Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-23 / 15. szám
19S8 NOVEMBER 23, SZERDA TELVIDEta J^gVaR-HIRI»*T> „A ruszin nép sohasem feledte el az ezeréves anyát, szép Magyarországot“ Földesi Gyula, Kurtyák-párti ruszin szenátor, a magyar-ruszin testvériségről — Ruszin érdek a közös magyar-lengyel határ Budapest, november 22. Földest Gyula, a Ruszin Autonom Földmíves Szövetség szenátora az alábbi nyilatkozatot tette: A világháború befejezése után mi, kárpátaljai ruszinok Ungvárott Nemzeti Tanácsot hívtunk össze, amelyben minden ruszin polgár részt vehetett. 1918 november havában a ruszinok Budapesten nagygyűlést tartottak, amelyen én is személyesen részt vettem. A nagygyűlés megállapította, hogy a kárpátaljai ruszinok kimondották, hogy a magyarországi ezeréves integritás mellett kitartanak. Ez ellen csak egyes szónokok foglaltak állást, például Brascsajkó (Bajor) Gyula és társai. Utána nemsokára a magyar kormány becikkelyezte a kárpát-ruszin autonómiát és kinevezte az első ruszin minisztert, Szabó Oreszt dr.-t s kormányzóul Stéfán Ágoston dr.-t Munkács székhellyel. 1919 márciusában megtartották a szojm- választásokat, össze is hívták a tartományi gyűlést, azonban egy képviselő felszólalt és megkérdezte, hogy tulajdonképpen hol vannak a ruszinszkói határok? Erre senki sem tudott választ adni, ezért a gyűlést felfüggesztették, amíg a kormánytól kielégítő válasz nem érkezik. Időközben Magyarországon felütötte fejét a kommün és minden jószándékunk dugába dőlt. Közben a cseh légiók lehúzódtak Ungvárra is, elfoglalták a várost s így elzártak bennünket Magyarországtól. A Felvidék ijedelme nagy volt, mert különböző aggasztó és félelmetes hírek érkeztek, hogy a kommunisták ártatlan embereket akasztanak. Április elején megjelent Ungvárott Zsatkovics Gergely dr. pitts- burgi ügyvéd, aki a ruszin Nemzeti Tanáccsal közölte küldetése célját, hogy az Amerikában élő ruszinok szavazás útján az itt élő ruszinokat Csehszlovákiához csatolták — amit a május 10-én összehívott gyűlés el is fogadott és kimondta a csatlakozást — és ennek alapján az 1919 szeptember lO-én aláírt saint-germaini béke- szerződésben Podkarpatszka Rusznák a legszélesebb önkormányzatot biztosították. Ez az önkormányzat úgy a békeszerződés, mint az alkotmánylevél 1920. évi 121. _sz. törvénycikkének 3. §-a szerint a legszélesebb mérvű és egyedüli korlátozása csak áz, hogy ne ellenkezzék az állam egységével. Podkarpatszka Rusz autonom területéhez vitán kívül hozzátartoznak az oroszlakta területek. Ilyennek számít Kelet- Szlovenszkó, beleértve a Szepességet is. A ruszinok húsz évi kálváriája Sajnos, húsz évi küzdelmünk, jajkiáltásunk, követelésünk, népszövetségi kálváriajárásunk, száz és száz intervenció, memorandumok átadása nem használt. A csehek Podkarpatszka Ruszt gyarmatként kezelték és a nekik nem tetsző, nem kedves elemeket a Ruszinföldre küldték hivatalnokoknak. Három-négy elemit járt iparosokból csináltak jegyzőket, főjegyzőket. Az apparátus fungált, mert hiszen a törvénykönyv a kezében volt s a paragrafust úgy húzta rá a lakosságra, ahogy akarta. A szenátusban többször felszólaltam, hogy ez a 35.000 cseh tisztviselő aláássa a köztársaság alapját, mert nincs rosz- szabb és alattomosabb egy félmüveit eseh- nél. aki képes még a főnökeit is titokban feljelenteni a minisztériumokban. Húsz éven át ádáz küzdelmet vívtunk a csehekkel, hogy kiharcoljuk jogos követeléseinket. Sajnos, eredmény nélkül. A ruszin nép gazdaságilag és vagyonilag tönkrement; adóban és büntetésekben törvénytelenül elszedték tehenét, borját, ágyneműjét. Ott, ahol a békeidőben a gazdának két ökre, tehene volt, ma alig találunk egy ladnak az örömtüzek. Adja az Isten, hogy úgy legyen! — Kedves magyar Testvéreim! t — Most pedig innen küldök Nektejt üdvözletét, ahol a délbábos róna langy|é szellője ölelkezik a mi ezeréves bérceink tölgyfáinak sóhajával és megrezegteti sötétzöld koronájukat. — Innen küldök üdvözletei, ahol száz és száz ezüstpatak szalagja kígyózik éskeresi édesanyját, a Tisza vizét.. Innen küldök üdvözletei kedves magyar Testvérek, ahol millió madár dala harsogva köszönti az Isten napjának a felkeltét. Innen küldök üdvözletét, ahol a Kárpátok bérceiben és völgyeiben millió éS millió szűzi virág nyílik, amelyeket a jó Isten ültetett oda. Ezekből a szűzi virágokból fontunk csokrot és ennek a csokornak az illatával, a mi becsületes és szerető ruszin lelkünk üzen a magyar testvéreknek. Ezt küldjük Nektek, kedves Testvéreim, a Dunán innenre és a Dunán túlra zálogul, hogy lássátok meg: él egy kis .nemzet a bérces Kárpátokban, amely sohasem fér ledte az ezeréves anyát: szép Magyarországot, akihez visszavágyik. A ruszinföldi cseh hadsereg bomlása kecskét. Emiatt a ruszin nép állandóan lázongott és szívszorongva várta a feltá- I madást. Várta, hogy ismét egyesüljön az ezeréves Magyarországgal, hogy megnyissák számára a magyar határt, hogy az Alföldre mehessen aratni. Ez volt álma és óhaja. Sajnos, ez még ma sem teljesült. Nekünk, ruszin vezetőknek toVább kell küzdenünk, hogy a ruszin nép elfoglalhassa méltó helyét és akaratát szabadon kifejezhesse. Nem értem, miért nem engedik a nagyhatalmak, hogy a ruszin nép szavazás útján döntsön sorsáról. — Csehszlovák köztársaság már nincs, a trianoni határok már ledőltek, a saint- germainei békeszerződések megszűntek, a csehek a megígért ruszin autonómiát még sem adták meg. A benyújtott Váltót 20 éven át nem váltották be. így a ruszin nép megszűnt a csehekkel közösségben élni. Azonban, amint látom, a döglőfélben levő cseh oroszlán még mindig csapkod a farkával és ennek ütéseit még ma is szenvedi Podkarpatszka Rusz népe. De azt mondom, most is, nincsen olyan hosszú böjt, amelynek vége ne lenne s a fák sem nőnek az égig, ahogy ezt a prágai szenátusban is többizben hangoztattam. Az „ukrán“ miniszterek árulása — Ami pedig Podkarpatszka Rusz jelenlegi kormányát, a Folosm-kormányt illeti, amely az úgynevezett ukrán irányzatot képviseli, erre vonatkozólag kijelentem, hogy Volosinék mögött nem áll a ruszin nép bizalma, mert a legutóbbi parlamenti választásoknál a mi pártunkkal szemben az ukrán irányzat alig tudott 4000 szavazatot összeszedni. Az Autonóm Földmíves Szövetség pártjával és az orosz blokkal egyetemben mi 120.000 szavazatot kaptunk. Az én ezená- tori mandátumomra 55.000 szavazat esett. Ezért állítom, hogy Volosinék nem képviselik a ruszin népet. Volosin, Bacsinszky és Révay ukrán miniszterek árulói a ruszin népnek. Az ő árulásuk folytán jutott a prágai tömlőébe Bródy András, pártunk képviselője és volt miniszterelnöke. Amióta a Foíositt-kormány a Ruszin földön a csehek támogatásával működik, azóta az ukrán terroristák a cseh katonasággal és csendőrséggel összejátszva, pártunk számos vezetőjét és hívét börtönbe juttatták, közülük sokat megsebesítettek, sőt agyonvertek. De én hiszek az Isteni Gondvise. lésben, hogy ezt a csatát megnyerjük és a jó Isten legyen neki irgalmas azért a sok szenvedésért, és fájdalomért, amit a ruszin népnek okoztak. „Hiszek a magyar-lengyel határban“ — Hiszek a magyar—lengyel határban, hiszek a magyar ősi becsületben és hiszek az ígéretben, hogy amit a magyar kormány mond, azt meg is fogja tartani, és megadja Podkarpatszka Rusznak az autonómiát, hogy a ruszin ifjúság a saját földjén anyanyelvén folytathassa tanulmányait és művelhesse kultúráját. Mi, autonómisták, kívánjuk Podkar- putoJta Rüszt visszacsatolni ax ezeréves anyához, Magyarországhoz, még pedig az amerikai ruszin testvérek legutóbb küldött térképe alapján, Sze- pes, Sáros, Abauj, Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa és Máramarosmegyék- kel. — Ha a jó Isten akaratunkat és szándékunkat megvalósítani engedi, akkor a mi ruszin szívünkbe bánat helyett öröm költözik és az ős Kárpátok ormán kigyulVarsó, november 22. A Lengyel Távirati Iroda jelenti Husztról: Az egész vidéken jelentékeny csendőrosztagok tartózkodnak. A városokat és falvakat mindenfelé katonaság szállta meg, amelyet mindenütt csendőrség kísér, hogy az állandó izgalomban élő kárpátorosz lakosság minden megmozdulását nyomban elnyomják. Az észak-északkeleti Ruszinföldre, amelyet megfosztottak természetes gazdasági központjaitól, a legsúlyosabb sors vár. A lakosság a cseh közigazgatási rendszer következtében már amúgy is elszegényedett, amely húsz éven át sanyargatta a kárpátorosz parasztokat és bírói végrehajtásokkal megfosztották a lakosságot minden életlehetőségtől. Ma a lakosság határozottan ellenséges magatartást tanúsít a cseh közegekkel szemben. Csupán a nagyszámú katonaság jelenléte nyomja el a tettleges ellenállás kiterjedését az egész országra. A felkelés az északi vidékeken, főleg Verhovina körül mégis elharapódzói és dél felé terjed. Egész sor. helység nyílt ellenállást még nem tud kifejteni, de a felkelők éjnek idején leszállnak a hegyekből, f megtámadják a járőröket és katonákat, az összekötő eszközöket pedig elpusztítják. ......... Magukban a csapatokban súlyos bomlás észlelhető. Hír szerint külön ellenőrző kü* lönítményt létesítenek, hogy a fegyelmet megszilárdítsák. Mind a tényleges,. mind a tartalékos katonák soriban elégedetlenség kapott lábra, tiltakoznak a szolgálat és a mindinkább rosszabbodó élelmezés ellen, ■ • A katonák között szétosztott kenyér ehetetlen, a húsadagot felére szállították le. A közlekedés megakadályozása következtében az élelmezés megnehezedett. —> Csehszlovákiával a kapcsolatot a hegyeken keresztül egyetlen úton gépkocsikkal tart* ják fenn, ami még jobban megnehezíti a csapatok mozgását és elősegíti a szökéseket, sőt lázadásokat. Huszton az elmúlt pénteken egy gyalogezred katonái fellázadtak. A katonákat, akik hazabocsátásukat követelték, külön osztagok fegyverezték la véres összecsapás után, amely két tiszt életébe került. Hasonló eset történt Ol- szenikben, Sevlyus kezeiében. Ung vár környékén nyolcszázötven teljesen felszerelt Cseh katona átment a magyarokhoz. (MTI.) Volosin csak névleg kormányoz Huszt, november 22. Az új kárpátorosz kormány a következőkből áll: Volosin, Jaczynski szenátor, Révay képviselő, akik csak névleg kormányoznak, jóllehet a kárpátoroszok autonómiája már csaknem két hónappal ezelőtt érvénybe lépett, a végrehajtóhatalmat valóságban cseh közegek gyakorolják. A csendőrség jelenléte, amely a kormány biztonságit őrzi, a helyzetnek különleges szint kölcsönöz. Maga az épület még mindig székhelye Beszkid alkormányzónak, aki mellé egy Oprszalek nevű egyént osztottak be. Ez utóbbi az ország közigazgatásának tényleges irányítója és a cseh katonák parancsnokával állandó kapcsolatokat tart fenn. A Volosm-kormánynak semmi hitele sincs, akárcsak a cseh hatóságoknak. Tisztviselői nem kárpátorosz származásúak. Volosin és kormányának tagjai, akárcsak a cseh csendőrségi tisztviselők, a > lakosság körében rendkívül népszerűtlenek. Kárpátorosz értelmiségi körök kijelentik, hogy ennek a kormánynak, amely idégen célokat szolgál, a ruszin néphez semmi köze. Magában Husztban állandó a tüntetés a jelenlegi kormány ellen. A tüntetőket a csendőrök, akik a kormány tagjait mindenhova elkísérik, brutálisan szétverik. Teljesen megállt a gazdasági élet Ruszinszkóban Huszt, november 22. (Lengyel Távirati I lása súlyos visszahatással járt txZ élelmi- iroda.) A közlekedési vonalaknak Ruszin, szerellátása Ruszínszkónak abban a részé- ezkó megosztása folytán történt szßtta.go. I ben, amely Csehszlovákia keretében maMINDEN ISMERI, — MINDENKI AJÁNLJA! IEPL folytonegö lyha CÍMKE cg Eladási Vilmos P-től linta raktár: -út 39 REKORD 2 aknás/1 aknás szénre, kokszra 40-60 p-to Hajós-utca sarlón il.t 124=8: Ara: Tel.: tűzhely-gyár. io ás \iyfvi KÚIAP INGYEN.