Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)
1938-12-20 / 37. szám
4 1938 DECEMBER 3«. KEDD Ne leg/evylafl szálllon/csak ira gondja: letroboleba! oms4, Mnyelmes/teif bákkil, patindsbírü konyhájával, remek cigány- ínéveff várja Itj'dve* vejdágeit a Metropéle szálloda és éttermei* a Rákfczi-uto« Felvidék leknek külön áwngeduiény! Rendkívüli minisztertanács tárgyalta a „zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról“ szóló törvényjavaslatot Pénteken nyújtják be a képviselőházban a törvényjavaslatot Gróf CsAky István külügyminiszter beszéde a külpolitikai helyzetről és a kisebbségi kérdésről A kormány tagjai vasárnap délután fél 6 órai kezdettel vitéz Imrédy Béla miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tartottak. Tárgyalás alá került a kötelező munkaszolgálat kérdése, valamint a honvédelmi javaslat egyes szakaszainak mó dositása, majd a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat szövegét vitatta meg a kormány. A minisztertanács végül időszerű kormányzati ügyekkel foglalkozott és éjjel két órakor ért véget. • Itt említjük meg, hogy a földbirtokpolitikai törvényjavaslatot és az úgynevezett zsidójavaslatot rövidesen bemutatja A budapesti első honvéd helyőrségi kórház rendezett hétfőn eajtóbemutatót, amely hivatva volt bebizonyítani, hogy a magyar katonaorvosok képzése, tudományos szintje és a betegek ellátása a lehető legmodernebb és legelőkelőbb vonalon áll. a kormány a Nemzeti Egység Pártjában, míg a képviselőházban, valószínű, pénte ken kerül benyújtásra. Egyébként Tasnádi-Nagy András igazságügyminiszter a minisztertanács előtt a következő nyilatkozatot tette: — Közölhetem, hogy a kormány a zsidókérdés rendezésével kapcsolatban nem kerettörvényt, hanem konkrét javaslatot terjeszt be a Házban. A képviselőház munkarendje e héten úgy alakul, hogy szerdán és csütörtöliön nem lesz ülése a Háznak s pénteken, amikor benyújtják az említett két reformja vaslatot, megkezdi a Ház karácsonyi szünetét, amely előreláthatóan január 9-ig vagy 10-ig tart kintettük a nőgyógyászatot, ahol a legmodernebb felszerelést találtuk. Ezután a hovéd közegészségügyi intézőiét látogattuk meg, amely országos viszonylatban is folytat baktérium, kémiai és egyéb vizsgálatot. ózd, december 18. Csáky István gróf külügyminiszter az ózdi választókerület nemzeti egység párti jelöltje vasárnap mondta el programbeszédét. Rövid bevezetés után külpolitikai kérdésekkel foglalkozott, megállapította, hogy a háború után egyedül állottunk, de Magyarország bebizonyította a világ előtt, hogy inkább hajlandó elpusztulni, mint lenyelni az igazságtalonságot, Talán ennek a kitartásnak köszönhető, hogy tizenegy évvol ezelőtt Olaszország baráti kezet nyújtott nekünk. Belsőleg-külsőleg erősödtüns, míg újra egy nagy világvaltozás jött: uralomra jutott a német birodalomban a nemzeti szocializmus, Hitler törhetetlen fáradozása következtében. Beszélt ezután Csáky gróf arról, hogy boldogult Gömbös Gyula milyen sokszor emlegette a berlin-római tengely szükségességét. A tengely kifejezés is Gömbös Gyulától származik- A következőkben megemlékezett a külügyminiszter arról a mély barátságról, amely bennünket Lengyelországhoz fűz. Megpróbáltuk, nem volna-e lehetséges — mondotta — normális viszonyban élni a szomszéd népekkel is. Itt-ott sikerült, itt- ott nem sikerült egy türelmi periódust felépiteni. Áttért ezután a kisebbségi kérdésre, hangoztatva, hogy kívánjuk, hogy a magyarországi kisebbségek, amelyeknek száma most a Felvidék visszacsatolásával lényegesen megnőtt, otthon erezzek magukat Magyarországon. Eltökélt szándéka a kormánynak, hogy a kisebbség ne érezze, hogy ő kisebbség. Amíg a kisebbségek az ország törvényeit tiszteletben tartják és nem követelnek privilegizált helyzetet a többséget alkotó nemzet rovására, addig mindig számíthatnak a magyar kormány őszinte védőmére. Amint azonban a magyarság ellen fordulva irredenta politikát akarnak folytatni, nem fogják elkerülni a magyar állam- hatalom szigorú kezét. Hangoztatta a miniszter, hogy tudatában vagyunk a népi elv diadalmas előretörésének, ennek köszönhetjük Münchent is, amely megszerezte nekünk a magyar Felvidéket. A müncheni konferencia egykor a történelem nagy fordulópontjai között fog szerepeink Kifejtette ezután, hogy a szentistváni gondolat és a népi elv. nem áll egymással ellentétben. Megemlékezett arról, hogy éppen most készíti elő o kormány a föld reform további fejlesztését. A magyar nép ellen azt az érvet szokták felhozni a magyarbarát, de nem magyar ajkú nemzetiségek között, hogy ha visszajönnek a magyarok, elveszik azt a földet, amelyet húszévi keserves munkával megmunkáltak. Emelt hangon jelentette ki a miniszter: ez nem igaz, aki Ilyet még csak gondolna is, az szembe fogja magát találni, nemcsak a magyar kormánnyal, de az egész öntudatos magyar társadalommal Az, aki nem kerül összeütközésbe a btin- tetőtörvénykönyvvei, egyforjnán számíthat a magyar nemzet nagylelkűségére. A keresztény népi és szociális politika, mintegy önműködően állított bennünket a bérűn—római tengely hatalmai mellé. Ennek a tengelynek túlgyors forgóerejétől nem kell tartani, mert az ezeréves hagyományokkal rendelkező magyar nemzet nem volna méltó nevére, ha függetlenségébe vetett törhetetlen bizalmában egy pillanatra is meginogna. Viszont a tengely vissza fogja tőlünk is tartani st bobévízin ásnak nevezett morális betegséget, amelyért egykor már olyan keserves árat fizettünk. A tengelyhatalmak mellett látja a lehetőségét egy bizonyos gazdasági stabilitás megvalósításának és az erős Magyarország felépítésének, amelynek létesítése érdeke, nemcsak barátainknak, de azoknak is, akik ma távol állnak tőlünk. Nagy és erős Magyar- ország egyforma érdeke Berlinnek éa Rómának. Hangsúlyozta, hogy ma offenziában vagyunk az egész magyar vonalon, támadásban, amelyben csak győzni szabad és győzni is fogunk. Ha megfontoltság- gal, szellemi erőnk megfeszítésével 12 ezer négyzetkilométer területet egymillió lakossal vissza tudtunk szerezni, amikor e tellesítmény felett az egész világ álmőlkodik. csodálkozva látja, hogv a magyar nemzet egyes rétegei nem tudták kifejezésre juttatni azt az ujjongó érzést, amely el kell hogy töltsön mindenkit. Hidegvérrel, kitartással és bizalommal kell nézni a még határozottabb körvonalakat öltő lehetőségek felé, amelyeknek kapuit a kormány igyekezni fog még jobban kitágítani, azért, hogy az ezeréves Magyarország népi hitelét csorbítatlan értékkel adhassa tovább az eljövendő nemzedéknek. Ha ez így lesz, a Mindenható áldása nem fog elmaradni. Lelkes tapssal fogadták a külügyminiszter beszédét. — 1 ■«!■» > I —W— Látogatás egy honvédkórházban, ahol polgári betegek is gyógyulást keresnek A magyar honvédorvosi kar pompás munkája Á sajtó képviselői vitéz Zetényi-Csukás Béla dr. elsőosztályú főtörzsorvos fogadta, aki a hatalmas épülettömb bemu tatása előtt ismertette a kórház történetéi A rövid beszámolóban feltűnt, hogy a honvédkórbáz modern szülőszobával és nőgyógyászati osztállyal rendelkezik, ami röviden azt jelenti, hogy a beteggondozást a katonaság mély szociális érzésre valló szeretettel kiterjesztette a katonák hozzátartozóira A szülészeti osztályon többszáz fényképet találtunk. Csupa gyermekfotografia. A hálás szülők ajándéka ez az osztály közszeretetben álló orvosainak. Az orvosok rendelkezésére állnak az összes külföldi folyóiratok s az orvosi továbbképzésben részesülnek a szabad orvosok is, akik kivétel nélkül megkapják a szaklapokat. A belgyógyászati osztályon kis, 17 éves fiút találunk; is. Az egyes osztályok meglátogatása után valóban arra a meggyőződésre kellett jutnunk, hogy a háború előtti katona- orvo« fogalma már régen a múlté és a helyet elfoglalta az a katonaorvosi gárda, amely a leggondosabb kiképzés után egyetemi magántanári képesítéssel rendelkező polgári orvosokkal egyenlő értékű- I Megreformálódott is, a helyzet nem Ösztöndíjjal kellett ei tani medikusokat, ha: egyetlen egy állásra1 katofcaoj-vosképzés mini régen, hogy 3 a plJyára csábiam inkfbb az, hogy esetben legkitűnőbb kcnesitésse^fee'ücl fi kezei i sok pályáznak. \ szakc^yosi kik egyik főgondjas'9 kgtonaság?Hfkr-Megte. keit«, »kl *ni. ci»i Ur épészt ovArwnnukák ,lvéjr«é*ét le •m balAnk, Ugoeeemef.'-é. a csehek hadimunkára fogták, noha szívbaja volt, ez a munka súlyos állapotba döntötte és most itt ápolják. Megtekintettük a drága és kitűnő magyar gyártmányú kardiográfot, a rövidhullámot sugárzó készüléket. A séta után érthetővé vált előttünk, hogy a kórházban a létszám 2 százalékaként polgári betegek is jelentkeznek a felvételre. Az egyik folyosón ugyancsak fotográ fiálr' mutatták, hogy milyen nágy súlyt Ifelyez az orvosok edzésére, sportolására. sportoló orvosok sorábasuUaJáUuk Szólás László orvost is, a műkorcsolyázóbaj- nokot. A gyönyörűen felszerelt konyha ban és az éléskamrában meggyőződhet lünk a betegek kitűnő ellátásáról- Az első honvéd helyőrség' kórházban, noha régi épületben van, a lehető legmodernebb orvosi munka folyik. Állítólag öngyilkos lett a román hadsereg letartóztatott volt főparancsnoka Pár is, december 19. Az Ordre közli azt a Párisban elterjedt hírt, amely szerint Antonescu tábornok, a román hadsereg volt főparancsnoka, akit a román —■ - ■nimm» A lengyel kormány a csehszlovákiai ukrán akció ellen Varsó, december 10. Szombaton Prágában jegyzéket nyújtott át a lengyel kormány, amely a Cseh-Szlovákia területin működő szervezőtök működését kifogásolja. A Lengyel Politikai Értesítő fog. lalkozik a lengyel jegyzékkel és többek között a következőket Írja: Bizonyos oseh-szlovák körök az utóbb; hónapok tapasztalatai ellenére ismét Illúziókba ringatják magukat, amelyek Cseh-Szlovákiát akarják egy létesítendő ukrán állam kiindulópontjává tenni kormány nemrég letartóztatott, cellájában öngyilkosságot követett cl. A lap megjegyzi, hogy ezt a hirt még nem erősítették meg. Ez igen közelről érintené Szovjetorosz- országot, Romániát, Lengyelországot, Magyarországot, valamint Eszak-Szlova- kiát. Cseh Szlovákia államférfiaingk ar-mban tisztában kellene lenniök azzal hová vezethetik államukat az ilyenfajta törekvések- Ugyanis nem igen lehet op- timisztikusan megítélni Cseh-Szlovékla jövőjét, ha a cseh nemzet nem kerüli el azokat a hibákat, amelyeket a legutóbbi időben is elkövetett. Prága, december 19. A cseh lapok a lengyel jegyzékkel kapcsolatban azt Írják, hogy a kormány tüzetes vizsgálatot Indít. A kormány a külügyminiszter és a miniszterelnök útján ismételten kijelentette, hogy őszinte jóviszonyban kíván élni valamennyi szomszédjával, tehát Lengyelországgal is. Ezért nem tűr a kormány semmiféle irrendenta tevékenységet egyetlen szomszédos állam szemben, tehát Lengyelországgal szemben sem.