Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)

1903-07-29 / 60. szám

Hatodik év 60. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szerda, julius 29. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára I 0 fillér. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabl) árban közlünk. fi bileki emberölés. Az országos közélet szenzáció­inak hullámai rendesen már elsi­mulnak, mire ide, a messzebb vidékre érnének. De vannak aztán események, amelyek olyan hatalmasan re- megtetik meg a közvélemény nagy állóvizét, hogy a hullámcsa­pás a legszélső határokig is erő­sen elterjed. Ilyen erős hullámcsapás az a keserű feljajdulás, amely a Bosz­niában történt halálos végű go­nosztettek hirére végigsír az egész országon. A komáromi anyák panaszos siralmára lehetetlen, hogy visz- hangot ne adjon a magyar köz­vélemény legtávolabbi orgánuma is, — lehetetlen elhallgatni azt az elkeseredést, amit a naprul napra ismétlődő katonai gyalázatossá­gok undorrá és gyűlöletté fokoz­nak minden jó érzésű magyar em­berben. Huszonöt éve, hogy elfoglalták Boszniát. Huszonöt év óta tiz krajcár haszna nem volt belőle Magyarországnak, — ellenben rá­pazarolt temérdek milliót, s ami nekünk százszorta becsesebb, te­mérdek jó magyar vért. És a véráldozat úgy látszik még most is kevés. Huszonhárom magyar fiú életére volt megint szükség. Huszonhárom m»gyar fiú, aki Iriss életerőben ment oda a sziklás tartományba, fiatalon meg­halva porlad most már Bosznia földjében. Huszonhárom magyar anya hiába várja haza édes fiát, akit egészségesen bocsátott el s azt hitte, hogy csak három esz­tendőre búcsúzik tőle. — Bizony örökre szól az a bucsuzás. Soha se tér vissza többé az eltávozott fiú, nem fogja szántani pacsirta­dalos tavasszal az áldott jó ma­gyar földet, hogy fehér kenyeret teremtsen belőle magyar embe­reknek. Csak a véres emléke fog visszajárni szüleihez, honfitársaihoz, mint egy örök átok, amelyet a magyar nép lelke szór a magyar katonák gyilkosaira. Melyik ördögnek volt arra szük­sége, hogy huszonhárom jó ma­gyar fiú ott veszitse fiatal életét idegen ország idegen hegyei közt? A pokolnak melyik ádáz hatalma kivánta, hogy huszonhárom becsü­letes magyar család sötét gyászba boruljon egy pár embertelen ide­gen katonatiszt őrült és buta erő­szakossága miatt ? Oda kell jegyezni azoknak a szegény fiuknak a nevét is abba a négyszáz év óta folyó, soha nem szünetelő gyászos névsorba, amely az osztrák zsarnokság ál dozatainak a neveit őrzi Annak a rettenetes végzetnek a halottéi ezek, amely négyszáz év óta űl ezen a szerencsétlen nemzeten, amely Karaffa és Haynau gyilkos karját vezette és irányozta. Mert bizony ha szabad nemzet volnánk, ha magyar katonáinkat becsületes magyar tisztek vezet­nék, nem emberi érzésből kivet­kezett osztrák zsoldosok, ha nem­zeti hadseregünk volna, abban nem fordulhatna elő a magyar legénységnek ilyen gyalázatos öl­döklő hajszolása, kínzása. Megáll az embernek az esze ennek a magyar nemzetnek a ret­tenetes szerencsétlenségén, még rettenetesebb nyomorúságán és szolgalelkiiségén. Kesergünk, hogy kevesen va- gyünk, — hogy elszívja az ember- e rőt ettől az országtól Amerika, | — aggodalmas gonddal nevelik a magyar szülők gyermekeiket, a jövő reményeit, — s aztán ezeket a szivök vérén felnevel, bízó re­ménységgel szeretett gyermekei két, a nemzetnek ezekét a legna­gyobb kincseit, odaadják egy idegen lelkű, idegen rendszerű, idegen nyelvű hadseregbe, hogy ott idegen tisztek kényük-kedvük szerint tiporhassák, kínozhassák, gyötörhessék őket Volt valaha nemzet a világon olyan nyomorult, hogy önként, szabad akarattal megengedett ilyet? Bizony nem volt, a magyar az első. így kell nevelni a katonát, hogy halálra kínozzák őket ? így lesz harcképes a hadsereg ? így érik el, hogy a katona szeresse a tisztjeit, hogy háborúban lelke­sedve álljon az ellenség fegyvere elé ? Azok a »kiszáradt agyvelejű« bámulatosan korlátolt elméjű oszt rák generálisok, mintha még min­dig a Napoleon előtti korban él­nének. azt hiszik, hogy akkor jó a katona, ha gyilkos kínzásokkal szolgai engedelmességre szok­tatják. Pedig az ilyen engedelmesség csak az első ágyudördülésig tart — akkor aztán vége a fegyelem­nek, s ha nincs ott helyette a lelkesedés, elszalad a katona, mint elszalad emberemlékezet óta min­dig az osztrák hadsereg. Legfel­jebb egyik-másik baka arra hasz­nálja az ütközet zűrzavarát, hogy észrevétlenül lepuffantsa az em­bertelenségei miatt meggyűlök idegen tisztjét. Lehet-é csudál- kozni rajta ? Az osztrák hadsereg soha se győzött eddig, — és nem is fog győz. i scha. Még a kis Bosznia szervezet, m csapatait is csak a magyar honvédség segítségével tudta megfékezni. Ez a hadsereg nem alkalmas arra, hogy minket megvédjen, — nem is fog megvédeni soha. — Csak arra való, hogy a pénzün­ket elvigye, a nyelvünket meg­gyalázza, a fiainkat őrült rendsze­rével halálra gyötörje S a magyar nemzet mégis meg­adja a pénzt erre a nemzetrontó hadseregre, s mégis odaadja fiát a tiszt urak kényekedvére. S most azért folyik elkesere­dett küzdelem a magyar ország­gyűlésen, mert a függetlenségi párt követeli, hogy valahára ma­gyar katonatisztek magyar vezény­szóval vezessék a magyar kato­nákat, ne idegen tisztek idegen nyelven, — a kormánypárt pedig nem akarja ezt.*) A kormánypárt azt akarja, hogy maradjon úgy mint eddig. Ezért bűnös a kormánypárti is abban, hogy idegen katonatisztek huszonhárom jó magyar fiút ha­lálra kínoztak Boszniában. Mert a kormánypárt tartotta fel azt a gonosz katonai rendszert, amely ezeknek a fiuknak is a halálát okozta, mert az ujoncjutalék meg­szavazásával a kormánypárt adta ezeket embertelen tisztjeik kezére. Ti gyászbaborult szegény szü­lők, — s mind ti magyar anyák, akiknek szeretett gyermeke szen­ved az oszták hadseregben: a kormánypárti szavazatoknak kö­szönhetitek, hogy ez a kínos ál­lapot még ma is tart, hogy nem magyar hadseregben jó magyar tisztek, de gyűlölködő idegen fel­jebbvalók, osztrák hadseregben vezetik a kaitokat, hogy lépten- nyomon elpusztul egy-egy magyar katona a tisztek kegyetlenkedései miatt. Annak az átoknak, ami most a huszonhárom szegény édes anya ajkán fakad, egy-egy darabja rá­nehezedik minden kormánypárti szavazatra, mert minden kormány- párti szavazat hozzájárult ennek a rettenetes osztrák katonai rend­szernek a fenntartásáhos. Jusson ez eszetekbe, ha válasz­tások lesznek. b. b. fi kassai kuruc-iinnep tanulságai. Julius 26-án, vasárnap, Kassa város törvényhatósága gyönyörű ünnepet rendezett II. Rákóczi Fe- rencz zászlóbontásának 200 éves emlékére. Volt díszközgyűlés, az ereklye kiállítás megnyitása, ün­nepi lakoma, díszelőadás stb., amint azt a fővárosi lapokban részletesen olvashatta mindenki. *) Persze, hogy nem akarja. Mert ha akarná, akkor kimondanák rögtön határo­zatban, küldenók rögtön a királyhoz, hogy szentesítse, s megszűnik a küzdelem. Lapunk: 4- oldal. A Rákóczi emlékét és szabad- ságharczát dicsőitő kassai ünne­pen ott volt a magyar kormány képviselője és a magyar parla­ment is. A kormány képét — igaz csak egy államtitkár képviselte, de a képviselőház küldöttségét maga az elnök, gróf Apponyi ve­zette. Az ünnepi lakomán a képvise- lóliáz elnöke, kifejezetten mint az egész magyar nemzet képviselője a következő beszéddel kezdette meg Rákóczi szellemének és a nemzeti lelkiismeretnek kiengesz­telését : Kassa szab. kir. város nevében üdvözölte a [képviselőházi küldött­séget és személyében a képviselő­házat az előttem szóló főjegyző ur. Midőn a nemzet valamely töre­déke a képviselőházhoz, tehát az egész nemzethoz szól, úgy a kép­viselőház mindig nagy fontosságot tulajdonit annak, amit a nemzet bármely részéből hall, és azt a leg­komolyabban fontolóra veszi, hogy a maga részéről arra mit válaszol­jon. Most nekem jutott ez a nc.„. felelősséggel járó feladat, hogy a képviselőháznak, tehát az egész nemzetnek nevében válaszoljak azon szavakra, melyeket a nemzet ezen becses tagja, Kassa városa hozzánk intézett. Megkísérlem mégis e fel­adatot megoldani, még pedig úgy, hogy egyszerűen szivem sugallatát követve beszélek ; ez által remélem leginkább eltalálni azt, amit az egész nemzet mondana, ha tény­leg beszélhetne. Mert nem képzel­hetem, ho ;y én ne azt érezzem eb­ben a pihanatban, amit a nemzet érez, mert el nem képzelem, hogy bárminő, bármily mélyrehatók, bár­mily ellentétesek legyenek is gyak­ran véleményeink, a magyar szív dobbanása más legyen az egyiknél, mint a másiknál. Én úgy érzem, hogy midőn a nemzeti képviselet kiiih jsége II. Rákóczi Ferenc korszaka emléké­nek szentelt ezen magasztos ünne­pélyre eljött, nemcsak ünnepelni jött, hanem egyszersmind vezekel­ni is ;■ vezekelni azért a sérelemért, melyet egy korábbi törvényhozás Rákóczi Ferenc szent emlékén ejtett. És jó, és helyes, és mintegy törvény- szerit, hogy az a képviselet, a mely a nemzet tömegeiből kapta megbí­zását, azoktól a tömegektől, melye­ket annak idején Rákóczi Ferencz felszabadító kiáltványai harcra szólí­tottak, mondom, hogy a népképvi­seleti alapra fektetett országgyűlés tegye jóvá azt, amit a rendi ország- gyűlés vétett, a legnagyobbszerü nemzeti hős, a tömegek választottja ellen. Es ezért inkább Kassa városa mai közgyűlésén hozott határozatra vá­laszolok, mint azokra a szép üd­vözlő szavakra, melyeket az imént hallottunk. Ez a határozati javaslat jelöli ki az utat, amelyen aRákóci eRen elkövetett nagy sérelemnek jóvátétele felé haladni kell és mos­tani megjelenésük első lépés a nép­képviselet kiengesztelő munkájának hivatásos teljesítésére. (Viharos él­jenzéssel felel az 500-on felüli soka­ság.) ____________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom