Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-20 / 13. szám
1938 NOVEMBER 20, VASÁRNAP TE TOIDEta •ÄGfon-HTMilT) 17 Hüss év mérlege A felvidéki ember útja a passzív ellenállástól az aktív ellenállás felé Részletek Szvatkó Pál készülő felvidéki könyvéből — Az összeomlás utáni lelki hangulat — A két felvidéki embertípus: a nyugatszlovákiai es a keletszlovákiai — A földrajzi helyzet átka és előnye Szvatkó Pálnak a közeli hetekben a Révai kiadóvállalatnál érdekes tájékoztató könyve jelenik meg a felvidéki magyarság húszéves történetéről. vergődéseiről és elért eredményeiről. A könyv részletesen foglalkozni fog a felvidéki nemzedékek szellemi mozgalmaival, a kifejlődött felvidéki lelki magatartással, a politikai élet megszervezésével és annak alapelveivel, s mintegy összesűrített képit adja majd annak az embertípusnak, amit ma Magyarországon a „felvidéki embernek” neveznek. A könyv igyekszik elemezni ezt az embert, akitől a magyar élet annyit vár s rámutatni fejlődésének a helyzettől és az eseményektől meghatározott alapelveire. Az alábbi rész a könyv első fejezeteiből való. Derült égből sújtó villám A világháború vége felé sokat nevettek a térképeken és a terveken, amiket az antant-államokban működő Masaryk és Benes dolgoztak ki Magyarország szétdarabolásáról., Egyetlen pillanatig sem hitték a Felvidék városaiban, hogy a cseh emigránsok álmai valóra válhatnak. Akadtak közöttünk pesszimisták, akik nem bíztak a háború szerencsés kimenetelében, de a legsötétebb képzeletük sem látta annyira borzalmasnak a jövőt, mint bekövetkezett. A cseh propaganda tizenhárom szlovák megye leválasztásáról beszélt, Észak-Magyarország tisztán szlovákoktól lakott területeiről s a pozsonyi, kassai, komáromi, losonci, beregszászi, munkácsi, gömöri, csallóközi, vagy bodrogközi ember, ha fel is háborodott a cseh emigráció követeléseinek hozzá jutott hírein, egyszerűen mosolygott rajtuk, soha nem hitte, hogy szűkebb pátriáját, a tiszta magyar lakosságú dunamenti, vagy alföldszéli városokat szintén bevonják az idegen im- périum hatalma alá, s egyáltalán van idegen nép, amely igényt tart reájuk. 1918 októberében, amikor az összeomlás nyilvánvaló lett, s lassan-lassan megbarátkoztunk a szlovák nemzeti gondolattal, Pozsony, Kassa és a déli városok még mindig nem ébredtek a veszély tudatára. Az elsza- résznél, amit később csehszlovákiai ma; TESTVÉREK RÍ T / BUDAPEST, V., Kosjsuth Lajos té/ 16 -17. ffendbrpapir Pajiiczacskó bevélboriték Papirszőoyeg Tekercsfalvédő Csomagolópapir Pergamyn kadás lelkileg semmiféle módon nem volt előkészítve annál a magyar nép- gyar kisebbségnek neveztek el, s ha az északi megyék szláv többségű helyeinek magyar polgársága esetleg rezignáltabban nézett is a fordulatra, mert lehetőségével értelmesebb körei régen számoltak, és előzetes óvintézkedéseket'kívántak ellene, bizonybs, hogy az új Szlovákia magyar részének lakosságát úgy érte a csapás, mint a derült égből sújtó villám, ó, a háború elvesztésével ebben az időben már számoltak. De a figyelem változatlanul Budapest felé irányult, a későbbi szlovákiai magyarság még mindig a pesti színen játszott, őszirózsás forradalmakat rendezett, hazaküldte katonáit, csak délre nézett, ott kereste a várva-várt békét, az új életet, a kibontakozást és eszébe sem jutott, hogy tulajdonképpen az északon, a háta mögött gyülekező veszély- lyel kellene megbirkóznia. Lelki készületlenség így történhetett, hogy amikor 1918 decemberében a cseh szokolok és csendőrök aránylag jelentéktelen hadai elhagyták a már előbb megszállt zárt szlovák településeket és óvatosan délre szivárogtak, sehol nem ütköztek j élen- tősebb ellenállásba. A Budapestre beállított nép dermedten vette tudomásul, hogy idegen erő szállja meg városait. Emberemlékezet óta nem élt át hasonlót, nem tudta, mit kell ilyen esetben tennie. Katonája nem volt, nem is akart katonát látni, s a Pestről küldött néhány tengerészkülönítmény, az egy-két páncélvonat legénysége fosztogatásaival és korrupt viselkedésével inkább ártott az ellenállásnak, mint használt. Pozsony körül kisebb harcok dúltak, elvétve keleten is fölél^dt az ellenállás, amelynek legfőképpen franctirreur jellege volt, a már megszállt városokban egyszer-kétszer önkéntelenül és minden szervezés nélkül föllángolt a nép haragja (például 1919 februárjában Pozsonyban), de komoly ellenakció nem kristályosodott ki. Egyrészt azért_ nem, mert a négy világhábprús év fáradtsága nem engedte (ami azonban nem jelenthetett döntő élvet, elvégre a Csehgisgágból előnyomuló szokOlokat is derhondtöálhatta volna a négy rettenetes esztendő), másrészt a pesti viszonyok és a Károlyi-kormány általános lelki magatartása hatott bénítóan, harmadrészt, — s ez talán a legfontosabb — a cseh és a szlovák előnyomulás Annyira minden lelki és sezllemi /előkészület nélkül érte az amúgyis puha és eddig a jólét kacsóin ringó Délszlovákiát, hogy e magyar réteg belsőleg, saját elhatározásából nem szervezhetett ellenállást. Az utolsó pillanatig egyszerűen nem hitte, hogy a megszállás lehetséges lesz. „Ugyan,"hogy gondolhatja, hogy a csehek Komáromba bevonulhatnak, erre semmiféle joguk nincs1’, mondotta a magyar úr a magyar városban, amikor a szokolok már két kilométerre voltak, s Komáromban minden a feje tetején állott. A megszállás megtörténte után az illúzió, a régi, egyoldalú nevelés hatása, s a magyarokat gyakran jellemző néha ártó, néha használó struccpolitika még mindig annyira erős volt, hogy a nép inkább mosolygó és tétlen fölény- nyél, mint szervezkedő ellenállással nézte a berendezkedő cseheket. „Két hétig tart1’, legyintettek, „azután az antant kiparancsolja őket.’“ Nyugodtan és bizakodóan megállapították a „jogi alapot’“ s holtbiztosra várták a tudj“ Isten honnét jövő felszabadítást. Kezdetben nem szervezkedtek és nem cselekedtek semmi kézzelfoghatót. Nem igyekeztek körülbástyázni kádereikét és menteni azt, ami menthető volt. Hitük és illúziójuk ■ annyira erős volt, hogy a pokol kapui sem vehettek rajta erőt. A változás Évekig tartott a kényelmes álláspont, Nyilatkozat Mióta Hazánk határai Isten segítségével kibővültek, szinte naponta kapunk felhívásokat, hogy nyissunk fiókokat a Felvidék különböző városaiban. Szükségesnek tartjuk kijelenteni, hog£ fiókok létesítésének tervé^/rmrpfoehlkozunk. A, legnagyobb készséggel állunk a t. Felvidéki Közönség 'rendelkezésére,^ postai röegfjijzások fokozott igyekezetei és sze tel teljesítünk, képes árjeg; imnatra postafordultával le nemi tartanánk mél- . . , Snajr, hogy \ Felvidék ke/esjiíedöjnek nagy galsd^sági feladatait fiókok létesítéseVekjpeg- nehezítsük. CORVIN a jó minőségek Áruháza Buda ocst,v|i . Bia.ia * -lér I. , tel teljesí * keO kúran küidjüjf el, s a kisebbségi .ember fejlődésének és megmásulásának lényege éppen az, ahogy az ősi fatalizmus, a cselekvésnélküli várakozó hit lassan- lassan kopni és tűnni kezdett s egy letargikus pesszimizmus közjátéka után átalakult új tudattá, mely már a tettől, a szervezkedéstől, az ellenerők összpontosításától várta a megmentést. Az összeomlás után semmi sem létezett, ami előkészítette és lehetővé tette volna a cselekvő ellenállást. A magyarság — a háború passzívan vagy csak egyénileg ható rémei ellenére, — puhán és lelki felkészültség nélkül élt városaiban az abszolút Magyarország kényelmes képzeteivel s egyszerűen nem j hitte el, hogy másként is lehet, mint [ ahogy van. Akkor sem hitte el, amikor már másként volt. Várta a csodát, várta, hogy mások segítsenek rajta, vagy a helyzet valami felsőbbrend transzcendentális fordulattal máról ha napra megváltozzék s a régi élet fob, tatod jók. Nem tudta még, hogy a cs( dát is elő kell készíteni. A szlováki; magyar kisebbség magatartása ezen téren merőben más volt, mint például j szudátanámeteké, akik a háború élői ; évtizedekig számoltak a fordulat lehe i tőségével, lelkileg fölkészültek rá, és változáskor gyakorlatilag tudták, m: kell cselekedni ők. A magyarok egyelőre a passzív lelki ellenállást választották, a keleti fatalizmus tétlenül bizakodó várakozását. E magatartásban kétségtelenül sok ev és a kitartásnak sok alapeleme rejt zött, — mindaz, ami erőt a passzív r ziszteneia adni tud, — de sok kén} lemszeretet és olcsó tunyaság is. kisebbség belső. történelmi fejlődé : egyetlen mondatban rögzíthető le: a passzív ellenállás az idő múlásával és a nemzedékek változásával fokozatosan aktív ellenállássá alakult át, s megnevelte a komoly szerepre hivatott új felvidéki embert. A felvidéki magyar soha'sem volt peremnép A magyarság, amely Csehszlovákiához került, sohasem volt peremnép, nemzeti periféria, ahol a központtal való összefüggés ellenére az önálló élet bizonyos elemei kifejlődhettek volna, mint a nagyvárosok elővárosaiban, vagy mint számos más nép előretolt részeiben, például a szudétanémeteknél, az elzásziaknál, vagy az erdélyi szászoknál, sőt korlátozott értelemben az erdélyi magyaroknál, a székelyeknél is, akik megszokták a különélést és az évszázadok alatt némi belső függetlenségre és autonóm életgazdálkodásra tettek szert. Az erdélyieknél transzilvaniz- musnak szokás nevezni a székely nép megnyilvánuló központi erejét s az erdélyi magyarság nyilván azért tudta aránylag elég jól megállni helyét a súlyos román uralom alatt, mert volt központi vonzás benne, gyorsan meglelte az önálló berendezkedés alapjait, sőt autonóm kultúrát és a néprészt lekötő szellemiséget teremtett. A felvidéki magyarságot semmi hasonló nem jellemezte. Hatvan kilométerre Budapesttől kezdődött, soha autonóm életet nem élt, központja Budapest volt. Ide küldte gabonáját, kerti termékeit, áruit, fiait, lelkét és szellemét. A főváros felszívta és felhasználta a felvidéki erőt, hiszen a Felvidék, amely a centrum közvetlen közelében helyezkedett el évszázadokig maga volt „a’“ magyarság, annak törzsökös része, a központi sejt, ahol a nemzet alapvető eseményei lejátszódtak. Most hirtelen egyedül maradt, elvágtál természetes központjától. Olyan élette lenül vágódott el, mint a levágott láb vagy a levágott kár. Csodák csodája, . a magyarságban lévő regeneráló er< bizonyítéka, hogy nem .rothadt vág; száradt el, hanem mint a természet leg nagyobb potenciájú őslénye, a sejt, petroleumgázz&L Ismertetőt küld: AßacfduL VII., Rákóczl-ut 32 (Rókussal szemben)
