Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-05-23 / 41. szám
Hatodik év 41. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, május 23. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vi33za nem adunk. Szerkesztőség: Vakerle-tér 502. Felelős szorkosztő: Dr. Búza Barna Előfizetési sr: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb érbán közlünk. falka-vaöászat. Irta: Láczay László. Sárospatak, 1903. május 23. Megremeg a lelkem, ha a május 18-iki megyeházi jelenetre gondolok. Hagyján, ha idegenben éltem volna át. Dé itthon, barátaim és jóismerőseim serege között, akiknek lelki érzését és cselekedetük rugóit egytől-egyig átérteni vélem, s akiknek hazafisá- gában, jellemében kételkedni jogom nincsen, — kétszeres kínt okozott nekem. Kínt okozott azért, mert a képnek, melyben a kiosztott szerepkörök szerint elhelyezkedtek, csak a cifra kereteit szemlélhették, fogalmuk se lévén arról, hogy az előtt, ki abba beletekint, a nagyközönség, a közvélemény előtt miképen fest az. Meg nem gondolták, hogy azon a napon Magyarországnak erősebb hazafiságra ébredt közvéleménye Rákóczi, Kossuth, Kazinczy, Andrássy vármegyéje felé fcrditotta tekintetét és innen várta volna a jelszót annak a cudar támadásnak visszaverésére, mely nemzeti önállóságunk megtörésére Bécs falai közül az egész vonalon megmozdult. Hamis jelszavakkal hálóba kerített ítélő képességük öntudatlan áldozatává lett azoknak az aulikusoknak, kik a császári udvar zsibbasztó légkörében hiú czimek s kitüntetésekért odadobják családjuk dicső múltját s hagyományait, és fogyasztják apáiknak dús örökségét, azt a tőkét, azokat a babérleveleket, melyeket azok iájuknak, nemzetüknek fen- mapadása, önállósága, a népszabadság és emberi jogok kivivása körül, egy ország hálaadó elös- merése mellett megszereztek. íme eljöttek falkavadászatot tartani egv körülzárt vadas kertben. De i előbb gondosan betömették a ré-1 lseket, nehogy a túlerővel üldö-j zött vadak közzül csak egy is ! menekülhessen. Küzdelemre meg nem edzett izmaik nem bírják a torna szinterén visszatorolni a ha zafias ellenzéktől nyert csapásokat, lelkűkben hát a boszu érzetével haza jönnek, hol ők a hatalmasok, és harczra kényszerűik I azt a nyakat hajtani nem képes kicsi tábort, mely mindenénél, életénél magasabbra helyezi népfajának, hazájának üdvét, szabad- í ságát, függetlenségét. Hogy elmondhassák odafönt: ime, megtörtem, csúfosan elvertem az ob- strakciós ellenzéket. Kicsi tábor ? Hát igaz, kicsi egy oly testületi szervezetben, ahol a toborzás hatalmi parancsszóra történik. A kiéheztetett rabszolga a korbácsütések csapásai alatt is mohón nyúl a feléje nyújtott élelem után, mert az éhség kínja erősebb a megszokott ütések fájdalmánál. A kenyérkérdésre épített vélemény- szabadság azonos fogalom a zsarnoksággal. Es nagyobb zsarnok az, ki nem a testet, hanem az emberi lelket tartja szolgaságban. Kevesen vagyunk ebben a vármegyei testületben, igen kevesen, kik elszánt önuralom által meg edzett lélekkel minden kisértésnek ellentálva, egyedül bensőnk sugallata szerint szolgáljuk hazánk ügyét. De váljon a magyar nemzet csak azokból a vármegyei virili sekből áll-e, kik adózásuk mértékén túl birnak némi megélhetési fedezettel ? Azokból a gazdatisztek, uradalmi igazgatók, uradalmi fiskálisok, községi jegyzők és vármegyei hivatalnokokból, kik bizonyos járandóságuk alapján — ha szűkén is — berendezhetik életviszonyaik költségét? Hol vannak a honorátiorok, a mérnökök, ügyvédek, tanárok, építészek, lelkészek, orvosok, gyógyszerészek, kiknek anyagi létfeltételeik kap csolatban állanak az ország köz- vagyonosodásával ? Hol vannak az ipar és kereskedelem szolgálatában izzadó honfiak? hol a munkás nép, mely vetejtékes munkájával fiilétenként hordja össze az állam- igazgatás milliárdnyi költségeit, s ontja vérét a faji és társadalmi együvétartozás, a szabadság, az alkotmányos önkormányzat eszméjéért és megvalósításáért? Hívjátok be őket mind, az egész magyar nemzetet — nagy uraim — és kérdezzétek meg, miként megy életük folyása? Megleli-e munkájuk illő bérét, jut-e megtakarítani való? Intézzetek hozzájuk kérdést, váljon elitélik-e ők is azokat a nép soraiból kiemelkedett, a nép helyzetét és szenvedéseit szemmel látó obstrukciós harcosokat, kik a zsarnokságnak a viszonerőszak fegyverét szegezik ellene? — De még ádáz küzdelmükben is a törvényes téren maradnak, a parlament házszabályainak oltalma alatt. És küzdenek a haza, a nép javáért, magyar fajunk fentartása, nyelvünk, nemzeti jelvényeink tisztelete, államunk függetlenségéért, nem számítva jutalomra, kedvezésre, elösmerésre, de sőt részeltetve az üldözés, gúny, lekissebbi- tés minden kigondolható nemében. Kérdezzétek meg, igazat adnak e azoknak a honszeretetük által feltüzelt férfiaknak, midőn nemes haraggal szegezik ellene vértezet- len mellüket azoknak a gyáváknak és törpéknek, kik egy húsz milliónyi és már ezredévet élt hős nemzet erejét lebecsülve — az önalkotta katvanhetes alkotmány alapköveit is bontogatni engedik. Az erő a kutforrása minden létnek. A negyvennyolczas idők erőkifejtése nélkül Európa térképéről eltűntünk volna. Létjogosultságunk emez alapja inog most roskatag lábaink alatt. Es cs»k az önbizalom az, amely acéllá merevítheti izmainkat. A közösügyes kiegyezés óta lefolyt 35 esztendő alatt elnyomóink mindent elkövettek anyagi és jellemerőnk elsorvasztására. Most elérkezettnek látják az időt a végcsapásra. Tapasztalták, hogy e hosszú időn át mindig akadtak férfiak, kik e nemzetirtó munkára a kormány élén vállalkoztak, kik fel-felsajgó lelki- ösmeretüket apróbb engedmények csalétkeivel elhallgattatni tudták. Mi természetesebb, mint hogy az ekként elernyedt ellenállási ösztönt az erkölcsi korrupció végleg leszerelte. Most hát rugdos nak, pofoznak, lojális magyaron T A. R C A. Egyről-másról. Megszólalt a tárogató ! Kurucz lett már Zemplén ! Fussál labbanc, hordd az irhád, Mert tőled már nem fél! Megszólalt a tárogató! Lelkes kurucz tábor Sorakozik zászló alá, Szinéből, javából. Sorakozik, mint Rákóczi Labbanc-ölő hadja. Egy sincs közte, ki hazáját, Nevét megtagadja. Nem csatára sorakozik, Amint egykor . . . régen, Csak vitára, hogy nevünket Ne érje most szégyen! Mert már velünk a németek Olyan rútul bánnak, Azt akarják, mind elmenjünk Osztrák katonának. * Es ezáltal a magyarra Nagy terheket rónak, Hej, pedig már elég volna Terhe az adónak! Tiltakozni sorakozott A .független tábor, Jogot, törvényt követelni A nép igazából. Nagy bizalmat szavaztatnak A mameluk Szélinek. Összegyűltek tiltakozni S elindultak este, Másnap reggel megérkeztek A szép Budapestre. Kurucz lakta Zemplén megye, Kossuth vármegyéje! De sok szégyent is hoztál már E nagynak fejére !! Felvitték a feliratot, Mert jogukkal éltek. A magyarnak keservéről, Bajáról beszéltek. Egy kis konezért eladod te Becsületességed, Két vacsora elegendő Meggyőz ez már téged! (Nem hát másról, mint írja azt Égy mameluk fajta „T. ez. uram“ bizony isten Jót nevettem rajta ! Húsos fazék az istened, Jutott koncz a lelked, A hatalom szemét dombján Talpnyalással nyerted ! Higyje nékem, ha én ott fent Tudósitó lennék, Ilyen nevetséges tempót, Biz’ Isten nem tennék!) És hogy kétszer eszel, iszol, Megrakod a bendőd, Elfelejtesz mindent, mindent . . . Múltat és jövendőt. Azután a temetőbe Szépen kisétáltak, Kossuth Lajos édes apánk Sírja mellé álltak. Elfelejted, hogy a kurucz Nem a fajta német, Hogy a „hóhérhimnusz“ bizony Nem a kurucz ének! Jó Etele öreg bátyánk Koszorút tett rája, Beszédétől mégis eredt Szemünk könnyes árja. * A labancz had is összegyűlt, Ők másként beszélnek. Elfelejtet mindent, mindent. . . Rabigába sinylesz, És azt hiszed, hogy a magyar Boldog csak is igy lesz ! Hej, pedig ám nyegyvennyolezban Más volt még az élet . . . Magyar volt ám akkor az ur, Máskép szólt az ének! Magyar csákó, magyar zászló Es vezényszó járta! Most pediglen ? Svartzgelb minder Hóhérhimnusz járja!! ügy, úgy labancz, adj katonát, Adj bizalmat Szélinek, Mamelukok hajlongjatok A pumpoló Bécsnek. En azért mégis hiszem, hogy Lesz még nap az egen, És ti akkor majd úgy jártok, Mint csacsi a jégén ! Kurucz nóta! Mikor Isten a kuruczot teremtette A mezőnek szép virágát összeszed Ide tette, oda tette, Gyönyörködve nézegette : Örömében a kurucot teremtette. A kuruczot az Isten is Jókedvébe’ teremtette! Mikor Isten a labanczot teremtet Haragos volt, papucsát a földhöz v< Ide lökte, oda lökte, Haragosan nézegette: Rossz kedvébe a labancot teremti A lábanc.zot az Isten is Rósz kedvébe’ teremtette. Kóy Sánc Lapunk 6 oldívl.
