Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-24 / 50. szám
Hatodik év 50. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szerda, junius 24. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat Yi3sza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, nogyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjut6nyo3abb árban közlünk. fi tjallagi kortesei. Isten mentsen attól, hogy diszharmonikus viszhangot akarnék adni a pataki főiskola fényes, hatalmas Rákóczi ünnepére. Csak el-e!tünődtem magamban a mai kor erkölcsei felett, mikor az ünnepen elhangzott remek beszédeket olvastam, s tűnődéseimnek egy-két gondolatát akarom most papírra vetni. Nagyszerű, impozáns volt a pataki ünnep, méltó a világhírű nagy kollégiumhoz. De egy hi-; bája van ennek is, mint minden Rákóczi ünnepnek, amit most Magyarországon rendeznek: hiányzott belőle az az erkölcsi, érzelmi tartalom, amit csak az ünnepelt nagy ember eszméivel, törekvéseivel való teljes összeolvadás adhat meg. Mikor a 67-es alapon álló s ahhoz ragaszkodó magyar nemzet ünnepli Rákóczi Ferencet, az ép olyan, mint ha jól elzárt, minden szabad levegő behatolásától védett szobában ülő emberek magasztalják a nyílt természetet, a végtelen rónát, a korlátlan láthatárt. Halljuk a magasztaló szókat, gyönyörködünk is tán a szépségükben, költői zengésükben, de — egyszerűen nem hiszünk nekik. Mert ha csakugyan úgy imádják a korlátlan természetet, minek ülnek akkor a zárt szobában, mért nem mennek ki a nyílt rónára élvezni a végtelen láthatárt, beszívni az éltető, szabad levegőt? Aki igazán hive Rákóczinak, — mért ül a 67-es kiegyezés íiiledt, romlott levegőjű, elzárt viskójában? Miért nem törekszik kivezetni nemzetét ebből a viskóból a szabadba, az életbe, — a füg getlenségbe ? Vasárnap Rákóczit imádni, hétköznap Rákóczi eszméi ellen küzdeni, bizony csak farizeus dolog ez. Sajnos, hogy olyan igen el van terjedve minálunk. Hatalmas, lángolóan szép beszéd volt Patakon a Zoványi Jenőé. Hogy gyújtott, hogy buzdított, hogy lelkesített! Itt van egy rész belőle. így szólott: A mi különleges, érthetetlen állami helyzetünkben, amelyben a régiek elmúltak és mégsem ujult meg semmi, nélkülözhetetlen szükség van reá, hogy nemzetünk szentjeinek időnként ünnepeket szenteljünk. Nem a hivatalosan szentté tett királyainkat értem, akik közül egyiknek a nevenepja be van csempészve valamelyik törvényünkbe nemzeti ünnepnek. A mi szentjeink, akik martyrjai lettek a haza üdvének, a nemzet boldogságának: egy II. Rákóczi Ferencz és egy Kossuth Lajos, a törvény által proscribált és az in effigie felakasztott, vesztett ügyökért a legtöbbet, mert hazájokat vesztett szegény bujdosók. Emelhetnek ezer nagy- vagy kisméretű szobrot a mindig labancz Pálffy Jánosnak s akár újra törvénybe iktathatják érdemeit, elnevezhetik nem a legnagyobb magyarnak, hanem az egyetlen magyarnak, nem a haza bölcsének, hanem a világ bölcsének a higgadt hazafiság legtiszteltebb képviselőit : a mi szentünk, a mi eszményképünk mégis Rákóczi és Kossuth lesz. Rodostó és Turin halottjainak dicsőségét el nem homályositja lelkűnkben a magyarság örök ellenségeinek, Bécsnek és Rómának egymással szövetkezett hatalma sem. Nemzeti eszményeink bennök öltöttek alakot, szabadságért sóvárgó hazánk az ők emlékökből merit reménységet és kitartást, az Isten lelke általok jelentette ki, hogy e haza, e nemzet, ha élni vágyik, élni akar: élni is fog, élnie kell. Hanem akkor nemcsak ünneplő ruhaként kell a hazafiságot nagy időközökben egyszeregyszer magunkra öltenünk. Benne kell járnunk szüntelen, nappali munkánkban, éjjeli pihenésünkben, meg nem szabad válnunk tőle sohasem. A ránk maradt szent örökséget: nemzeti jogainkat nem fogyasztanunk, de gyarapit- nunk kell, és ha akadt tékozló nemzedék: mit elvesztegettek, nekünk kell visszaszereznünk. A Rákóczi nevének csak úgy szentelünk méltó ünnepet, ha példájának a követésére is készek vagy mik, nemcsak emlegetésére, ha eszményeink és kötelmeink ellenében nem játszszuk ki a czélszerüség, időszerűség és nem tudom én még mi féle tespedö bölcseség hamis kártyáit. De . . . higyjük a legjobbat! Hígyjük és várjuk, hogy közel az idő, mikor egy szivvel-lélek- kel, kivétel nélkül mindenikiink azért él és azért hal, hogy valóra váljon, mit dicsőült szentjeink kiküzdeni próbáltak. Gyönyörűség még olvasni is. Milyen igaz minden szava! és milyen sziveket gyújtó láng minden gondoiata! Aki ezt megírta, aki ezt elmondta, lehet-é az más, mint Rákóczi eszméinek, a magyar függetlenségnek soha meg nem alkuvó, mindig harcoló lánglekü apostola? Ahhoz a lélekhez, a melyben ezek a remek mondatok megfogamzottak, férhet-é csak egy pillanatra is a »célszerűség, időszerűség«, — az érdek, az alkalmazkodás, a megalkuvás lealázó gondolata ? így szól bennünk a lelkesedés, az elragadtatás. S aztán jön a kiábrándító Mefiszto, s a fülünkbe súgja, hogy ez az ultraradikális szónok, ez a forradalmak jogosultságát hirdető jakobinus — ez a kormánypárt fő kor te se volt az iqoi. évi választáson. S erre a gondolatra szétfoszlik az illúzió, azokból a szép mondatokból elrepül az erkölcsi tartalom, s maradnak a csengő-bongó üres szavak, amikkel a farizeus imádkozik a templomban, miközben a lelke most is az üzlettel, a »célszerűséggel és időszerü- séggelc foglalkozik. Hát úgy követjük Rákóczy példáját, ha korteséül szegődünk annak a pártnak( amely mindig s mindenben ép az ellenkezőjét csinálja annak, amiért Rákóczi harcolt ? Ha küzdünk a német vezényszó, a feketesárga zászló s a Gotterhalte pártjának diadaláért? Ha támogatjuk azt a a Bal- lagi Gézát, aki itthon Rákóczit magasztalja, Pesten meg arra szavaz, hogy nem kell eltörölni a Rákóczit hazaárulónak nyilvánító törvényt ? Ez az a szüntelenül Rákóczi ruhájában járó hazafiság? Ez a tékozló nemzedékek által elvesztegetett jogok visszaszerzése? Zoványi tisztelendő úr, önnek vagy ez a pompás beszéde nem volt őszinte, vagy a Ballagi mellett való korteskedése nem volt őszinte. Mert ez a kettő nem fér össze. Pedig a beszédnek igazi hatása, igazi értéke csak akkor lehet, ha elhisszük a szónoknak, hogy érzi is, amit mond. De hogyan higyjük ezt önnek? Hiszen ön a Rákóczi hagyományait feladó kiegyezés pártja mellett korteskedett. Hiszen ön is egyike volt azoknak, akik »eszményeink és kötelmeink ellenében kijátszották a célszerűség időszerűség és nem tudom én még miféle tespedő bölcsesség hamis kártyáit.« Lám mennyivel egyenesebb és őszintébb Kim Dániel. O nem tagadja meg magát, — a Sárospataki lapokba irt kis cikke hű tükre egy mameluk lélek gondolatvilágának. Egyszerűen és kereken kimondja, hogy az ő nézete szerint legokosabban tette volna Rákóczi, ha meghódolt volna a császárnak. No tetszik látni, az ilyen beszéd már méltó egy kormány- párti korteshez. Erről az úrról már elhiszi mindenki, hogy a Ballagi hive. Mert ő szeretné, ha Rákóczi is kiegyezett volna, mint Deák Ferencz. Mennyivel jobb lett volna rá nézve. — Megmaradt volna a nagy birtoka, ki nevezték volna valóságos belső titkos tanácsosnak, megválasztották volna a hitelbank igazgatójának, s ma talán az ő valamelyik 67-es párti unokáját bízná meg király kabi- netalakitással. Furcsa egy ember is volt az a Rákóczi, hogy neki jobban ízlett Rodostóban a szultán kegyelemkenyere, mint a pataki várban a fehér kalács az osztrák császár jóvoltából. Lám, Kim Dániel egész máskép cselekedett volna az ő helyén. Bizony csak látszik, hogy nem nagyon lehet már otthon Patakon a Rákóczi szelleme. Mert ha ott lenne, bizonyára alaposan nyakon legyintette volna Kán Dániel uramat ezért a jó tanácsért. * Nem jól van ez igy, urak! Nem ez a magyar virtus: hirdetni Rákóczi eszméit, s alig hangzott el az ajkunkon Rákóczi szent neve, felvenni a hétköznapi ruhát s menni korteskedni a megalkuvás, a »célszerűség, időszerűség«, a kiegyezés pártja mellett. Aki olyan szépen tud beszélni Rákócziról, az ne legyen mameluk, hanem álljon is aztán be a csatasorba harcolni azért »hogy valóra váljon, mit dicsőült szentjeink kiküzdeni próbáltak.« Mert külömben csak annyit ér az a lelkes szép beszéde, mint a zengő érc és pengő cimbalom. Nincs benne lélek. Búza Barna. Csudabogár. Érdemesnek tartjuk kinyomatni egész terjedelmében azt a párját ritkitó szép czikket, amit Kun Dániel, Ballagi főkortese irt a Sárospataki Lapok ünnepi számába, így szól : Nagy volt Rákóczy harczaiban. Nagyobb lett hontalanságában. Legnagyobb akkor lett volna, ha ö is meghódol; családja és és vagyona fenmarad; s lelkűk szent tüzével, honszerelmükkel, fejedelmi vagyonukkal maga és utódai a békében is századokon át tovább küzdenek »pro deo et libertate« nemzetükért, hazájukért. S mivé fejlett volna akkor Sárospatak; és ebben a magyarság éltető forrása, a Loránttfy Zsuzsánna iskolája P Kun Dániel, •sárospataki hírlapíró, Valóban kár, hogy szegény Rákóczi Ferenczre nézve már ilyen későn érkezett Kun Dániel ur jó tanácsa. Nagy kár, hogy nem 1710-ben élt Kun Dániel (ennek Meczner Gyula Lapunk 4- oldal.
