Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-30 / 9. szám
Tizenkettedik évfolyam. 9. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, január 30. POLITIKAI ÚJSÁG ejjelen minden szerdán es szombaton esto KAxiratolcat vissza asm adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 2- Kiadóhivatal: Landesmann Miksa es Társánál. LAPVEZÉR: MATOLAI ETELE. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: ür. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre korona, negyedévre 2 korona 50 fillér.— Egy szám ára 1 0 fillér, Hirdetéseket a legjutémyoaabb árban közlünk Hogyan győzhetünk ? Kósza híreknek egész garmadája suttog, beszél, jajgat és örvend az állítólagos válságon. E hírek forrásai, terjesztői közismertek : az a had az, amelyiknek egyik részét történeti idők vihara, nemzeti felébredésnek tiszta levegője söpörte és tüntette el a porondról, a másik részét pedig kielégittetlen ambíciók, szereplési viszketegség, nemzetiségi érdekek, miegymás önös célok sarkalnak a koalíció elleni frondőrködésre Sajnos csak az, hogy ezeknek a Jelkiismeretlenül terjesztett hazug híreknek felülhet jóhiszeműen sok ezer tájékozatlan bár, de igaz érzésű magyar ember is, mog hogy ez a frondőrködés a Lajtán túl ürügyül szolgál annak a konstatálására, hogy magában a nemzet felfogásában sincs meg az egységesség és az összetartás. A világ mind a négy tája felé szétröpitett válsághírek legnagyobb része az önálló bank felállításának kérdése köré csoportosul, tápanyagát pedig abban a sürü politikus-járásban leli, amelyet az utolsó héten a bécsi Burg kapui láttak. Holott a dolog egészen természetes, világos és egyszerű. A bankszabadalom le! járta és megújításának vagy meg nem ujitásának kérdése fölött való döntés a politikában előtérbe állította ezt a nagy fontosságú kérdést most, jólehet az e fölött való döntés nem foglaltatott azok közé a teendők közé, amelyeknek megoldása céljából a koalíció, az átmeneti kormányzást vállalta. Ezeknek a feladatoknak kétségkívül legfontosabbika, az általános választójog kérdése, még nincsen megoldva, maga az átmeneti kormányzás éppen a harmadfél év alatt vég zeit munka és sok szociális jelentőségű törvényalkotás miatt és — ne felejtsük el, — a hor- vátoknak hónapokig tartott meg bénító obstrukciója miatt hosz- szabb ideig húzódik, mint az talán eredetileg kontemplálva volt. Akkor tehát amikor a vállalt és még megoldásra váró feladatok közé a kalendáriumbeli kényszer egy olyan nngy fontosságú kérdésben való állásfoglalás kényszerűségét iktatta bele, mint amilyen a bankkérdés, talán még sem csodálkozhatni azon és talán nem feltétlen ismérve a válságnak az, ha a korona tanácsosai, ha a magyar parlamenti élet vezetőférfiai a trón elé járulnak, hogy e kérdésekkel kapcsolatban a nemzetépitő parlamenti munka zavartalanságának módozatairól informálják az uralkodót. De ha ez a politikus járás nem volna teljesen megától értetődő es természetes is, mindennél világosabban reá cáfol a válsághírekre az, hogy a szőnyegen forgó kérdésekben való állásfoglalás a koalíció vezérei között meg van s hogy ebben a tekintetben semmiféle elvi eltérés közöttük fenn nem forog. Ha tehát ellentétek forognak fenn, az nem magyar parlamenti körökben egymás között, hanem igenis a magyar felfogás és az osztrákoknak a közös bank mai formájában való fentartásához való meleg ragaszkodása között van meg Ez pedig megint egészen természetes. Tapasztalattal biró ember nem képzelhette azt, hogy Bécsben egyszerűen és minden további nél kül lemondjanak arról a bőséges gazdasági erőforrásról, amelyet számunkra többek között a közös bank meg az ennek folyományaként következő vámterület és egyéb gazdasági közösség évtizedekig kiapaszthatatlanul szol gáltatott. Számíthatott mindenki rá, hogy már akkor, amikor ebben a kérdésben már csak az elvi állásfoglalás is bizonyos aktuali tást nyert, találkozni fogunk oda át az elleníálásnak, a kétségbe- vonhatlan jogaink érvényesítése meggállásának minden módjával és minden eszközével. Számíthattunk arra, hogy éppen azok, akik untalan a bankkérdésnek gazdasági kérdés voltát hánytorgatták, ma, amikor tapasztalják azt, hogy a magyar nemzetnek politikai fajsulylyal biró elemei egyre közelebb jutnak a bankönállóság éppen gazdaságilag előnyös voltának felismeréséhez, megfordítják a köpenyeget és most már ők igyekeznek politikai motívumokat keverni bele a kérdésbe, ha másképp nem sikerül, olyan szánalmas kapkodás alakjában is, mint amilyen a bankközösségnek és a közös hadsereg komoly helyzetekben való készségének junk- timba hozása. Ezekre a dolgokra pedig a mi részünkről a felelet csak egy lehet. A feltétlen és teljes bizalom azokban, akik, — hívják bár Wekerlének, Kossuthnak, András- synak, Apponyinak, vagy Justh- nak, — egyformán kipróbált és becsületes, igaz magyar, hazafias érzésükről egyaránt ismert bajnokai a magyar nemzet jövője kiépítésének, akikről csak egy pillanatig sincsen jogában senkinek Falusi történet. Irta: Zsoldos László. Van nekem egy szegény siketnéma ismerősöm, feliér pofaszakállas, mókusképü, fürge öreg emberke, akivel akárhányszor találkozom az utczán (ez pedig gyakran megesik), mindig már messziről olyan diadalmasan mosolyog és olyan örömmel integet — mit? Gyönge szól — hadonász felém a keztyüs kezével (miközben sietve tiped hozzám), hogy a járókelők szinte megállnak, és derülten pillantanak reánk : — Nini két rokon, aki legalább tiz esztendeje nem látta egymást I Vagy, ami már kissé kellemetlenebb föltevés : — Nini ni! Azt a fiatal embert (már minthogy engem most) megcsípte a hitelezője ! Őszintén szólvást, én csak az utcáról ismerem az öreget (egy Ízben tüzet kértem tőle és innen számítódik a barátság), hanem azért igazán nagyon szívelhetem. Külü nősen az tetszik rajta, hogy bár én egyáltalában nem értek a siketnémák jelbeszsdéhez, én csak úgy a magam esze szerint magyarázgatok neki a kezemmel, ha nem bizom eléggé az ajkam mozgásában, hogyT megérteti vele, amit mondani akarok, mégsem éreztette velem soha, hogy lekicsinyel, amiért nem tudok a nyelvén, vagy hogy éppenséggel talán kinevet, ha a jeíbeszédben hibát (még pedig bizonyára szarvas hibát és azt is minél többet.} követek. el. Mert egyszer, hogy megvalljam az igazat, már nagyon megsértett egy siketnéma társaság. Halottak napján a temetőből jövet betértünk a két bátyámmal egy krisztinavárosi korcsmába, ne tessék megítélni minket, de bőrig átáztunk a szakadó, hideg esőben és ott ült a szomszéd asztalnál valami három ur, meg ha jól emlékszem egy fitus orrú, szőke hölgy. Nagyon csöndesen voltak, és ebből és elenintén arra következtettem, hogy talán valami családi harag tört ki közöttük a fehér asztalnál, később azonban, amint véletlenül arra pillantottam, láttam hogy hevesen integetnek egymásnak. — Na gondoltam, mindjárt kitör a vihar. Hanem hogy én elbeszéltem valamit a bátyáimnak, hát a kezemmel (pedig nem szokásom) egy két gesztust tettem. Es ekkor egyszerre csak látom, bogy a hölgy s a három ur a másik asztalnál hol összenevet, hol meg rám nevet, hanem ezt is egészen hangtalanul, aztán az öt ujukkai hirtelen, elkez dik a másik öt ujukkai püffölni, (ekkor láttam csak, hogy siketnémák szegények) alkalmassint annak a jelzésére, hogy .igy kell igazában siketnémán beszélni, ahogy ők 1 Nem pedig, amint én kontírkodom a gesztusokkal. Ezt akkor nagyon megzokoltam a siketnémáktól, mert hiszen mindenkit kellemetlenül érint, ha valamely hibája, vagy tökéletlensége miatt kigunyolják. En meg éppenséggel már gyermekkoromban is olyan voltam, hogy amikor, gondolom, a harmadik gymnásiumi osztályban német órán egy alkalommal az Augeias király istálójárói szóló részt lévén kénytelen felolvasui, ezt a mendatot: — «Der König Augeias hat drei tausend Rinder (augeias királynak háromezer marhája volt“, — igy betűztem ki: — „Der König Augeias hat drei tausend Kinder (Augeias királynak háromezer gyermeke van“) és ezért az egész osztály kinevetett, akkor ón ott rögtön ál Ili helyemben a padban sirva fakadtam, méltatlankodó hangon kiáltva a körülöttem vihogók felé : — Rinder vagy Kinder ! Hát háromezer gyerek nem csinálhat akkora piszkot, mint háromezer marba, egy istállóban? Hisz ti csak ötvenen vagytok és ez az osztály mégis olyan, mint a Teleki tér ! Amely nyilatkozatomért először is tanári megrovásban részesültem, másodszor pedig a pedellus felesége, aki a tantermeket söpörte, másnap kijelentette, hogy nem vehetek tőle többé hitelbe sóskalácsot a tegnapi rágalmazó szavaim után, (pedig bizony Isten piszkos volt ez a terem.) Hubelka bácsi azonban (igy hívják az én öreg siketnémámat) soha-