Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)

1903-12-02 / 94. szám

Hatodik év 94. szám. Szerda, deczember 2. Sátoraljaújhely, 1903.' POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vi3sza nem. adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabii árban közlünk. fi lehetetlenségek. Irta: Búza Béla. Egy esztendő óta lelkes küzde­lem folyik a magyar parlament­ben a magyar nyelv jogáért, — Kissé komikus dolog, hogy ilyenért harcolni kell, s a külföldi államok bizonyára jót mosolyognak az ő nagyhatalmassági kollegájukon, hogy a nemzeti államban a ki­épülő félben levő nemzeti had­seregnek (Ballagj szerint) nem tud nemzeti nyelvet adni. De hát el kell fogadnunk az adott kényszerű helyzetet, hogy ezért a nemzeti nyelvért küzdeni kell. Sőt még boldogok lehetnénk, ha csak ennyiből állna a komikus helyzet. A helyzet igazi komiku­ma azonban ott rejlik, s itt már szomorúvá, keserűvé válik a hely­zet, hogy a nemzeti nyelv szá­mára a parlamentben nincs több­ség, hogy a saját fiai akadályoz­zák meg az országot abban, hogy nemzeti alapra helyezhesse a had­sereget. Ezeknek a jó uraknak összes argumentumuk abból áll: nem lehet, nem engedi a császár! (Ki­rályról nem beszélek, mert logi­kai bukfencet hánynék, mint Bal- lagi, ha azt mondanám, hogy a magyar király nem engedi a magyar nyelvet.) És ezek a jó urak egész komoly képpel hiszik, hogy amit a császár nem akar, azt nem lehet keresztül vinni. Eddig ez nagy tévedés! Még a tétel kontrariumát is láttuk már sokszor a történelemben. Azt, hogy amit a császár akart, s a nemzet nem ákart, azt a császár nem tudta keresztül vinni. Az összes Habsburg császárok­nak talán leghőbb vágya, talán legszebb álma volt az, hogy Ma­gyarországot korona tartománynyá tegyék. Véres vonalként húzódik végig ez a törekvés, ez a politika az. ő négy százados történelmü­kön. Jól mondtam, hogy: véres vonalként, mert véressé tették a Wesselényiek, Zrínyi Péterek, Frangepánok, Martinovics és Lacs- kovicsok kihullott vércsepjei. A császárok akarták, s a nemzet nem akarta, s nekik nem volt erejük, hogy megtörjék a nemzet ellenálló erejét. Viszont megtörtént, hogy a nemzet akart valamit, amit a csá­szárok nem akartak. Nem kell mesz­szire mennünk. Élénken lebegnek még lelkünk előtt a közelmúlt eseményei Még érezzük azt a triss szelet, amelyik negyvennyolc­ban a vén Európát mozgásba hozía, s amely a trón elé elvitte a magyar nemzet kívánságát is. Népképviseleti rendszer, felelős kormány, szabad sajtó! Bizony az ördög előtt a tömjénfüst kel- lemetesebb dolog, mint ott ezek a szavak. A császárok nem akarták, a nép akarta és meglett. De hát a chlopyi parancsban — mondták azok a jó urak — a császár igen határozottan meg- izente az ő hadseregének, hogy szilárd elhatározása sértetlenül fentartani és utódainak sértetle­nül átadni azokat a jogokat, me­lyeket ép oly sértetlenül örökölt elődjeitől. No hát ez a kijelentés sem olyan uj de log előttünk. Hallot­tunk már mi egyszer ilyen hatá­rozott hangú kijelentést a felsé­ges császártól. Midőn 1857-ben ifjú szép nejével, Erzsébettel meg­látogatta ennek az országnak be­csületes jó népét, Apponyi György, Jósika Samu és Dessewffy Emil folyamodványt akartak hozzá nyújtani, kérve őt, hogy adja vissza áz országnak alkotmányát. A császár erre azt felelte, hogy szigorúan el van határozva, kor­mányának addigi alakjait törhe- tetlenül fenntartani. No és nemsokára egy kis szél fújt ismét, amely úgy elsöpörte ezt e törhetetlen kormányt min­den alapostól, hogy a felséges császár önkényt ajánlotta fel a nemzetnek az egy'ezkedést az al­kotmány iránt. Mert lám: a történelem olyan szeszélyes, mint egy asszony! Mintha titkos kamarája volna, a hol elrejtve tartja a váratlan rom­boló eseményeket Diadalunknak, hatalmunknak, dicsőségünknek ép­pen delelő pontján, épen légié» nyesebb szakában állanak a tör­ténelemnek kiválasztott emberei. Akkor egyszer csak ki nyílnak azok a rejtett kamarák, elemi erővel törnek ki rajta a váratlan események, mint annak a görög istennek a zsákjából a szelek s úgy tönkre tesznek minden di­csőséget, minden fényes álmot, mint egy szappanbuborékot. Ju­lius Caesar két pillanattal a ha­lála előtt mondotta: „'Szilárd vagyok, mint éjszak csillaga, Melyhez kimérten nyugvó szerkezetre Hasonló nincs az ég boltozatján.“ Az abszolitizmussäl is fenye- getődznek azok a jó urak. Sőt egy korán kimúlt miniszterelnök­nek még a vér is megdermedt az ereiben, midőn ennek az es­hetőségére gondolt. Egy másik, most már haldokló miniszterel­nök pedig még akasztófát és golyót is emlegetett. Szörnyű dolgok! Hanem erre is azt mondhat­juk : iám alios vidi ventos! Lát­tunk már mi abszolutizmust. Tud­juk már mi, mi az. Nem lehet már azt többé mumusnak felhasz­nálni. Jobban fáznak attól Bécs- ben, mint Magyarországon. Mert mi az abszolutizmus? El­tekintve attól, hogy a felséges császárra nézve nyílt esküszegés, épen azért már ebből az okból sem tételezhető fel, van annak sokkal súlyosabb tulajdonsága is. Önkényesen kell kormányozni egy renitens nemzetet. Egy olyan nemzetet, amelyik fiait katonának nem adja, ha csak nem viszik, amelyik adót nem fizet, ha csak be nem hajtják. Amelyik folyton duzzog és haragszik. Amelyiknél csak szítani kell, s itt is, ott is lángra kap az elégületlenség tüze. S ha még mindezekhez hozzá­vesszük, hogy ez egy történelmi­leg és geografiailag oly egysé­ges nemzet, amilyen nincs több egész Európában. Ha hozzávesz- szűk, hogy ennek a nemzetnek 20 millió lakosa van, melynél an­nál erősebbé válik a fajszeretet, minél inkább akarják azt benne elnyomni. Ha hozzávesszük, nogy ennek a nemzetnek egy ezred­éves történelme van, melynek minden lapjáról lelkesedést me­ríthet, hogy ennek a történelem­nek véres hősei aranyos keret­ben a nép szivében s a szobák falán mindenütt ott vannak, akik­hez imádkozni járnak el. S ha hozzáveszszük, hogy az a másik ország, amelyre az absolut kor­mányformával' támaszkodni tudna az uralkodó, egy geográfiái, et­nográfiái képtelenség, egy törté­nelmi és logikai abszurdum. Nem­zetnek, nem nemzet, államnak, nem állam. Sursa nem közös az uralkodó sorsával, érdekeik, cél­jaik nem egyezők, vágyaik, esz­ményeik egészen mások. — Ha mindezeket figyelembe vesszük, ugyan kérem, melyik józan gon­dolkodású ember lesz képes azt elhinni, hogy ez az Ausztria, hogy ez a Habsburg ház képes lesz Magyarországgal úgy bánni, mint egy meghódított tartómánynyal. Hisz ehhez két óriási fontos kel­lék szükséges : sok pénz és igen sok hatalom. Egy hatalmas nagy Németország megteheti azt Po- zennel, egy világhatalom: Anglia megteheti azt (irtózatos erőfeszí­téssel) Transwaal-lal, egy egyesült Európa megtehette azt egy el- züllött Lengyelországgal, de egy * százesztendős Ausztria egy ezer­esztendős nemzettel nem fogja ezt megtenni soha, soha, soha! De nem szükséges nekünk ezt a képtelenséget deduktiv módon mutatni ki. Csak nézzünk vissza a történelembe. Sajnos, a mi tör­ténelmünkből volt alkalmunk meg­tanulni az abszolút uralom saját­ságait. Látjuk ottan, hogy a csá­szárok egy évtizednél tovább sohse bírták ki az abszolút ural­kodás terheit. Jusson eszébe min­denkinek az a két vonás, amely- lyel az a szerencsétlen kalapos király halálos ágyán összes intéz­kedéseit keresztül húzta, Pedio­o talán ő volt az egyedüli a Habs­burgok között, aki egyéni tulaj­donságainál fogva hivatva lehe­tett volna az absolut uralomra. És ime az ő rettentő erős egyé­niségét is megtörte, az ő rendsze­rét is szétrombolta ennek a nem­zetnek szívós, makacs ragaszko­dása az alkotmányhoz. Épen azért mondhatjuk, hogy II. Józsefnek a keresztvonása, valamennyi kelet­kezett és keletkezendő absolut kormány formának a halálitélete. És még csak egyre térek ki. Azt is mondják azok a jó urak, hogy ez az ország igen sok kárt szenved az obstrukcio miatt, Hát ez először is nem igaz. Hipokrita beszéd, roszakaratu koholmány. És ha igaz volna is? Ha tény­leg áldozatot kellene hozni ennek a nemzetnek nyelvéért? Hát ki­halt volna már e nemzetből min­den nemesebb érzés, vágy, amiért áldozni tudna. Hát már csak az anyagi jólét boldogítja őt. Hát a mai rideg világban már csak azt nézzük, hogy van-é mitenni? Egy doboz 50—50 finom fefíér levélpapír Egy korona. Egy doboz 50—50 finom elefántcsont levélpapír t kor. 40 fül. Kapható: Lapunk 4- oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom