Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. január-június (13. évfolyam, 3-51. szám)
1910-05-11 / 38. szám
Tizenharmadik évfolyam. 38. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szerda, május 11. POLITIKAI ÚJSÁG. Előfizetési ár: LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed MATOLAl ETELE. Ür. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér- E8yes szám ára 10 *illér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlUnk Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. iadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. gatók a Marseillest énekelve tüntessenek azok ellen, akik a hazát hirderik eszményeikül. Hogy legyen most már jó magyar ember az olyanból, aki éveken át hallja az egyetemen, hogy a haza elavult fogalom és csak az jó, amit célszerűnek látunk be, — azután ily tanokkal satu- rálva kilép az életbe és ott ismét csak azt kell hallgatnia, hogy álpróféták hogyan hirdetik országvilágnak, hogy függetlenségünkről, szabadságunkról le kell mondanunk, mert a mi eszményeink — csak jelszavak. Pedig bizony, aki a mi nem zeti aspirációink ellen fordul, az önmagát sebzi meg és ha a honfoglaló magyarok összes táltosainak a tudományát hordja is a fejében, el kell pusztulnia, — mert a nemzeti öntudat még Tisza István grófnál is erősebb Ambrózy Ágoston. Ujhely ostromállapotban. Tisza István Ujhelyben. — Kazy programmbeszéde. — Csendőrattak a nép ellen — Tettleges inzultusok. Eszmények — jelszavak. (Gróf Tisza István ünnepléséhez.) Ez a két szó két homlokegyenest ellentétes és mostanában főként a politikában kicsusosodó világné 2etet takar, Az az anyagelviség, amely az Opportunismus rendszerbe foglalt rideg elveivel világszerte elfojtani igyekszik a magasabb eszmék kul- tusát, kisült varangyék testével a politikai .mezőire. Beszabadul a történelmi fejlődés kohójába és csendőr-razziát rendez nemzeti aspirációink között. Igazán nehéz észre nem venni a kapcsolatot ezen általános destruc tiv, irányzat és a magyar politika lemondási törekvései között. Aki észrevette a kapcsolatot és beállt a munkapártba, az nyilt ellensége úgy általános emberi, mint nemzeti eszményeinknek. Aki nem vette észre a kapcsolatot és úgy kerül a vérszopó csápok közé, az jóhiszemű rosszakarónk. , Akinek nincs érzéke eszményi törekvések iránt általában, az nem fogja jogosultaknak tartani azokat a politikában sem. Aki nem érti a jó, szép, szent fogalmainak szükségét az életben, az el fogja ve ni a magasabb gondolatokat — nemzeti aspiratióinkat, a politikábanis. Ami politikánkban a legmagasabb gondolat: a függetlenség vágya. Csak természetes, hogy a materiális gondolkodású politikus ezt fogja a legkicsinyesebb gondolatnak tartani és hirdetni fogja, hogy az egy ki nem vihető, szükségtelen, célszerűtlen, egy nem reális törekvés, hogy ennek a törekvésnek nincs tartalma, őszintesége, hogy az egy üres — jelszó. íme a vértelen materialista agy gondolatmenete. Mennyire a földön kúszik ez a gondolatkigyó. Milyen földszagu az a kijelentés, hogy eszményeink célszerűtlenek. Micsoda kriptahangulat verődik ki azon a politikai felfogáson, hogy aspirációinkat tegyük félre, mert semmi hasznukat nem látjuk, hogy mondjunk le vágyainkról, törvény- szentesitette jogainkról, függetlenségünkről és dolgozzunk. Hát micsoda munkával bírunk annyi aranyat szerezni, ami pótolhatná számunkra függetlenségünk, szabadságunk klenodiumát ? Minek nekem a pénz, a jólét, ha elrabolták lényemnek azt a lelki substrá- tumát, hogy magyar vagyok . . . önálló, független, senki kegyelem kenyerére nem szoruló magyar. Szegény, de a magam ura. Szomorú dolog, hogy az uralomra vergődő irányzat ezt a nemes sovinizmust jogosulatlannak kezdi hirdetni. Pedig, ha valami jogosulatlan van mostani küzdelmünkben, hát jogosulatlan a lemondás hirdetése, jogosulatlan a párt le térése, amely ily szentségtörő elvet hirdet és jogosulatlan a munka, amely legszentebb nemzeti törekvéseinkbe gázol és amelyet elég szemérmetlenül nemzeti munkának csúfolnak. A munkapárt szűkkeblű haza- íiatlanságát legjobban jellemzi maga a feltevés, hogy a nemzeti aspirációinkról lemondó munka visz a nemzeti boldogulás útjára. Transováli kapta, transovali boldogulás, nem kérünk belőle. Ausz- tria karjai között nem kell nekünk a boldogság. Akkor már csak maradjunk meg inkább boldogtalan magyaroknak. Bizony a burok le'kes munkakedve is alaposan megcsappant, amióta konsolidált angol alkotmányjogi keretek közé fojtották függetlenségüket. A rabszolga munkán nincs Isten áldás, az nem evangélium munka, hanem annak dísztelen szomorú paródiája. Az ilyen munka nem nemesit, hanem megaláz. A lemondás békéje pedig nem boldogság, ha mindjárt jóléttel jár is ; de még csak nem is béke, hanem az öntudatnak álokoskodásokkal elaltatott apathiája, csendőr szuronynyal lefegyverzett elégedetlensége. Munka . . . béke, egyetértés ! Hogy ki mennek formáikból ezek a nagyszerű fogalmak is erőszakos materialista kezekben ! Az ő munkájuk a pártái helo- tának való. Az ő jólétük a le- igázott búr sivár gazdagsága. Az ő békéjük a szibériai kancsuka halott csendje és nem a szabadságra termett magyar lélek derűs elégedettsége. Százszorosán kár, hogy legnagyobb tehetségeink közt is vannak rideg anyagelvi gondolko dásuak, akik aztán a politikában sem tudnak magasabb eszmékért lelkesedni. Egyébiránt, hogy gróf Tisza István nem lett a nemzeti aspirációk katonája, az kétségtelennek látszott már akkor, amikor nevelője megírta róla, hogy már kora ifjúságában a legridegebb materialista felfogás jellemezte. Pedig abban az időben még nem volt a budapesti meg kolozsvári egyetemeken a materializnak tanszéke és nem történhetett meg, hogy megtévesztett egyetemi hallKalapot emelünk TJjhely polgársága előtt, mert vasárnap újabb bizonyítékát szolgáltatta politikai érettségének. Az a nyugalom, amelylyel az újhelyi polgárság Tisza Istvánt fogadta és amelylyel a hatóságok erőszakosságait tűrte, valósággal lélekemelő volt. Es hiába volt minden erőszakosság, hiába a város ostromállapotba helyezése, hiába a folyvást megismétlődő lovas attakok, a polgárságot uem lehetett hideg nyugalmából kizökkenteni. Es ha történtek is sajnálatos incidensek, azok a túloldal rovosára Írandók. Az ő határtalan erőszakosságuk, a tömeg türelmének végsőkig való feszítése eredményezték azt a kellemetlen incidenst, melyet mi magunk is fájlalunk, de lélektanilag érthetőnek tartunk. Mert a bevonulás — eltekintve egyes apróbb incidensektől — eléggé nyugodtan folyt le. Zúgott ugyan az abcug az egész vonalon, de tettlegességre csak néhány gyerek ragadtatta magát. Nem volt hát indokolt, sőt teljesen indokolatlan volt a hatóság embereinek az “az igazán elég kemény szavakka1 nem jellemezhető eljárása, mellyel a csendőrsóget folyton folyvást neki kergették az utcán csoportosult, bé késen tüntető tömegnek. Csak provokáció, a vérontásra való alkalom keresése volt az indító oka a vasárnapi erőszakosságoknak és az eredményezte aztán azt a sajnálatos incidenst, hogy Kazy Józsefet kövei vágták fejen, Tisza Istvánt pedig záptojásokkal dobálták meg * A nagy nap, melytől oly sokat vártak, amelynek siketétől tették függővé a választások kimenetelét, tehát lezajlott. Ha a tömeget, a megjelentek számát vennék zsinórmértékül a siker megállapításánál, akkor sem lehet sikernek nevezni az elért eredményt. Mert voltak a fogadtatáson sokan, nagyon sokan, de Újhelyieket lámpával kellett keresni a tömegben. Csupa idegenből állott az a tömeg, amely Tiszát ünnepelni kívánta. A kassai, miskolci, mező- kászonyi, munkácsi, ungvári, nagy- mibályi, homonnai, szerencsi, sárospataki munkapártiak képezték az „üuneplő közönség“ 90 százalékát. És ez csak nem nevezhető sikernek ? De hát a sikert egyébként is a hangulatból szokták megállapítani. És ezt már igazán a legjobb akarat« mellett sem lehet a munkapártra kedvezőnek mondani. A bevonulás és elutazás alkalmával az utcán sor* falatálló nép ajkairól szokatlanul erő- senzugott az abcug és ha egy-ogy erkélyről szórtak is virágot Tiszára^.és kíséretére, de megjelentek az ablakokban a gyászlobogók és fekete kendők is, amelyek élénken jellemezték d város közönségének hangulatát. Ha eddig nem is, de a vasárnap történtek után immár kétségtelenül bizonyossá vált, hogy ebben a kerületben nincs mit keresnie a munkapártnak. Meggyőződhetett a túloldal arról, hogy ennek a kerületnek és különösen Sátoraljaújhely városnak a polgársága nem hajlandó felülni a munkapárt hangzatos frázisainak. Kitart ez a polgárság továbbra is hűen a függetlenségi eszme mellett és ettől őket eltántorítani nem lehet sem megvesztegetéssel, sem erőszakossággal. Sziklaszilárdan áll meg ez a polgárság elvei mellett és hideg nyugalommal fogadja a csendőrlovak Lapunk 4 olclívl,
