Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-01-31 / 9. szám
Hatodik ér 9. szám. Sátoraljaujhaly, 1003 Szombat, jan. 31. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vi38za nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korosa, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér, Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányo3abb árban közlünk. A nemezis. Hiszek a nemezisben, az erkölcsi világrendnek abban a kirna- radhatatlan igazságszolgáltatásában, amit Kossuth Lajos a tények logikájának nevez. A tények logikája működik most Zemplénvármegyében, s nehéz bosszút áll húsz esztendő bűneiért. Igen, meggyőződésem, hogy az elmúlt korszak százszor elpanaszolt bűneinek a gyümölcse a megyei árvaszék országraszóló botránya is. Azaz hogy csak úgy szokásból mondják azt a régi rendszert elmúlt korszaknak. Mert bizony még eddig igen kevés alkalmunk volt tapasztalni, hogy elmúlt, sokkal több jelenség mutat arra, hogy változatlanul, — vagy csak igen csekély változással — folytatódik tovább. Ennek a rendszernek, a politikai korrupció rendszerének egyik gyönyörű eredménye ez a vármegye testén felfakadt újabb ke-, levény. Nincs veszedelmesebb dolog a kortesuralomnál, a politikai korrupciónál. Minden bajnak, minden romlásnak ez a melegágya. Ahol egy vármegyét kormányzó hatalomnak húsz esztendőn át nincs egyéb gondolata, nincs egyéb törekvése, mint a pártot és folyton csak a pártot erősíteni s az ellenzéket, a szókimondást és önálló gondolkozást üldözni és tönkretenni: ott megromlik az erkölcs, elzűllik minden hivatal, ott nem törődik senki a közügyekkel, a jó érzésű, komoly emberek visszavonulnak, s olyanok foglalják el a tért, akik önzésből, szolgalelküségből a hata lom minden parancsát készek teljesíteni. Csak az halad előre, a kinek kortesérdemei vannak s a tisztviselők ellenőrzésénél is az a főszempont, hogy választásoknál, hogy viseliK magukat. Ismertem egy jegyzőt, akiről éveken át mindenki tudta, hogy visszaéléseket követ el : kitűnő kortes volt, nem bántották. Halála után 11000 forint hiányt találtak. Megfizették a szerencsétlen községei. De aki a párt, a hatalom ellen vétett, ha olyan ártatlan volt is, mint egy angyal : »kitekerték a nyakát.« Példa rá Viczmándy Ödön. A kortesuralomból fakad minden fajtája a hivatali hanyagságnak, rendetlenségnek, visszaélésnek. Nem ellenőriz senki, nem vizsgál meg semmit senki, nincs idő rá: korteskedni kell! A hivatalban történhetik akármi, csak akkor avatkoznak bele, ha kortesérdekből szükséges. így kormányozták Zemplénvár- megyét húsz éven át. S a kortesuralom a múlt választáson érte el törekvései végcélját, legnagyobb diadalát : egész Zemplén- vármegye, a határszéltől a Sajóig csupa kormánypárti képviselőt küldött az országgyűlésbe. A megye vezetője büszkén jelenthette a miniszterelnöknek: teljes a diadal, nincs ellenzék Zemplénben! S a kortesuralom teljes diadalával csaknem egyidejűleg fakadt ki a vármegyének a kortesuralom által megfertőzött, inficiált testén az első kelevény: az árva- j kassza botránya. Mert ez csak az felső és igen hamar jönni fog a többi A tények logikája nem tűr megalkuvást. Amit vétkez- I tek, amit eltakartak, amit eltus- j soltak húsz esztendő alatt, annak egymásután napfényre kell most már jönnie. Megérett rá, hogy napfényre jöjjön, hiába is takargatnák tovább. A politikai korrupció melegágyából burjánzott fel az árvakassza skandaluma. Mert husz- harminc év óta leplezgetett dolgok ezek, s a politikai korrupciónak ] volt egyik szabálya: semmi visszaélést se deríteni fel, mindent eltussolni, mindent takargatni. Hányán tudhatták, hogy hiány van ? Hányán tudhatták, hogy i Augiász istállója a megyei pénztár? Lehetetlen, hogy régebben is, most is ne lettek volna, akik tudták. S mégse szóltak. Mert tudták azt is, hogy ez hiábavaló dolog, amivel csak maguknak ártanak. Tudták, hogy ilyen nagy botrányt nem szabad nyilvánosságra hozni, mert az megrendítheti a korteshatalomnak nagy gonddal felépített erős épületét, s ezt nem tűrik. Akadt egy megyei Írnok: Da- nyicskó György, aki 1894-ben bosszúból feljelentette a belügyminiszternek a megyei pénztárt, hogy itt óriási a rendetlenség, a mérlegek hamisak, a folyószámlák nincsenek lezárva, az árvapénzek kamataiból jogtalanul levonnak nagyobb összegeket stb. Vizsgálatot tartottak, persze akkori szokás szerint. A vizsgálat eredménye az lett, hogy a me- gyegyűlés aljas, gonosz, piszkos rágalmaknak mondottaki a vádakat, kifejezte azok felett való felháborodását, s a főpénztárnok iránt való bizalmát és elismerését. A sors hatalmas szatírája igen gyorsan kegyetlen csúfot űzött evvel a nagyképü és büszke határozattal. Ma már kisült, hogy Danyicskónak van igaza, s a megye tévedett. * Érdekes ez: senki se tagadja, hogy 4 és fél, 5, sőt azelőtt 6 és 7 perczentre is voltak elhelyezve az árvapénzek, az árvák pedig csak 4 percentet kaptak. S nem tudja megmondani senki, hogy mire költötték, hova tették a kamatjövedelem többi részét. Úristen, hát ki intézkedett, ki rendelkezett itt ebben a dologban? Ki tartotta számon az árvák pénzét? Ki nézett utána hogy megkapj a-é mindenik a kamatját minden félévben? Ki felelős az árvák megrövidítéséért ? TÁRCA. Hófehérke története. A Kelsőmagyarországi Hírlap eredeti tárcája. Irta: Éles Margit. Volt egyszer egy királyné, a korona a fején nem aranyból volt, de j a jóság, a szivnemesség glóriája fény-j lett homloka felett,-— nem palotában lakott, csak egy csinos tanyai j lakban, rózsákkal beíuttatott veranda volt a trónusa, ahonnan végig látott birodalmán, lévén az ő egész országa szép nagy kertje, gazdasági udvara, szóval falusi háztartása, a mely felett aztán megfelelő kegyességgel uralkodott. Királynéja volt ő férjének is, ki imádta a jóságossze- lid asszonyt, és szent volt az ő akarata az ő birodalmában . « . Egyszer a királynő az ablakban ült és varrt, megszúrta az ujját, s mikor kinyitotta az ablakot, hogy a didergő, csicsergő veréb népségnek, kik országában a léha ingyenélő népséget képviselték, kenyérmorzsákat szórjon, lecseppent piros vére a hóra, s a királyné felsóhajtott: ha neki a jó Isten egy leánykát adna, ki olyan fehér volna, mint a hó, arca olyan piros, mint a vér, szemei és haja feketék, mint az ébenfa Sóhaja felszállt az égbe és meg lett hallgatva, mire tavasszal a pünkösdi piros rózsa kinyílt, megjött a kis vendég is, s mivel olyan fehér volt, mint a frissen esett hó, Hófehérkének hítta őt mindenki, pedig i a pap Emilia nevet adott neki . . . I És Hófehérke nőtt, fejlett szépen, arca piros volt, mint a friss hóra cseppent vér, szemei, haja fekete, mint az ébenfa . . . ő yoít a kis országban az elkényeztetett királyleány; jöttek azután a szomszéd földesurak, a városból az arany ifjúság, a szép gazdag leány kegyét megnyerni, de válogatós volt, mint a mesebeli elődjei, és várt, várva a királyfiut, az igazit, kinek láttára szive megdobban. Es egyszer megjött az is. A vár- va-várt, a sokszor megálmodott — egy sugár barna fiú, fekete szemekkel, aranyos egyenruhájában oly szép, oly kedves, mint egy igazi királyfiú. Hófehérke szive megdobbant. Aztán eljött többször is a szomszéd városból a csinos fiatal hadnagy, míg egyszer azt a szomorú hirt hozta, hogy el kell mennie messze, messze. Akkor nap sokáig sétáltak együtt a kertben, kéz-kézben, nem szóltak, mégis tudták egymás gondolatát, a leányka arca kipirult, a fehér akáczvirágok fekete hajára hullottak, úgy nézett ki, mint egy menyasszony . . . A fiú még az nap megkérte a kis leány kezét, s el lett határozva, hogy mielőtt elutazik, megtartják a kézfogót. Nagy volt a boldogság Hófehérke I királykisasszony országában. Siralomra fordult: a jó, kedves királyné meghalt . . . Zokogva borult a fiú vállára a leány, hosszú, hosszú időre búcsúztak egymástól, majd a jövő tavasszal, majd ha a gyász év letelt, szóba hozzák a dolgot az apa előtt, addig nem, addig nem szabad boldognak lenni, addig tart a mély gyász . . , Hogy is van a mese ? A házhoz uj királyné jött, a gonosz, kegyetlen mostoha . . . Tavasz felé egy szép nap Hófehérkét ölébe vette apja, s elmondta neki, hogy nemsokára menyasszony lesz már az ő kis kedvencze, aztán itt hagyja őt, — milyen egyedül marad . . . • Bizony-bizony, szegény apa s a leány közel volt a sirvafakadáshoz. De az apja megvigasztalta őt, hát majd hoz ő is asszonyt a házhoz. Erre aztán csakugyan) megijedt a leány, szive fájdalmasan dobbant meg ara a gondolatra, hogy édes, imádott anyja helyett más foglalja el a házat. De hát apjának .igaza van, olyan elhagyatott lesz, ha ő is majd elmegy. Es rövid idő múlva már egy szép telt szőke asszony uralkodott a házT nál — gyönyörű teremtés volt, talán még szebb Hófehérkénél is, és tudta, hogy ő nagyon szép, szerette a tükröt, egész nap elült mellette és próbálgatta szebbnél szebb ruháit. Talán még meg is kérdezte a tükörtől: Kis tükörkém, melyikünk szebb, én vagy a Hófehérke? No, e mellett az asszony mellett nagyon elhagyatott lesz szegény apa, nem gondol ez ugyan semmivel sem a világon . . . vájjon milyen rosszul eshetik neki a gondos, ügyes, kifogástalanul tevékeny asz- szony után az ilyen feleség? De apa nem érezte magát elhagyatva bizony egy cseppet sem, ha nem gondolt semmivel sem az asz- szony, annál gondoskodóbb volt ő. és járt az asszony kedvében úgy, hogy még leányát is vógkép elhanyagolta. Hófehérke érezte napról napra, mennyire behálózta apját ez aszony, nem lát, nem hall, nem veszi észre, semmi hibáját, bolondja, rabja, és tőle is, kedvencétől, egész elhidegedett. Elrabolta tőle édes apja szivét! Hófehérke sokat sirt, sokat busult édes anyja sírján, a mit már soha sem keresett fel többé apja, a jó, a kedves, a gondos királyné végképp el lett feledve a szép, ragyogó uj asszony mellett. Folyt. küv. Lapunk 8 oldal.
