Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. november (1. évolyam, 1-21. szám)
1938-11-20 / 13. szám
10 TEMJiDEla 1938 NOVEMBER 20, VASÄRNAP Viszonteladók és Szerelési Vállalatok részére! eerelési cikkek, izzólámpák, rádiókészülékek, rádióalfcatrészek, hangszórók, csövek stb. legnagyobb fjálalztlé kjb an, legel o Ji yösebbeni PCDMANiCZKY-ÜTOA 39 Fióküzjeif tfákóczi-út 30 (Nagydiófa-utca sarok) r j e á íjj eig yjz ékeinket! % Végig a somorjai járáson Mindent nyomban és jól intéz el a magyar katonai közigazgatás Somorja, november 19. A felszabadított Felvidék katonai közigazgatásának legfőbb vezetője, Werth Henrik gyalogsági tábornok, a honvéd- vezérkar főnöke, módot és alkalmat ad az újságíróknak, hogy a felszabadított Felvidéken a katonsi közigazgatás munkáját közvetlen közelről, minden korlátozás nélkül — a katonai közigazgatás közvetlen intézőivel és a „közigazgatottakkal” — az érdekelt lakossággal — való fesztelem érintkezés útján tanulmányozhassák és tapasztalataikról a nagyközönségnek beszámolhassanak. A mostani látogatás a felszabadított Csallóköznek és az attól északra és közel keletre fekvő területnek szólt. A budapesti napilapok munkatársait négy csoportba osztották és minden csoport másmás katonai közigazgatási járásokat látogatott meg. Az egyik ujsáeírócsoportot, amely Pozsony vármegyének somorici és duna- szerdahelyi járásaiba ment, Molnár Sándor alezredes vezette, lekötelező szívességgel és minden részletre kiterjedő figyelemmel. A felszabadult Csallóközbe a Magyaróvár közelében fekvő doborgazi átkelőhelynél jutott a csoport három személy- gépkocsija. A Szigetköznek ennél a részénél az átkelőhely elkészítése és maga az átkelés a honvéd utászcsapatok különlegesen kiváló képességet bizonyítja. Itt az átkelés a Duna főágán és az innenső mellékágán motorvo/ntatású kompokkal, a túlsó mellékágán pedig hadihídota történik. Somorja, a róla elnevezett járás székhelye, 4500 főnyi lakosú, városias jellegű snip tiszta nagyközség, amelyet a húszéves rabság alatti minden veszéllyel szembeszálló lelkes magyar vezetői: dr. Selliger Ernő ügyvéd, városbíró, dr. Kovács Mihály plébános és Furdanics Aladár párttitkár a legnagyobb »rendben hoztak vissza a magyar hazához. Vitéz Zalay, Károly ezredes, dandárparancsnok, a járási katonai parancsnok és dr. Selliger, aki a járás miniszteri biztosa, minden részletre kiterjedő felvilágosítást adtak. Duna- szerdahelyen pedig dr. Szeiff Géza ügyvéd, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, most járási miniszteri biztos, aki izzó hazafisága és tevékeny munkája miatt a felszabaduláskor cseh börtönben volt és a járási katonai parancsnok, Srenker Lajos községi bíró adták meg a szükséges felvilágosításokat. Eskütétel A felszabadító honvédcsapatokkal egyidejűleg bevonult a járások székhelyére a járási katonai közigazgatás vezetősége. Amíg a honvédcsapatok elsőrendű feladata a felszabaduló területen a visszavonuló cseh csapatok esetleges támadása elleni felkészültség mellett a rend és közbiztonság, továbbá a vagyonbiztosság fenntartása volt, a járási katonai parancsnokság a járás közigazgatási életének minden megnyilvánulását szervezte és indította meg. A községek régi elöljáróságait a politikai biztosok — akik általában a magyar párt vezetői — véleményének előzetes kikérése után Magyarországra és a. kormányzó úr őfőméltóságára feleskették. Ugyanez történt a többi állásában meghagyott köztisztviselőkkel, tanszemélyzettel, vasúti és postai alkalmazottakkal is. A megszállás alatt szolgált közalkalmazottak legnagyobb része hű volt a magyar állam- eszméhez és egészen csekély kivétellel, mert jó magyarok voltak, át lehetett venni az állami szolgálatba. E kérdés elbírálásában, mii.it minden más helyi kérdésben, az ottani vezetők véleménye volt a döntő. A katonai közigazgatás a honvédcsapatok bevonulása után, , a negyedik napon a somorjai és a dunaszerdahelyi járásban már minden zökkenő nélkül működött. A járási katonai parancsnok mellett működnek: a földművelésügyi minisztérium szerve, a járási gazdasági felügyelő, a Magyar a magyarért mozgalom intézői, a szociális misszió nővérei és itt fejti ki áldásos működését a zöldkeresztes nővér is. Magyar a magyarért A gazdasági felügyelő szakszerű javaslatai alapján gondoskodik a katonai köz- igazgatás azoknak a teleps birtokok üzemének folyamatosságáról, amelyeknek cseh és morva gazdái megszöktek. Somorján és környékén igen sok ellátatlant talált a felszabadítás. A cseh teleKassa, lnovember 19. (Szerkesztőségünktől.) Jászó község az eddigi határmegállapítás szerint tudvalévőén két részre szakad. Az egyik rész a premontrei rendházzal és a vasútállomással Magyar- országhoz került, míg a község nagyobbik fele, amely a patakon túl esik, Csehszlovákiában marad. A Csehszlovákiának ítélt rész kétségbeesett magyar lakossága most újból küldöttséget menesztett a kassai Magyar Nemzeti Tanácshoz, azzal a kéréssel, hogy kövessenek el mindent az egész községnek Magyarországhoz való csatolása érdekében. A küldöttség vezetője előadta, hogy a község ezemégyszázz léJeknyi maA rendkívül megélénkült lengyel-magyar viszonnyal kapcsolatban több tanulmány jelent meg a két ország közti érintkezésekről. Legújabban megjelent Divéky Adorjánnak, a Varsói Magyar Intézet igazgatójának füzete: „Mit akartak tenni és mit tettek a magyarok Lengyelország érdekében a háború alatt”. A füzet ismerteti a magyar nemzet tevékenységét a lengyelek érdekében a világháború alatt. Felemlíti, hogy a háború kitörésekor magyar légiót akartak szervezni a lengyel légió mellé, de ezt Bécs nem engedte meg. Ezenkívül a magyar vármegyéknek több mint a fele nyilatkozott a lengyelek mellett és nagy részük követelte a független Lengyelországot. Rendkívül sokat tett a lengyelek érdekében Andrássy Gyula gróf, aki cikkekben, felolvasásokban, parlamenti beszédekben követelte a lengyelek kívánságainak teljesítését.. pesítő földreform kapcsán közel 8000 magyar uradalmi foglalkoztatott lett földönfutó, mert a nagybirtokosoktól elvett földeket csehek, morvák és csekély részben betelepített szlovákok kapták. A szükséget szenvedőknek elsősorban a honvédség mozgókonyhái adtak élelmezést, majd a Magyar a magyarért mozgalom szeretetesomagjai és élelmiszerutalványai — amelyek azonnal beválthatók voltak — segítették a rászorulókat. Egy-egy utalvány ellenében 2 kg liszt, 0.70 kg szalonna, 0.25 kg cukor, 0.25 kg zsír és 0.30 kg só lett kiszolgáltatva. Hat, vagy többtagú csaltad egy hétre két utalványt kapott. Már megkezdték a második heti utalványok kiosztását is. Somorján az első három napon 1750 utalványt adtak ki. Az iskolásgyermekek 2000 csomag cukorkát és csokoládét kaptak. A földművelésügyi minisztérium gondoskodik arról, hogy a rászorulók — mert igen sok gazdának minden gabonáját elvitték — nemesített vetőmagot kapjanak. A honvédcsapatok minden nélkülözhető fogataikat — lovaikat és kocsikat — a gazdák rendelkezésére adják az őszi mezőgazdasági munkához, mert a csehek által igénybevett fogataikat még nem kapták vissza. Igen nagy és értékes munkát végez a felszabadított Felvidéken a Hangya, amely gondoskodik a Felvidék áruellátásáról. A honvédség felszabadító csapatai után mindenütt megjelent a Hangya cukorral, sóval, petróleummal és benzinnel, mert esek az anyagok hiányoztak a Felvidék életéből a cseh rabság utolsó hetei alatt. A dunaszerdahelyi vezetők előadásának rendkívül érdekes és minden dicséretet megérdemlő része az, hogy a Dvncszerda- hely melletti hadifogolytemető közel 800 olasz és orosz sírját a cseh rabság húsz éve alatt a helyi vöröskereszt-szervezet a L.gtökéletesebb rendbe'n tartotta. A kaonai közigazgatás áldásos tevékenységéről mindenki a legnagyobb dicséret hangján beszél. Jellemzésül azt hangoztatták, hogy mindent azonnal és jól intéznek el. gyár lakosságát a szó szoros értelmében éhhalál fenyegeti. A községből kiinduló mindhárom út magyar területre vezet, ugyancsak magyar területen van a vasútállomás is, Csehszlovákia felé pedig meredek sziklafal zárja el az Utat. Ennek következtében a község meg van fosztva minden életlehetőségtől, eddigi virágzó ipara teljesen elsorvad. Már élelem is alig van a faluban, mert utánpótlásról sem lehet gondoskodni. A küldöttség a Magyar Nemzeti Tanácsot kérte meg, hogy a végveszély óráiban juttassa el a magyar község segélykiáltását az illetékes fórumokhoz, mert ha segítsék nem érkezik, úgy a legrövidebb időn belül a teljes pusztulás fenyegeti az egykor virágzó színmagyar községeit. De nemcsak Andrássy Gyula gróf beszélt a lengyelek érdekében, hanem még számos más kiváló magyar képviselő, mint például Apponyi Albert gróf, Ugrón Gábor és mások. A magyar parlament volt az egyetlen, a(hol a lengyel kérdést oly lelkesen támogatták. A füzet ezután ismerteti a magyar politikumok állásfoglalását a dhelmi kérdésijén, amikor ugyanis a bresztiitowszki békében Czemin a ohelmi földet az ukránoknak Ígérte oda, ami hallatán elkeseredést idézett elő a lengyelek körében. Ugyanakkor Kelet-Galiciát is ki akarták hasítani Galíciából és külön rutén tartományt akartak belőle alakítani. A magyar politikusok erélyesen léptek fel ez ellen és megbuktatták Czer. nint és Seidlert, a szerencsétlen béke megkötőit. Magyarország ezzel igen 1 nagy szolgálatot tett a lengyeleknek. A füzet ezután elmondja, hogy mikép segítette meg Magyarország Lengyelországot 1920-ban a bolseviki betörés idején, amikor jóformán egész Európa elhagyta a lengyeleket. Magyarország sereggel akarta segíteni a lengyeleket a bolsevikiekkel szemben, de a csehek kereken kije- jelentették, hogy nem bocsátják át a magyar hadakat. A Csepel szigetéről küldött lőszer eleinte szentén megakadt, mert a csehek nem enged t ég azt át a csah határon és az egyhónapi késéssel Románián keresztül érkezett meg a legváltságosabb pillanatban. Ezzel a magyar lőszerrel kezdték meg a lengyelek a nagy offenzivát, amely a varsói győzelemre vezetett. Ezzel Magyarország nemcsak Lengyelországot, hanem egész Európát megmentette a bokevizmu> tc’ Berlinbe érkezett Fr a nci aor szag ú| nagykövete Berlin, november 19. Coülondre új berlini francia nagykövet szombaton délelőtt Berlinbe érkezett. Dörnberg báró protokollfőnök fogadta a nagykövetet. Coülondre berlini francia nagykövet Berlinbe érkezése után a következőket mondotta a Havas-Iroda tudósítójának: — Pompás időben érkeztem Berlinbe, Remélem, hogy ez jó előjel lesz német- országi küldetésem sikeréhez. Coülondre nagykövet hétfőn este utazik Berchtesgadenba és kedden délelőtt adja át megbízólevelét Hitler kancellárnak. A Felvidék felszabadulását megünnepelték a brazíliai magyarok Sao Paulo, november 18. A sao-paulod magyarság bensőséges hálaiirmepet tartott november 6-án, a kormányzó úr őfőméltósága komáromi bevonulásának napján. Délelőtt 11 órakor a Largo Paysandu-i katolikus templomban ünnepi szentmisét, szent- beszédet és Tedeumot tartottak. A tulajdonképpeni ünnepség délután 5 órakor kezdődött a Sao Bento gimnáziumban. Már jóval az előadás megkezdése előtt minden hely megtelt. Több mint ezer ember szorongott a teremben, amikor az ünnepség kezdeteként felcsendült a magyar Himnusz. A magyarruhás Novak Ilonka hazafias szavalata után Boglár Lajos dr. sao piaiuloi konzul felolvasta a Felvidék megszállásáról beérkezett legújabb táviratokat, amelyeket a közönség lelkes éljenzései fogadott. Ezután bemutatták a Hungária hangosfilmet, amely a magyar föld szépségeiről készült. Szünet után Boglár Lajos dr. magyar konzul tartott ünnepi beszédet. Lelkes szavakkal vázolta, hogy a Felvidék visszaszerzésével mindjobban ingadozik a Trianonnak nevezett tákolmány és minden remény megvan arra, hogy nemsokára teljesen összeomlik. Felhívta a brazíliai magyarokat, hogy tiszteljék a vendéglátó Brazíliát, de lelkűkben mindig szilárdan álljon a magyar szeretet, a nemzeti ijsz- szetartozás szent érzése. A nagy tapssal fogadott beszéd után Gálos Rezső tanító szavalta el nagy tetszés mellett a „Kassai harangok” című költeményt. Fülöp Lajos magyar nótákat énekelt, majd Markos János bencésatya mondott tüzes, hazafias beszédet. Visszaemlékezett a húsz év előtti felvidéki megszállás szörnyű idejére és boldogan hangoztatta, hogy a magyarok istene meghallgatta fiainak imáját és egymillió magyar testvért visszajuttatott a drága magyár földhöz. Ez ad hitet és reményt arra, hogy majd felépül ismét a nagy és boldog Magyar- ország. A gyönyörű hazafias ünnepség végén a közönség elénekelte a Magyar Hiszekegyet. A brazíliai magyarság körében egyébként széleskörű mozgalom indult meg, hogy az óhazában nélkülöző magyar testvérek téli nyomorán adományaikkal enyhítsenek. A szép sikerrel biztató szociális megmozdulás bekapcsolódik a kormányzóné Őfőméltósága nyomorenyhítő akciójába és a visszatérő felvidéki magyarság megsegítésére irányuló mozgalomba. A sao pauloi magyarok ez évben még az eddiginél is bensőségesebb és fényesebb ünnepséggel akarják megülni Miklós napját, hogy a tengerentúli magyarság is kifejezésre juttassa a Kormányzó Ur őfőméltósága iránt érzett háláját és hódolatát. Az egyházak ünnepi istentiszteletekkel, az egyesületek pedig fényes ünnepségek rendezésével emlékeznek meg Magyarország kormányzójának történelmi nagysár gáról. ■ olcsón, a régi híres írni Palngyai Győző szűcstől ■ nr xtA _: _e __ IV., Bécfi-ntca 6. Jászó Csehszlovákiában maradi lakosainak kétségbeesett segély kiállása Éhínség fenyeget Í400 magyart Amikor magyar muníció mentette meg Lengyelországot