Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-04-04 / 27. szám

FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP

27. szám (3)

Szombat, ápr. 4.

a község jogi személy, — a jogi személynek pedig mindazon jogai vannak, a mik a természetes személynek, a természetes személynek pedig egyik íőjoga a kérvényezési jog. Ez olyan világos logika, a mit Engl dr. minden paragrafusaival se lehet elcsavarni.

De úgy látszik, hogy Engl dr. tudománya annyira elkápráztatta a tokajiakat, hogy elfelejtették a józan logikát, s elfelejtették az önkormányzati hatáskörnek azt a nemes önérzetét, a mely olyan hatalmasan jellemezte s olyan életerősekké tette a magyar ön- kormányzati testületeket.

Ez mutatja legjobban az önkormányzat sülyedését, hogy a hajdan olyan életképes szervei, mint pl. a városi képviselet, puszta bearnterekké, hivatali gépekké váltak, a melyek a törvény s a fel- sőbbség rendelte teendőkön kívül nem mernek más jogot s kötelességet ismerni.

Csudálatos félénkség, kishitűség ez, szégyenletes önmegalázása, önkéntes iekissebbitése a képviselőtestületnek.

Mindenkinek annyi joga van, a mennyit megérdemel. Szabad népnek mindenhez joga van, szolgaembereknek semmi joguk sincs. Tokaj úgy képzeli, hogy a törvényben elsorolt szűk és kicsinyes kereteken túl nem érdemel más jogokat, No, hát mi elhisszük neki. mert Tokaj bizonyára ismeri önmagát. Lám : Ladmóc, Zemplén, Abara, Véke, Csarnahó meg még akárhány, ezer lakost se számláló község többre becsüli magát, mint a hires,ősi Tokaj.— Tehát többre is érdemes, több joga is van. Mert ezekben volt bátorság s önérzet kimondani a véleményüket, felküldték a kérvényüket Pestre, s lám a képviselőház nem utasította vissza azzal, hogy nincs joga a községeknek kérvényezni, hanem elfogadta s kinyomatta, elismerve evvel, hogy igenis joguk volt azoknak a községeknek a kérvényt beadni.

De Tokaj kevesebbre becsüli magát, mint Csarnahó, Borsi, Ladmóc, s nem tart jusst a kérvényezési jogra. Hát mért ne hinvás ur, kezét a vállamra tette és kérdé :

— Tokos, akar egy szép lánynyal tánczolni?

— Parancsoljon velem, tanár ur — mondtam hideg fölénynyel, mert Beniczkynében úgy olvastam, hogy ilyenkor igy kell beszélni

Ezek után kérem szépen én megvakultam. Forgott velem a minden- ség és egy zugban Palival ült Iiuska. A parkett mtg mintha örvény volna, el akart nyelni. Eszméletemből az ébresztett fel, hogy terhet éreztem káromon. Ezek után jött a háziurunk lánya, a Zsófi néni húga, a Kati néni unokája, a Ladányról jött rokonom, azután egy szeplős zömök lány, aki rám ismert mint gyermekkori játszótársára, továbbá a Grosz néni vendég kisasszonya, a Schwarc- né tulajdon édes lánya, Feketéné is gardírozott egy lányt stb. stb. mind részint rokonaim, részint ismerőseim, kiket ha meg nem tánczoltatok, csorbát ütök az illemen, évszázados mocskot hozok az ismeretség obli- gátiójára. Szív, kivánsz-e még többet? Borzasztó, Szerettem volna köszirt lenni, mit a hegyről a völgybe j eget földet rázó menydörgés dönt le. | puska, Puska hát csak veled nem | tánczolhatok én? Most már késő,!

nők el Tokajnak, hogy igaza van ?

Egy régi anekdota jut eszünkbe az egyszeri boltosinasról, aki doktornak adta ki magát el is ment egy-két beteghez, s rendelt nekik orvosságot, de mikor összejött több doktorral, s orvosi dolgokról kezdtek beszélgetni, érezte, hogy nem tudja tovább leplezni a tudatlanságát, hát mikor az ő véleményét kérdezték, őszintén megszólalt.

— Uraim, engem dobjanak ki, mert én csak egy boltosinas vagyok !

A zemplénmegyei községek is egymásután nyilatkoznak a kato nai javaslatok felől. Mikor most Tokajra került a véleménynyilvánítás sora, nyilatkozat helyet ez az ősi város is azt kiáltotta :

— Én nem nyilatkozom, én nem értek hozzá, nekem nincs jogom

hozzá, én csak boltosinas vagyok ! *

A tokaji jeles határozatáról ezt Írják nekünk Tokajból:

Hej Rákóczi, Bercsényi. Bezerédi, Magyar vitézek nemes vezéri Hová lettek ? hová mentek?

Bizony elmentek, eltűntek ők! Hirök-hamvok sem maradt. A korcs utódok nem méltók rá, hogy szent nevöket emlegessék; Tokaj boráról hires az egész földön, ám ez az Isten adománya, nem fiainak érdeme. Mi is az ő érdemük a hazafiság terén? Azt ugyan nem lejret megmondani, mert ezerszeresen nagyitó mik- roskópon sem lehetne fölfedezni egy szemernyit sem. Bizony-bizony Rákóczi városát — mely nevezettel pedig annyira szeretnek dicsekedni hárorapróbás mameluk lakói — lefőzi a sváb eredetű, de magyarrá lett Rakamaz. Ujjal mutogat a tótokra, a tántorithatatlaaul mameluk- hadra. Yan a mi városunknak — hiszen Lóth is Sodomában lakott — egy derék úri ember, függetlenségi érzelmű hazafi, Vécsey.Oláh Miklós, aki a községi képviselőtestületben egy 27 képv. testületi tag aláírásával ellátott beadványban indítványozta, hogy az országgyűléshez tiltakozó kérvény intéztessék a tárgyalás alatt levő katonai javaslatok ellen. Száz szónak is az a vége, hogy Engl Jakab dr. tokaji fSfS cirkum- specktus csürós, csavarás és próká- tori fogásokkal teljes »meggyőző“ felszólalása folytán, Vécsey-Oláh és Róthfíichs János hazafiui hévtől áthatott érvelése daczára a többség az indítvány ellen foglalt állást, mert a

nem merek Iluska elé menni, biztosan haragszik rám, hogy eddig fel nem kértem. Mig a fiuk boldogan tánczoltak Puskával, én egy konfer- táblis lovat megszégyenítő kimerültséggel állottam a terem közepén, nem mertem se jobbra, se balra nézni, nehogy összetalálkozzék tekintetem egy ismerősével. Mellettem haladt el Danék Feri.

— Feri szeretsz te engemet ?

— Turósesuszaképen.

— Hát akkor sajnálkozz rajtam. Hazudott, Feri, Bánk-bán, mikor azt mondta, hogy nincs a természetben vesztes, csak ő!

Ezek után egy alkalmas pillanatban kiszöktem az ajtón. Ez az egy kísérletem sikerült az este. És miután Illuskát illetőleg a reményről íe- és a kalapomat feltettem, nekivágtattam a szörnyű éjszakának. Szivem gyors taktusban vert és a dobogásba belejátszott a locs-pocs rithmi- kus rotyogása Az utczasarkon megugatott egy komondor, azt ugatta, hogy — aludni fogsz, és nem lesznek álmaid ! . . .

Azóta ha diákbálról lett légyen említés előttem, ökölbe szorul a kezem s dühös vagyok, mint Rátót közönsége, ha a létrát emlegetik előttük ! képviselőtestület, m meluk indokolás szerint, ily kérvény intézésére nem illetékes. Ennek folytán az inditvá- j nyozók, nehogy az indítvány lesza- j vazásával Tokajt még nagyobb gya- I lázatnak tegyék ki — indítványukat vissza vonták.

j Jellemző, hogy a 27 aláírónak fele sem jelent meg a gyűlésen, sőta függetlenségi párt több tokaji oszlopos férfin távollétével „tündökölt“ Árva függetlenségi eszme, A mit még az indiánba is kiolthatatlanul bele plántált az Úristen! ilyen zászlóvivőid vannak Tokaj városában. Az is méltó a krónika iró tollára — elrettentő például a jövendő méltóbb I utódoknak, hogy Kovács Gábor dr. Szerencsről 5 tokaji urat, nevöket | nem Írjuk ki (nem kíméletből, de szépészeti érzékből.) kikről tudjuk, hogy függetlenségi eszméket vallanak, keresett meg a végett, hogy | Szerencsesei egyidőben Tokajban is népgyülést hívjanak össze, s az 5 ur [közül egy sem vállalkozott e feladat kivitelére.

De hát mit is várjunk mi Tokajtól? Hisz’ mióta emlékszem —pedig már kenyeremnek javát megettem, mindig Tokaj volt e kerületben a mamelukság legerősebb vára. Ez az a város, mely Istentől nyert adományától ellanyhulva, maga erejéből semmi jóra sem képes: mindent mástól, felülről vár. Vagy tán azért ment oly csehül a tiltakozás, az el- I lenzes, mert a nép csak úgy fürdik a jólétben, bírja a terhet, lehet még rá rakni még többet is. Vagy tán azért, mert 13-an tanácskoztak a zöldasztalnál az indítvány felett és — jellemző — 7-en valának a go . . . akarom mondani — gyászvitézek ? Vagy tán azért, mert a képv. gyűlés igen közel esett április 1-hez ? Ez utóbbi ok a valószínűbb.

Engl dr. ur! a Rákóczi-szobor eszméjének rnegpenditője, s eddig legbuzgóbb előharcosa! mit gondol ön, nem hasznos dolog lenne-e oda fent kérni, hogy a jövendőbeli tokaji polg. iskolai épület elé ne a Rákóczi, ha- I nem a Hentzi szobra állíttassák ? Rá- [ kóczi szelleme bizonyára nem tiltakozik ellene 0, a ki minden jószágát hazáját, elvesztő, de nem alkudott, hogy lelkét megtarthassa, nem vágyhat oly utódok kegyeletére, j kik készek elveszteni leiköket, hogy silány alamizsnát kapjanak. Kuruc.

jtfagyar szövetkezeti áruraktárak.

Irta: Horváthy Gyula.

Két hatalmas tábor áll egymással szemközt, az egyik a szövetkezeti eszmének föltétien hive, a másik ha- j lálos ellensége. Egyik a másikat megérteni nem tudja, nem akarja. Mindkét részen vannak nagy igaz- I ságok, de van mindkét részen nagy elfogultság is. Ha szőnyegre kerül ! a szövetkezeti ügy, az igyekezet I nem oda irányul, hogy az eszmék j tisztázódjanak, nem keresik az egye- | sülés módozatait, de mindkét tábor azon igyekszik, hogy minél nagyobbat üthessen a másikon.

Nagy hiba, hogy mi a szövetkezeti téren egyszerűen majmoljuk a külföldet. A mi közjogi helyzetünk ! egészen más, mint a független Fran [ cia vagy Németországé. Mi sajátsá- [ gos módon hozzá vagyunk növesztve Ausztriához. Az együttélés nekünk kellemetlen, sőt végzetes lehet, mert a pragmatica sanctióval hozzánk csatolt s a 67-iki kiegyezéssel összenövesztett iker elszívja minden életnedvünket s nemzetünk szennuelláthatólag sorvad. A különválás Ausztriának fáj és a legügyesebb műtét után is biztos, hogy kiszenved. Mivel mi magyarok csak amolyan mostohagyerekek vagyunk el lehetünk rá készülve, hogy mindaddig, mig Ausztria nem agonizál, minket külön nem választanak. Mi haszna, ha akkorára teljesen elsorvadunk. Teljes erőnkből oda keilte hát törekednünk, hogy életerőnk erősödjék, hogy a mikor Ausztria kiszenved, még életerősek legyünk. *

Ha a szövetkezeteket -sajátságos életmódunkhoz képe: t átalakítanék, megakadályoznék a lassú elsorvadást.

Futótűzként terjedt el a hir, hogy az országban nagy a nyomor. A tények igazolják a hír valódiságát, Rövidlátó gerincűden politikusaink nem látják vagy nem akarják látni a baj igazi okát, s a nyomorgó embereket csupán a bolt ajtajáig kisérik és megállván a bolt ajtóban világgá kürtölik, hogy a szegény ember azér nem tud megélni, mert a boltos elszedi a pénzét. Nosza rajta, hamar fogyasztási szövetkezetei neki. Es ezzel azt hiszik, a baj orvosolva van, azt hiszik, hogy a hetedik menyország kapuját nyitották meg előtte, mert módot adnak neki, hogy minden forintnál 1 krajcárt megtakarítson. — Hát uraim ez csak amolyan kúra, mint a haldoklónál akit mesterségesen táplálnak, étherrel élesztgetnek, hogy életét, vagy inkább szenvedéseit pár órával meghosszabbíthassák. A rövidlátók örömtelién ujjonganak, mert kegyeltjük, a hiszékeny szövetkezeti tag megtakarít koronánkint egy fillért, de azzal már nem törődnek, hogy a koronákat honnan veszi, napi keresetből-e vagy pedig a tőkét fogyasztja.

A baj pedig éppen abban áll, hogy nemzetünk már a tőkéhez nyúlt és már annak is vége felé jár, mert a napi keresete nem fedezi a kiadásokat. A szövetkezetek mai állapotukban ezen bajt egy szemernyivel sem orvosolják, csupán hosszabb időre nyújtják.

A fogyasztási szövetkezetek ma ugyanazt a hazafiatlan szolgálatot teszik, mint a kereskedők: garasonként szedik össze pénzünket és kiviszik Ausztriába. Minél több a.szövetkezet, annál nagyobb a verseny, és minél nagyobb a verseny, annál silányabb a portéka s annál többen szaladnak Bécsbe olcsó, kiselejtezett portékát vásárolni.

Sajátos viszonyainkra való tekintettel s nyomorúságunk igazi okát ismerve, kérdem, jogosult-e kereske- dőinkkkel a versenyzés. Vájjon mit használ az nekünk, mit használ az országnak, a nemzetnek, ha 1 — 2 százalékot megtakarítunk a kereslte dőkön, hogy ezt az osztrák iparosnak adjuk át. Aztán megkérd^zték- e a magyar kereskedőket, hogy hajlandók-e ők állandó vevőjüknek és pénzbeli segítőjüknek l*— 2 százalék engedményt adni? Ugy-e, hogy nem? Egyszerűen kizárták őket a szövetkezetekből, kimondván rájuk a szentenciát, hogy tagja a fogyasztási szövetkezetnek nem lehet, aki maga is áruk eladásával foglalkozik. A fogyasztási szövetkezetek nyilván bevallott célja megvédeni a kis embert a kereskedők kapzsisága, uzsorája ellen. Hát csakugyan olyan nagy a magyar kereskedők áruuzsorája, hogy a fogyasztási szövetkezetekre nélkülözhetetlen szükségünk van? Maguk a fogyasztási szövetkezetek bizonyítják, hogy nem úgy van. A sok bukás egyrészt azt is bizonyítja, hogy kereskedőink nem dolgoznak oly elviselhetetlen százalékra, hogy eljárásukkal a fogyasztási szövetkezeteket megteremtenék. Az ország válságos helyzetét a kereskedők és iparosok éppen úgy érzik, mint a földmives gazda s velük együtt a középbirtokos és a hivatalnok. A nyomor oly általánossá vált nálunk, hogy még a trónt is fenyegeti (?) s kormányunk a civillista felemelését kénytelen javaslatba hozni.

Ha már akkorára nőtt országunkban a nyomor, miért bántsuk egymást, miért tegyük elviselhetetlenné egymás életét, miért üzenjünk hadat a magyar kereskedőknek s velük együtt a magyar iparosoknak is ahelyett, hogy kezet fogva, egymást támogatva egyesült erővel törekednénk lerázni testünkről az osztrák iparnak nevezett élősdit.

Ha már annyira eltávolodtunk apáink nemes törekvésétől, s ha már annyira meggyükeredzett lelkűnkben