Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-04-29 / 34. szám

Hatodik év 34. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szerda, ápr. 29.

POLITIKAI ÚJSÁG.

Megjelen minden szerdán és szombaton este.

Kéziratokat vissza nem adunk.

Szerkesztőség : Vekerle-tér 502.

„ Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona,

felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona 50 fillér, — Egyes szám ára 10 fillér.

Dr. Búza Barna Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502.

Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk.

fi szabaöelviiség kérdése.

Irta: dr. Zsindely István.

II.

Midőn azon nagy kérdésre felelnék, hogy politikai és közgazdasági tekintetben mennyiben mozdította elő a szabadelvű párturalom hazánk önállóságát, és hogy mit köszönhetünk ez uralomnak a nemzeti vívmányok tekintetében? elsősorban kisértsük meg kifejteni, mennyiben volt ez uralom szabadelvűnek tekinthető, mennyiben felelt meg a liberalismus követelményeinek ?

Mi az igazi szabadelvű politika? e kérdésre a feleletet nem köny- *yü megadni.. Nagy érdeklődéssel olvastuk, midőn Széli jelqn- legi kormányelnök nemrég a felsőházban fejtegette, noha a szabadelvű politikának a jelenlegi kormányrendszerrel való összeköttetését nem láttuk eléggé megmagyarázva. Kisértsük meg e kérdés előadását a jelenlegi politikai elmélet alapján.

»Szabadelvű az a politika —- mondja Paul Manet — mely elismeri, hogy az egyéneknek velők született, az állam határaitól független jogai vannak, melyeket az állam megvéd és biztosit, de a melyek nem tőle erednek, melyeket tehát sem meg nem szüntethet, sem el nem törölhet « Ezen meghatározás azonban a szabad- elvüség fogalmát nem meríti ki s például az angol viszonyokra, hol az állam souverainitásának felette álló absolut jogot nem ismernek nem is volna applicálható. Az egyének alapjogainak, melyeket a jogbölcselet ősjogoknak, velünk született jogoknak is nevez, elismerése még nem elég, ehez kell járulnia a politikai jogok minél teljesebb megadásának, melyek pedig nemcsak nem függetlenek az államtól, hanem mint az állam által adott engedmények jelentkeznek A polgári és politikai jo gok elismerése, fejlesztése és biztosítása, az emberi szabadság érvényesülésének minél nagyobb mérvben való kiépítése — ez a sza- badelvüség kritériuma.

Az államélet feltételét képező rend keretén belül minél nagyobb latitude-öt engedni az állam tagjainak, előmozdítani az egyesek egyéni, társadalmi és politikai legszabadabb mozoghatásukat minden irányban, lehetővé tenni, hogy az egyéneknek és társadalmi köröknek a lehető legnagyobb ön- rendelkezés biztosíttassák, ez képezi lényegét az igazi szabadel- vüségnek. Szabadságot engedni

addig, mig a mások jogaival ellentétesnek, az állam érdekeire veszélyesnek nem jelentkezik, tehát minél nagyobb biztosítékokkal körülvenni az egyéni szabadságot, a tulajdon sérthetlenségét, a munka és költözésre való jogot, a vallás, lelkiismereti s gondolatszabadságot, az egyesülési és gyülekezési, a kérvényezési jogot, a sajtószabadságot, lehetővé tenni, hogy politikai jogokban minél többen részesedjenek, megvalósítani a jogegyenlőség alapján álló jogállam követelményeit, páro sita- ni az államélet fokozatos fejlesztését a mérséklettel, nemzeti alapon nagygyá, hatalmassá és erőssé tenni az államot, ezek a liberalismus követelményei.

Ezen elveket legteljesebben a francia nemzet valósította meg, a liberalismus leglánglelkübb vezére, Mirabeau foglalta össze abban a declaratióban, mely az »Emberi és polgári jogok kinyilvánítása« cimén ismeretes, mint a liberalismus evangéliuma.

A liberalismus tehát megköveteli, hogy az osztály, rang, születés által nyújtott köz- vagy magánjogi előnyök, mint a haladás gátjai eltöröltessenek vagy legalább is mérsékeltessenek, hogy mint a fent említett jognyilatkozat mondja, »minden társadalmi megktilömböztetésnek csak a közjó legyen az alapja.« A szabadelvűsig és a demokratia tehát ikertestvérek, egyik a másik által lesz tevékenynyé és gyümölcsözővé, mutatja azt a magyar alkotmány is, hol a liberalismus követelményeinek biztosítékai a demokratia érvényesülésével együtt 1848-ban vitettek keresztül.

így értették ezt nagy reformátoraink, igy Kossuth, aki jogokat adott a népnek, igy értette Deák, aki hirdette, hogy »a szabadság másokkal megosztva nem fogy, sőt erősödik és annál biztosabban áll, minél többen lehetnek részesei.« Deák maga szabadelvű és demokrata volt minden ízében Ellensége a rang, cim és kitüntetésnek, méltánylója a tehetség és szorgalomnak, a munkának, — hisz ő maga is örökös munkában töltötte életét. Megelégszik a »tekintetes ur< cimezéssel, nem hivalkodik családi összeköttetéseivel, mert életének vezérelve .• Vir- tute decet, non sanguine niti. — O belátja, mennyire el vagyunk maradva a demokratia és szabad- elvüség terén, s nem nagy közjogi műve, nem a dualismus az, ami nevét (elhitetik legalább) halhatatlanná teszi, hanem a korviszonyok ismeretéből fakadó azon

törekvései, melyek egyrésze megvalósult ugyan, de egyrésze ma sem jutott diadalra. De Deák szellemét e párt nem örökölte, amint nem tudta megőrizni a közjogi alap integritását sem, úgy nem tudta folytatni azt a nemes, azt a minden izében szabadelvű politikát sem, melyet ő inaugurált és pedig az akkori nehéz viszonyok között nem kis bátorsággal és bölcsességgel.

Ha a most uralkodó párt valóban ki akarta érdemelni a szabadelvű elnevezést, ha magát a Deák szellemi örökösének hirdette, ha nemcsak cégnek akarta használni (mint Apponyi mondta) a szabadelvű nevet, meg kellett volna valósítani azon követelményeket, melyeket a liberalismus hoz magával.

Három évtized hosszú idő, a belreformok keresztülvitelére legalább is elég lett volna, s e tekintetben, fájdalom, alig történt nagyobb haladás a liberalismus szellemében. Avagy fejlesztve lettek nálunk a közszabadság biztosítékai ? Az alkotmány és egyéni szabadság biztosítékait, mint említettük, még a 48-as törvényhozásnak köszönhetjük, a közteherviselést, a sajtószabadságot, a tan- szabadságot itt találjuk lerakva, s még az állam és egyház viszonyairól is e törvényhozásunk rakta le a jövőben követendő alapelveket és irányokat.

Három évtized még arra sem volt elég, hogy az egyesülési és gyülekezési jogot törvényileg szabályozzuk, a jelenleg is szabályt képező miniszteri rendeletnél tovább nem jutottunk, ami pedig veszedelmessé is válhatik. De kiterjesztettük e legalább a politikai jogokat a törvényhozásban való részvét tekintetében? Figyelembe vettük-e, hogy az ország népessége 1874-től, az utolsó választási törvényünktől számbelileg mennyit emelkedett? gondoskod- tunk-e a parlamenti reformról, a melyre vonatkozólag hallunk ugyan biztató szavakat, de nem láttunk egyéb eredményt, mint hogy Széli jogot adott az adóhátralékosoknak is a szavazásra, ezt pedig csak nem üdvözölhetjük valami nagy vívmány gyanánt? A választókerület rendezése, a census egyöntetű szabályozása, leszállítása, hogy az ország törvényhozó testületé minél helyesebben s a nemzeti tagosításnak megfelelően alkottassák össze, nem egyéb-e ma is pium desideriumnál sok egyéb dologgal együtt? Pedig a parlamenti reform keresztülvitele bizonyára a szabadelvüség követelménye s talán nagyobb vívmány lett volna az esküdtszéknél, mely szintén a liberalismus szüleménye, de a gyakorlatban nem igen válik be a mi viszonyaink között, És mi lett a megyék önkormányzatából, amely pedig szintén egyik postulatuma volna a szabadelvü- ségnek. A vármegyék legnagyobb részben a kormánypolitika eszközei lettek, a régi szellem kihalt belőlük s ma már csak az utolsó fejszecsapás következik, a mely alatt a korhadó megye az államosítással önkormányzatát teljesen elveszítse. A jogegyenlőség legelemibb követelménye, hogy külön törvények ne létezzenek, a melyek az állam büntető hatalma tekintetében külömbséget teremtsenek ; összefér-e a militarismus a liberalismussal, a maga külön törvényével, külön szellemével és felfogásával ? A szabadelvüpárt a polgáriházasságot és a vallásszabadságot kivéve nem építette ki alkotmányunkat a szabadelvüség szellemében. S e két nagy dologban is kié volt a kezdeményező lépés? nem Irányi sürgette-e év- ről-évre a vallásszabadság és polgáriházasság megvalósítását, s vájjon bekövetkezett volna-e e kü- lömben igen helyes reform, ha az elkeresztelési rendelet nem siettette volna annak megoldását, ha Szilágyi, Csáky és Wekerle, a szabadelvű pártnak hosszú időn át legkiválóbb alakjainak küzdelme mellett nem nyújtja támogatását a turini ősz remete szózatára a függetlenségi és 48-as párt, mely a szabadelvüség terén mindig magasabban állott. »Suum cuique tribue« ebben határozták meg a rómaiak a jog főelvét, ezt kell alkalmazni a politikai események s eredmények bírálatánál is. El kell ismernünk, hogy a kormány az egyházpolitikai állapotok rendezésével, az idevonatkozó törvények megalkotásával derék munkát végzett; de viszont nem szabad és nem lehet azt állitani, hogy az államélet legtöbb ágában megfelelt a szabadelvüség követelményeinek s különösen a demokratia fejlesztésének. Mert mig egyfelől a hatalom szolgálatában állókat hivatali állásokkal sinecurak- kal, elmekkel és kitüntetésekkel honorálta, ami a közjó fogalmának a párt javával való összezavarása és sehogy sem fér össze a demokrácia alapelvét képező egyenlőség gondolatával, másfelől követte Tiszát abban is, hogy »aki bá'nt, egy helyett — ha lehet — kettőt ütök rajta« (1875- iki beszéd: Felelet Apponyinak) s nem a békeszeretet és kiengeszLapunlc 4- oldívl.