Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

1939 JANUÁR 1. VASÁRNAP

teltjideTki ÁkC^ARHlMSE

11

Felvidéki Ember

első útja Pest-Budán

Irta: VASS LÁSZLÓ

Megvárta, míg sorban lezajlanak az üiütjebségek és a diadalkapuk virág- füzéreit csonkig kopaszt já a telet hozó jégeső. Évek óta készült erre az Utazásra, mint a titokzatos vándor, aki térképek fölé hajolva kereste a Várost, az utak Végcélját, honnan eddig is búvópatakokon át -kaptam azcéltető nedűt. Még soha nem járt ott, fiatal gyerek volt, mikor dél felé tij határok zárták él az utakat, Prágát hamarább ismerte meg, húsz éven az Volt a fővárosa az államnak, — Államnak, amit azonban sohase tudott hazájának nevezni. (Ahogy a szlovákiai- magyar poéta hangszerén is ez a szól Hazam, ésak belül, a húrokban Zengett, befelé hallatva bűvös zenéjét, a külvilág meg úgy értette, hogy Nemzetem. .. Ha moát a tárnákból Végre napfényre került és elpször kiáltja bele a magyar Felvidék hóval fedett völgyeibe a drága szót, ne féljetek, nem üres frázisokat,' nemi élkoptatott hazaffyaskodást csinál, A népből érkező felvidéki poéta új tártaimat, új bort ad az elnyűtt tömlőnek: Zrínyi és Kölcsey nemzetféltő géniuszával tart fenn ő régi rokonságot. Csoda-e, ha itthon, az élők között is testvérhangokra figyel fel... (!)

Szabad az út Dél felé

Utasunk, a Pest-Budára induló Felvidéki. Ember a régi magyar életből már semmit sem látott. Iskoláiban a' hivatalos tanrend kevés jót mondott róla, elszigetelni tőle azonban sohase sikerült, ö maga »letett fölfedezni az elmerült magyar hazát, mikor „régi, rége rejtve“ elindult a csallóközi, zoboraljai, gömöri és ungi falvak felé. Amíg az odaátiak „páluteai fiúkat“ játszottak, ő csacska népdalokban, mesékben és ősi siratók- hsm kutatta a nemzet Igazi .arculatát. És ahogy mélyebben ereszkedett le az. istn.e- ■rfttea- .líi-n«Sekk&l terhes tárnákba, egyre inkább megvilágosodott benne a hit,' hogy új magyar élet, új ország csak ezekből a mélységekből építhető, ahol a gyökerek még telítve vannak friss tápsóval, gazdag ízekkel és az egész tartalék csupán a bűvös vessző érintését várja, hogy magasba lendüljön. A szlovákiai irodalom eredendő gyöngesége az volt, hogy nem adott hangot,, formát a magára maradt nép mélyben zúgó életösztönének. Az írók konzervatív és modem csoportjai — kevés kivétellel —* egyformán a háború előtti magyar irodalom formai és tartalmi hagyományait örökölték és ez az örökség, ami súlyos tehernek. számít az anyaországban is, gátló akadályt jelentett a kisebbségi életformában, ahol a magyarság jelentékenyebb része a faivak és kisvárosok földművelő népéből áll. Az irodalmi hagyomány — akár a politikai, társadalmi életben! —* konzervatív és modern oldalon is erősen középosztálybeli, kispolgári szellemből táplálkozik. Csoda-e, ha az író sokáig zárt ajtókra talált a falvakban! Jóidő- bén követkézéit be a sorsfordulat. Oda- átról az utóbbi években egyre több író, költő hangja hallatszott át, akik a népből jőve, a népsors krónikásai voltak, előhírnökei a lázasan készülő megújhodásnak. Velük akár most találkozni a Felvidéki Ember, azokkal, akik szerte az országban, hulló Dunántúlon és a Tlsza- Duna partján éppúgy a nemzet sáncaira készülnek, - akár: az ő .-népe. Eddig Pozsonytól Husztig járta a magyar élet küszködő telepeit. A múlt nyáron még a felső Tiszaháton, Visk nevű falucska magyarjai azzal büszkélkedtek neki. hogy'.égy öreg budapesti tudós, Sainy- nyei József tanulmányozva a háború előtt e vidék beszédmódját, Viskót jelölte meg a magyar Irodalmi nyelv bölcsőjének, mint ahol legtisztábban beszé- -Hk. minden tájszólás nélkül -a magyar nyelvet,, : Ez a színmagyar falucska, ,báos;. döntés után, továbbra is" odaát maradt, vergődve három határ fojtó sorompói között... Felvidéki Embef min- Üén figyelme a falvakra : Szegeződött, űzök alakították ki új magyarságképét, onnan kapott biztatást és =•*-? segélycsapíú tokát ás a döntő küzdelemhez. A indul- most fővárost nézni r és új lépni az itthoniakkal... Mert a.

►I» «»»•.«« H«

túl, az Alföld és a Dunáütúl ezután éppúgy az ő országa, mint a Felvidék.

Vallomás a Duna partján

A Fölyót már Ismeri hazulról, kisebbségi sorsból. Versekben, finom és ha- ragvó esszékben, prófétíkus vezércikkekben emlegette sűrűn a dunavölgyi, duna- táji végzetet, amely ott borong minden nép fölött, a Kárpátok lejtőin. Évezredek során új meg új átalakuláson ment, keresztül a vén folyó, mindenkor új medret ásva az ott lakó népek történelmének is. Őseink, nyájaikkal, gulyáikkal, méneseikkel itt telepedtek le, vonzotta őket a zöld fű, a dús föld és az Európa törzsén véglghömpölygő Duna. Azóta, szerencse és balszerencse közt hánykódtatja az ősi -bárkát. Volt idő, mikor elmerülni látszott; gyakran Önnön fial is megfúrták bordáit, baráti népek, hatalmas szomszédok pedig alattomosan zátonyokra csábították, a Hajós azonban, néha már csak az utolsó pillanatban, süket maradt a szirének csábdalaira. Felvidéki Ember, mikor barátaitól volt búcsúzéban, szorongó szívvel, fátyolos szemekkel láthatta, mint törik be más impé- ríum csapatai a dévényi kaput s új haSOLYMÖSSY

Minőségi munka. SZOMD ÁRAK.

Anti és traktor iiengs- ^ tok kBMÜrőlése,A# és traktor toten“ gelyek köszörülése.

GoiyóscsapágyaK

köszörülése,

precíz ős kiviteken

BUDAPEST,Vili.,TAVA

tatom tankjai dübörögtek Ligetfalu felé a köpcsényi országúton, hol száz év előtt a pozsonyi Országgyűlésre igyekvő KÖl- cesy Ferencet rázogatta a tiszaháti ek- hós szekér...

A Felvidéki Ember nem pesszimista; és nem hisz a nemzethalál prófétáinak. Ö a népből jön, boldog híradással a csodálatos erőforrások' felől, -gazdag élet- lehetőségekről, amik ott duzzadnak mélyen a gyökerekben és megújítják majd a szúrágta törzseit is. Törjenek csak napfényre az új hajtások, a Du na völgy időtálló, fája megint belombosodik és a földrajzi tájegység közös otthonba szólítja újra a népi öntudatukban megizmosodott nemzeteket.

Karmasin államtitkár tiltakozik a szlovákiai

népszámlálás ellen

Pozsony, december Sí. (Néniét Távirati Iroda.) Karmasin államtitkár Tiso cír. miniszterelnökhöz és Dürcsánszky miniszterhez táviratot Intézett, amelyben tiltakozik a december 31-ikére hirtelen kitűzött népszámlálás ellen. A táviratban a többi között ez áll: Az a tény, hogy ennek a fontos intézkedésnek keresztülviteléről a német államtitkárságot nem értesítették, arra enged következtetni, hogy a kormányzat fiiheft bizalommal áz általa teremtett ''intézmény;! Iránt. A kizárólag szlovák számlálóbiztosok megbízása, a nyelvi törvényeknek teljes figyelmen kívül hagyása és a német népcsoport jövője szempontjából rendkívül fontos népszámlálás előkészítésének hiánya lehetetlenné teszi, hogy az államtitkár felelősségét vállaljam ezért az intézkedésért.

a és nagyságban ■ ÖlV, né Budapest, II., BÍjpibó-út 154-426.

Már nem pipázik Ladányi,

inkább halat vesz vagy bélyeget

Minden kornak megvolt a maga jellegzetes fényűző szenvedélye. Mi maradt ebből a mai embernek, aki nem győzi hangoztatni pénztelenségét, szegénységét!

Séta közben vetődött fel a gondolat, éppen egy pipásbolt előtt. Eszünkbe jutottak a régi jó időket szimbolizáló, öblös tajtékpipákat szívó örekurak. Vannak-e még ilyenek? Vesznek-e még pipát?

Bent az üzletben ijedt fehérséggel meredtek ránk a tajtékok. Vájjon mitől félnek? Attól, hogy magunkkal visszük őket. Nem, erre nem számíthattak. Fehérségük halotti fehérség volt.

— A pipaipar — mondotta a kereskedő — meghalt. Ninos többé. Apám volt az utolsó tajtékmetsző. Ha ma valaki azzal állítana be, hogy készítsek számára egy szép tajtékpipát, azt kellene mondanom:

— Uram, nem tehetem. Nincs rá emberem. — Mást mondok. Van egy öreg segédem, Az ő tudománya még jó arra, hőgy a javításokat becsületesen élvégezzó rés én iníprbj-napra kérem az Istent, hogy

g segédet minél tovább tartsa rt ha meghal, becsukhatom a

Irinyi Miklós a pipán

Olyan furcsán hatnak ránk szavai, hogy önkéntelenül vigasztaló ellenvetést teszünk: No-no, nem lehet a dolog olyan tragikus, mennyien pipáznak még? Akárhány fiatalembert látunk pipával a foga között. Azt mondják, azért pipáznak, mert ez olcsóbb.

— Az igaz, — hagyja ránk — de mégsem segít rajtunk. Egyszerű fapipát vesznek, azzal elússz. Tajtékpipát senki sem vesz, mert drága.

Bársonytokot vesz elő s úgy nyitja ki, mint valami szent könyvet. Csodálatos szép, hatalmas tajtékpipa tűnik elő. A távolságot a pipa feje és nyaka között Zrínyi Miklós lóvon hidalja át. Gyönyörű faragás. Nem vagyunk pipásak, de gyönyörű darab.

— Tetszik látni, ilyet már nem csinál senki. Kern azért, mert úgysem veszik, hanem azért, mert nem tudja senki. Ez a pipa a milleniumi kiállításkor készült. Akkor elkelt, eladták nekem s azóta itt van. Már ezt se Magyarországon csinálták, hanem Bécsben. De ott is kihal a pipametszők tábora, mert az ipartestülét már régen kimondta, hogy nem vesznek fel inast, megszűnt az utánpótlás.

—' Néhány év múlva úgy lesz, mint 200 év előtt volt, aki-pipát akar, az majd szobrásznál rendeli meg. Addigra talán a szobrászok bele is tanulnak, mert háromemeletes szobrot akármelyik tud esi nálni, de pipalarúgást, azt nein. í.

— A fiatalok angol fapipát, legjobb esetben angol tajtékpipát szívnak. Nein mondom, — von vállat — tetszetős, de bizony csak azért ilyen „modern“, egyszerű a formája, inért nem tudnak Szebbet. Fa pipa és ’cseréppipa járja. Pápán csinálnak cseréppipát, de mindenki sel- mecit akar. Pipagyiijtők pedig ma mér nincsenek. Egyik közéleti férfiúnak vári egy talán 800 darabból álló pipagyüjte- ménye. Belefektetett vagy 80—40.000 pengőt, de ha egyszer eladásra kerül, nem fognak többet adni érte ezerötszázriál.

? :'r *v • ; <

— Azelőtt a pipa nagy becsben Volt. És ez a hűséges jószág ma is jellemei gazdáját. Mutasd meg a pipádat és megmondom, ki vagy? Ha valaki behozza a pipáját, rögtön megmondom: rendes ember-e vagy nem. Mert a rendes, tiszta ember mindennap kipuccolja. Mostanában az emberek kevésbé rendesek, — tessék idenézni! — Ni, ez is milyen? Behozta puccoláaűa. Nekem kell majd nekiállnom ennek a munkának, mért a segédem nagy úr s azt mondja:-1? - mach net? der soll sich Selber putz’n.

Búcsúzóul körültekintünk az üzletben és meglepődve állapítjuk meg, hogy a kevés pipán, sallangos doháuyzacskón kívül sok mindent árulnak még itt: sakkot, csontdíszeket, botot, iparművészeti dolgokat. Az üzleti tevékenységet ki kellett ilyesmikre is terjeszteni, mert a mai ember nem hódolhat a régi szenvedélyének, hogy barnapirosra szívja a fehér tajtékpipát.

„Filléres“ vevők

Nem sok reménnyel kopogtatunk bo ezután a régiségkereskedésbe, mert úgy gondoltuk, ha nincs pénz pipára, drága antik tárgyakra még kevésbé jut. Igazunk is volt. Ha a pipakereskedő melan- kólikus volt, akkor a régiségkereskedő valósággal jcremládbán isinértette a helyi zelet. : v

— Vevő? — nevetett' keserűen. —* Hogyne. Ott van.

És az ajtóra mutatott, ahol pénteki nap lóvén, egymásután nyitottak be a koldusok és vették el megszokott mozdulattal a pultra készített filléreket.

— Ezek a mi vevőink! A régiségkereskedőknek 1928-ban fellcgzett be. Azóta önmagunkból élünk. Ezüstünket, aranyunkat — megettük. Azelőtt 4—500 kiló ezüst is volt az üzletekben, most jó, ha öt kiló van. Öt kiló ezüsttárgy. Arany is kilószámra volt. Megettük az antik tárgyakat és szenvedjük a kevés vevő dik- tátorságát. A múltkor is betévedt valaki és megkérdezte, mibe kerül a kiválaszr tott holmi. Hatvan pengő, — mondottam — mire ő röviden csak ennyit mondott:

— Adok érte negyvenet, készpénzben.

— És meg sem várta, hogy én mond* jak valamit, fizetett és elment. Mit csináljak, odaadtam s veszteségemért azzal kárpótoltam magam, hogy majd kapok én esetleg pótlást s majd ott hozom be a káromat. Ami érdeklődés van antik dolgok iránt, az leginkább a régi hamis ékszerekre terjed. Hamis a világ, hamD sak az emberek, azért szeretik a hamisat. Kérem, a múltkor egy hölgy eladott nekem egy valódi koráit olcsón, csak azért, hogy drágább hamis ékszert vehessen. A1 vevőkör teljesen megszűnt.

El neveti magát.

— Ha az emberek mégis rászánják magukat, hogy valami régiséget veayenek, akkor elmennek a Vagyonmentő Vásárra, mert ott játszva vásárolnak. A licitálás izgalmat jelent. Tudja mit, ha nekem szükségem van pénzre s rászánom magam. hogy eladjak valamit, a Vagyon- mentőbe viszem. Ott licitálással többet kapok érte.

Mi érdekli a férjet, a szerelmes levélből

Szóval á mai kor embero — gondoltuk —' pipát és régiséget nem vesz. Állítólag azért, mert nincs pénze. De ha így áll a dolog, ' akkor nem hódolhat más termé™pezsqőJ0F/- £rfémpttf Rosé