Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-19 / 49. szám
___ Tizenkettedik évfolyam. 49. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, junius 19. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: MATOLAI ETELE. Ür. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2 korona 50 fiilér. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. 25 hektoliter pezsgő. Irta : Búza Barna. A politikai válság keserves vergődései közt se tudom szó nélkül hagyni azt az elszomorító és megbotránkoztató adatot, amit a zárt terület eddigi pezsgőbehozataláról közölt Hegedűs Sándor vincellériskolái igazgató. 1909. január 1-étől május 31-ig, tehát 5 hónap alat X2^ hektoliter pezsgőt hoztak be a tokaji borvidék területére. Fényes — vagyis inkább sötét — bizonyítéka ez annak, hogy a magyar nem csak a leglovagia- sabb, de bizonyára a legkönnyel- mübb nemzete is a világnak. 25 hektoliter az körülbelül 3600 palack pezsgő. Ennyi pezsgő fogyott el öt hónap alatt ezen a kis Tokajhegyalján, amelynek vagyoni romlásáról, nyomorúságáról való panaszokkal éveken át szüntelenül telesirtuk a világot. Fogadni merek, hogy ez alatt az öt hónap alatt nem vittek ki a Hegyalja területéről 3600 palack asszubort. Panaszkodunk az emberek ostobaságán, a bolond divaton, hogy silány pezsgőt isznak, mikor azon a pénzen kitűnő tokaji asszut ihatnának. Es ime, kisül, hogy ebben az ostobaságban is mi magunk járunk elől. Hogy miért isszák azt a pezsgőt, mi jót találnak benne, azt én nem tudom megérteni. Nem mondom, hogy nincs kitűnő, nagyon jóízű pezsgő is, amelyik igazán elsőrendű borból készült. De amit minálunk isznak, annál bizony egy pohár másodtermésü bor jó savanyuvizzel százszor többet ér. De hát még mindig úgy van, hogy az boldogul legjobban, aki az emberek bolondságára spekulál. Ha én öt koronáért adok egy palack igazán kitűnő asszubort, amihez fogható sehol másutt nem terem a világon, azt drágálják, azt nem veszik meg. De a pezsgőgyáros vesz silány homoki vin- kót literenkint 20 fillérért, bele fojt egy kis szénsavot, tesz bele cukrot, konyakot, szép cifrán fel- vinyettázza, azért már szívesen adunk 7 koronát. Mindenki belátja, hogy ez bolondság, hogy az az egész ital mindenestül netn ér egy koronát, de azért issza és íizeti, mert ez a divat. Nem is ízlik neki, nem is nagyon kívánja, mégis pezsgőt iszik, mert ez úri tempó, mert azt hiszi, hogy ő mindjárt nagyobb ur, kiválóbb ember, ha ott van előtte az asztalon jeges edényben a Törley palack. Es igy költenek el csupa fitogta- tásra „flancra11 a koldus Hegyalján öt hónap alatt 25000 koronát, egy év alatt 60,000 koronát. Ha ezt a pénzt a tokaji borok hir detésére, terjesztésére fordítanánk, egész más gazdasági helyzete lenne rövid időn a tokaji borvidéknek. Azért nem telik komoly, szükséges, hasznos dologra, mert ilyen bolondságokra megy el a pénzünk. Azért nem boldogulunk, azért koldus az egész országunk, mert ilyen rettenetesen könnyelműek vagyunk. Hányszor látok csekély jövedelmű embereket, tisztviselőket pezsgő mellett mulatni, cigányozni. A fizetése 1500—2000 forint, egy napra jut belőle 5—6 forint, megiszik beszéltek nekünk, fogékony lelkű fiugyerekeknek, hogy milyen nagy volt Washington államférfim tehetsége, hogy a világ politikájára milyen kihatással volt az ő szereplése, hogy az államfejlődésre milyen volt a hatás, hanem mindig azokat az erényeket emlegették, azt kellett megmagyaráznunk, hogy miben rejlett Washington hősiessége, jellemessége, önzetlensége, hogy milyen példákat tudunk az életből felhozni ezek mellett az erények mellett és hogy miben állt az ő nagysága általában. Valóban, a világtörténelem legel- rejtettebb világában sem találok hozzá hasonló embert. Az önzetlensége, a szerénysége, nagy tudása, tehetsége, államférfim képességei — amellett egy egyszerű polgári életet élt, jó családfő, jó férj és kedves barát volt — aki egy világbirodalmat teremtett az ő mezitlábos katonáival — párját ritkítják a világ történetében. A minap a városligeti tó mellé vetődtem és véletlenül odabotorkáltam a Washington szobor mellé. A régi melegség, a sok hódol.it, ami két azok a nemzeti ünnepek belém- oltottak, azok a lelkes rajongó mesék az ő nagyságáról, amiket szinte belevéstek a leikembe, mind fölszakét üveg pezsgőt, fizet 7 forintot, nem is számítva cigányt borravalót, egyebet. Mi jut házbérre, élelemre, ruhára, feleségre, gyerekekre ? Haj, de sokat kell még szenvednie ennek a nemzetnek, mig elhagyja azt az Ázsiából magával hozott felületes könnyelműséget, mig megtanulja a komoly, kiszámító, takarékos életet 1 Es ki tudja, mire megszokjuk a takarékosságot, lesz-e még, amit megtakarítsunk ? Jöjjön meg már az eszünk va- ’ahára! Legalább erre az egy bolondságra ne pazaroljuk a pénzünket — helyesebben : a hitelezőink pénzét. Ne csúfoljuk meg a borok királyának termő vidékét avval, hogy öt hónap alatt 25 hektolitor silány pezsgőt iszunk meg itt, ahol a világ legjobb bora terem. Hadd hirdethessük már jövőre, hogy kezdünk eszünkre térni. Hirdesse ezt az, hogy a 25 hektoliter perzsgőbehozatal a következő öt hó napban apadjon el öt hektoliterre. A bolondságból ennyi is elég! kadtak itt keleten, a téli ködös levegőben és szerettem volna megölelni az ércszobor lábait. Leültem a szobor Kőtalapzatára és az elhagyott szürkeletben, a csöndes tó mellett lejátszódott előttem ez a mese, amit könynyes szemmel hallgattunk végig egy február 22-én a Grammer School No. 79 ben. Voltak romantikus, szép történe- tak abban a szabadságharcban, amely felszabadította az amerikai Egyesült Allamoka t. Nagyon rosszul állt egy télen a szabadságharc ügye. West point vára volt még az egyetlen, amely tartotta magát. A szép, csodaszép West Point, a Hudson partján. Bevehetetlen erősség. A vezére, a parancsnoka azonban áruló lett. Pénzért és rangért át akarta játszani a várat az angolok kezére. Az angol fővezér, Clinton generális egy Andrée nevű fiatal őrnagyot bízott meg az árulás lebonyolításával. Ez bejutott a várba, megkapta a rajzokat, a terveket és a mezítelen lába és a harisnyája közé rejtve indult gyalogosan — amerikai uniformisban vissza az angol táborba. A történelem azt bizonyitja, hogy ha ez az árulás sikerült volna, Amerika alighanem angol gyarmat volna. De nem sikerült. Ahogy Andréé ballagott csendeNagymihályi Sör- és Malátagyár Részvénytársaság. hazái ipartelep. Évi gyártás 30000 hl. Gyárt: Márciusi, Korona és Casinó sört. Sátoraljaújhelyi főraktár: Egyesült Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus-utcza. Zemplénmegyei képviseleteink : Mezőlaborcz, Sztropkó, Homonna, Varannó, Gálszécs, Királyhelmecz, Perbenyik és Szerencsen állandóan friss és zamatos sört szállítanak. Lapunk 6 oldal. Két szobor. Irta: Szebenyei József. A halasi református gimnáziumban iparkodtak belémpofozni 10 éves koromban a tudományt. Ennek az intézetnek akkoribban nem a legjobb hire volt és Silling tanár urnák, nem tudom él-e még, az isten nyugasz- talja — Silling tanár urnák köszön-1 hetem, hogy valami szent lelkesedéssel gondolok ma is new-yorki Grammer School No 79 re. Annak a Silling tanár urnák — heptikás, csontos kezű ember volt — köszönhettem, ezt a ma is fel felszakadó érzést, mert ő volt az, aki folytonosan pofozott bennünket, úgy hogy hetekig kék volt az arcunk. Mikor aztán a new-yorki iskolában megismertem azokat a tanárokat, akik pofozás nélkül is tudtak tanitani, valami vad, leírhatatlan gyűlölet ólt bennem a halasi református iskola iránt és ezzel kapcsolatosan, nagyon szerettem az uj világi tanáraimat. Ez a szeretetem pedig olyan meleg, poétikus érzés, hogy ma is fel-fel lángol bennem, ha eszembe jutnak azok a szeretetteljes, szives emberek, akiktől mindent el akartam tanulni és akikkel szemben csak az volt a gyerekambicióm, hogy meg legyenek velem elégedve, hogy szeressék az iparkodásomat, a szorgalmamat és a becsületességemet, mig például a Silling tanár úrral kapcsolatosan csak egy érzésre tudok emlékezni: arra, hogy féltem tőle. Arról az én amerikai iskolámról szeretnék mesélni, mert amit szeretünk, arról szívesen beszélünk. A Grammer School No 79 — (irtain ezen a helyen már róla máskor is) az Első utcában volt és jártunk benne fiú diákok nehány ezeren. Február 22-ón minden esztendőben nagy ünnepünk volt az iskolában. Az a nap volt Washington születésének évfordulója, tehát nemzeti ünnep, amit meg kellett ünnepelni. Arrafelé az iskolában nem úgy értelmezik a nemzeti ünnepeket, mint nálunk. Itt ha ünnep van, nincs előadás, a nemzeti hőst úgy ünnepli a gyerek, hogy otthon, vagy az utcán kihancurozza magát és áldva dicséri a hőst, akinek ezt a szünnapot köszönheti. A Washington évfordulón reggel kilenckor mi pontosan megjelentünk az iskolában, hogy azok, akik ismerték jól Washingtont, elmeséljék nekünk a nap jelentőségét és hogy belénk oltsák mindazokat az erénye két, amikben Washington bővelkedett. Tisztán emlékszem : sohsera arról
