Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1933
4 Berontok, s íme ott fekszik a pamlagon teljesen felöltözve, üveges szemekkel az élet és a halál niesgyéjén a mi kedves társunk. Megragadom az ütőerét; a szív utolsót vonaglik. Egy—kettő—három! Nincs tovább; megállt mindörökre. Bekövetkezett az utolsó perc, a szomorú vég. Mors imperator már ott állt a feje fölött. De nehéz pillanat, de kínos érzés a halál beálltát így tudni meg! Sokszorosan nehéz azonban, mikor egy jó emberünk, testvérünk hagy el bennünket úgy és akkor, mikor nem is gondolunk a katasztrófára, mert hisz két órával azelőtt még a legkedélyesebb hangulatban társalogtunk, évődtünk vele ebéd ideje alatt. Szegény, szerencsétlen testvérünk! Ugyan ki hitte volna, hogy egy utolsó kézszorítás, búcsúzás nélkül hagysz el bennünket? Milyen keserves, közvetlenül intő példa lettél egyszerre mindnyájunknak, hogy mily vékony szálon függ az ember élete, s hogy mennyire készen kell államink még akkor is, ha olyan nagyon, mondhatnám túlzott óvatossággal ügyelünk is egészségünkre, életünkre, mint ahogyan Te ügyeltél! Ha mély megilletődés fog el bennünket, amikor egy villám által derékon ketté tört százados tölgy előtt állunk, melynek árnyékában még sokáig üdülhettünk volna, elképzelhető, minő bánat szállja meg lelkünket, amikor egy olyan férfiúnak csillagát látjuk váratlanul letűnni, aki ősz hajjal ugyan, de ifjú szívvel tud lelkesedni, az élet terheivel játszva küzd s akinek áldásos munkájához még sok reményt fűztünk. Mennyire lesújtó érzés látni a halál ilyen gyors munkáját, mellyel egy családot megfoszt a gondos, szerető testvértől, intézetünket s vele a magyar tanügyet egy odaadó, lelkes munkásától, kiváló szakférfiától, a társadalmat egy minden tekintetben derék, kedves tagjától, növendékeit szerető pártfogójuktól. Évekkel ezelőtt egy ízben már ott állott a halál sötét kapuja előtt, de a gondos orvosi beavatkozás visszarántotta s visszaadta nekünk a mi, aggódó testvérei és barátai nagy örömére. Utolsó napjának ez a szomorú története: Reggel, a legjobb egészségben, elvégzi szentmiséjét, utána fürdőt vesz; délelőtt kedélyesen eltársalog; ebéd alatt jókedvű; délután hirtelen rosszullét fogja el; felmegy a szobájába, ledől a pamlagra, jégborogatást kap, s mire háziorvosunk betoppan, vége. Hőguta ölte meg. Rövid, de nagyon megható történet! Ábrándjaiban a jövőt szegény társunk nem így festegette! Futó tűzként terjedt el városszerte a lesújtó hír, hogy Divé- nyi Gyula meghalt. A megboldogultat templomunkban terítettük ki díszes ravatalon, hová özönével jöttek az Őt tisztelők és szeretők igaz meg-
