Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)

1910-10-22 / 84. szám

Tizenharmadik évfolyam 84. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szombat, október 22. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Előfizetési ár: Kéziratokat vissza nem adunk. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Negyed Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk Osztrák diadal. Irta. Búza Barna. Sokszor van úgy az ember, hogy csak él egyformán napról- napra, nem tapasztal semmi kü­lönöset, a leghétköznapibb dol­gokat látja mindenfelé és csak később, sokára tudja meg, hogy nagy világtörténelmi események zajlottak le körülötte. Mint a szedáni paraszt, aki nyu godtan kapálgatta völgyében a veteményeit s itt-ott a környéken ágyudörgést, puskaropogást hal­lott, katonákat látott jönni-menni de csak tovább dolgozott másnap is, harmadnap is, egy hét múlva is s talán sohasem tudta felérni ésszel, hogy milyen rettentő nagy világtörténelmi átalakulásnak volt ő a szemtanúja, hogy az ő sze- meláttára egy nagy császárság omlott össze s egy még nagyobb császárság született meg ott egy nap alatt. így voltunk mi is 1908. év végén és a múlt év elején. Lát­tuk, hogy télen sok vonaton sok katonát vittek Bosznia felé s ta­vasszal ugyanazokat a katonákat megint visszahozták. Hallotuk, nagy hideg van ott Boszniában, s teát, rumot, szivart, pénzt gyűj­töttünk össze s elküldtük kará­csonyi ajándékul a szegény fáz- !ódó bakáknak. Jött is érte szives köszönet nem kevesebb embertől, Dr. TÁRCZY PÁL szül. 1870. márc. 23. f 1910 okt- 14. Meghalt. Eltemettük. Ott nyugszik abban a csöndes kis falusi temetőben, erősen sárguló ákácok megiitkult lombjai — össze omlott teste ikertestvérei — között, szülőföldje hantjának takarója alatt. A kelő nap rásüt sírjára. Azután tovább siet, incselkedni az élőkkel és igazságot szolgáltatni a halottak­nak ; inig végre kerül — fordul s búcsúzóul ismét ráküldi sugarát, — mintegy koszoruképen, mintegy ki­engesztelésül, hogy koszorún és pi­henésen kívül e tűrő érdem száruá- mára egyebet nem juttathatott. Aztán lenyugszik a nap. Halk su- sogás kél az avaron; a síkon ködök úsznak, — talán sejtelmes gondolat foszlányai egy, az örökkévalóság raessgyéjén csak imént átsuhant lé­leknek 1 Gondolatok, érzések, formák, szí­nek, amelyek földiekhez szabott ór­mint magától ő felségéi, a leg­főbb hadúrtól. Ennyit láttunk, ennyit hallot­tunk, ennyit tudtunk. Mint ahogy a szedáni földművelő parasztem­ber se látott egyebet jövő-menő ka onáknál. S nem is álmodtunk mi sem, hogy világtörténelmi ese­mények központjában állunk s boldog szemtanúi vagyunk egy örökké emlékezetes, ragyogó nagy diadalnak. Mindezt csak most tudjuk meg a trónbeszédből, a magyar dele­gáció elnökének lángszavaiból, a külügyminiszteri expozéból s a delegációs jelentésekből és tár­gyalásokból. Csak most dombo­rodik ki ezekből ámuló szemeink előtt az a fényes nagy diadal, a mit az osztrák-magyar monarchia aratott a Balkánon, mig mi jám­bor, filiszterészjárással teára és rumra gyűjtöttünk a szegény fáz lódó bakáknak. De épen az jellemzi a nagy világeseményeket, hogy csende­sen, hűhó nélkül köszöntenek be előbb csak a beavatottak ismerik fel jelentőségüket s csak később bontakozik ki egész roppant nagy­ságuk a laikus közönség előtt. A mint Madách mondja : homályban él, mi egy világot alkot és teremt. Igen homályban élt másíél év óta Ausztria nagy balkáni diadala is. Ki tudott eddig róla ? Aeh- renthal, Schönaich, Láng Lajos és talán Vilmos császár. Más senki. telmünk és érzékeink számára meg- érthetetlenek és házzáférhetetlenek ! Távolabb a Tisza kanyarog. Omla- tag partjain kétfelől füzeseknek egy­befüggő végtelen sora; csalitas he­lyek itt is, ott is . . . kitűnő búvó­helyei a mind hidegebbre váló őszi szántásokból beszoruló apró vadnak, — egykor tanúi egy egyszerű, de mélyórzésü lélek játszi kedvvel űzött férfias kedvtelésének. A természetet szerette mindenek felett. Hive, imádója, rajongója volt mindannak, ami Isten képét viseli 1 A Tátra gigászi formái csak úgy megkapták, megbüvölték e minden benyomásra oly fogékouy lelket, mint sik szülőföldje, ez az egyszerű, de egyszerűségében is kedves vidék, melynek egyetlen dombocskája van, ennek a tetején szélmalom, melyet az idő mohával vont be a ráerősza­kolt pihenés . . . Ábrándozott a tengerről is. Fülembe cseng még ma is, bár tizenegy éves régi emlék, midőn egy felejthetetlenül szép felszólalása során a néplélek mélységét és kime­ríthetetlen gazdaságát az Óceánoknak De most már nem hallgathat­tak tovább ezek a beavatottak. Nem rejtegethették, tovább a nagy titkot, a nagy dicsőséget. Ez a dicsőség immár kitört és eget kér. Most már nem titkolóz­nak, nem szerénykednek, hanem büszkén, nyíltan kiáltják a világ négy tája felé, hogy igenis Ausz­tria a Balkánon fényes, nagy e’ha- tározó korszakakotó diadalt aratott. Egyetlen tüzér el nem sütötte az ágyúját, egyetlen baka ki nem húzta a panganétját. Es Ausztria mégis diadalt aratott. A bakák három hónapig fáztak és teázták Boszniában. Csak ennyi történt S mégis ez volt a fényes, dicső, emlékezetes diadal. És Napóleon az austerlitzi, a wagrami diadalt nem jelentette be annyi önérzet' tel a francia kamarának, mint Aehrenthal a balkáni győzelmet a delegációnak. Ki is győztünk le ? Igen, Györ­gyét, a vitézlő szerb trónörököst. Emlékeznek még gyórgyéra ? Nagy legény volt! A szerb bandákat bombával fegyverezte fel. Es mi mégis legyőztük. Kegyetlen mó­don legyőztük. Egyenesen meg­semmisítettük azt a Györgyét. Még a trónöröklési jogáról is le- kellett mondania. Ilyen szörnyű erősek vagyunk mi: osztrák-ma­gyar nagyhatalom. Es foglaltunk is a nagy dia­dallal. Elfoglaltuk azt, ami már harmincz esztendő óta már úgyis mérővel nem járta mélységeivel s számokban ki nem fejezhető víztö­megével vetette össze. Beszélt azokról a csodás lények­ről, melyek a tengerfenéken tanyáz nak, a tenger e máig is csak ismert lakásairól, s rámutatott ezzel párhu zamosan arra a megbecsülhetetlen értékre, 8mely a néplélek mélysé­geinek felkutatása révén belátha­tatlan időkig fogja még gyarapítani az emberiség közkincseit s jutalmazni a feltárás érdemével a ráfordított munkát és figyelmet. Látta-e -vaiaha a tengert ? Nem tudom. Úgy sejtem, hogy nem De hogy képzelete erősen foglal­kozott vele minden szavából kiérzett. Miért szerette oly nagyon a ter­mészetet ? Oly könnyű rá a felelet. A természet hü, igaz és örök. Oly tulajdonságok, melyeket csak­is a makrokosmos valósíthat meg egész teljességükben. Az egyéni lét addig a határdom­big, ameddig szemünk végiglát rajta, e tulajdonságok egyikének éppen visszáját tartalmazza. a miénk volt: Boszniát. Ez most már végleg a miénk, mint nagy diadalunk gyümölcse. Ó, fényes diadal! Magenta, Solferino, Kö- niggrätz gyalázata le van immár mosva. Az uj diadal ragyogása feledteti a régi vereségek szé­gyenét. Akkor kicsinyek voltunk, de most nagyok vagyunk. Az akkor szenvedett csorbát kikö­szörültük, az akkori vesztesége­kért kárpótolva vagyunk. Elvesz­tettük, igaz, Milánót, Velencét, de meghódítottuk Banjalukát. A békében győzhetetlen osztrák hadsereg homlokára igy tűzdeli Aehrenthal a cserfakoszorut s az­tán beadja nekünk a fényes diadal számláját. Potomság: kétszázötven millió! Ilyen fényes diadal és csak ennyi az ára ! Majdnem in­gyen. Csupa ajándék. Ha megtud­ják ott Amerikában az Astorok, Rockefellerek, Vanderbiltek, hogy erre mifelénk egy diadal csak ennyibe kerül, bizony rögtön ide jönnek és vesznek maguknak ők is egy diadalt. Azért egy kicsit különös. Mi úgy tanultuk a történelemből, hogy a diadaloknak az árát mindig a vesztes fél fizeti meg. Ezt neve­zik hadisarcnak. Ausztria jól tud­hatja, hogy mi az. Eleget fizetett nagy Napóleonnak, kis Napóleon­nak, Mokkának, meg mindenkinek, akivel csak háborúja volt. Itt most mi győztünk, Szerbia vesztett. Hát mért nem Szerbia S azután ? Azután létezésünk szé- ditően nagy titka következik, — egy bus kérdőjel, amelyre itt, e földön nincs felelet. Hogy is mondja Hamlet: „tarto­mány, melyből még nem tért meg utazó“ 1 De vájjon a hü és igaz emberek­nek annyira bővében vagyunk-e, hogy a természet ősforrásához vissza­térnünk már nem is szükséges?! Az élet tapasztalatai ellenkezőre tanítanak. Igenis szükséges felkeres­nünk e forrásokat, felüditenünk ben­nük a mi eltikkadt lelkünket, szük­séges időnként, még pedig vajmi gyakran kölcsön vennünk valamit a nagy természet fenséges nyugalmá­ból, gyógyító irul emberkézejtette sebeinkre. „ Vannak, akik ezt meg nem értik. Ők tudják, miért 1 De én vallom s rendületlenül hir­detem, hogy ez az erőforrás, ez a gyógyító balzsam az óhajtva várt segítséget még sohasem tagadhatta meg senkitől, nem csalt meg senkit, hü volt mindenkihez ! Ő az igazságot kereste. Sóvárgo LEGÚJABB DIVATU KALAPOK lüsblg, Borsalino és Pichler-gyártmány, valamint fiú kalapok nagy választékban kaphatók bSZQMLQS Mgjétaf Sátoraljanjhelyben. Különlegességek: Nyakkendők és fehérnemüekben. Angol szabású őszí kábátok mérték szerint ké­° ° J gyn szitvejutányos árakban. ■■■■ Lapunk mai száma G oldal,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom