Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-16 / 9. szám
T938 NOVEMBER 16. SZERDA TEKVIDEk! IRME mmmmmsmammmmummummm Uj korszak küszöbén d) A Felvidék visszacsatolásáról szóló törvény becikkelyezése fontos történelmi határkő a magyar állam életében. Ezzel az aktussal lezárult a trianoni Magyarország szűk határok közé szorított élete < megkezdődött a bécsi döntéssel megnagyofo bodott új Magyarország állam-építő kor szaka. Az országgyarapíó magyar diplo mácia diadalmasan fejeze be legnagyobb csatáját: az ország nípesoág-e 11 százalékkal, a területe pedig *13 százalékkal gyarapodott, az állam nemzetközi súlya azon ban ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb arányban növekedett meg. Az új Magyar ország új belső és külső horizontok ele került, de egyben új föladatok élé is. Ami a külpolitikát illeti: itt nincs szükség újításra vagy változásra. Az az elegáns és klasszikus vcnalvezetés, amely Kánya hosszú lcülügyminisztersége alatt töretlenül jellemzi a magyar külpolitikát, vér nélkül crte el Csehszlovákiával szemben a népLségi elv alapján elérhető legnagyobb eredményt, ez a sikeres módszer nem szorul revízióra. Még kevésbe., szorul felülbírálásra a magyar külpolitika alapja: a tengelyhatalmakkal való szoros baráti viszony, mely a mostani döntő sikernek előfeltétele volt. Ellenkezőleg, azt a helyzeti energiát, amelyet a tengelyhatalmakhoz való szoros baráti viszonyaink kölcsönöz hazánknak, a régi vonal fenntartásával és továbbfejlesztésevei még fokozni kell. A magyar külpolitika a részletekben természetszerűen szintén új föladatok elé kerül, de ezek mind a tengely- hatalmakkal és a megujhodett lengyel nagyhatalommal való baráti kapcsolatok keretében kell, hogy mozogjanak s a magyar céltüzésík és az alapirány szempontjából nem jelentenek nóvumot. Annál több új föladat vár a magyar kormányra a belpolitikában. A Felvidék visszacsap olása óta az országban két jogrendszer van hatályban. Ezt a két jogrendszert kell mielőbb oggyéforrasztani, hogy a fölszabadult felvidéki egymilliós magyarságnak a magyar nemzet vérkeringésébe való beolvadása minden nehézség és zökkenő nélkül menjen végbe. Ez olyan új föladat, amely a múltban nem volt, nem lehetett, c.sak most merült föl, s amelyet a magyar kormánynak a legközvetlenebbül érdekelt félnek, a felvidéki magyarságnak bevonásával és cselekvő közreműködésével kell' megoldania. Az egységesítésben természetesen az egymilliós magyar törzsnek kell hozzásimulnia a kilencmilliós magyar többséghez, azonban vannak bizonyos szociális jellegű berendezkedések és jogok, amelyeket a felvidéki magyarság értékeit az egyetemes magyarság jogrendjébe is föl kell venni: egyszóval úgy kell megejteni az egyesítést, hogy a két jogrendszernek az előnyeit kell majd összefogni az új egységbe. A felvidéki magyarság a legnagyobb készséggel vesz részt ebben a nemzetépítő reform-munkában, annál is inkább, mert a fölszabadítás nagy művét elvégző kormányelnök személyé és annak kormánya iránt a legteljesebb bizalommal van eltelve. E szintézis akkor lesz a leggyümölcsözőbb az egész nemzet számára, ha a munka azon az alapon fog haladni, Egv év hipn 190 éve zon az el^ alapon log ZWACK Eg? évhijián 100 éve likőrgyár legjobb minőségben, legolcsóbban t szállít likőrt a f rú molt / brandy-t (Ä) »álinkákat izeszes italokat. kapható volt 'hazulról szállítjuk. _aS Budapest, IX, **»» Soroksári-ul 26. Zwa ami közös elem volt úgy a magyar kormánytöbbség, mint a most fölszabadult magyar Felvidék politikai hitvallásában. Ez néze ünk szerint a népi elv és a szociálisan nemzeti politika programja, amely a felvidéki Egyesült Magyar Párt mindenkori irányelve volt és alkalmas volt arra, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarságnak legszélesebb rétegeit csodálatos egységbe kovácsolja össze. Olyan egységbe, amilyen ma Magyarországon még nincsen, de a Felvidék visszacsatolásának hatása alatt és a felvidéki egység példájára remélhetőleg itt is elindul diadalútjára. Az új feladatkör tette szükségessé, hogy Imrédy Béla új nemzeti programot állítson össze és az. új korszak küszöbén megújított kormánnyal lépjen a kormányzó és az országgyűlés elé. A felvidéki magyarság Jaross Andor vezérlete alatt nagy várakozással tekint a nemzetLés szociális munka új nagy korszaka elé, mert ez fogja jelenteni népünk végleges felszabadulását az elmúlt húsz esztendő mindan nyomasztó emlékétől. A felvidéki magyarság üdvözöl minden szintézist, amely a nemzet jóaka. ratú építő erőit alkotmányos egységbe foglalja a legtávolabbi nagy magyar célokért való küzdelemben. Jelszavunk a jövőben is ugyanaz, mint a múltban volt: Egy nemzet, egy cél, egy akarat, egy tábor. / „«**00*^ ........... TUNGSRAM* IZZÓlÁmPA'RADIOCSO Fantasztikum méretű árdrágulás» hullám a Csehszlovákiában maradt Felvidéken Éhínség a hegyvidékeken — Kilátástalan a lakosság diétásának biztosítása Budapest, november 14. A cseh megszállás alaTt volt Felvidék gazdasági helyzete sohasem volt rózsásnak mondható, mert mint ismeretes, annak idején a Prágai Magyar Hiiíap hasábjain számtalanszor rámutattunk azokra a céltudatosan romboló gazdaságpolitikai intézkedésekre, amelyekkel a centralista Prága a Felvidék tervszerű gazdasági romba. döntésén fáradozott. Ami azonban a cseh megszállás alatt marad: felvidéki területek jelenlegi gazdasági helyzetét illeti, az egyenesen kétségbeejtő. A Felvidékről egyre nyugtaianitóbb hírek futnak be hozzánk, amelyek megerősítik amaz állításunkat, hogy a megmaradt Szlovákia és Kárpá*- alja nem életképes s a csehszlovák államkeret között való megmaradás a szerencsétlen Felvidék teljes gazdasági romlását fogja maga után vonni. Ez alkalommal nem kívánunk behatóbban foglalkozni Csehszlovákia általános leromlott gazdasági helyzetével, csupán arra kívánunk rámutatni, hogy a területi változás folytán a cseh megszállás alatt maradt területen olyan fantasztikus árdrágulási folyamat indult meg, amelynek következményei beláthatatlanok. Nagy árdrágulás Pozsonyban Egy Pozsonyból érkező jelentés szerint a város v új vásárcsarnoki jegyzékében az árui egál lapító bizottság közreműködésével feltüntetett árak nem kevesebb, mint 30, de igen sbk esetben 50, sőt 100 százalékos emelkedést mutatnak. Áll ez .első sorban a legfontosabb élelmiszerekbe. Példaképpen csak néhányat sorolunk föl: A vajbab ára kilónkint 1.30 cseh koronáról 3—5 koronára emelkedett, ami majdnem 200 százalékos emelkedésnek felel meg. A zöldborsó ára 1 koronával, tehát 33 Százalékkal, a paradicsomé 50 fillérrel, illetve az azelőtti árakhoz viszonyítva, 50 Százalékkal emelkedett, és ezt így lelte* na folyatni tovább egész sereg hüvelyesre és zöldségfélére vonatkozóan. A gyümölcsfélékben eddig 25—30 százalékos áremelkedés jegyezhető fel. A hivatalos árjegyzék Pozsonyban a tej árát 1.60 koronában maximálja, a helyzet azonban az, hogy 4 koronán alul tejet kapni nem lehet. Az élő baromfi ára 2 koronával drágult, a nyúlé 4 koronával. Általános az áremelkedés a fűszeráruknál, mértéke megközelítően 20— 40 százalékban állapítható meg. Emelkedett a cukor, a rizs, a mogyoró, a mazsolaszőlő, a só és a táblaólaj ára. Az általános árdrágulási hullám azonban nem állott meg és értesülésünk szerint a kereskedők a megállapí ot árakon nem hajlandók amúgy is csekély árukészleteiket eladni és a hatóságok az árdrágítással szemben tehetetlenek. A vidék kétségbeejtő helyzete Még nagyobb árdrágulási hullám érezhető a vidéken, a kisebb városokban és a falvakban, ahol az áruhiány a legfontosabb élelmiszerekben és közszükségleti cikkekben egyenesen katasztrofális méreteket ölt A hatalmas drágulási folyamat okai közül első sorban rá kell mutn nunk arra. hogy a megmaradt Csehszlovákiában a vasútvonalak több szakaszon történt átvágása lehető* lenné tette a piacoknak az eddigi központokból való ellátását. Mi van Kárpátalján A helyzete*’ nagy mértékben súlyosbítja: az a körülmény, hogy a mozgósítás a lkai-4 mával elvitt fogatokat és járműveket a katonaság még mindig nem bocsájtotta a lakosság rendelkezésére és igy számos község teljesen el van vágva a világtól. Áll ez különösen Kárpátaljára, amelynek gazdasági élete a közlekedési vonalak elvágása következtében teljes mértékben megbénult s a piacok ellátása leküzdhetetlen akadályokba ütközik. A jelen*esek szerint különösen szomorú képe*, mutat a . hegyvidék lakosságénak helyzete, ahol már ma valóságos éhínség uralkodik s a lakosság közszük'sígleti cikkekkel és élelmiszerekkel való ellátása egyre kilátástalanabb. Ilyen körülmények folytáéi az anyaországhoz visszac«atolt Fel vidék lakossága a legodaadóbb hál’ val gondol áz illetékes tényezők azért a gondoskodásért, amellyel lakosság élelmiszerekkel és közszül: ségleti cikkekkel való ellátását bizto- , sították, valamint azokért az árnivelláló törekvésekért, amelyek — mint már eddig is jelentet) ük — konkrét esetekben igen fernes élelmiszerek és közszüks’gleti cikkek árának leszállításában nyilvánultak meg. Példátlan áremelkedés Ruszinfö>dön Ungvár, november 15. A Kárpáti Magyar Hírlap jelentése szerint a Csehszlovákiában maradt Kárpátalján már felütő te fejét a nincstelenség. Az élelmiszerek ára a szegény ruszinok számára szinte elérhetetlen magasságra emelkedett. Egy kítkilós kenyér ára már 20 csehkorona, ha egyáltalában lehet kenyeret karúi. Egyes vidékek valósággal* éhinség előtt állanak; 'talán csak napok kérdése, hogy éhtifusz kezdje el irtani soraikat. A lap a kultürnépek segítség át kéri a szerencsétlen földdarabnak. . ■■*' e.vidéki gazdák! Eredményes és olcsó hizlalás csakis rendszeres-aLkotmazá- sa mellett lehetséges, a maf magas takarmányárak me lett. Saját érdekében kérjen díjmentes ismertetőt lapunkra való hivatkozással. CHINOIN-tól ÚJPEST