Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-09 / 81. szám
_____ — Tizenkettedik évfolyam. 81. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, október 9. POLITIKAI ÚJSÁG. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: MATOLAI ETELE. Ür. BÚZA BARNA. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nein adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér, Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Nem engedünk. Irta: Búza Barna. orsz. képviselő. Vásáron vett rabszolgákkal nem bánik úgy a gazdájuk, mint mi velünk Bécs. Ázsia zsarnokai nem bántak úgy meghódított ellenségeikkel, ahogy velünk bánnak az alkotmányos uralkodás korszakában. Arról ne is álmodjunk, hogy akármiíéle akaratunkból, kívánságunkból, óhajtásunkból csak egy hajszálnyi is teljesedjék. Ellenben készítsük a milliókat, adózzunk pénzzel és vérrel erőink végső megfeszitéséig, sőt azon is túl, mert ez kötelességünk. Ezerkilenczsziztizenegyben le jár a közös jegybank szabadalma. Fel akarjuk állítani az önálló nemzeti jegybankot. Jogunk van hozzá: törvényben szentesített, szerződésben elismert, királyi eskü erejével biztosított jogunk. Súlyos terhek vállalásával, sok millióra menő kvóta emeléssel váltottuk meg újra ezt a jogot, most két éve. Es most egyszerűen azt mondják rá Becsben, hogy nem engedik. Törvény van róla, szerződésünk van róla, királyi szentesítés van róla, még sem engedik. Miért nem engedik ? Honnan veszik a jogot, hogy megtagadják? Micsoda törvény, micsoda szabály, micsoda alkotmányos tétel az, aminek az alapján útját állják az önálló bank létesítésének ? Ezt nem tudják megmondani, mert ilyen törvény, ilyen szabály nincs. Egyszerűen fütyülnek a törvényre, fütyülnek a szerződésre. Nem engedik és punktum. Bíztunk a törvényben, biztunk a szerződésben, hittük, hogy ezt meg fogják tartani és azért már előre megfizettük az önálló bank árát a kvóta emelés millióiban. Miért biztunk, miért fizettünk előre ? Zsebre vágták a fizetést s most már nem adnak semmit! Alig száradt meg a tinta az aláíráson, amely az önálló bankhoz való jogunkat biztositó tői vényt szentesítette s már a legridegebben megtagadják ennek a jognak az érvényesülését. Es mikor egy kissebbségi csoport mint a koldus megalázkodva megy Bécsbe, hogy neki csak félannyi, csak negyedrész annyit adjanak, csak legalább egy kis nemzeti szinü pántlikát adjanak s vállalja a kormányt, akkor még ezeket is kilökik és újra odakiáltják, hogy akár követelünk, akár könyörgünk, nem adnak és |nem engednek semmit. A birka a legbéketürőbb állata a világnak, de ha egy birkanyájjal bánik igy a pásztora, még az is megvadul és lázadozni kezd. Hát csak az a jogunk van, hogy fizessünk ? Csak az a szabadságunk van, hogy megnyuzas- suk magunkat ? A törvényeinkből csak azok érvényesek, amelyeken a hadsereg milliói vannak megszavazva. Ilyen törvényt hozhatunk most is. Mindössze háromszáz millió kell újra a hadsereg és haditengerészet fejlesztésére. Eny- nyivel követelnek többet, mint eddig. Ezt megszavazhatjuk, sőt kutya kötelességünk megszavazni. De ha olyan törvényt akarunk hozni, amely csak egy hajszál nyival legalább előbbre viszi a nemzetet akkor szétkergetnek. Nem tudjuk, mit hoz a holnap. Lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, már ki lesz nevezve az uj kormány. Kristóffy, vagy Burrián, vagy Hoffmann generális-e, az már egészen mindegy. Mindenesetre olyan ember, aki vállalkozik letörni a függetlenségi pártot. Engedelmességre tanítani ezt a lázadó nemzetet, amely elég vakmerő jogait követein^ törvényeihez ragaszkodni, a szer- zédés megtartását kívánni. Jogokról mer még beszélni a magyar ? Törvényt mer emlegetni ? Előre csak vitéz osztrák generálisok, tiporjátok el ezt a népet! Lehet, hogy jönni fognak. Lehet, hogy jön újra egy generálisminiszterelnök. Megmozdul ellenünk újra a győzhetetlen osztrák hadsereg, amelyet még nem vert meg eddig soha senki, csak nagy Frigyes, meg első Napoleon, meg harmadik Napoleon, meg Viktor Emánuel, meg Moltke, meg Görgey, Klapka, Damjanich, meg még azok, akikkel valaha háborúja volt. Megijedünk e tőlük ? Megijedünk e az elvénült nyavalyás Ausztria nagyszájú fenyegetéseitől ? Annyira sülyedtünk volna már, hogy jogainkról, boldogulásunkról lemondjunk, mindenünfőgimnáziumunk tátrai kirándulása. Szokatlan sürgés forgás volt a hely- beli nagy állomáson szept. 25-én este. Főgimnáziumunk 31 tanulója indult 3 tanára kíséretében egy nagyobb szabású kirándulásra. Csak 31 tanuló, de azért voltunk vagy 100-an, akik türelmetlenül vártuk a vonat indulását. Hogy is ne! Hisz nem olyan közönséges dolog a mamának 4 hosszú napra elengedni a fiút, még ha a tanárjavai megy is. Kikisérik őt legalább az állomásra, ellátják mindenféle jó tanáccsal. .Végre jelt adnak a beszállásra. Gyorsan elhelyezkednek. A nagyobbak, az énekesek a különkocsi na gyobbik fülkéjében,a többiek a másik részében. Hogy pedig bebizonyítsák, hogy itt nem közönséges halandók kelnek útra, hanem eleven valóságos diákgyerekek, akikben az a sok mindenféle tudomány nem volt képes megölni a jó kedélyt, hamarosan rázendítenek, hogy „Azért, hogy én sapadt diák vagyok ..." S a hozzá tartozók jól eső örömére szó mellett indul meg a vonat. Eiénk társalgás kezdődik aztán. Bárcsak jó időnk lenne! Mennyi mindent fogunk mi akkor látni I S eközben alig veszik észre hogy mái is Kassára érkeztünk. Itt még az a körülmény sem csökkentette a jókedvet, hogy az a bizonyos «szállás esi náló» nem volt eléggé körültekintő s még Yall kor sem volt kész a szállásunk. Szidtuk is eleget, de azért vidáman feküdtünk le a zsupszalmára, hogy erőt gyüjtsünk a holnapi napra s szinte örültünk, hogy másnap már olyan korán kellett felkelnünk. Egyikünk sem sajnálta a fekvőhelyét, sőt jóleső érzéssel gondolt vissa a harcszerü «tábori alvásra*. Kisiettünk az állomásra, ahol reggeliztünk s csakhamar elindultunk teli várakozással. S hál’ Istennek! Nem csalatkoztunk. A gyönyörű Hernád völgye alkalmat adott arra, hogy meggyőződjünk, mennyire nem veszett ki még ifjúságunkból a szép iránti érzék. Mennyire tudnak gyö nyörködni a természet szépségében ! Különösen a kisebbek alig találtak szavakat, hogy örömüknek és lelkesedésüknek kifejezést adjanak ! Ha tiz szeme lett volna mindegyiknek, talán még akkor Í3 kevés lett volna. Hát még később, mikor már a Kárpátok szent bércei is feltűntek, az örömnek és lelkesedésnek milyen hangján beszéltek, azt hallani kellett volna, azt leírni lehetetlen. 9 órakor már a Csorbái állomásnál voltunk. Felpakkoltuk a különféle élelmi szerekkelteli hátizsákainkat s megindultunk a hegyre gyalogszerre). Az a csúnya fogaskerekű csak 15-éig közlekedett. Ez a meredek ut mindjárt próbára tette ugyan a gyengébb turistáinkat, de hát fent a hegyipatak mellett elköltött finom „tízórai“ új erőt öntött ezekbe és vidáman jöttek velünk a poprádi tóhoz. Az útról, de különösen a poprádi tóról és annak a környékéről ismét csak az elragadtatás hangján tudtak szólni. De azért jólesett, mikor este Pop- rádon a Huszparkba megérkeztünk és 2—3-an kaptak egy szobát. Es milyen farkas étvággyal fogyasztották el az egyszerű, de Ízletes ételt! (borjupörkölt, dióstészta,) Egyi két sem kellett utána elaltatnia, oly jóizüen aludt nemsokára valamennyi, hogy sokan megirigyelhették volna ! A következő nap 7-kor felkelés és reggeli; utána miután nagyjában megtekintettük a várost, villamosán felmentünk Tátrafüredre. Felséges időnk volt! Tisztán látszottak a hegycsúcsok. Hogy hazánknak ez az Alpesekkel vetélkedő, festői szép ségü vidéke mily nagyhatással volt az ifjú, fogékony lélekre, azt csak mi mondhatjuk, meg, akik ezt közvetlenül szemlélhettük. A tarpataki vízeséseket szintén nem győzték eléggé csodálni. Estei oly kitartó, leikos ének szóval mentünk haza, hogy mindenki megcsodálta ifjúságunk jókedvét és élénkségét. Az igaz, hogy ebben nagy érdeme volt az épen kiránduláson levő eperjesi zárdának. Elismeréssel kell azonban adóznom ifjúságunknak is; oly példás magaviseletét tanúsított az egész utón, hogy intézetünknek csak díszére és büszkességóre válhatik. A harmadik napon hosszú, szénával teli szekereken Dobsinára mentünk a Virágvölgyön keresztül, ltjaink figyelmét ismét lebilincselte a tájék szépsége 1 örökös jókedv, tréfálkozás fűszerezte a hosszú utat. 11 óra tájban érkeztünk a dobsinai jégbarlanghoz. Egészen természetesnek" találjuk, hogy a természet eme csodájának szemléletével is alig tudtak ifjaink betelni. Már előre megbeszéltük a látaudó- kat, a közvetlen szemlélet pedig ismét szakszerű magyarázatokkal kisérve nagyban hozzájárult az ismereteknek alapos megszilárdításához. Délután Dobsinára (városba) mentünk a remek szépségű a sztracenai szoroson keresztül. Itt töltöttük az éjszakát s másnap hajnalban ismét útban voltunk, hogy a történelmi emlékekben annyira gazdag kraszna- horkaváraljai várat nézzük meg. Itt „Jvori“ levélpapír, 50 levélpapír és 50 boríték 1 KORONA Landesmann Miksa és Társa könyv-és papirkereskedésében. Lapunk 8 oldal
