Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1936

12

velő, ízlésnemesítő hatásuk elvitathatatlan. De szükséges és hasznos azért is, mert egy-egy híres műalkotás nemcsak érzelmeinkre hat, amikor eszmei tartalmában, kompozíciójának nagyszerűségében vagy csodálatos színharmóniájában gyönyörködünk, hanem értelmünket is foglalkoztatja a. hozzákapcsolódó tárgyi ismeretek s a benne kifejezésre jutó kultúra,alakító koreszmék révén. „Senkisem függetlenítheti magát környezetéből, senkisem alkothat olyan művet, melyben ne volna része kora nevelésének, vallásának, politikájának, erkölcseinek.“ A művészi szép meglátása s annak értékelni tudása összehasonlítások által, a különféle művészeti stílusok eszmei tartalmának megértése kapcsolatban egyes korok, népek s vidékek szépségideáljával, a faji lélek, a foglalkozás, az éghajlat, az anyag befolyása bizonyos irányú művészetek kialakulására, a műalkotások keletkezése s a mindenkori kultúraalakító koreszmék és történelmi erők közötti kapcsolatok megismerése, stb. mind olyan kérdések, amelyekre feleletet csak a felemelt heti óraszámmal dolgozó rajzoktatásra alapozott hatékonyabb esztétikai nevelés révén kaphat a tanuló. „A művészet, mint a szép kultusza, egyenrangú a tudománnyal, mint az igazság kultuszával.“ Ha így van, tegyük lehetővé, hogy áldásaiban részesedjék a tanuló ifjúság.

Amikor az esztétikai nevelés fent vázolt általános művelődésbeli szempontjainak figyelembevételét pedagógiai érdeknek ismerjük el, nem hunyhatunk szemet azok felett a speciálisan magyar érdekek felett, amelyeknek védelme parancsoló szükségletként jelentkezik s amely szükséglet kielégítéséért vagy ki nem elégítéséért a felelősséget nem kis mértékben középiskolai oktatási rendszerünknek kell viselnie. Közel harminc esztendeje annak, hogy Lyka Károly a „Művészet“-ben a következőket írta: „Megint időszerűvé vált a kérdés, milyen módon szerepeljen a művészeti oktatás a középiskolában. Nem azért érdekel bennünket, mintha a középiskolai rajz- vagy művészetoktatástól azt vár- nók, hogy e tantárgyak révén talán megszaporodnék hazai művészgárdánk, hanem azért, mert a középiskolából kerül ki az a közönség, amelynek számára művészeink dolgoznak. Minden időben szerves viszony állott fenn a művész és mecénása, ebben az esetben a nagyközönség közt s nekünk nem mindegy, milyen jövendő közönségre számíthat a mi jövendő művészetünk ... Ismerjük azt a közönséget, amely eddig a középiskolából kikerült. Tudjuk, hogy in puncto művészet mennyit és mit hozott magával a középiskolából. . . Művészetpártolása afféle nobile officium volt. Sokszor a mecénásság díszes ruhája csalogatta képek, szobrok felé, sokszor a noblesse oblige elve, a társadalom szó-