Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-20 / 13. szám
1938 NOVEMBER 20, VAS AKNAI* TECTIDEKI AiA<ÄARHIRMB 15 Gazdasági harc a Felvidékért Irta: Polyánszky I, Zoltán ‘ A lefolyt hét legkimagaslóbb eseménye dr. Imrédy Béla miniszterelnök világos és egyértelmű programbeszéde volt, amellyel a keresztény erkölcs és fölfogás uralmának biztosítására irányuló reformpolitikájának kereteit vázolta. Ezzel a keresztény népi gazdasági és szociálpolitika olyan tág perspektíváit nyitotta 1 meg a Felvidék visszacsatolásával megsokasodott probléma- komplexumok megoldása felé törekvő megnagyobbodott Magyarország közvéleménye előtt és a „népi egység és szociális igazság jegyében fogant jobboldali reformpolitika” alkotmányos, parlamentáris úton való haladéktalan megvalósításának szükségességét olyan meggyőző érvekkel támasztotta alá, hogy nem lehet Magyarországon komolyan és becsületeién gondolkodó, a magyar nemzet, jobb holnapjának elkövetkezéséért sóvárgó és azért a végső konzekvenciák levonásáig küzdeni akaró ember, aki a magyar öncéluság csúcspontjában kijegecesedő programpontok dia- dalrajuttatásáért ne lelkesedne. És ha örömet okozhat az a szerencsés Sorsfordulat, amely a trianoni igazságtalanság részbeni jóvátételével a fejlődés új korszakának nagyszerű nyitányát jelenti, hatványozott örömmel kell hogy eltöltsön mindenkit az a tény, hogy a kormányzó űr őfőr.éltósága a múlt bőséges tapasztalatainak birtokában ismételten Imrédyt állította á kormány élére, hogy Magyarország történetében korszakalkotó jelentőséggel bíró, megkezdett reformjait tovább folytassa. Á törzsökös magyar népi elemek megerősítésére döntő súlyt fektető meggyorsított földbírtokpolitika, a törpebirtokos osztály megerősítése, a falu népének megfelelő lakáshoz juttatása, a földbirtokpolitika során életrehívott új egzisztenciáknak megfelelő felszereléssel és forgótőkével való ellátása, a nemzet politikai célkitűzéseivel párhuzamosan haladó hitelügyi tőkekoncentráció, az egyéni kqz- deroStífyesés • értékállóenergiáinak a nemzeti erőkifejtés medrébe való beágyazása, a közmunkapólitika által széles néptömegek foglalkoztatásának biztosítása, a család és a kisember hathatós védelme jegyében fogant keresztény népi alapon nyugvó sokrétű gazdasági és szociális programkomplexumot felöltő terv minden egyes pontja olyan postulátum, amely elől mios kitérés, mellyel szembe kell nézni, mert csak azok megvalósításával érhető el a szebb és boldogabb magyar jövő. E reformpolitika megvalósításáért folytatandó harcában a miniszterelnök mindenkor bizton számolhat a felszabadult Felvidék magyarságának a legmesszebb menő áldozatokat kívánó gigantikus erőfeszítésével is. A felvidéki összmagyarsftg maradéktalan bizalmát élvező Jaross miniszter bekapcsolása biztosítékot nyújt a felvidéki magyarságnak arra, hogy a miniszterelnök jobboldali gazdasági és szociális reformpolitikájának végrehajtása abban a szellemben és olyan módszerekkel fog megtörténni, amelyek maradéktalanul megfelelnek a visszacsatolt magyar népi tömegek, az egységes és osztatlan felvidéki magyar társadalom kívánalmainak. A Jaross nyilatkozatából kicsendülő felelősségtudat és az ő eddigi szereplése felkészültsége s a kisebbségi harcban l-ÚT 7. megacélosodott ereje záloga a húszéves cseh elnyomatás alatt mérhetetlen sokat szenvedett, nemcsak politikailag, kulturálisan, de főképpen gazdaságilag elnyomott s a centralista Prága önző kolonizáló és imperalista törekvéseinek megvalósítása érdekében kiszipolyozott magyarság gazdasági és szociális fölvirágozta- tását szolgáló jobboldali reformpolitika olyan megvalósításának, amely a szociális felelősségérzettel telített, gazdaságilag szilárdabb népi, keresztény alapokra fektetett Magyarország megerősítését van hivatva előmozdítani. És éppen ezért most, amikor megkezdődik a visszacsatolt Felvidék közigazgatási és közgazdasági bekapcsolása az anyaország vérkeringésébe, szabad legyen e helyen rámutatnunk arra, hogy a különböző s közöttük több, a magyar keresztény népi elgondolástól távolálló, Imrédy reformpolitikai terveivel nyjijtan vagy burkoltan szembehelyezkedő, gazdasági, pénzügyi csoport, pénzintézet és biztosító, gazdasági és kereskedelmi érdekvédelmi, szervezet és önös célokat hajszoló magántőkecsoport olyan gyilkos versenyfutást rendez a visszacsatolt Felvidék gazdasági uralmának birtokbavételéért, hogy1 méltán aggódnunk 'kellene a Felvidék gazdasági jövőjéért, amelynek már éppen elege volt a magyar1 lelkiségtől távolálló célok kényszerű kiszolgálásából. De ezen a ponton nyer éppen hatványozott, értelmet a felvidéki ügyek vezetésével meg1 bízott Jaross miniszter, nyilatkozatának ama része, amely szerint a felvidéki minisztériumnak olyan szűrőkészüléknek kéll lennie, amelyen minden felvidéki ügynek keresztül kell mennie, mielőtt az illetékes minisztérium elintézi. És mi bízunk abban, hogy e szűrőkészüléken, amelyet Jaross miniszter a Felvidék gazdasági berendezkedését, potenciáját és múlhatatlan szükségleteit ismerő . elm'éietiO- %yaJtojFl<tj; gazdasági szakértők véleményére alapítva fog kezelni, nem -szivároghat át egyetlen bomlasztó csira, hogy nem terjeszthetik ki csápjaikat olyan csoportok, érdekszervezetek és intézmények, amelyek nem tudnak fölolvadni a keresztény népi közösség gazdasági és szociális igényeinek szolgálatában, mert csak így biztosítható a Felvidék gazdasági életének zötlckenőmentes bekapcsolása azoknak az intézményeknek, szociális és gazdasági rendnek az átmen-' tésével és módosításával, amelyeket — mint Jaross miniszter mondotta — a cséh-szlb- vák állam ugyan a magyarok ellen érvényesített, de melyek abban1 a pilanatban, amikor ott a magyarság lett az államhatalom birtokosa, a magyar nemzet számára értékesíthetők, mert csak ezeknek a szempontoknak mérlegelésével és alkalmazásával teremthető meg- a kívánatos gazdasági és szociális egyensúly az anyaország és a visszacsatolt Felvidék magyar lakossága között. A Felvidék közgazdaságának a budapesti árú-és értéktőzsde életébe való bekapcsolódása Budapest, november 19. A Felvidék magyar közgazdaságának különböző tényezőitől, kereskedőktől, iparosoktól és gazdáktól egyaránt, sűrűn érkeznek szerkesztőségünkhöz kérdések arra nézve, hogy miképpen fog a Felvidék közgazdaságának a Budapesti áru- és értéktőzsde életébe való bekapcsolódása megtörténni. Hogy ezekre, a Felvidék magyar közgazdaságit nagy mértékben érdeklő kérdésekre válaszolhassunk, beavatott helyen érdeklődtünk a helyzet iránt; az itt szerzett érte- sülések alapján közölhetjük a következőket: Tagfelvétel A tőzsde november 11-én tartott tanácsülésében ünnepélyesen kifejezte örömét a Felvidék visszacsatolása felett és ebből az alkalomból üdvözölte mindazokat a tényezőket, amelyeknek a visszacsatolás örvendetes tényében részük van. Egyben kifeje-. zesT>adott annak, hogy szeretettel várja körébe a felszabadult Felvidék gazdáit, kereskedőit és iparosait. Már az első napokban megindult az érdeklődés a tőzsde hivatalainál aziránt, hogy miképpen valósítható meg a gazdasági összeolvadás. Számos tagfelvétel iránti kérelem érkezett mezőgazdáktól, malmoktól, cukorgyáraktól. Ezekre a kérelmekre a tőzsde titkári hivatala nyomban válaszolt, közölte a tagság megszerzésének feltételeit és megfelelő űrlapokat küldött. Ha a szabályszerű kérelmek beérkeznek, a tagfelvételi bizottság, majd a tőzsde igazgatóbizottsága dönt a kérelmek felett és osztja be a ja*, lentkezőkeit vagyoni állásuk, valamint a tőzsdén várható tevékenységük mérlegelésével a megfelelő tagdíjfokozatokba. Egyben arról is értesítette az érdeklődőket, hogy addig is, amíg a tagfelvétel —, amelynek két legfontosabb feltétele a cég- bejegyzés és a feddhetetlen jellem igazolása —, formailag véglegesen elintézhető nem volna, az é!.kökség kivételesen engedélyt adhat a tőzsde látogatására. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a tőzsde látogatása véndégjegyek felhasználása útján is történhetik. Ä gabonakereskedelem Számosán aziránt is intéznek kérelmet, hogy a tőzsde tájékoztassa őket a magyar gabonakereskedelem helyzetéről és a kivitel, valamint a belkereskedelem lehetőségeiről; egyes levelekben cégek és alkuszok ajánlására irányuló kérelem is van. Amint értesülünk, az ilyen levelekre a tőzsde azt a-választ szokta adni, hogy a tőzsde mint a*z összes tagok felett álló hatósági jellegű intézmény, amely kereskedelmi' üzlettel természetesen nem. foglalkozhatik, a választ közvetlenül nem adhatja,meg. Azonban az ilyen kérelmeket a tőzsde nyomban átteszi-a legrövidebb. utón az elintézésre illetékes hatósághoz, nevezetesen a m. kir. Küücereskédelmi : Hivatalhoz, illetőleg a Budapesti kereskedelmi és iparkamarához. A ’ késedelem elkerülése céljából helyes volna, ha ilyen természetű kérelmeket az érdeklődők mindjárt ezekhez a hatóságokhoz intéznének. Számosán ezek között hatósági jellegű intézmények is, kérték a tőzsdei hivatalos árjégyzőűip .megküldését is. Ezeket a kérelmeket a.tőzsde egyelőre esak -előjegyzésbe veheti, mert a- visszacsatolt Felvidékre, miként ez köztudomású, egyelőre csak lapunk szállítása van engedélyezve. Választottbíróság A tőzsdei választott bíróság is felkészült arra, hogy ügyforgalma a felvidék visszacsatolásával számottevően meg fog szaporodni. A tőzsdei választott bíróságnak törvénynél fogva, külön kikötés nélkül csak a tőzsdeteremben létrejött ügyletek feletti ítélkezésre van hatásköre, azonban kikötés alapján a kereskedelmi ügyleteknek igen széles skálája kerül a tőzsdebíróság hatáskörébe, amely minden érdemi fellebbezés kizárásával, igen rövid határidőn belül meghozza döntését. Fontos azonban, Hogy a hatásköri alávetés szabályszerű legyen, mért annak bizonytalansága sok felesleges költségre és kellemetlen helyzetek kialakulására vezethet. Határidőüzlet Érdeklődtek nálunk aziránt is, hogy mi van a határidőüzlettel a budapesti tőzsdén. E részben a helyzet az, hogy a budaI,EO INSULIN SALTRAT RODELL AUTOMENTH RÍMMEL PIROS FARINA khasAna f SCHWARZKOPF 1 (F®KKTF,FEJ<J SHáMPQON),- CAMELIA / ■? RAZVITE Y r / KNORR SIMpN,, PARIS P°NI>§ * LOUIS PHILIPPE CUXEX stb., stb. A MAGYARORSZAGI EGYED ÁRUS AGA Í:S. ItESZERZÉSI HELYE: MIHÁLY OIíÓ gyógyáruk agykeres kedés, MtOPHARMH GYÓGYSZERÁRUGYÁR BUDAPEST, VI., PODMANICZKY-UTCA 45.