Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-01-28 / 8. szám
Hatodik ér 8. szám. Sátoraljaajhaly, Szerda, jan. 28 POLITIKAI ÚJSÁG. Megjeien minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vi38za nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár : egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér. kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéaeket a legjutányosabb árban közlünk. Tetemre hívás. Szegény Arnóthfalvy Tivadarnak adjon csendes nyugodalmat a temető. Siri éjszakáját tegye nyugodttá a közvélemény szinte egyhangú szava, amely hibásnak tartja őc, de nem bűnösnek. — Igen kevés gondossággal vezette a pénztárt, talán elhallgatta a mások régi visszaéléseit, s hozzájárult azok nyomainak eltakarásához, — de a maga javára nem élt vissza az állásával, nem vette el egy fillérjét se az árváknak. Ezt a meggyőződést íejezte ki a közönségnek az a páratlanul impozáns részvéte, amely a temetésén megnyilatkozott. A közvélemény tehát már csaknem végleg kimondta azt az ítéletét, hogy Arni^hfalvy nem bűnös. \ De ezt az ítéletet mindenki lelkében nyomon követi a kér dés: Ki hát a bűnös ? Kinek a bűne adta az öngyilkosság szörnyű gondolatát a főpénztárnok önmagával meghasonlott leikébe ? Erkölcsi lehetetlenség, hogy ez a kérdés tisztázatlanul, felelet nélkül maradjon! Ezt ki kell deríteni, a vármegye beszennyezett becsülete nevében feltétlenül ki kell deríteni! Az a revolverlövés, amely Ar- nótfalvy életét kioltotta, megre- megtette Zemplénvármegye földjét a Beszkidektől a Sajóig. S most egy nagy kétség az egész megyei közélet: mi történt itt, mi lesz ebből ? Nem uj dolog már, hogy egy idő óta Zemplénmegye mindig a szégyen bélyegével homlokán áll az ország előtt. A Kossuth- j ünnep megtagadásának szégyene; felett még el se múlt arcunk pi- rossága, s már itt a másik, talán még nagyobb szégyen. Az ország minden vármegyéjében rendben folyt eddig a pénz-' tárak átadása, sehol sincs hiány, sehol sincs fennakadás. Zemplén, a hajdani vezérvármegye az első, ahol megakadt az átadás, ahol nagy hiányra találtak. Az első, és talán az egyetlen. Ki okozta ezt az uj szégyent? Ki felelős érte? Aki a titkot talán felderítené, ott fekszik hidegen, némán egy frissen hantolt sírban, ajkait örökre lezárta a titkok titka, a halál. Ehhez a kihűlt véres tetemhez, s a vármegye beszennyezett hírnevéhez hívjuk tetemre azt a bűnös rendszert, amelynek- eddig talán legkeserübb gyümölcse ez a szomorú szenzáció. Tetemre hívjuk a tőispáni meghozzá, s ha beperelik a vármegyét, biztosan megítéli a biróság! Mondják, hogy régi, 20 esztendős hiányok fedezésére fordították ezeket az összegeket. Mondják, hogy a miniszter is helybenhagyta ezt. Nem'tudjuk, igaz-é ? De ha így van, annál rosszabb. — Ha hiány volt. meg kellett volna állapítani, hogy kik a felelősök, s azokkal fizettetni. Ha nem lehet rajtuk bevenni, fizeti a végső sorban felelős vármegye, mint most a Krivány sikkasztásait Aradmegye. De az árvakassza hiányait nem szabad az árvák megrövidítésével, az árvák filléreiből pótolni. Istenátok van az árváktól elvont pénzen! Még a tartalékalap se igazságos, mert az árvapénzben nem szabad hiánynak lenni, s ha van, azt a felelősök pótolják. De ha már szabály szerint van is: ennél a 10 percentnél többet nem szabad az árváktól elvonni! Igaz é, hogy igy lassankint fedezett, eltakar: régi hiány'volt, s hogy ennek a hiánynak a maradványa ez a 64000 korona kü- lömbség ? Nem tudjuk. Ha igaz, hogy ki a bűnös benne, nem tudjuk. De egy bizonyos: az, hogy a mindent eltussoló régi szisztémának nem szabad tovább folyni. Világosságot kell deríteni arra, hogy mi ökozza a hiányt, s világosságot kell deríteni arra is, hogy mi történt az árvák elvont jövedelmével. Bűnhődjön mind, aki bűnös, s legyen tisztára mosva Zemplén- vármegye arcáról a szégyen égető foltja. Nem kérjük, de követeljük a vizsgálatot, a világosságot! I nyitó beszédek közgyűlésről közgyűlésre ismétlődő frázisait: hogy a megyei pénztárban a legtelje sebb a rend, a legkifogástalanabt a kezelés. Tetemre hívjuk az időszak pénztárvizsgálatok jegyzőkönyveit amelyek a legpontosabb, hiányta lan rendet állapították meg év rűl-évre. Sose csináltak ott zárlatot, sose csináltak ott leltárt ? S ha csináltak, mindig egyezett az? Olyan felületes volt az a vizsgálat, hogy 64 ezer korona külömbséget nem tudtak észrevenni ? S ezekhez a rekriminációkhoz még nehezebb kétségek jönnek. A vármegye gyámügyi szabály- rendeletének 55. §-a szerint az árvapénzek összes kamatjövedelmét minden félévben fel kell osztani arányosan az árvák között. Csak a tartalékalapra tartható vissza 10 százalék. S ez természetes is. Mert az árvaszék nem bank, hogy az árváknak elhelyezett pénzén nyerészkedjék. E helyett mi történt? A mai állapot szerint kerekszámban 1 millió 400 ezer korona az árvák pénze. — Ebből 600.000 korona van pénzintézetekben elhelyezve 4 és fél százalékra. Évi kamata 27000 korona, 800.000 korona pedig kölcsön van adva 5 százalékra. Évi kamata 40000 korona. Összes évi kamatjövedelem 67000 korona. Levonva 10 százalékot: marad 6o,joo korona. Ezt mind fel kellett volna a szabályrendelet szerint az árvák közt osztani, mert ebből a kamatjövedelemből egy fillérnek se szabad elveszni. Arra való a személyes felelősség s a tartalékalap. S e helyett számítottak az árváknak 4 százalékot, s még ebből is levonták a 10 százalékot a tartalékalapra, úgy, hogy minden árva csak 3'6 százalékot kapott a pénze után. Ez 1,400,000 korona után 50,400 korona. Ennyit kaptak az árvák 60,300 korona helyett, tehát minden évben 10900 koronával megrövidültek. Minden árva mintegy 0‘8 százalékkal kevesebbet kapott a pénze után, mint amennyi őt a szabályrendelet szerint megillette. Miért csinálták ezt ? Ki az oka ennek ? Hová lett ez az évi tízezer korona? Mire fordították? S ki felelős az árvák megrövidüléséért? Ki felelős azért, hogy a szabályrendeletet nem hajtották végre? s mi lesz, ha az árvák most visszakövetelik a tőlük jogtalanul elvont pénzt ? Mert joguk van Vármegyénk kultúrájáról. irta: Zsindely István. I. Zemplénvármegyét régen vezérvármegyének nevezték s ez elnevezést sokan szeretik használni még ma is. Pedig felesleges bizonyítani, hogy ez már teljes anachronis- mus s nem csak vármegyénkre vonatkozólag, de általában sincs a mai viszonyok között sok értelme. Mert a 48-iki átalakulás után a vármegyék elvesztették politikai jelentőségüket, nem színterei többé a közélet küzdelmeinek, nem iskolái többé a szónokok képzésének, gyűléseiken nincsenek is magasabb politikai viták,felirataik által, — még ha valamely közérdekű kérdésben egyetértenek is — nem képesek semmi nagyobb eredményt kivívni A vezérvármegye elnevezés még abból az időből való, midőn a vármegyék, mint Kossuth mondotta, s mondását az 1848: XIV. t.-cz. megörökítette, az »alkotmány védbástyái« voltak s mikor közülök nehányan különösen kitűntek az alkotmányhoz, a nemzeti jogokhoz való törhetetlen ragaszkodásuk által s oltalmazták a nemzeti szabadságot az erőszakos kormányrendszerekkel szemben s az alkotmány védelmét illetőleg a repraesentatio, a felirat s a nagyjelentőségű vis inertiae által a sérelmes rendeletek keresztülvitelét nem egyszer sikeresen megakadályozták. E megyék között első helyen állott Pestvármegye, mely nemcsak erős ellenzéki szelleménél fogva, de a többi megyéktől némileg eltérő szervezeténél fogva is leginkább volt vezérvármegyének nevezhető. Ismeretes dolog, hogy e megyének és a vele a XlV-ik században egyesült Pilis megyének sokáig nem voltak fő- és alispánjai, miután ezekben terjedelmes királyi fekvőségek voltak, melyek kezelése a királyi udvarból történt. Még az 1492. 100-ik t. ez. is kimondja, hogy mint eddig, úgy ezután se legyenek főispánjai s csak miután az 1651-ben oda kinevezett gróf Balassa Imre íőis- pánságából kellemetlenségek és súrlódások támadtak, mondotta ki az 1659: 76. t. ez., hogy Pest Pilis és a már vele egyesült Solt- megyék örökös főispánja,, a nádor legyen, a mi aztán 48-ig igy is maradt. E vezérmegyék közé tartozott Heves, Bars, Nógrád, Hont, Szabolcs stb. és ezek közé a megyék közé tartozott erős ellenzéki szelleménél fogva Zemplén is. De bármi szép és hálás feladat volna is szembeállítani a régi idők dicsőségét a jelen kor sivárságával, e sorok ezúttal mégsem a politikának lesznek szén telve. Feladatunk ez alkalommal megfelelni — vázlatosan legalább — azon kérdésre, hogy azon a téren, a melyen a vármegyék egymással ma leginkább versenyezhetnek t. i. a kultúra terén elébb, vagy hátrább vagyunk-e a többi megyéknél, vezetünk-e e tekintetben legalább, a mi némi vigasztalásul szolgálhatna a megye politikai szellemének átalakulásáért. Előttünk áll egy hatalmas kötet Magyarország közoktatásügyéről az 1901-ik évben, mint a valEapunk 4 oldal.
