amelyből a borárostéri híd meg épült. A feljárók megépítése kereken mintegy 6.5 millió pengőt igényel, amely nek fedezéséről a kormány most gondoskodott. A híd megépítésével és forgalomba helyezésével a székesfőváros északi ré szeinek fejlődésében beláthatatlan perspektívák nyílnak meg és különösen Óbudán, de kihatásaiban az egész székesfővárosban is nagyarányú fellendülés várható. A hid építése még ez év elején kezdetét veszi és 1945-ben lesz a forgalomnak átadva. A másik nagy horderejű építkezés a Nyugati pályaudvartól Kőbányáig a város belsejében a Hungária-körúttal párhuzamosan futó ceglédi vasútvonal szintbeli keresztezéseinek, az úgyneve ’/ett halálsorompóknak megszüntetése. Ezzel a közúti forgalom emelkedése folytán egyre növekvő számú sajnálatos szerencsétlenségek a jövőben elmaradnak. Megszűnik egyúttal az a lehetetlen álla pót is, hogy a vasúti vonalon innen és túl már nagyarányú fejlődésnek indult városrészek közötti lüktető közlekedés, a kivezető nagy fontosságú országos fő útvonalaknak egyre hatalmasabb arányú forgalma a vasúti vonal sorompói előtt megtorpant. A kérdés technikai megoldására — amely már évtizedek óta vajúdik — különböző gondolatok merültek fel, amelyek mind a leggondosabb mérlegelés tárgyává tétettek. Ezek alapján kitűnt, hogy az egyedül lehetséges megoldás, amit egyébként az Összes világvárosok gyors-vasutainál is mindenütt elkerülhetetlenül alkalmazni kell, a pályának a felemelése. Ez a fölemelt földtest mindazokon a helyeken, ahol arra szükség van, hídszerkezettel lesz megszakítva, amely alatt a vasúti vonalat keresztező közúti forgalom átha lad. A szintbeli keresztezések, vagyis az ú. n. lialálsorompóknak megszüntetéséhez szükséges említett építkezések szintén hala- djéktalanul megkezdődnek és körülbelül három évi időtartam alatt teljesen befejeződnek. A Kőbányai-úti aluljáró azonban még előreláthatólag az idei év folyamán elkészül. A ceglédi vonallal kapcsolatos építkezések összesen mintegy hét millió pengőt igényelnek. Ennek a költségeihez a m. kir. államvasutak is hozzá fognak járulni. Mindezeknek az építkezéseknek azonnali niegindiíhatását a kormány olyan módon tette lehetővé, hogy a 33-as bizottság hozzájárulásával rendeletet adott ki a székesfővárosi útadónak háromszázalékkal való felemelésére. Az ebből származó bevételekből a duna- parti gyorsforgalmi útvonal építési költségeinek bizonyos része is fedezetet nyer, míg a költségek többi részét a Közmunkatanács és Székesfőváros fede zik, úgyhogy a dunaparti gyorsforgalmi útvonal kiépítése is még ez év tavaszán kezdetét veszi. Az említett munkálatokat a kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium és a Közmunkatanács fogja a székesfővárossal és a Magyar Államvasutakkal karöltve lebonyolítani és ezek nemcsak Berlin, január 21. Chvalkovsky cseh külügyminiszter szombaton reggel Berlinbe érkezett, hogy megbeszélje a német kormánnyal az időszerű politikai kérdéseket Először Ribbentrop külügyminiszterrel tárgyalt, majd délután kihallgatáson jelenik meg Hitler kancellárnál. Valószínűleg csak egy napot tölt BerlinPrága, január 21. A kormányhoz közelálló Narodny Listy érdekes cikket közöl Prochaska ismert cseh publicista tollából Középeurópa mai helyzetéről. A cikk mindenekelőtt cáfolja a nyugateurópai közvéleménynek azt a felfogását, mintha a régi Cseh-Szlovákiát egyedül a megoldatlan kisebbségi helyzet buktatta volna meg. Csehország sorsa azért teljesedett be, mert nem az ezeréves adottságokra építette fel létét és mert a nyugati hatalmak olyan feladatot bíztak rá, amelyhez semmi köze sem volt. Nem Cseh-Szlovákia bukott el egyedül, hanem vele együtt az egész Versailles! rendszer is, amely természetellenes volt, mert a francia erők mértéktelen túlbecsülésén épült fel. Franciaország nem értette meg a müncheni egyezmény szellemét sem, amikor azt várta ettől az egyezménytől, hogy a nyugati államok most már biztosítva lesznek minden német terjeszkedési törekvéssel szemben, mert Németország teljes erővel ráveti magát Keleteuró- pára. Tévednek, akik azt hiszik, hogy Németország 1938. évi terjeszkedésének tisztára imperialista jellege lett volna. Németország napóleoni kalandvágy nélkül, rendszeresen fejleszti ki kapcsolatait a szomszédokkal. Prága, január 21. A ruténföldi politikai válságban szombaton újabb meglepő fordulat állott be. Prchala tábornok, akit a prágai központi kormány harmadik miniszterré nevezett ki y oa székesfőváros fejlődésében nyitnak meg egészen új korszakot, hanem a székesfőváros munkásságának foglalkoztatása szempontjából is felbecsülhetetlen ben s még az éjszaka folyamán visßza- utazik Prágába. Az Essener National-Zeitung jelentése szerint német illetékes helyről közölték a cseh—szlovák kormánnyal, hogy Németország hajlandó cseh—szlovák munkásokat foglalkoztatni. Az erre vonatkozó megbeszélések már megkezdődtek és nemsokára 80—100.000 cseh—szlovák munkás indul Németországba, ahol ideiglenes munkaalkalmat találhatNem kényszerítette rá akaratát diktá tűm formájában Litvániára, nem kér gette a szovjet karjaiba Lengyelországot és tiszteletben tartotta Magyarország szentistváni állameszméjét is. A kalandorpolitika helyett megterem tette Középeurópa új rendjének előfeltételeit és a középeurópai népek békés együttélésének lehetőségét. Egyetlen ki vételtől eltekintve, véglegesen rendezve vaunak a középeurópai határok és most már csak az van hátra, hogy az egyes nemzetek a határaik között élő kisebb ségeknek minden lehetőséget megadja nak a szabad nemzeti fejlődés terén. “Prchala Huszti r a érkezteti Huszt, január 21. Szombat délelőtt 10 óra 15 perckor megjelent a huszti kormányzóságon Prchala, az újonnan kinevezett kárpátorosz miniszter, hogy bemutatkozzon Volosinnál, a kárpátorosz kormány elnökénél. Prchala tábornok, miniszter hosszabb ideig tartózkodott a kárpátorosz kormány elnökének dolgozószobájában. A kormányzóságon Prchala miniszternél jelentkezett a nemzetvédelmi minisztérium összekötőtisztje és a rendőrfőkapitány. losin és Révay huszti kormányába, alighogy megérkezett Husztra és érintkezésbe lépett Volosinékkal, arra az elhatározásra jutott, hogy nem vállalja as ukrán miniszterséget és jelentőségük van, amennyiben- az össze-* sen mintegy 35 millió pengőnyi közmunkák éveken át sok ezer munkásnak adnak kenyeret. visszautazik Prágába. Volosinék azt üzenték vele Prágának, hogy hajlandók békés tárgyalásokat kezdeni egy harmadik ukrán miniszter kinevezéséről, de csak olyan ukránszármazású személyiség jöhet számításba, akinek a kinevezéséhez ők is hozzájárulnak. Ellenkező esetben a német kormányhoz fordulnak és őt kérik fel döntőbírónak. A prágai központi kormány szombat estig nem foglalt állást sem Prchala tábornok visszalépésével, sem pedig a huszti kormány üzenetével kapcsolatban. A Ruténföldön egyelőre tovább tart a teljes zűrzavar. Az új belga kormány Brüsszel, január 21. A szombatra virradó éjszaka megalakult az új Spaak- kormány. Miniszterelnök: Spaak, belügy: Merlot, külügy: Paul Emile Janson (volt liberális miniszterelnök), pénzügy: Jahnssen, közmunka: Balthazar, munkaügy: Delattre, gazdasági: Barnich (szo- ciálista szenátor), közoktatás: Dicrckx, közegészségügy: Jennissen, szállításügy: Marek, gyarmatügy: Vleeschauwer, igazságügy: van Dievoet, földmívelésügy: d'Asprement Lynden, honvédelem: Denis tábornok. Lipót belga király szombat délben eskütételre fogadta az új belga kormányt. Szendy polgármester Kassán Kassa, január 21. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Szendy Károly Budapest székesfőváros polgármestere ma Kassára érkezett, ahol a pályaudvaron ümnepiesen fogadta Tost László dr. kassai polgármester, Szendy polgármester azért jött Kassára, hogy megtekintse a várost és megismerne annak nevezetességeit Megtekintette a Dómot, Rákóczi sírját és ellátogatott a Bankóra is, mert arról van szó, hogy a főváros tisztviselőinek nyaraltatási akciójába bekapcsolják ezt a kodvenc kassai kirándulóhelyet is. Végül megtekintette Szendy polgármester a Széehényl-Wgcthen azt a helyet, ahol ■ a Budapest székesfőváros által ajándékozott „Magyar Fájdalom“ szobrát felfogják állítani CÍ}valkovsRy Hitlernél és Ribbeniropnál Prchala Husztra érkezett, de visszalépett a miniszterségtől Teljes zűrzavar Ruszintöldön Németország tiszteletben tartotta Magyar orsszág sszentistváni államesszmé/ét T*rcfj>ala vissszal p ett a minisszt őrségt t '