Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-08-14 / 65. szám
65. szám 7 ) FELSOMAGYARORSZAGIHIRLAP Szombat, augusztus 14. Példa erre az üzletvezetőség ügye, amikor a polgármester felhívására egyetlen egy ember sem jelentkezett a küldöttségben való részvételre. Vajon mikor tanulunk már Sárospataktól? Mikor jutunk el oda, hogy a képviselőtestület tagjai nem csak címnek fogják tekinteni állásukat, hanem köte lességnek is ? Talán soha. Es az nagyon szomorú, mert ilyen ál lapotok mellett seha sem jutunk semmire, sőt elérherjükj hogy a kis Sárospatak rövid időn belül túlszárnyal minket a haladásban. Újabb segítség. — A földmivelésügyi miniszter a Hegyaljáért. — Nem egyszer tapasztalhattuk, hogy a földmivelési kormány a legnagyobb jóakarattal van a Tokaj-Hegyalja iránt. Az üdvös törvények és rendeletek egész halmaza bizonyítja, hogy a hegy aljai szőlőbirtokosok érdeke szivén fekszik a kormánynak. Most újabban ismét történt egy üdvös intézkedés, mely hivatva van a hegyaljai borkereskedelmet óriási lépésekkel előbbre vinni és megteremteni az alapját a Hegyalja egy szebb, egy boldogabb korszakának. Szeptember hóban nemzetközi orvoskongresszus lesz Budapesten. A földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy ez alkalomból minden külföldi kongresszusi tag 2 butella tokaji asszut kapjon az állami borpincéből ajándékba egy négy nyelven megirt ösmertető füzet kíséretében, melyben a tokaji bornak, mint gyógybornak a kiválóságai lesznek ismertetve. Sőt — és ez ránk nézve a legfontosabb — gondoskodás történt arról is, hogy ebben az ösmertető füzetben felhívják a külföldi orvosok figyelmét a sátoraljaújhelyi városi bormérésre. Azt hisszük fölösleges külön méltatnunk a földmivelésügyi miniszternek ezt a legújabb, ránk nézve rendkívül üdvös intézkedését. Láthatja ebből mindenki azt a nagyfokú jóakaratot, mellyel a hegyaljai borkeresdelem érdekeit felsőbb helyen kezelik. Most már csak rajtunk múlik, hogy mi is tegyünk valamit a saját érdé künkben, mi is igyekezzünk a magunk baján segíteni, mert igazi eredményeket csak úgy érhetnek el a felsőbb helyről jövő intézke dések, ha annak inegvalósithatá- sát csekély erőnkkel mi is elősegítjük. Ébredjünk hát egyszer már öntudatra és lássuk be, hogy összetett kezekkel, néma nemtö rődömséggel nem lehet jelentős eredményeket elérni még abban az esetben sem, ha felsőbb helyről is segítenek minket. Városi ügyek. — A Vörös Ökör eladása. — A megyei közkút áthelyezése. — A „Vörös Ökör" megvétele tárgyában beadott és a képviselőtestület legutóbbi gyűlésén tárgyalt ajánlat legközelebb újból napirendre kerül, amennyiben az ajánlattevő némi módositással újra beterjeszti ajánlatát a képviselőtestülethez. Időszerűnek tartjuk tehát, hogy e kérdéssel foglalkozva, elmondjuk mi is véleményünket a vétel tárgyában. A „Vörös Ökör“-t a város azért vette, hogy oda egy modern kivánalmaknak megfelelő szállodát, vigadót s 1b. építsen Az első feltétel tehát, — amelynek a vételnél feltétlenül érvényesülni kell, — hogy az épület már a vétel alkalmával kitűzött célra használtassák: vagyis, hogy a »Vörös Ökör« helyére egy modern szálloda és vigadó építtessék. A másik feltétel — a melynek a vételnél szintén feltétlenül érvényesülni kell — hogy a városnak a Vörös Ökörbe eddig befektetett minden fillérje megtérüljön. Elhangzottak ugyan a képviselőtestületben olyan felszólalások is, melyek az eladást ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a városnak a vételáron és az eddig o befektetett összegen felül még bizonyos haszon is biztosittassék. Mi azonban ezt az álláspontot nem helyeseljük. A város nem azért vette a Vörös Ökört, hogy azon nyerészkedjék, hanem, hogy oda egy közszükségletet képező szállodát és vigadót építsenek. A vételnél, illetve eladásnál tehát elsősorban ennek a szempontnak kell érvényesülni. Es ha ez a cél biztosítottnak látszik, minden habozás nélkül --— már a város érdekében is — bele kell menni az eladásba. Ezzel azonban nem mondjuk azt, hogy ha ennél előnyösebb ajánlat kerül a képviselőtestület elé, az nem veendő figyelembe. Sőt határozott álláspontunk az, hogy az özv. Rosenbergné ajánlata mellett feltétlenül tárgyalandó a Führer ajánlata is. Ez a mi álláspontunk ebben a kérdésben és azt hiszük, hogy álláspontja ez, minden a város érdekét szem előtt tartó képviselőtestületi tagnak is. * A másik, most aktuális kérdés a megyei közkút áthelyezése. A képviselőtestület legutóbbi határozata szerint a közkutat jelenlegi helyéről a YVekerle-téren levő Schön és Barna cég előtti térségre fogják állítani, ahol park kai körülvéve állítólag díszére fog válni e városrésznek. Mi nem tartjuk lehetetlennek, hogy esetleg tényleg szép lesz a közkút e helyen, de az bizonyos, hogy e kereskedelmileg nagyon élénk helyet teljesen el fogja foglalni a közkút s lehetetlenné fogja tenni ott a kocsiforgalmat. Ezért sokkal helyesebbnek tartanókj ha a képviselőtestület újból foglalkozna e kérdéssel s magáévá tenné Némethy Bertalan ajánlatát, hogy a közkutat a napipiacz helyére helyezzék, A napipac helye amúgy is parkírozva lesz, nagyon szép volna tehát a park közepén ez a közkút. Jó volna, ha megfontolná ezt a város vezetősége s e kérdést újra napirendre tűzve, lehetővé tenné a képviselőtestület tagjainak, hogy újból foglalkozva e kérdéssel esetleg ezt — a szerintünk helyesebb — megoldási módját fogadná el a közkút áthelyezésének. MEGYE ÉS VAROS. Kijátszott adófizetők. — Az adóügyosztályban „rend“ van. — Csak nemrég, mintegy másfél héttel ezelőtt történt, hogy a képviselőtestület elösmerését fejezte ki Gecsey Jenő vezető adótisztuek az adóügyosztály rendes kezeléséért és 3 nappal ezután a határozat után már olyan dolgott követett el az adóügyosztály, amelyért a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel kell sújtani az adóügyosztály vezetőjét. Nem kevesebb történt, minthogy közönségesen kijátszottak az adófizető polgárság felebb ezésijogát. A város adóügyi hirdetményeit a legszélesebb körben tartozik meghirdetni. A polgárság érdeke követeli ezt. De mert az ily hirdetmények sok pénzébe kerülnének a városnak, a helyi lapok egyértelmüleg a legnagyobb készséggel átengedték hasábjaikat az adóügyi hirdetmények ingyenes leküzlése céljából. Ezek a hirdetmények mind a legpontosabban beérkeztek akkoribban, mikor „még nem volt rend“ az adóügyosztályban és a közönség mindig idejében értesülhetett az őt érdeklő értesítésekről. Most azonban, mióta „rend“ van az adóügyosztályban, megváltoztak az állapotok. A város az általános jövedelmi pótadó kivetési lastromot f. hó 2 ától 10-ig 8 napon át közszemlére tette. Erről természetesen értesíteni kell a polgárságot, hogy felebbezési jogával élhessen. Gecsey ur vezetése alatt álló adóügyosztály úgy tett eleget ebeli kötelességének, hogy a hirdetményt a lapoknak 7-én este 5 órakor, a lap megjelenése után küldötte, miáltal a hirdetmény csak f. hó 11-én lett volna közölhető. Ámde a felebbezési határidő már 10-én lejárt és igy a hirdetmény leküzlése fölöslegessé vált. Vártunk ennek a hallatlan a dolognak a leközlésével máig, mert azt hittük, hogy az adóügyosztály jóvá teszi hibáját és újból szemlére teszi a kivetési lajstromot. Arn ez nem történt meg s igy most már világos, hogy az adóügyosztály egyszerűen ki akarta játszani az adófizetők felebbezési jogát, hogy ne legyen munkája a felebbezgetések- kel. A polgármester ur figyelmét hiv« juk fel e botrányos állapotra és elvárjuk, hogy a legszigorúbb megtorló lépéseket megtegye az adó- ügyosztály vezetője ellen. De követeljük, hogy a kivetési lajstromot újból közszemlére tegyék, mert az adófizető polgárságot felebbezési jogától elütni nem szabad. — Közig, gyakornoki kinevezés. Zemplónvárraegye főispánja Grund Oszkár szinnai lakos, végzett joghallgatót díjtalan közigazgatási gyakornokká nevezte ki. — Megüresedett állások. A minyevágási körjegyzőségben 1000 korona javadalmazással rendszeresített segédjegyzői állásra szeptember hó 10 ig a sztropkói főszolgabíróhoz; — a tőketerebesi 1000 kor. fizetéssel javadalmazott segédjegyzői állásra f. hó 15 én d. e. 12 óráig, valamint a vécsei körjegyzőségben 1000 korona javadalmazással rendszeresített se- gédje^yzői állásra f. hó 29-én d. e. 12 óráig a gálszécsi főszolgabíróhoz adandók be a pályázati kérvények. HÍREK. — Kórházi alorvosi kinevezés. Zemplénvárraegye főispánja dr. Beretid László budapesti lakos, szanatóriumi alorvost a homonnai vármegyei köz- kórházhoz alorvossá nevezte ki. — Miért nincs az állomáson nyilvános telefon? Ily cim alatt nemrégen írott hírünkre vonatkozólag a kassai posta és távirdaigazgatóság főnöke a következő választ küldte hozzánk: A vasúti állomáson, helyiség és személyzet hiánya miatt nem lehet posta kezelésben levő nyilvános távbeszélő állomást be- rendeztetni. A pályaudvari postaszobában levő távbeszélő állomást nem bocsáthatom a közönség rendelkezésére, egyrészt, mert az tisztán csak postakezelési célokat szolgál, másrészt mert az ott levő postaalkalmazottnak a postaanyag átrakása a kötelessége és sem idejük, sem hivatásuk nincs a távbeszélő kezelésére. A vasút az ismételve folytatott s a saujhelyi lapokkal is már közölt tárgyalások eredménye szerint szintén nincs abban a helyzetben, hogy nyilvános telefon állomást üzemben tartson. — Ily körülmények között erre csak egy módot javasolhatnék, még pedig azt, hogy a vasúti vendéglős bevezettetné a távbeszélőt, mely esetben felhatalmaznám, hogy szabályszerű dijakért rendelkezésére bocsássa a távbeszélő állomást az utazó közönségnek, erre azonban természetesen a vendéglőst ezen pt. igazgatóság nem kötelezheti. — Kabaré Királyhelmecen. Augusztus hó 22-én, Királyhelmecen, a „Bodrogközi Casinó“ Összes termeiben, Bencsik István főszolgabíró védnöksége alatt, az „Országos Színész Egyesület“ nyugdíj alapja javára, táncmulatsággal egybekötött jótékony célú cabaret lesz. Belépti-dijak : Személyjegy 2 kor. Családjegy 5 kor. Felülfizetéseket a „Bodrogközi Casinó“ javára köszönettel fogad és Az iskolai^idényre tanulóknak fehérnemüek, kalapok, nyakkendők, harisnyák legelőnyösebben beszerezhetők. Legfinomabb férfi czipők. Nagy választe'k legújabb divatu kalapokban, íehérne- müek, nyakkendők, zsebkendők stb. uridivat különlegességekben. ■ 1 ■--■■■■ ...