Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-08-14 / 65. szám

65. szám (2) FELSOM.A GY'ARORSZAGI HÍRLAP Szombat, augusztus 14. most a függetlenségi pártot, mint a parlament többségét uton- utfélén vádolni, hogy erőszakos kodik, előráncigálja karjánál fogva a bankkérdést és veszélyeket idéz e-ő azzal, hogy a királytól az önálló bankhoz való hozzájá­rulást kívánja ? Maradjanak tehát csak a hat­vanhetesek szépen magukra és gyakorolják magukat továbbra is a bécsi akarat előtt való meg­hajlásban és a szent »közössége imádásában. A nemzet nem ér már rá bálványimádók hókusz­pókuszával bíbelődni. A nemzeti önállóságnak leghatalmasabb elő' feltétele a gazdasági független­ség. Az önálló nemzeti bankot az érvényesülés teréről leszorítani nem lehet. Tudja ezt nagyon jól mindenki és ezért van bizalommal eltelve a nemzeti bankért folyta­tott küzdelem sikere iránt. Kossuth-szobor ügye. — Mikor lesz a leleplezés? — A sátoraljaújhelyi Kossuth-szo­bor ismét egy lépéssel haladt a megvalósulás felé. Dr. Hornyay Béla a szoborbizottság alelnöke és dr. Búza Barna országgyűlési képviselő Lika Károly szobrász- művész szakértő kíséretében í. hó 13-án megtekintették a szobor immár teljesen kész agyagmintá­ját Gárdos Aladár szobrászművész műtermében. A szobor úgy a ki­küldött bizottsági tagoknak, mint a szakértőnek nagyon tetszett és a legnagyobb elismeréssel nyilat koztak arról. A leginpozánsabb a szoborban, hogy az Kossuthot minden színpadi póz nélkül a maga méltóságában, egyszerűsé­gében ábrázolja. A mellékalakok is szépen sike­rültek -és méltó keretet alkotnak majd a szobor körül. Különösen tetszett a bizottságnak a harcba induló parasztember alakja, mely a megszólalásig hűen tükrözi vissza a Kossuth Lajos íángsza- vára harcba rohanni kész magyar paraszt lelki világát. A bizottság a szobron csekély, alig számbavehető változtatást eszközölt és megadta az enge­délyt a szobor ércbe öntésére Most tehát már a szobor részben az ércöntődébe, részben a kőfa­ragóhoz kerül végleges elkészí­tésre és ha csak valami előre nem látható akadály közbe nem jön, október 10-én megtartható lesz a szobor leleplezési ünne­pélye. Rövid időn belül tehát állni fog Ujbelyben is Kossuth-szobra, melyeit oly régóta várunk és hir­detni fogja nekünk azokat az örökké szent eszméket, melyeket követve elérhetjük ennek a sokat szenvedett országnak a szabad­ságát, függetlenségét. Kisiparosaink helyzete. Kisiparosaink mai helyzete való­sággal kétségbeejtő. Küzd a nagy­ipari termeléssel, mely a modern termelési eszközöknek birtokában, megfelelő tőkével rendelkezik és játszi könnyedséggel szerezheti meg magának n indazokat az előfeltéte­leket, amelyekre neki, tömegcikkei­nek előállítására szüksége lehet. Az államtól u nagyipar a legmesszebb­menő kedvezményeket élvezi, ingyen telket, adómentességet, szubvenciót kap, majd meg kartellekbe egyesül, hogy leküzdve, illetőleg lenyűgözve az egymással való verseny lehetősé­gét, szabadon határozhassa meg, kó- nyekedvére eresztve, a néki tetsző feltételeket, árakat, A kisiparos ellenben csak jelsza­vakat kap. Igaz, hogy ezek hang­zatosak, mert ma minden második ember széles e hazában kisiparost ment és akciózik a kisipar felsegé­lyezésére ; nem tettekkel ugyan, de unnál több egyszerű és bővített mondatban. Ezt a szegény páriát sújtja a betegsególyző, a balesetbiz­tosítási törvény. Adó szempontjából pedig a kis­iparos jövedelme a legnagyobb köny- nyedséggel megállapítható lévén, ezen eddig bevasalták azokat a tényleges tiz százalékokat, amelyek­ről maga az ország nagyeszű pénz ügyminisztere, Wekerle Sándor is azt mondotta az uj adótörvényter­vezet indokolásában, hogy „ez a 10 százalék nem volt fenntartható, mert immorális és a valóságban ke­resztül nem vihető“. De bezzeg a kisiparosok jövedelmét megállapít­hatták, — könyörtelenül bevasalták eddig is és bizonyára ezentúl is „a fenn nem tartható, mert immo­rális“ magas adóku'cs alapján meg­állapított adót. De egyik legnagyobb baj, hogy a kisiparos minden számba vehető tőke nélkül dolgozik, mert amit megkeresett magának legénysorban, ami kis pénzecskéje volt, azt fel­emésztették az első berendezés, az etablirozás előköltségei stb. Legfelsőbbrangu kérdés volna, ami az iparosok helyzetén egy csa­pásra segíthetne, ami épen a tör vénykezés egyik legfontosabb teen­dője lenne : a hitelezés és hitelügy rendezése. Rendezni kell a kihitele* lezóst, akár helyközi, akár szakközi kartellmegállapodás utján, olyfor- mán, hogy minden három hónál hosszabb idő óta kiegyenlítetlen számlakövetelést, legyen az bárkitől is eredő, minden egyhelybeli vagy egyszaktuabeli iparos átadni kényte­lenüljön egy megfelelő szervnek, mely azután minden megkérdezte- tés nélkül gondoskodnék a kintlé­vőség behajtásáról. Ezt az akciót egy megfelelő pénzintézet is magára vállalhatná. A másik irány pedig, amelynek radikátis gyors megoldásával még sokat lendíthetnénk egyre jobban hanyatló kisiparunkon, ez a kisipari hitelszerzés megkönnyítése, hogy ezáltal szabadon mozoghasson, köny- nyebben juthasson tényleges mun­kájához szükséges tőkéhez és ez reá nézve ne túlságos megnehezítés­sel járjon. Ezeken dolgozzunk, még mielőtt nincsen késő. Százezrek megmentéséről és jövő iparunkról van itt szó! Tanuljunk Sárospataktól. — Sárospatak huszárezredet kér. — Sárospatak város 12 tagú kül­döttsége tisztelgett tegnap f. hó 13-án Jekeljalussy Lajos honvé­delmi miniszternél, hogy Sáros­patak részére egy huszárezredet kérjen. A küldöttségben részt vettek: hg. Windischgrätz Lajos, Meczner Gyula tőispán, Nagy Barna orsz. képviselő, Bessenyey Zénó dr. főszolgabíró, lovag Bogyay Zsigmond városi főbíró, Szabó Zsigmond, Kun Zoltán dr. képviselőtestületi tagok és még többen. A miniszter a küldöttsé­get szívesen fogadta és meg­ígérte, hogy Sárospatak kérel­mét a legnagyobb jóakarattal fogja elintézni. — Előzőleg már tisztelgett egy küldöttség ugyan­ezen ügyben a kassai hadtestpa­rancsnokságnál is, ahol szintén jóakaratu támogatást helyeztek kilátásba. Ennyi a tényállás. Azt hisszük, hogy ehhez kommentárt hozzá fűzni fölösleges. Ha meg is tesz- szük, ez azért van, hogy rámu tassunk arra az óriási külömb- ségre, amellyel Patak és Ujhely kezelik a közügyeket. Sárospatak közönsége, amikor a város érde­keiről van szó, nem kiméi semmi fáradságot és költséget, hogy a városnak némi előnyt biztosítson. Mindig akad szép számban kép­viselőtestületi tag, akik mindent elkövetnek a város érdekében. A jelen esetben is több helyen el­jártak a kalonaság ügyében. Ná lünk azonban senki sem törődik komolyan a város ügyeivel. Mig csak szónokolni kell, addig akad sok ember, aki beszél a város érdekében, de mihelyt egy kis anyagi áldozatról van szó, lám­pással sem lehet embert találni, aki eljárna a város érdekében. Ezennel tudomására hozom, a n. é. közönségnek, miszerint sikerült megszereznem a hires budai Krkfálvvi76* képviseletét, a mely vjz jégveremben raktározva, mindenkor friss 99 y ------ töltésben nagyban és kicsinyben nálam kapható 1,,. Lipschitz Adolf sör nagy kereskedésében Sátoraljaújhely. A rejtekből egy nagy csomó le­vél került elő. Levelekben megirt történetek élete legszebb három esztendejének. Magához vette val t» mennyit, hogy bevigye abba a te­rembe, ahol az ősök képei függnek, ahol a ház egyetlen kandallója állt, mintegy kínálkozva arra, hogy ha muvá égesse a beleszórt titkokat. Mikor az első lap lobbot vetett, akkor jutott eszébe, hogy a legtö­kéletesebb modern regeny az, amit most eléget. Csaknem mosolyogva gondolta el, hogy ha lett volna hozzá ízlése és bátorsága, hogy ki adja névtelenül: micsoda hatást ért volna el vele! Bizonyos, hogy kelendőségben lett volna része, mert hű képe az erkölcs mesgyéjén járó, jóra és rosszra egy aránt gyönge asszonynak, akihez oly annyira hasonlítanak a többiek, de akinek finomsága erőtlenedet! lelke ezerszerte jobban átérezte a boldogságot és a szenvedést, mint amazok ... Egyenként dobta tüzbe eleinte, egy-egy sor izzó fénye ragyogott vissza rá s ő elolvasta akaratlanul is ... Te édes, te Szent, te Egyet­len egy ! . . . Kisértetek szálltak fel hozzá a betűkből, csókolgatni kezdték a sze­mét, homlokát, beletemették ajku­kat még hajának selymébe is. A lángnyelvek suttogni, beszél­getni kezdtek, megismételték neki az írott szavak értelmét és szünte­lenül fülébe csengett . . . szeretlek . . . örökre ... te, mindig csak te 1 Azután egy négylevelü lóhere esett a lángok közé. Azt különös- képen éppen akkor kapta, mikoy ő is küldött egyet neki. Még a szavak is, amiket hozzá Írtak, csaknem egy­formák voltak. Emlékezik, milyen boldoggá tette őket az, hogy úgy összetalálkozott a lelkűk . . . Egy másik lapról szaggatva olvas le néhány sort. Féltékeny vagyok... szeretlek rettegve, gyarlón . . . Aztán megint . . . nem hiszem, hogy szeretsz, mert vau a hitnek egy felsőbb foka; a tudás . . . Ennek a lapnak látja folytatását is : , . . és ón ezt éreztem. Nevezz el hiú bolondnak, ökhittnek, csak ezt a tudattá vált hitet ne vedd el tőlem . . . Egy másik csomót dobott a tüzbe. Abból kicsúszott egy levél, rajta ez a bekezdés : Oh, te nagy gyermek, hogyan rá ismerlek a szivednek min­den kis vonásában önmagámra .. . Később egészen érthetően olvasta egy lapról . . . Tisztán áll előttem immár, hogy nemcsak lelkedet, ha­nem az ajkadat, a mosolygásodat, a kezed simogatását . . . Kuszáit sorokból betűzi majd még: . . . nem tudok lemondani . . . Me­nekülj előlem, ha elveszni nem akarsz . . . Közben tízszer, húszszor, százszor is feléje kiabál egy szó ; Szeretlek 1 Szeretlek ! Ott volt az a szó minden lapon, ezzel fejezték be minden le­veleiket. Igaz, később már el-elma- radt ez a rövid, égő kis vallomás. S mikor e szótól dísztelen leveleit bontotta halálra : szerelmük ha'dok- iásának szellője érte elfehéredett arczát és megremegett . . . Alert elmúlt a láz, elmúlt az álom, elmúlt minden, mielőtt betelt volna. Lehet, a természet rendje volt, hogy meg kellett halni az érzésnek, a melynek nem volt tápláléka. Va!ami keserű izli barátság vált belőle s ha éppen mondani valójuk van, rö­videsen, csaknem üzleti hangon, pár sorral intézik el. A levelekből pedig, azokból a forró, sokszor indulatos, de mindig szerelemről beszélő levelekből — hamu lett. Kató asszony önkény te- lenül is kezébe vette a tüzet élesztő vasat és bele irta a hamuba: Fűit. Az esküvőtől már csak nagyon rövid idő választotta el a fiatalokat. Az öreg Kató — oh, mert nagyon öregnek érezte magát, — a kis Katóval szemben ült, hogy jó tana csókkal lássa el. Olyan szépen elgondolta, hogy mit fog mondani, de hogyan bele­nézett leányának bársonyos szemébe, amely éppen olyan volt, mint azé a szép anyjáé, vagy mint az övé s a melyben egy pillanatig az ő végze­tüket sejtette meg — nem jött az ajkára egyetlen szó sem. Katóka csodálkozva, értelmetlenül nézett sírással küzdő anyjára s nem tudta megérteni azt sem, miért resz­ket olyan különösen a hangja, mig neki az Íróasztal titkos rejtekét ma gyarázza ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom