Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-14 / 21. szám
21. szám (3) FELSOM AGYA RukSZAGI H I K l n r Szomhat, márcz. 14. most a kormány ijedve veszi észre, hogy régi nemzeti harcok ! tárogatója harsant meg újra és bűvösen messzebugó harangjaira még fel tud ócsudni nagy kábult- ságából a magyar szellem Fól- ébred, talpra áll és óh micsoda érzelmek tükröződnek arcán ! Iszonyodva veszi észre, hogy kábult- ságában fekete, nehéz kígyó tekergőzött simán teste köré, a mely ugyanakkor, a mikor vérét szivja, lassú mérget áraszt ereibe. Iszony az arcán, de az az el szántsága, hogy erős karja egy ránditásával eltávolítja legalább a közvetlen veszedelmet. Ez a közszellem emelkedik föl most a parlamentben, ez nyujtóztatja tagjait most szerte az országban, ez rohan előre döngető lépésekkel a főváros utcáin. Ha eddig soha, úgy most kell kitüntetnie az országnak márc. 15 e igazi ünnepi jelentőségét. Ha a nagy emlékezés fordulója nem a boldog birtoklást és a nyugodt élvezetet érezteti is velünk, úgy mint más népekkel: azért nekünk sem jelentheti sem a tehetetlen vágyakozást, sem a tompa lemondást. A mikor mi ünnepi alkalommá avatjuk azt, a mi csak a múltnak nagy emlékezése és csak a jövőnek nagy reménye, de a jelennek nagy nélkülözése : az egész világnak meg kell értenie belőle a magyarnemzetnek azt az erős elhatározását, hogy önálló, szabad életének minden feltételét kívánja. Ha a nemzeti ünnep nem hirdetheti a büszke elégűltség békéjét, úgy hirdetnie kell a harcokra való elszántságot a magyar közvéleménynek teljes fegyverkészségét. Különösen igy kell ünnepelnünk márcz, 15-ét, mert ennek a napnak örökre győzelmet kinyilatkoztatása tanította meg a világot arra tanitotta meg még ellenségeinket is és mindazokat kik a magyar nemzet életképességében kételkedtek, hogy nemcsak olyan ifjú nemzeti ideáljaink vannak, melyek a magyarságnak méltó helyet szereznek az európai haladó nemzetek között; de olyan ifjú erő és olyan üde lelkesedés lakozik is benne, melyek a legvészesebb küzdelmek árán szörnyű megpróbáltatások után is képesek a nemzeti hivatás útját biztosítani. Márczius 15-e még nem a történelem egyszerű hagyománya. Emlékét ma is csakugyan e hal- tatlan jelszóval ünnepeljük: Magyarország nem volt, hanem lesz. Es mintha ma először hangoznék, úgy kell fülünkbe dörögnie ama nemzeti ébresztőnek, mely ezt a napot 55 év előtt fölszentelte és azóta örök történelmi zenéjévé vált: Talpra magyar! Elmélkedjünk. Irta: Láczay László. Sárospatak, 1903. márc. 13. Ahitatunk évfordulója ime elkövetkezett! Lelkünk elmereng a múltakon, hogy tanúságaiból útirányt találjon a jövőre. A feltünedező évszázadok min- denikének méhében az emberiség sorsát intéző események rejlenek. És amint a természet törvényei logikai alapfeltételeken építik tovább a mindenséget, épen úgy a históriában is száza dokról-száza- dokra felleljük a létküzdelemnek ezt az alapvonását. Igenis az események ismétlődnek, hasonló okok hasonló eredményeket szülnek, a felösmert rossz legott megleli küzdő ellenfeleit s a vivódás eredményét az erő dönti el mindenha ! Elmélkedjünk tehát e szent napon a felett, váljon a reánk köszöntött uj évszázad vajúdásai magyar nemzetünk részére mit tartogatnak? — Az elmúlt tizenkilencedik század hajnala hazán- j kát meglepően egy és ugyanazon históriai és sociális helyzetben találja. A tizennyolczadik század végén a Mária Terézia légkörében végkép elpusztult főnemesség minden faji és történelmi érzék nélkül Bécs karjaiba dobván magát, ebből csak II. József beolvasztási törekvései rázzák fel a vezetőkéz nélkül maradt államalkotó köznemességet, de a nélkül, hogy a ! rendi alkotmányhoz való görcsös ragaszkodásában a francia forradalom magasztos eszméi szivéhez még utat találhattak volna. A fran- czia nagy forradalom lenézése, szent szövetség, reakció, a gyülekezési, szólásszabadság elnyomása, vértanuk sorozata, egyszóval zsarnoki önkény az egesz vonalon — Európában mindenütt — érzelmi közösségbe hajtja a népeket s a »szabadság, egyenlőség és testvérisége franczia jelmondat nyomán a rabbilincsek széttörése iránti vágy fanatikus hévvel uralja a lelkeket. Hazánkban is beköszönt az ébredés korszaka. A magyar nyelv érvénybe helyezése körül megindult szellemi küzdelem mihamar csatasorba állítja nyelvészeinket s az általuk előkészített talajon megjelenik a hőn óhajtott vezér: Széchényi István, ki lángostorával csapkodja és serkenti nemzetét a megújhodásra. Ami ezután következett az egy legenda, hősköltemény, tele megrázó eseményekkel, tele dicsőséggel, melyeknek vérrel áztatott melegágyából nemzetünk újjá születése hajtott ki. A népfelség eszméinek hirdetése utján — egy kis-városi ügyvéd, egy senki — óriássá nő. Lelkesedésének heve, szónoklatának megrázó ereje, s főleg elveinek igazsága által a szétforgácsolt s tagokra osztott nemzetet egybeolvasztja. Az ellennézetek elnémultak s Kossuth megte- remté azt az erőt, mely átgázol Márczius idusán. Pusztuljatok ti labanc vitézek! Kik enfijok megfojtani készek. Megfulásnál szebb a hős halála, Ébredj hazám, Magyarok hazája. Négy százada mérgeznek már téged, Isten csoda, hogy nem veszted élted ! Méregnél jobb, szebb a hős halála. Ébredj hazám, készülj a csatára! minden eléje tornyosult akadályon. És az a maroknyi 4—5 milliónyi faj magyarság magához ragadva pár százezernyi más nemzetiségű — hazafit — feldönti azt a szervezett haderőre épített trónt, megzabolázta az eltévelye- dett s ellenünk uszított nemzetiségek hordáit s mint győző — örökre megállapítja az európai népcsaládok között a magyar fajnak állami létjogát. Ismételjük azért, hogy erő nélkül nincs előre haladás. Viszont pedig önbizalom nélkül az erő eltompul, ellankad. Csüggedni kishitűség a gyávaság szülő anyja. Nézzük már most. micsoda állapotban találja nemzetünket, a mely törvényes joghelyzetét véres áldozatokkal szerezte vissza, — ez a huszadik század hajnala. — ; Váljon az erő és önbizalom jegyében élünk-e maP És ha nem, váljon időszerű-e ezt a kishitűségében a gyávaságig elernyedt nemzedéket lelrázni álomkóros közönyéből ? Szabadságharcunknak a legnagyobb világhatalom segítségül hívása mellett történt leveretése után zsarnoki önkény nehezedett j hazánkra. Az osztrák császári sas tartománynyá sülyesztette s karmai közt fojtogatta Szent István birodalmát, De mihamar bebizonyult, hogy történelmi jogokat vérbe fullasztani nem lehet. Rabláncra vert nemzet erőt nem képvisel. S igy történt, hogy az egységesített nagy osztrák császársá got Solferinó és Sadovánál kilökték Olasz- és Németországból. És midőn Klapka tábornok or- szágfelszabaditó ezredei a magyar határon megjelentek, kezdetét vette a régi játék ennek a szerencsétlen népfajnak becsületessége, lovagias érzésével A megkötött béke irányváltoztatást , jelentett A megtépett sas szárnyai nem bírták volna visszaverni az elszabadult, rabláncait szétszaggató nemzet támadását, s e miatt a válságos helyzet kényszeréből visz- sza kínálta alkotmányunkat. De nem a maga integritásában, hanem alku utján. Es hiába szórta számkivetéséből Kossuth Lajos villámait az alkotmánycsonkitás tervezete ellen, a nemzeten a gyávaság vett erőt és akkor alkudta el állami souverénitását, a mikor csak a kezét kellett volna kinyújtania a végre, hogy ezt hatalmába kerítse. És megtörtént az 1867-iki kiegyezés. Harmincöt esztendő múlt el azóta. A történelmi esetek egész láncolatából van most már módunk megbírálni annak hatását nemzeti létünkre, anyagi és szellemi fejlődésünkre. A számvetést most már megtehetjük, váljon Kossuth vagy Deák volt-e tévedésben? A kiegyezés főelve és lényege a dualizmus vagyis Magyarország és Ausztria teljes állami különállása és függetlensége, a közös ügyekben a teljes paritás, a teljes egyenjogúság. Meg van-e, el van-e érve ez az állami különállás, ez a paritás ? Feleljen rá őszintén meggyőződésének erejével, minden jó honfi, aki hazája sorsát szivén hordja, olvasni tud és a közelmúltak eseményeit figyelmébe véste . . . így fog felelni, mi szerint megvan, de csak a papiroson. És érvényesülhetett-e Magyarországnak ez a papiroson biztosított államjogi függetlensége oly irányban, hogy lépést tartva a többi európai államokkal, anyagi érdekeiben, nemzeti lényében akadálytalanul fejlődjék? Nos, ha erre is tagadólag kell felelnünk, akkor világos, hogy rossz nyomon járunk s dőre az, aki a felismert téves útnak hátat nem fordít. Állam, függetlenség, souveréni- tás, anyagi gyarapodás s arányos kultúrái haladásról nem beszélhet ez a harminezöt év óta is hatalmi pórázon tartott nemzet. De igenis beszélhet, igenis rámutathat a szenvedések, a törvényszegések egész sorozatára, melyek őtet az alatt a harminezöt esztendő alatt nemzeti lényéből ki- vetkőztetni, anyagi boldogulásában korlátozni, szabad fejlődésében megakasztani, érdekeinek önálló ellátásában háborítani s igy minden vonalon függő helyzetbe hozni törekszenek, oly végből, hogy I a történelmi előzmények által százszor agyoncáfolt s mégis makacsul fenntartott eszmei képtelenség: az összbirodalomba való beolvasztás útját egyengessék. Ennek a harmincöt esztendőnek bünlajstromat nem lehet elsorolni egy lélekzetvétellel. Pedig mindenik részlete marja a magyar lélek önérzetét, tépdesi jogérzékét s a harag pirját vonja azokra a szótartó s ugyanazt elváró becsületes arcokra. Nemzeti zászlónk háttérbe tétele, a fekete sárga szín bevonultatása, katonai növendékeinknek nemzetünk ellenségei szobra előtt való defi- liroztatása, nyelvünk és fajunk mellőzése, legyalázása, állami önállásunknak minden külügyi érintkezésben való szándékos eltitkolása, a magyar hadsereg eltüntetése, a honvédség elnémetesi- tése, a nemzet koldussá tétele nincs bele irva abba a kiegyezésbe. És ez a 35 esztendő ezeket a gyönyörű ajándékokat mind a nyakunkra hozta. Miért? Mert a nemzet önként kiadta kezéből önállóságának biztosítékait. Erő nélkül pedig nincs haladás, nincs fejlődés előre, csak visszafelé. És nemzetgyűlésünk többsége mégis makacsul ragaszkodik ehhez az 1867-iki kiegyezéshez. Makacsul még akkor is, midőn látja — hogy a szerződés másik faktora — azt soha komolyan nem vette, életbe nem léptette sőt lépésről lépésre tépdesi. No hát ez a vaknak a makacs sága. Ez a többség külömben a nemzeti közvéleménynek nem kifejezője többé. Etikai tartalom nélkül semmiféle intézményes alkotás sem bir hatással a népek irányítására. Érvényessége meg van, s hatalmi eszközökkel fenn is tartható. De csak addig, mig a népharag túlsúlya azt el nem söpri. De a civilizátiónak mai fokozatán a nemzetek nem tűrik meg a könnyen összetoborozható parlamenti érdekcsoportok uralmát. All ez a tétel legkivált a magyar parlament többségére. Mert hoMint a gyilkos, éj sötétén lesbe, I Orvul döfi tőrét a szivedbe. Látom, villan már a gyilkos tőre! Fel a harezra! kuruezok előre! !! Szemere Emil.
