Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-07-01 / 52. szám
52. szám (3) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda, julius 1. hogy Tisza István karrierje mégnem ért véget. En azt hiszem, hogy igenis véget ért. Azt is mondja ugyan az a lap, hogy jő valaki utána, aki engedmények megadásával lesz megbízva. Also die Ungarn kriegen doch etwas, pedig nagy hetykén mondó- dott Széli Kálmánnak: „die Ungarn kriegen nichts“! 4Í* Még valamit. A lefolyt választások itt nagy megdöbbenést keltettek az egész vonalon. A szociáldemokráciának nagy győzelme sokfelé gondot okoz és azt egyenesen az újonnan kontemplált vámtarifának tulajdonítják, melylyel szemben a szegényebb tömegek evvel tiltakozásukat jelentették be. Mindenesetre, ebben van valami. Mert ha ez a vámtarifa életbe lép, úgy amint megvan sza vazva, a belfogyasztás igen meg fog drágulni és ettől a nagy tömegek, kik két kezök munkája Után élnek, természetesen fáznak. Az emberek itt is érzik a fegyveres békének rettentő terhét. így hát a szociáldemok-1 ráciának az urnánál nyert győzelme tiltakozás egyúttal a mi litarismus ellen is, mely mindent megemészt és a nemzeti haladásnak gátat vet itt is, mint mindenütt. Azt hiszem nincs messze az idő, amikor a népek mindenütt fel fognak emelkedni és tiltakozni vagyonuk elprédálása, egy őrült, telhetetlen szoldateszka tul- hizlalása ellen, mely teljesen céltalan. Ha úgy visszagondolunk a szerbiai rettenetes eseményekre, nagyon szép dolgokra lehetünk még elkészülve. És pedig arra, hogyha elérte a tetőfokát és a népek fel fogdák kelni nyomorgatóik ellen, a vihar szele elsősorban a trónokat fogja érni. Mert hiába vannak ott a felelős miniszterek, ezeket a bajokért senki- sem okolja, hanem okolja azokat, kik azt mondják, hogy ők Isten kegyelméből valók s kik akaratának végrehajtói gyanánt tekintik a felelős minisztereket. És ha eljő a fer- geteg, nem egy helyen fog ismétlődni az, ami Szerbiában lefolyt, hogy a forradalmak élén a kedvelt katonák fognak végrehajtani oly borzalmakat, amire polgári ember sohasem képes. Gondoljunk csak a vörös jakobinusokra, ők is kivégeztek egy királyi családot, de annak mégis törvényes szin.ezetet igyekeztek adni és nem lepték meg a királyi palotát hogy ott részeg fővel állatias vérengzést vigyenek véghez. Az európai kormányfők érzik az uj idők szelét, mely kiváltságos helyzetüknek és annak a tömjén füstnek nem kedvez, mely az emberimádás oltáráról féléjük szólt, azt hitték, hogy az uj idők születését meg fogják gátolni, ha az emberiség erősebb részét tetőtöl-talpig fölfegyverzik, hogy a másik fölött őrködjék, mely esetleg nyugtalankodni akarna. Pedig ezzel éppen az ellenkezőjét fogják elérni. Csak siettetni fogják a katasztrófát, mely trónjaikat el fogja söpörni. Holott ha a katonai erő he lyett felkarolják a polgári elemet és abban Jteresik trónjaik számára támaszt, a helyzet rájuk és családjaik számára szerencsésebb lehetett volna. így azonban önérzetében egyre sértegették a becsületes polgári elemet, melylyel egyre azt éreztették, hogy rangban, tekintélyben nulla a katonával szemben; anyagilag pedig tönkre tettek számtalanokat és ezek gyűlölettel viseltetnek minden ellen, ami tekintély. Akik pedig nem mentek tönkre, azok hallatlan terhek alatt nyögnek, melyek mind abból a sarcból erednek, melyet a katonaságnak kell fizetni. Es ezek sem tudnak éppen lelkesedni koronás fejeik iránt, miután azt tartják, hogy érdekükben semmitsem tesznek, javukra semmitsem kezdeményeznek s minden idejüket, csak kedvelt katonáikra fecsérlik. Ugyan vájjon a szerbiai események Mene-Tekeljét meg fogják-e érteni ott, ahová az czimezve van és vájjon le fognak-e szállani a magasból, hogy a polgári elemhez közeledjenek? ezt fogom ón kíváncsian várni ott messze azon az idegen földön. Egy Menel-Tekellel ismét több, mely a hatalmas Német birodalom falán váratlanul jelentkezett és ez az újonnan megejtett választások, melyek a szociáldemokrácia rettenetes nagy táboráról tanúskodnak Németországban, melynek pedig geniális uralkodója van, kit nem igen kötnek le holmi hülyeségek, hanem szabad mozgást enged meg magának, népével érintkezik, sőt a polgári elemmel is többet törődik, mint egyebütt és mégis itt a dolgok különösen állanak. De hát itt is milliárdokat pocsékoltak el a militarizmusra, melyből egy pfenig haszna sincs senkinek, holott ha e railliárdok hasznos befektetések, iparágak támogatására, a földgazdaság megsegélyezésére s a társadalmi bajok orvoslására forditat- náuak, ma talán a hesseni ágyugyár tulajdonosának nem lenne 2 ezer milliója, de lehetnének milliók, kiknek nem lenne okuk, hogy mint a fennálló rend ellenségei itt álljanak egy óriás táborrá szervezetten. * Ami kiválóan meglep, az az általános műveltségnek igen nagy foka, mely itt elegáns, finom modorban nyilvánul. Pedig nem utaztam mágnásokkal, nem vagyok szállva ott, ahol a társadalomnak az elitje szokott megfordulni, hanem ahol polgári elemekkel találkozom. És az intelligenciának mily nagyfokátlátom mindenütt, az emberek mily finom modornak, mily distingvált viselkedésnek. Sehol semmi ferdeség, sehol semmi rikító szin, amit nálunk oly sokszor észlelünk, még pedig olyanok részéről kik magukat az intelligensek közé szeretik számlálni. Nekünk még sokat kell tanulnunk, hogy az általános műveltségnek azon a színvonalán álljunk, ahol ezek itt állanak. Közös ebédeken veszek részt, ahol mindig más alakokkal találkozom és mindig ugyanazon diesting- vált modort, ugyanazon finomságot észlelem, melyet előtte való nap észleltem. Pedig akikkel étkezem, az iparos és kereskedő világból valók, kik itt üzleteik lebonyolítása,végett megfordulnak néhány órára. És amit itt a szállóban, ugyanazt minden nyilvános helyiségben találja az ember. Mindenütt finom tónus, előkelő, müveit modor uralkodik. Pedig Bréma nagy kereskedelmi és iparváros s lakossága mondhatni kizárólag polgári elemből áll. Hogy Németország vezető szerepet vindikál magának Európában, azt értem, de érdemes is rá. Isten velünk! A pataki Rákóczi-ünnep. III. Thaly Kálmánnak szivek- és elmékbe vésődött előadását a főiskolai énnekkar remeklése követ. „Őseink emléke“ czimű ismeretes hazafias szerzeményt énekelték, — melynek I tartalmagyönyörüen oda illett a Thaly Kálmán beszédéhez, Hiszen az ősök emlékének ünneplése nem egyéb, mint szellemük hívása, hogy jöjjenek segítségünkre a nemzeti küzdelemben, mely századok óta tart; segítsenek a „diadalhoz,“ hogy eg y boldog független nemzet zenghessen reájok „ezer áldást a kivívott harcz után.“ Majd Rohoska József főiskolai tanár, a perfekt szavaló-müvész adta elő Fejes István eszmegazdag alkalmi költeményét a közönség lelkes tetszése mellett. Ezt ismét Farkas István szénior beszéde követte, ki az ifjúság nevében hódolt a nagy fejedelem és a nagy-idők emlékének. Az énnekkar gyönyörű „Szabadságdala“ után dr. Rácz Lajos tanár, a rendező bizottság alelnöke mondott hatásos ünnepi zárszót. Befejezésül az ünneplő közönség j a Szózat-ot énekelte. Nagyszerű je- j len volt ez is, hiszen az ünnep ha- ! tása a lel ékből az arczokra ült. A | szabadságszeretet varázsának ki áll- [ hatna ellen, és kinek a szive nem dobogna magasabban, ha olyan ünnepen vesz részt, mint a minő ez a Rákóczi ünnep volt?! Emlékezet és remény: tartsátok ébren a magyarság lelkét, adjatok neki tett vágyat és tetterőt hogy mindkettő váljék mihamar édes valósággá ! *■ A templomi ünnepélyt e czélra nagy költséggel felállított fedett sátorban nagyon látogatott, igen sikerült közebéd követte, melyen a felszolgálást bájos fiatal hölgyek a leg- s2eretetreméltóban teljesítették. Természetesen számos pohár köszöntő hangzott el. Ezeknek soroza tát Kun Bertalan miskolczi püspök, diszelnök nyitotta meg, ki poharát Rákóczi emlékére ürítette. Matolay Etele Kun Bertalan és Kiss Áron püspököket köszöntette fel. Zoványi' Jenő Zemplénvármegyéért és Dókus \ alispánért ivott Novák Lajos óriási tetszés és taps között Thaly Kálmánra, Kiss Áron püspök Rákóczi és Kossuth szellemére emelte poharát s a főiskolát éltette, mint szellem ápolóját, Thaly Kálmán, ki iránt a szeretet és lelkesedés felemelő módon nyilvánult most is, a pataki főiskola tanári karát, Nikházy László pedig a főiskola ifjúságát köszöntette fel. Balla^i Géza Thaly Kálmánért emelt poharat (fel kell jegyeznünk, hogy a képviselő ur tósztját a közönség túlnyomó része bizony alig akarta meghallgatni. Thaly Kálmánnal végezte ugyan, de politizálással kezdte, még pedig prodomo. Ma már nincsenek kuruczok, mondotta ő, — itt vagyunk mink, felelte a k zönség; — de labanczok sincsenek, folytatta ő; — itt van Ön, volt reá a válasz. Álajd meglátjuk a tettek idején, hogy vannak-e arrafelé igazi kuruczok?) Kovács Gábor a Rákóczy hamvainak hazaszállítása érdekében lelkesített. Radácsy György a felekezetek békéjére, dr. Zsindely István és Mátbc Gyula karosai ref. pap az egyetértésre emelték poharukat. Id. Bajusz József az éppen távozó debreczeni püspök egészségére ivott. A lelkes hangulatú lakoma hazafias dalokkal és zenével s fűszerezve igy tartott el d. u. fél 5-ig, midőn az ifjúság ünnepe kezdődött. Este kitünően Sikerült tánczmulat- ság volt a kerti csarnokban, mely hajnalig tartott. Ujhely város hírességei. A „Független Magyarország“ s az „Adóügyi Szaklap“ érdekes — bár nem kimeritő és azért nem mindenben alapos cikket közöl az újhelyi fogyasztási adók kezelésének skandalumairól. Sokszor szellőztettük már mi is ezeket a visszaéléseket, — most egyelőre csak reprodukáljuk a cikket, jelezve, hogy nemsokára módunkban lesz bőven és részletesen foglalkozni a dologgal, A cikk igy szól: Fogyasztási adókezelés vagy adóbérlet ? Régen fordult meg a pénzügyminisztériumban olyan érdekes és nem kevésbé tanulságos ügy, mint amely egy felsőmagyarországi előkelő cég feljelentése alapjáu foglalkoztatja jelenleg a pénzügyminisztérium fogyasztási adóügyi szakosztályát. Sátoraljaújhely város a fogyasztási adók beszedésének jogát az állam kincstártól az 1899. évi Yl. t.- cz. alapján megváltotta és a törvény, valamint ennek kiegészítésére kibo- csájtott pénzügyminiszteri rendeletek értelmében házilag kezeltetni köteles. A házi kezelés természetszerűleg föltételezi azt, hogy a fogyasztási adók beszedésére és a rendes adózás ellenőrzésére a város rendes körülmények között a városházán egy adóhivatalt tartson fenn, a | hol az adók beszedését a törvényileg szentesített és a pénzügy- valamint a belügyminisztérium által jóváhagyott szabályrendelet szigorú betartásával úgy teljesítse, hogy egyrészt a város és evvel kapcsolatosan a kincstár érdekei a legmesz- szebbmenőleg meg legyenek védelmezve, vagyis az adók behajtása minden vonalon a legpontosabban történjen meg; másrészt pedig az adózó közönségnek egy minden mellékes érdektől távol álló tisztességes hivatallal legyen dolga, melynek egyedüli célja az, hogy rendeltetésének megfeleljen. A regale-jo- gok megszüntetésével a magyarországi községek és városok egy számottevő és költségvetésükben nélkülözhetetlen jövedelemtől estek volna el, ha a magyar törvényhozás a városok érdekeiről atyaiiag nem gondoskodnak. Ezen atyai gondoskodás pedig abból állott, hogy a hivatásos adóbérlőket megfosztotta kenyérkeresetüktől, csakhogy a borital és a husfo- gyasztási adók beszedését megváltás utján olyan alapokon ruházhassa át a városokra, hogy az adóknál elesendő tiszta jövedelem a városokat az elvesztett jövedelemmel szemben kártalanítsa. Megengedte továbbá, az államkincstár egyes erre jogosult városoknak, hogy az említett adók mellett, mindezen adók után, valamint a város területén elfogyasztott szeszes italok után, városi adópótlékokat szedhessenek, mely adópótlékokból befolyó jövedelem a város tiszta jövedelmét képezte. Mindezeken felül pedig „A magyarországi városok és községek fogyasztási adó természetű jövedelmeinek rendezéséről szóló 1899. évi VI. t.-czben“ az is kimondatott, hogy a mennyiben a városok mindezen jövedelmekben, az elvesztett jövedelemmel szemben teljes kártalanításra nem találna, — jogában áll a külön- bözetet állami segély címén a kincstártól követelni. Láthatjuk tehát, hogy a törvény- hozás ez esetben is a városok érdekeiről oly jóakarattal gondoskodott, hogy áldozatkészsége a legcsekélyebb kívánalmakat sem hagyta hátra és a városnak ahoz, hogy a neki járó jövedelem meglegyen, semmi egyebet sem kellett tenni, mint a fogyasztási adókat tisztességes módon behajtani. Annál inkább joggal megkövetelhette az államkincstár a városoktól a tisztességes kezelést, mert már magában véve azzal a ténynyel, miszerint megengedte, hogy a városok a fogyasztási adókat, az árverés mellőzésével ajánlat utján megválthassák, önakaratulag mondott le egy olyan jövedelemről, melyet minden kétséget kizárólag elért volna akkor, ha az adókat nyilvános árverés utján értékesíti, mert árverés esetén a magánvállalkozó bizonyára jóval magasabb összeget, némely város vagy községnél a kétszeresét is beígérné. Még inkább bebizonyította áldó z.tkészségét az államkincstár azzal hogy az esetleges jövedelmi hiányokkal szemben a városoknak az állami segélyt biztosította. Nagyon helyén való tehát ilyen körülmények között az, hogy a pénzügyminisztérium szigorúan őrködik saját jól felfogott érdekében a fölött, hogy a városok házi kezelése a kiadott törvényeknek és rendeleteknek megfelelően úgy legyen berendezve, hogy az elérhető legnagyobb jövedelem ne másoknak, hanem a városnak magának biztosittasék. Hogy milyen tiszteletreméltó mi- nucziózitással terjeszkedik ki a tapasztalatokban gazdag pénzügyi kormány az elkövethető visszaélések meggátolásában és hogy a „Sefte- lésnek“ az útját minden oldalról mily dicsóretreméltó preczizitássai igyekszik elzárni, annak bizonyítására idézzük a már Kétszer említett 1899. évi VI. t.-cz. kiegészítésére ki- bocsájtott 1899. évi 51,726. számú pénzügyminiszteri rendelet intézkedését, mely kimondja, hogy „a fogyasztási adók beszedéséért felelős közeg (a városok házi kezelésében) sem saját személyében nem foglal.
