Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)
1910-06-15 / 47. szám
Sátoraljaújhely, 1910. Tizenharmadik évfolyam. 47. szám. POLITIKAI ÚJSÁG. Szerda, junius 15. Megjelen mindén szerdán és szombaton este. Kéziratokat viasza nőm adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS Ur. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk Katonaság a választáson. Lezajlottak a képviselőválasztá- tások és végtelen nagy és sajnos meglepetésünkre Khuen Hé- derváry Károly gróf fenyegetőzése, hogy kiirtja a függetlenségi pártot — majdnem sikerült. Kiirtania nem, de számában letörnie sikerült. Hogy mi módon, milyen eszközökkel, menynyi vesztegetéssel, mennyi erőszakoskodással, arról már annyit Írtak lapjaink, hogy valóban felesleges lenne erről egy szót is írnom Egyet azonban el nem hallgathatok a fegyveres erő alkal maztatását. Mindenek előtt feltűnt, menynyire nem volt arra szükség. Itt például Sátoraljaújhelyben láttunk gyalog és lovas csendőröket, sorhadi gyalogságot, kétféle lovasságot, csak ágyú hiányzott, hogy egész hadsereg legyen, a mellyel azonnal harcba lehessen kezdeni, a hol pedig még csak egy szál rendőrre sem volt szük- ség! Kint a városon kívül, ahol a falusi választók szavaztak, meglehet, hogy okos dolog vök annyi fegyveres erőt felállítani, a mennyi kellett, nehogy a két tábor közt valamely összeütközés keletkezhessél — de itt ben a városban a legnagyobb mértekben nevetséges volt. Csakhogy, ha arra gondoltunk, hogy ez pénzbe és még mennyi pénzbe kerül és hogy ezt a sok pénzt rajtunk veszik be, akik erre épen semmi okot nem adtunk, akkor természetes nem volt nedvünk nevetni. De hát Khuen-Héderváry miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter urak! hogy merik Önök az ország, a nép pénzét igy pazarolni ? es épen ilyen célra pazarolni? hogy gondolnak erről beszámolhatni ? Hát a miniszteri felelősség — azért, hogy az eddigiek kikerülték — csakugyan nem létezik többé, csak papiroson ?! De van a dolognak még egy másik nagyon komoly oldala is. Komolyabb ugyan az is alig lehet az előbb érintettnél, mert a hol annyi millió és milliónak rósz célra történt eltékozoltatásáról van szó, annál nem kell komolyabb. De komoly az- is, hogy a mikor a népet maga a kormány szólítja fel, hogy jöjjön képviselőit megválasztani mert az alkotmányos király tudni akarja, mi a nép kívánsága: akkor ugyanazon kormány idegeit fegyveres erőt, a monarchia másik államának lovas és gyalog ezredeit mozgósítja és hozza be az országba, hogy meghamisítsa a választásokat, hogy a választó polgárokat kényszerítse az ő jelölteit választani meg. Tehát nem azt választani meg, a ki az ő nézetöket vallja magáéinak, de a kormányelnökének nézeteit. Az alkotmányos király ő felsége tudni akarja a nép óhajtását és Khuen gróf félre tólja azokat akik a nép óhajtását tolmácsolnák s a király elébe állitja akik ellenkező nézetet vallanak. Khuen Héderváry Károly gróf tehát megcsalja a királyt. Ha egyszer erre rá jön a király, ugyan mivel igazolja magát Khuen gróf?... Es ismét van a dolognak még más komoly oldala is. — Ugyan hol vette ő a hatalmat arra, hogy még más ország fegyveres erejével is rendelkezzék . . .? Természetesnek tartjuk, hogy ehhez a közös hadügyminiszternek is hozzá kellett járulnia. A felelősség tehát azt is terheli, de a Khuen gróf válláról a felelősségnek egy grammját sem veszi le. íme a Reichsrathban, ahol pedig — sajnos — nem a legjobb barátaink ülnek, lel is szólaltak számosán, hogy alkotmánysértést látnak abban, hogy az ő hadseregük egy más ország képviselő- választásaihoz vezényeltessék. Az osztrák miniszterelnök meg is felelt az interpellációkra: természe tesen a magyar kormányra hárítván az egész felelősséget. Hát akkor ugyan mi nem látnánk ab ban óriási sérelmet, hogy a rend- fentartás nevetséges ürügye alatt idegen hadsereg nyomásával választasson magának a kormány kedve szerinti képviselőket?! Hát nem borsózik a háta Khuen gróf nak, ha Tompa Mihályként ,,gondolatja arra tévedett, hogy higyjen miniszteri felelősséget1', Ő nem hisz miniszteri felelősséget, csak miniszteri omnipoten- ciát. Vagy azt hiszi, hogy alkotmányos országban a fejedelem fedezi a minisztert, nem a minisz ter a fejedelmet . . .? Es ugyan mit akart ezzel Khuen gróf bizonyítani? Azt, hogy saját hadseregünkben — ha már szükség van a fegyveres erő fellépésére — nem bízik/3 Tehát idegen hadsereg „invassiójára“ van szükség ? Erre a mi hadseregünk semmi tkot nem adott ... Es meggondol- ta-é Khuen gróf, milyen gondolatokat támaszthat ez a bizalmatlanság a hadsergben? milyen hatása lehet annak? Ha egyebet nem, azt a gondolatot, hogy olyan dologra voltak készen a katonaságot felhasználni, amit a magyar nemzet fegyverben szolgáló fiaitól nem is kívánhattak? Hogy mi mindenre használták fel a katonaságot ez alkalommal — nem tudom,— „passe-partou“-t nem váltottam, a szavazók közt nem forgolódtam. Egyet azonban felhozhatok. Este a választás befejezte után egy barátommal a Kossuth Lajos-utca végén a vasúti állomás felé menvén kalapomon és mellemen a Búza-párt jelvényével két sugár magos fiatal katonatiszt megállít s felindulva beszéli megbotránkozását a tapasztaltak lelett s a többi közt beszélé, hogy ott kint — ahol a falusiak szavazlak — a felállított gyalog katonság háta megett vitték át a választókat az egyik párt sátorából a másikéba. Vagy talán mozgófényképekben akarta mutatni, mi történik, ha ellenszegülni merünk ? ha nem adjuk meg magunkat feltétlenül az ő kényének? ha tovább is emlegetni merünk gazdasági önállóságot és eféléket ? Nem gondolja, hogy ez veszedelmes példázgatás ? Nem ösmeri a közmondást, hogy nem jó a tűzzel játszani . . . ? Vagy ez talán próba mozgósítás akart lenni . . . ? ? Kíváncsian várjuk, miként felel meg ezért majd Khuen Héderváry Károly gróf miniszterelnökj Bünlajstromának ez lesz egyik legsúlyosabb pontja. Mi pedig álljunk meg nemzeti követeléseink mellett, mintha semmi se történt volna: »Caeterum Cart- haginem delendam essecaenseo« magyarul „a gazdasági önállóságnak meg kell lennie“. Matolai Etele. A „nagy kálvinista“. jVíeczner, mint eyyházi /értíu. A vallás, mint korteseszköz. Érdekes levelet közlünk alább. Fényes tanúsága ez annak, hogy miféle eszközökkel dolgozott a muszkapárt a választási harcb in : semmi se volt szent előtte. A legszentebb fogalmat a vallást is korteseszközzó alacsonyi- tották csakhogy a választókat ma gukboz hódíthassák. A levél igy szól: ZEMPLÉN VÁRMEGYE FŐISPÁNJA Édes Szabó Ur 1 Mellékelem ezen soraimhoz a Vasárnapi programmot és mint buzgó református embert meghívom különállólag is, hogy a mi nagynevű Kálvinista vezérünket Tisza István grófot meghallgatni jöjjön be Vasárnap délutánra Uj- helybe s a Tisza gróf beszéde után maradjon itt velünk a Tisza gróf tiszteletére rendezett közös vacsorára. Igen szép lonne ha több jó emberét is elhívná, hogy mutassuk; meg ennek a kivaló nagy kálvinista embernek s hazaEinak, hogy mindnyájan őszintén szeressük és tiszteljük és támogatjük őt Hazánk és Vallásunk érdekében folytatott közhasznú működésében. Addig is szívesen köszöntőm és maradok Saujhelv 910. Máj. 4. kész hive Meczner Gyula, főispán. Kapta ezt a levelet Szabó Mihály garanyi földbirtokos. A választás előtt „Édes Szabó.“ Most már nem édes. Különösen, miután Búzára szavazott. Es irta a levelet a „nagynevű kálvinista vezér“ lelkes kálvinista hive Meczner főispán. Milyen vallásos, buzgó, kálvinista lett egyszerre a jeles főispán ur! Persze Szabó bátyánk is csak a választások előtt volt „édes Szabó“ s Meczner Gyula is csak a választás előtt nagy kálvinista, mikor vallásának cégére alatt igyekszik a muszkapártba csalogatni a kálvinistákat. Mikor az egyházi adót kell fizetni, akkor már nem olyan buzgó kálvinista a főispán ur. A hosszú, kapacitáló sajátkezűiig irt, szép levélnek azonban — sajnos — nem lett eredménye. Szabó Mihály okos, értelmes magyar ember, még ezen a ravasz főispáni praktikán is keresztül látott. Ha valami egyházi ünnepre, gyűlésre jött volna Tisza, mint jó kálvinista, bizonyára bejött Sátoraljaújhely látványossága! Megnyílt az „ELITE“ fényképészeti és festészeti Olcsó árak 1 _________Sátoraljaújhely Petőfi-utca 14 (saját ház)________ Lapunk 4 öleiül, műterem. Művészi kivitel!