Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1940

20 Tengerszemek ezek, melyekben meglátszik a magasság Istenképe átvo­nuló felhőivel és csillagaival. Csendes folyam ez, mely békén halad önásta medrében és felvesz minden terhet, mit a közjó parancsol. Ezek a pedagógus mindennapi kenyere; jobb, rosszabb, szikkadt, szalonnás, kelletlen, de mindennapi; méltó egy élet offertoriumára. Azonban a diákközösség sodrában görgő köveket is látunk, melyek kényük-kedviikre magukat, másokat veszélyeztetnek. Önző magatartá­suk négy tipusát különböztetjük meg aszerint, hogy a környezetük gyönge vagy erős és hogy ők maguk gyenge vagy erős akaratuak. Ha túlságosan enyhe légkörben, virágházban nőtt fel a diák, ha szeretettel agyonhalmozzák s akarata nem harcol a túláradó szeretet idegen, erős akarata ellen, kialakul benne opportunista világnézete: idegen segítség nélkül boldogulni nem lehet, de nincs is rá szükség; joga van mások segítségére, sőt szolgálatára. Saját gyöngesége jog­alappá lesz a majomszeretet s a diák diplomácia következtében. Pipis­kéi, finomkodik, fölényeskedik, hizeleg és sajnáltatja magát és min­denkitől sajnálva, mindenkit lesajnálva mindenben célt ér ez a hamu­pipőke. Mimóza, nebántsvirág, siróbaba. De mivel mindig csak kap, sohasem ad, kölönc lesz idővel, a szolgáló sereg elpárolog s marad a sodralék, a görgő kavics, felhőfoszlány a hullámok, szelek sodrán. Sa­ját sírjába hull a diákvilág jajongó bíbice. Mellette feltűnik a diáksztár is, az enyhe környezet aktiv szülötte. Úgy kezelik, mint a melegházi növényt, pedig olyan, mint az aranka: vékony szállaival messze elnyúl; megkeres, megfog, átölel minden föléje emelkedett növényt és rajta kúszik a magasba, föléje, mert természete hatalmaskodóbb, mint a környezeté. A magasban akar élni, de nem ere­jéből emelkedik, hanem emelteti magát. Uralomvágy az őseleme, mert segítséget, engedelmességet, csodálatot nem vár, hanem követel. Leeresz­kedik, mint királyfi s környezete boldog, hogy hódolhat neki. „Végte­lenül tehetséges.“ Az; megtanulja, hogy másoknak kitüntetés, ha neki szolgálhatnak. Pompás zsonglőr, hiú, érzékeny, féltékeny, türelmetlen; árulkodik, rágalmaz, hazudik. Kegyvesztett, ha nem dicsérik. Kizárólag saját énje pokolbazuhanásától fél. Kirakatban él; ha kell, akár mint bajazzó, saját rovására mulattatva másokat, sziporkázva hullatja verej­tékét. Tagadhatatlan diadalmas nagyvonalúsága, mégsem ura környeze­tének. Az arankát is a földre ereszti karóra kapaszkodott nagy súlya s csak addig ragyog a magasban, amíg van, ami a magasban tartja. Ezért lebegi körül a kudarc szele; hipnotizálta a csúcspont és várja a mélypont. A túlszigorú környezet is megtermi a maga csodabogarait, ha ke­mény akaratba ütközik. Ekkor születik meg a szigorú környezet aktív szülötte, kinek törvénye: legyen meg az én akaratom. Az uralkodni akarás az uralkodás kedvéért, énje megdicsőítéséért a leigázottra való tekintet nélkül. Nero. Ez nem az az erős akarat, mely O’ Connel Dáni­elben a legtöbb ír legnagyobb boldogságot kereste; ez nem Dugovics Titusz erős akarata, mely halálával a magyart vitte diadalra; ez nem Jorck von Wartenberggel tetette kockára becsületét német hazájáért. Nero úgy vezeti az eseményeket, hogy az csak neki legyen jó! Minden embert eszköznek tekint vagy ellenségnek. Csak addig hagyja érvénye­sülni őket, amíg szolgálatára vannak. Nem ismer barátságot, hálát, hű­séget. Nem ismer becsületet, csak beteges becsvágyat. Amig a sztár

Next

/
Oldalképek
Tartalom