Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-14 / 21. szám
21. szám (4.) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, márcz, 14, gyan értékelje a nemzet annak a szavahihetőségét, mikor látja, miszerint a tegnap hangoztatott nagy jelszavaknak, holnap már alája temeti magát. Mikor látja, hogy egyéneire széttagolva a vá.asztó közönség előtt mellét veri és nemzeti ideáljainkra esküszik ma, de holnap a pártkötelék érdekében frivol cinizmussal leszavazza azokat. Az elerőtlenitésnek ebben a mesterségesén intézett folyamatában a közszellemek ily nagy fokú sülyedése azért következett be, mert a rendi alkotmány ha gyományaképen megszokott vezetést népünk nélkülözte. Alkotmányos jogainkért vívott nemzeti küzdelmeink vezetésére a történelem szerint országos nagyjaink állottak sorompóba. Az al- kotmán , sáncaiba befogadott nép az újabb korban nélkülözi ezeket a tekintélyeket. Az udvari fény- körbe vont s kitüntetésekkel elhalmozott főúri körök, társadalmi együtt élésükben szórakoztatva nagyúri passziójuk között megfeledkeznek nemes hivatásukról, kötelességeikről, melyekkel nem zetüknek és fajuknak iartoznak. Vagyoni függetlenségük s felfelé is hatékony egyéni sulyok, világlátott értelmi fokozatuk egységesen szervezve a nemzet élén játékszeré könnyűséggel szerezné vissza megtépett önállóságunkat, nemzeti törvényes jogainkat. De fájdalom a kegyhajhászat tornáján visszasatnyult jellemerő nem képes többé felvillanyozni a bénult tagokat s a megszokás kényelméből kizökkenni a cselekvés mezejére, képtelenek lettek. A középnemesség itt ott szórványosan még teljesiti kötelességét, de nemes hevében a népjogoknak megélhetésének feltételeit oda dobván, s a változott viszonyokba hirtelen magát beletalálni nem tudván, tönkre jutott s mint nemzet fentartó tényező elveszett. A magyar nemzeti állam fen- tartása, alkotmányának, szabadságának megőrzése igy, az egyenjogúság követelményeinek meg- felelőleg, most már az egyetemes nemzet vállaira siklott át. És azt hisszük, hogy itt van az a legerősebb talapzaton. De szükség, hogy az a változott helyzet, az az erőviszony, minden magyar honpolgárnak a lelkében legyen bele vésve. És ezt az erőt ne csak érezze, de használja is föl minden kínálkozó alkalommal, hol törvényes jogainak, törvényes eszközökkel való megvédése kerül szőnyegreTizenkilenc millió kar és ugyanannyi szív egyértelmű akaratával szemben eltompul az önkénynek minden fegyvere s hitehagyott többségeknek nem fog sikerülni szolgalelkü alázkodással kettémetszeni nemzeti megélhetésünknek, létünknek életereit Az öntudatára ébredt egységes nemzet immár a végszükség ösztönéből is kezébe ragadja a sajka evezőit, melylyel az ország felvirágzásának s boldogságának révébe jutand. Hallgasd meg óh: jó istenünk, magyarok istene ! és váltsd valóra ezt a mi fohászunkat! Szabadulás ünnepén. Irta: Dr. Kadosa Marczel. Évezredek teltek el azóta, hogy Mózes kivezette népét Égyptom- ból és a zsidók ma is megünnepelik még a szabadulás ünnepét. Régesrég összeomlottak Jeruzsálem falai és Izráel népe szertezül- lött a világ minden részébe, hogy ezer éven át az üldöztetésnek és a sanyargatásnak legyen a tárgya mindenfelé, ám azért szivéből nem veszett ki ama megszabadulás emléke és megszenteli a napját áhítattal. Vájjon, a mikor a magyar nemzet márczius tizenötödikét ünnepli, nem a szolgaságból szabadulásra emlékező zsidó néphez hasonlatos-e ? Vájjon a kivívott szabadságnak nem az emlékét ünnepeljük-e csupán és maga a szabadság nem enyészett-e el rövid félszázad leforgása alatt ? Örök világosság-e az Magyarország egén? vagy napfény, a mely leáldozik és hosszú hideg sötétségben hagy bennünket? Mintha alkonyodnék! Az éj madarai és a sötétség ragadozói sorra bújnak elő orvaikból, amelyekben a déli fényesség idején meghúzódtak. A magyar népnek és a magyar szabadságnak ősi ellenségei megnövekedett étvágy- gyal csattogtatják agyaraikat és szemök félelmes sóvársággal csillog a prédára. Van-e elegendő fegyver ellenük kezünkben ? A győzelem reményével szállhatunk-e az élet-halál küzdelembe a kiéhezett reakczióval, a melynek Magyarország szabadságára és a magyarság létére korog a gyomra? Az aggodalmas honfiszív fájdalmas kétséggel néz szerte a közügyek terén. A lelki és nemzeti szabadság" lépésről-lépésre hátrál az ellenség előtt és ma, ötvenöt évvel a győzelem napja után, sokkal, de sokkal hátrább van az a vonal, a melyet dicső apáink az elfoglak terület megjelölésére megvontak. A két vonal közötti térség immár a reakcióé, a melynek, mint Luczifernek, elég egy talpalatnyi hely, hol megvesse lábát és kiveti sarkából a világot. A márcziusi ünnep ragyogó fényessége világítsa meg szivünket és elménket. Legyen szemünk tisztán látni a veszedelmet, a mely Magyarországot abból az odúból fenyegeti, a melyen már néhányszor végigtapodtunk csizmánkkal, de nem irtottuk ki sohasem és újból meg újból elhagytuk hatalmasodni fölöttünk. És látván a veszedelmet, legyen szivünk avval szembeszállani nekifeszhett erővel és félelmet, alkut nem ismerő elszántsággal. A magyar égen átvonuló hadak útja a ragyogó példák sugárözönét szórja le ránk, csak föl kell rájuk tekintenünk. Ennek a lelki fölemelkedésnek az ünnepe legyen márczius tizenötödike, a magyar szabadságnak, a mindent felölelő igazi népszabadságnak születésnapja, a mely minden esztendőben újra és újra megszüli a maga gyermekét : a szabadság eszméjét ! A szabadság ünnepén. Irta : De.netsr János. Gyújtsátok meg a hálaadó áldozat tüzét! Szálljon égbe a hazafias keblek imafohásza .- márczius 15-ike van ! A magyar történelem husvét-vasár- napját üljük, mikor a „Talpra magyar“ harsona szavára föltámadt a nemzet a rabság sírjából és leseperte szolgaságának őreit, a zsarnokság zsoldosait. Hej, nagy volt akkor a magyarj; hős, mint párdúczos elődei és csodált, mert jogért, szabadságért és függetlenségért, ezer éves alkotmányáért s istentől adott igazáért küzdött tengernyi sok eltiprói ellen. Nemzetünk hazánk Nemtője az ezt követő napok eseményeit aranyos betűkkel véste a történelem lapjaira. Feljegyezte a honszerelem, a lánglelkesedés magasztos tényeit. Martyrok nevét, hőstetteket, magyar csodált jellemek viselt dolgait egész mind addig, inig a világosi gyásznap fá- tyolt vont arcára, hogy ne lásson nemzetünk Géniusza, vagy talán, hogy ne lássuk e nemzet jövendő sorsa felett ejtett keserű könnyeit. Szép idők, nagy idők voltak ezek, amelyeknek voltak szennyfoltjai, de ezek elhomályosultak a honszerelem tüzének fényénél. Voltak gyász alakjai, érdekemberei, de ezeket az utókor és a nemzet előtt kiengesztelte a szabadság martyrjainak hősiessége, vére és áldott emléke. Szent emlékezeti melyhez alkotmányunk, népünk felszabadítása, szabadságunk és sikereink fűződnek, üdvözöl téged, ünnepel téged a magyar nép. Ünnepel és áld, mert hisz március tizenötödike ma is minden magyarnak születésnapja. Ekkor született újjá Árpád népe. Fólszázad előtt e napon támadt föl a testvéri- leg egyetértő és egységes magyar faj, hogy belépjen a független önálló nemzetek, népek sorába. Kétszer született a múlt század delén minden magyar ember: mikor/ a szive elsőt dobb-mt s március 15- én, a mikor polgárrá, szabad, önálló emberré emelték az alkotmány sáncai között; polgárrá, ki nemcsak a zsarnokság reá rakott terhei alatt nyög, de jogokat is gyakorol. Egész Európa megmozdult akkor, egyetlen gondolat szegezte át minden tagját, szabadság után vágyott a nép, olyan szabadság után, amely gúzsba kötött lelkének megadja istenadta jogát. Ah, mert a szabadság olyan az emberiségre, mint a világegyetemre a nap. Vedd el tőle a napot és sötétség — halál üt tanyát a végtelen űrben. A szabadság szent és elképzelhetetlen tulajdonunk is oly bűvös hatású megnyilatkozása emberi érzelmünknek melynek gyújtó izgalma alatt milliók hullanak már el, nemzetek születtek újjá vagy buktak el dicsőén a porba. És annak az örökké emlékezetes időnek, 1848. március 15-ikének köszöni a mi édes hazánk népe a szabadságát. Ötvenöt éve annak, hogy a magyar nemzet kikiáltotta a hármas jelszót: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség! E hármas jelszó alatt indult meg a szabadságharc, ebből született újjá Magyarország. Es ez tisztára a magyar ész, erő, akarat, a magyar Géniusz sikere, diadala. A magyar nemzeti Géniusznak ez a hivatása megmaradt, és mi késő utódok, kell, hogy e hármas jelszó jegyében — mint dicső atyáink örökösei — folytassuk és vívjuk a nemes harcot, a melynek szolgálatában ők örök letéteményesei voltak és lesznek mindenha az akkor fölállított, fölszabadított nemzeti ideáknak és mi, kell. hogy azok legyünk szivünk utolsó dobbanásáig. A hálás emlékezet a megszentelt kegyelet szövétnekét gyújtjuk meg, midőn ma a múlt éjjelébe pillantunk visz- sza és mikor a szabadságnap 55 éves születésének emlékünnepét üljük, kell hogy minden erények közül a legfönségesebb: a nemzeti hálás kegyelet hassa át és éltesse sziveinket. Emlékezzünk, ünnepeljünk s imádkozzunk a szabadságért, a szabad és független népek millióival. Igen, dobogjon fel a mi szivünk is s órezzen együtt a boldogabb, szabadabb milliókkal, repüljön fel a magyarok istenéhez a mi lelkünk és csatlakozzék a nemzet mai nagy sóhajához ! Ezen emlékezet világánál s a kegyelet e fényénél, mely minden igaz magyart kell, hogy ma és mindig, mindenkor vezéreljen, mely ragyogóbb az ég miriádnyi csillagainál; a honszerelem e mécsénél, mely a haza dicső martyrainak oltára előtt lobog s mely éltető mécsolaját, elfogy - hatatlan öröklárapaként egy hálás nem zet milióinak szivéből, fényét, világát az ő szeretete és imádó ragaszkodásának sugaraiból nyeri, a nemzet, a nép tekintsen vissza a nagy napok történetére, gyászos és fényes eseményeire, s a múlt homályos ködében meg fogja találni jövendője, örök élete napját is. Mert a történelem és a Géniusz a nemzetek egy-egy szárnya az emelkedésre, és az 1848-iki nagy napok alatt e kettő legyőzhetetlen, kiolthatatlan tűzre tudta fokozni, gyújtani a haza- fiúi érzést és lelkesedést. Midőn ma az ötvenöt év történe- netét lapozgatjuk s abból annyi jellem, annyi honszerelem, annyi önzetlenség, akarat, erő, tekint felénk és ha tekintjük az áldástalan jelent: lehetetlen, hogy el ne szomorodjunk látva a szabadságnak, amelyért „apáink vére folyt“ lelketlen áruba bo- csájtását, gúzsba kötözését és az 1848-iki vívmányoknak elkorcsoso dását. Az a szabadság ma már csak egy legendabeli hős, amelyet a mai zso'dos-érdek nem ismer, a melyet oly gyakran megtagad, megutál és mint piaci árut vesz és elad aprópénzért. Arra a 48-iki magna chartává, melyet a föltámadt nemzeti öntudat alkotott, a magyar alkotmányosság, parlamentárismus, szólási és sajtó szabadság, a választási és közkormányzati köztisztesség, a nép boldogulása volt'írva; ezért áldoztak vért, vagyont életet az epigónok hős apái. Ezek a jogok és érdekek a nemzeti haladás látóhatárán tüzoszlopul égtek, azért tudott melegedni rajtuk a honfiúi lelkesedés és hevülni a vérpadig, a vértanuságig. Es csak 55 év pergett le azóta s nézzünk jól körül s fájdalmas szívvel fogjuk látni, hogy mi manapság már nemcsak elvérzett hőseink porai felett, de kivívott, és újra letiport, elkótyavetyé.t szabadságunk sírja fölött állunk. Igen, síron állunk, a szabadsá sírján! Mi le.t a parla- mentárismusból? Mi lett a miniszteri felelősségből? Hol a választási szabadság? Hol és merre van a kormányzati köztisztesség? Hol a független, önálló, szabad magyar jog, alkotmány és nemzeti akarat? Hol a magyar hadsereg? Es a nép, az a nép, amely legtöbb vért és lelkesedést áldozott és áldoz ma is a hazáért, a szabadságért, — szabad-e, boldog-e? tudna-e ma is úgy lelkesedni mint 48-ban ? . . . Érdek, önzés, pártpolitika, szocializmus és anarchia. ínséggel, éhséggel küzdő, kínlódó nép, klikkuralom, az elvek csereberéje, pusztulás, kivándorlás ... ez a mai szabadság ! De azért ünnepeljünk. Ünnepeljük a múltat, ünnepeljük az 1848-as halhatatlan nagy idők nagy alakjait, nagy eszmeit és tőlünk apránkint elsikkasztott.vívmányait. Mert élnek, mégis élnek ők ! ... A lelkűk él s főikéi ma szellemük ! Fölkelnek ők, hogy egybeolvadt imáinkat, fohászunkat és — sajnos — legalább csak sóhajainkat az égbe fölvigyék : — „egy jobb korért!“
