Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929

4

mint a carlylei értelemben vett hőskullusz renaissance-ja, a nagyság utáni sóvárgásnak, mely valamilyen formában mindig ott lappang a lélek mélyén, öntudatra eszmélése.

És el kell ismernünk, hogy ez az uj virágzását élő hőskultusz sokkal több egyszerű divatnál vagy merő világnézeti tapogatózásnál. Sokszor színpadias, sokszor talán ízléstelen megnyilatkozásaiban valóságos és mélyen átérzett lelki szükségletek jutnak kifejezésre. Mert a mai emberről sok hibája mellett egyet el kell ismernünk: őszintén sóvárogja a nagyságot, nyilatkozzék az bárminő formában. De ez nem is lehet másként. Hiszen saját életének tragikus megpróbáltatásaiból bőséges alkalma volt megtanulni, milyen nagy szerencsétlenség az igazi nagyság, a heroizmus hiánya, milyen végzetes baj az alkotó lángelméknek kontár mesteremberekkel való helyettesítése. Bárhová veti tekintetét, az alkotó zseni bélyege helyett mindenütt csak a tömegigények kielégítésére szánt olcsó gyári munka jegyét látja maga körül. Érthető tehát, hogy minél kevésbbé találja saját mindennapi környezetében az igazi nagyságot, annál mohóbb vágyódással függeszti tekintetét a letűnt korok szellemi, erkölcsi és vallási héroszaira és annál buzgóbb odaadással idézi szelleműket, hogy feleletet kapjon tőlük saját életének kínzó problémáira.

Az általános jubileum- és centenáriumláz tehát, ha lényegében a dekadencia tünete is, alapjában nagyon tiszteletre méltó és mélyen emberi motívumokból fakad. Főforrása lényünk nemesebb részének örök nosztalgiája az igazság, jóság és szépség elpusztíthatatlan háromsága után, melyet a sivár jelenből kiemelkedve emberi és nemzeti múltúnk legragyogóbb képviselőinek konkrét megszemélyesítésében óhajtunk szemlélni. Úgy érezzük, hogy minden lélekkel átélt jubileum felfrissülés, valóságos újjászületés számunkra; utána nemcsak különb embereknek, hanem egyben készségesebb harcosoknak is érezzük magunkat: a hétköznapi munkában elernyedt