Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-05-30 / 43. szám
Hatodik év 43. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, május 30. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Vakerle-tőr 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb órban közlünk. / fi haldokló vármegye. Tulajdonképen ünnepi cikket kellene Írni piros pünkösd napjára, a természet színes virágzásának, s az uj életet teremtő szentlélek eljövetelének ünnepére De nincs hozzá végképen ünnepi hangulatunk. A viruló természet az ellentétnek csak annál nagyobb fájdalmával juttatja eszünkbe hervadó hazánkat. A szentlélek pedig? Istenem, hol az a szentlélek, aki életet lehelljen ebbe a haldoklásba, fényt árasz- szon ebbe a gyilkos sötétségbe ? Aki a szabadság és boldogulás igaz útjára vezesse, ezt a szolgaság vakságában tévelygő istenverte, szerencsétlen népet? Az égből földre szálló lángnyelvek fénye kétségbeejtően kacagtató képet világíthat meg : — lent az ország fővárosában egy tündériesen fényes palotát, amelyben most arról folyik a tanácskozás, hogy többet, még többet fizessen katonám, parádéra a nemzet, — s a fényes palota hátteréül egy rengeteg beláthatatlan sötét tömeg, a nyomor elől tengeren túlra menekülő emberek tömege. Magyarország népe költözik át Amerikába, s Magyarország atyái uj és uj milliókat akarnak költeni parádéra, hiábavaló katonai komédiákra. Rettentő egy kép, s bizony nem jut az embernek pünkösdi cikk az eszébe ha látja. Ellenben eszébe, jut a pusztulás, a haldoklás. Pusztul itt minden, s akárhogy nem tetszik Szir- may Istvánnak (nekem se), pusztul az ősi magyar intézmény, a vármegye is. Vagyis, hogy ez már nem haldoklik, nem pusztul, — meg van már halva régen. A mi még itt maradt belőle, az csak árnyéka, szomorúan nevetséges kisértete. Ez a főispáni parancsot szolga- módon visszhangozó vármegye ép úgy nem vármegye már, mint a hogy nem törvényhozás az az országgyűlési többség, a mely egyebet se tesz, m nt az osztrák császár parancsaira feltétlen megadással rámondja az áment. Egyik is, másik is csak szánalmas karri- kí'turája a régi erős vármegyének s az igazi törvényhozásnak Szirmay István vezérczikket ir a Zemplénben, s abban nagy örömmel szögezi le azt, hogy én, szerinte a múlt megyegyülés szol- Sfalelkűsép;e felett való elkesereö o désemben, helyeslem a közigazgatás államosítását. Az indokban téved az én tisztelt barátom, — a tényt pedig fölösleges olyan buzgón leszögezni. Mert sose tagadtam, min dig kimondtam. s nem fogom le- czáfolni sose, hogy én igenis hive vagyok a közigazgatás államosításának, — helyesebben a közigazgatási tisztviselők állami kinevezésének, s a megyei önkormányzat ehez mért reformjának. Hogy a tisztviselők állami kinevezését kívánjam, arra keserű tapasztalatok, elszomorító jelen ségek vezettek rá. Első sorban is az összehasonlítás a bírósággal. Mert főkén a kinevezési rendszernek tulajdonítom azt, hogy a bíróság' olyan hasonlíthatatlanul magasabb .színvonalon áll a köz- igazgatásnál, hogy ott,Tia sokat ront is a protekció, mégis jobban érvényesül a tehetség és az érdem A választási rendszer apró dinasztiákat teremt minden megyében, amelyek maguknak -s híveiknek monopolizálnak minden hivatalt, s amelyek kegyelme nél kül a legtehetségesebb ember se lebet hajdú se. Ezek a dinasztiák túlnyomó részben kormánypártiak — mert Magyarországon csak az boldogulhat s urálkodhatik lefelé, aki felfelé meghódol az osztrák uralomnak — s igy nagy hatalmukkal megnövelik s megteremtik a corrup- ciót. A megyei hivatalokra pedig csak ritka kivételkép jut igazán odavaló, hozzáértő s dolgozni akaró ember. Ez és egyéb sokszor, elmondott ok vezetett arra a meggyőződésre, hogy helyesebb a közigazgatási tisztviselők kinevezése. Nem pedig a pillanatnyi elkeseredés. Hiszen emlékezhetik Szirmay István : már 4—5 évvel ezelőtt is volt erről egy érdekes vitánk, s én akkor is már a kinevezés hive voltam, A megyei autonómiát pedig egészen más formában tartanám fenn. Hogy milyen terjedelemben s milyen jogkörrel? azt hosszas lenne fejtegetni. Politikai ügyek kel helyesnek tartanám nagyobb mértékben foglalkoztatni a törvény- hatóságot, mint eddig. De égé szén más alapra fektetni a bizottság összeállítását, s máskép szervezni a választásokat. Főképen pedig —- ép úgy mint a képviselőházból — kizárni onnan minden függő helyzetben levő elemet, első sorban a jegyzőket s tisztviselőket. Akkor lennének aztán a törvényhatóságok hű tükrei az ország közvéleményének. Ez az én felfogásom a rég meghalt s most csak árnyék vármegyének modern formába való feltámasztásáról. Nem azért mondtam el, mintha súlyt tulajdonítanék neki, de hogy »le legyen szögezve« itt, s ha valamikor bővebben kifejtem, ne vádolhasson a Zemplén avval, hogy változtat- tattam az álláspontomat. Búza Barna Május 18. E körű' a dátum körül sok vita volt már s lesz is még, — egyik sötét mérföldjelzője ez Zemplénvár- megye szomorú sülyedésének. Sii- lyedünk-e még tovább, vagy immár elértünk a legalsó fokra, s most már a hatásra feltétlenül bekövetkező ellenhatás fizikai törvényénél fogva visszatérünk a nemesebb múlt hagyományaihoz s emelkedni fogunk ? ez még a jövő titka. De hogy a május 18-ki gyűlés elijesztően mély süllyedésnek adta bizonyságát, az fel lesz jegyezve Zemplénvármegye történetében. (Az igazságos történetben s nem abban, amit a mai hivatalos körök fognak meghatni.) Négy kérdést intéztünk á Zemplénhez a múltkor. Egyre felel csak. Kijelenti, hogy miután az ellenzék nem volt előzékeny a főispánhoz, s sokat beszélt, hát a főispán se tarTÁRCA.. Kossuth-ereklye. Közli: Korbély Géza. A vallási és nemzeti kegyelet cul- tusában azok a testületek a legszerencsésebbek, amelyek azzal dicsekedhetnek, hogy egykor az ő soraikból szállottak ki az élet nagy küzdő terére a lánglelkek, és erről az időről látható emlékjelük, nemzedék- ről-nemzedékre kegyelettel őrzött ereklyéjük is van. Ilyen szerencsés helyzetben van a sátoraljaújhelyi ágost. hitv. evang. egyház is, amely méltán dicsekedhetik azzal, hogy a nemzeti eszmék lánglelkü prófétája és egyházának lelkes tagja, Kossuth Lajos örök dicsőségű nyilvános szereplését, mint az egyház fiskálissá az ő körében kezdette meg, s erről az időről emléket is hagyott hátra. A kegyelettel őrzött emlék: az egyház 1827. április 16-án tartott gyűlésének jegyzőkönyve, amelyet Kossuth Lajos fogalmazott és sajátkezűig irt le A nagyórdekü okmányra legelőször 1880-ban terelődött a közfigyelem, amikor a hegyaljai egyházmegye megbízottai az akkori sátoraljaújhelyi ágost. hitv. ev. leányegyházban egyházi látogatást tartván, a drága ereklyét a többi irományok között felfedezték. Az egyházmegye, az okmány megküldése mellett, hódoló feliratban kóré Kossuth Lajost, hogy az ereklyét, ha csakugyan tőle származik, hitelesifteni kegyeskedjék. A bölcs aggastyán véghetetlen szerénysége és hálás érzelme sugárzik ki abból a levélből, amelyben a közéletbeli nyilvános egyházi szereplése és fárfikora kezdő idejéből fennmaradt emléket a magáénak vallja és hitelesíti. A levélnek szóról-szóra ez a tartalma. „Mélyen tisztelt egyházmegyei Elnökség ! Méltóztatott mult August. 20-án kelt nagybecsű levele által engem az iránt megkeresni, vájjon magam Írásának s aláírásának ismerem-e el a S. A. Újhelyi leányegyház 1827 April 16-kán kelt s a levélhez csatolt Jegyzőkönyvét? Az igazságnak tartozom töredelmesen bevallani, hogy e szegénységi bizonyítványt irályi gyarlóságom felől 53 óv előtt csakugyan sajátkezüleg én magam állítottam ki. A tisztelt egyházmegyei elnök- [ ség felhívásának engedelmeskedve van szerencsém e vétség elismerését az ide rekesztve visszaküldött Jegyzőkönyvre jegyezve kiszolgáltatni. Megilletődve mondok hálás köszönetét a lekötelező jóakaratért, melyet a tisztelt Elnökség becses levelében csekély személyem iránt oly megható kifejezésekben tanú sitani méltóztatott : s midőn halaszthatatlan elfoglaltság okozta késedelmemért bocsánatot kérnék, van szerencsém kiváló tiszteletemet jelenteni.“ Collegno (al Baraccone) September 30-kán 1880. Kossuth Lajos s. k. „A hegyaljai ág. hitv. ev. egyházmegye tisztelt Elnökségének Lichtenstein József világi felügyelő űr kezéhez, Miskolczon.“ A Kossuth jegy zőkönyv két pontját évekkel ezelőtt hasonmásban a „Magyarország és Nagyvilág“ egyik száma közölte. Most ismét felelevenítette a nagy idők emlékét a kegyelet. A sátoraljaújhelyi ágost. hitv. evang. egyház ugyanis, e napokban, a legrégibb alapításától az 1903-ik évig terjedő időről egy évkönyvet adott ki, . a melyben Korbély Géza lelkész az egyház történetét is tárgyalván, di- csekedéssel emliti az egyház által nemzeti ereklyeként őrzött jegyzőkönyvet, s idézi azt a két pontot, a mely nemzeti szempontból és az istentisztelet rendezésére nézve nagy jelentőségű határozatot foglal magában Kossuth Lajos fogalmazásában. Az egész jegyzőkönyv teljes szövegében e helyen közöltetik először. Nagy jelentőségű benne a harmadik határozat, mely szerint már 1827-ben kimondotta az egyház, hogy „a Pre- dicatió mindéiig és egyedül magyar az ország legkitűnőbb söre Lapunk 6 oldal.
