Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)
1909-09-22 / 76. szám
Tizenkettedik évfolyam. 76. szám.______________Sátoraljaújhely, 1909. Szerda, szeptember 22. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: ur. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Béke, vagy háború? A közhangulat az országban változatlanul ugyanaz most is, mint volt a válság kezdetén. Semmi fnyegetés, rémkép nem ingathatta meg az ország népét abban a komoly, céltudatos küzdelemben, amelyet az önálló bankért folytat. A harc ereje semmivel sem csökkent és ha Bécsben talán arra számítottak, hogy a nyár folyamán más belátás, engedékeny hangulat kerekedik fölül, akkor ebeen a számításukban alaposan csalódtak. Mi nem engedünk, nem engedhetünk Bécsen a sor, hogy engedékenységre határozza el magát. A közmondás azt tartja, hogy az okosabb enged. Ezt a közmondást mi már elégszer gyakoroltuk. Akárhány kérdésben kerültünk szembe Ausztriával, mindig a bölcs megfontolást, a higgadt önmérsékletet hangoztatták. Mindig mi voltunk az okosabbak, mi engedtünk. De ennek a nagy okosságunknak mi is vallottuk mindig a kárát. Az okosságunknak Bécs látta mindig a hasznát és okos meggondolásunkkal az osztrákokat hizlaltuk kövérre. Egyszer már igazán ideje volna, ha megfordítva lenne a dolog. Legyen már egyszer Bécs az okosabb: engedjen ő. Nekünk elég volt az okosságból, nem akarunk többé okosak; lenni. Hátha igy jobban boldog gulunk, többre megyünk. A mostani válságban a helyzet már annyirra kiéleződött, hogyha nem sikerül valamelyik félt közeledésre birni, akkor a teljes felfordulás veszélye fenyeget. Mi nem akarjuk mindenáron a harcot, nem mutogatjuk harcos kedvvel ökleinket, de komoly határozottsággal el vagyunk szánva arra, hogy törvényben biztosított jogainkból nem engedünk és semmiféle fenyegetésnek nem fogunk behódolni. Bécs gondolja meg magát ebben a kritikus helyzetben. Mert ha odaát most nem engednek, akkor el lehetnek készülve arra, hogy szemközt találják magukkal az egész magyar nemzetet és provokálnak újra egy elkeseredett, elszánt, a végletekig menő harcot. Még a bécsi lapok is másként ítélik meg a helyzetet most, mint azelőtt. Ok is konstatálják, hogy a merev visszautasítás esetén a mostani magyar kabinet lemond minden további közreműködésről a politikai válság megoldásában. De tisztában lehetnek azzal is, hogy utána nem fog akadni semmiféle kabinet, amely a siker reményével próbálkozhatnék meg a válság megoldásával. Ami ennek a kormánynak nem sikerül, avval még kevésbbé boldogul más kormány. Es oszlassák fel akár tízszer is a parlamentet, bizonyos, hogy az uj parlament csak radikálisabb lesz a mostaninál és még erőteljesebben fog sikra szállani a mostani követelések érvényesítésére. Végzetes volna, ha a király és a nemzet között ismét szakadás állana be. Három éve, mióta a koalíció kormányra jutott, teljes volt az összhang király és nemzet között, A magyar parlament, melynek munkássága azelőtt hosz- szu évekig meg volt béni.va a meg-megujuló obstrukciók folytán, e három év alatt energikus, zavartalan munkájával csaknem egy évtizedi mulasztásait pótolta, feladatait teljesítette. Ha most újra megbomlik az egyetértés a király és a nemzet között, ha ismét hadiállapotbá kell helyezkednünk és megint megbénul a parlament munkaképessége, akkor nemcsak, hogy az országot évekkel vetik vissza a fejlődésben, de a nemzetet is elidegenítik királyától. A koalíció három év alatt hűen, becsülettel teljesítette a vállalt feladatokat. Rendet, békét teremtett az országban. Helyreállította az összhangot a király és a nemzet között. Lojalitásban annyira ment, hogy súlyos támadásoknak tette ki magát és szinte már népszerűségét is veszélyeztette. Es most mindezért az a köszönet, hogy félrelökik, mint egy kifacsart citromot. Ilyen politika végzetes rombolásra vezetne, a nép szivében élő hitet, reményeket, illúziókat rombolná össze* — Az uralkodó, aki népe javát szivén viseli és vele harmonikus egyetértésben kíván uralkodni, vissza kell, hogy rettenjen az ilyen lépéstől. Pedig a kettős monarchiában a dinasztia — teljes igazsággal mondhatjuk — inkább támaszkodhatik, hűséges, lojális magyar alattvalóira, mint Ausztriának sokféle ajkú, százfelé huzó vegyes népségére. Mindezt Az árverés. Leitner ur, a Krausz és társa cég- főnöke leveleket diktált. A levelek, hol kértek, hol fényegetődztek. Kértek ahol remény volt arra, hogy az adás jószántából fizetni fog és fe- nyegetődztek, ahol sejteni lehetett, hogy per nélkül nem fog fizetni a kliens. A többség az utóbb emlitett fajtához tartozott, mert a bort, amivel a Krausz, Leitner és Társa cég is kereskedett nem szeretik fizetni az emberek. A bor nem olyan, mint egyéb hitelre vásárolt tárgy, hogy kopik, romlik, de mégis csak megvan. Ha kérik az árát, hát ha haragosan is, de rá néz az ember. De a bor? Azt a vagyonos ember nem igen rendeli a Krausz, Leitner és Társa cégtől, egyrészt azért, mert a vagyonos embernek rendesen van szőlője, másrészt meg a rendelt, bor árát azon nyomban meg is fizeti. Érthető tehát, hogy a Leitner ur által tollba mondott felszólítások mind kistisztviselőknek, meg másod és harmadrangú korcsmárosok címére küldettek el. A levelek telve voltak a legkülönfélébb fenyegetődzésekkel, amelyeket olvasva, kétségtelenül ijedten szaladtak a kis falusi vendéglősük a pénzesfiókhoz, hogy elküldjék a pénzt a nagy budapesti cégnek, amely kész elárvereztetni az egész korcsmát. Pedig Leitner urnák eszébe se jutott volna, hogy a fenyegetéseit beváltsa. Spitz a vörös szeplős könyvelő, aki tizenkét év óta kör- mölt az irodában, de folyton fel mondani készült és hihetőleg ma, ujabbi tizenöt év múltán, még mindig ott ül, Spitz folyton nevetett a Leitner ur haragos levelein. Tudta jól, hogy a pert annak módja szerint megindittatja a cég ügyvédjével, de amikor az árverés kitűzésére kerül a sor, akkor megszállja a lelkét valami gyengeség és egy ideig halasztja a kegyetlen rendszabályt, mig végre elhatározza magát és kiadja az utasítást: A rimaszombati vasúti vendéglős ismét küldött ötven koronát a tar tozásra. Az árverést fel kell függeszteni. Ha Spitznek jó kedve van, akkor megkockáztat egy alamuszi kérdést: — Igazán Leitner urnák olyan jó szive van. Nem árvereltet senkit, pedig a Kitzl-cég, a Strasser-cég, meg a többiek mind, úgy árverel- tetnek. mintha élvezetük telne benne. Igazán nem értem, Leitner ur ké rém . . . Leitner ur ekkor, mint már hu szonötször tette, valahányszor Spitz | beugratta, felpattan és elmondja újra, meg újra, hogy miért nem árvereltet. — Ön nem ért engem, Spitz ur? — kezdi a kövér kezeivel idegesen hadonázva. — Ön nem érti, hogy miért nem árvereltetek ? Mondja barátom, tudja maga mi az az ár verés? Látott maga már árverelni ? Nem ? No lássa. En láttam, mikor az én apámnál árvereltek, én láttam, mikor az apám az árverés után igy szólt hozzám : Ne sirj fiam, nincs semmink és mindenünk megmaradt.. Akkor nem értettem, ma értem. Lá tott már maga árverelni oly helyen, ahol szívesen megfizették volna a tartozást, de nem volt miből ? Látott már maga úgy árvereltetni, hogy a szigorú hitelező megszökik az árverésről és a végrehajtó elátkozza azt a percet, amikor végrehajtó lett? En ösmertem egy végrehajtót, aki az árverés előtt pár nappal elment az adósokhoz és figyelmeztette őket, hogy fizessenek valamit a tartozásra, mert kiilöraben meg kell tartani az árverést. Ugyanez a végrehajtó volt az, aki inkább maga vette meg sok szegény ember apró-cseprő holmiját, semhogy szét- hordják, elkótyavetyéljék. Szombati napokon valóságos bucsujárás volt a lakásán. Forintonkint koronánkint vitték meg neki az emberek a tartozásukat. Spitz ur itt elköhögte magát, mert kétszeresen is valószínűtlennek tartotta Leitner ur szavait; egyrészt, bogy legyen olyan jószivü végre hajtó, másrészt, hogy akadjanak emberek, akik ama jószivü végrehajtónak megfizessék a tartozásukat. Ez, szerinte, nagyon valószínűtlen dolog volt és valahányszor Leitner ur elmondta nézeteit az ár- vereitetésről, ennél a pontnál annyiszor elkühögte magát. Leitner vó- gigmérte a keserű kedélyű könyvelőt és nagyobb hévvel folytatta: — Ön úgy látszik sohasem volt fiatal és sohasem tapasztalta, hogy az ember nem mehet mindig a kitűzött utón, mert letéritik róla az eléje vetődő események. Ki tudja, nem-e lett volna belőlem is amolyan szigorú, kíméletlen ember, ha egyszer nem szán a főnököm nekem egy igen kellemetlen szerepet. Akkor Stein és Társa cégnél voltam alkalmazva. Hetenkint kétszer kijártam Budafokra, kivittem a szállítóleveleket, a pincemester leitatott szamorodnival és én az Eskü tér helyett rendesen a Lánchidnál támolyogtam fel a hajóból. Ez volt a foglalkozásom a boritékiráson kívül. Egy napon azonban hírre jött az jYíagyar-^rane^ia biztosító intézet sátoraljaújhelyi íőügynöksége Landesmann jYíihsa és Jársánál Sátoraljaújhely, Rákóczi-utca 1. sz. Lapunk <4- olcla.1
