Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929

10

A kereszténységnek ez a diadalmas szépségű tavasza jutott el hozzánk mindjárt keresztény vallásra térésünk kezdetén. Hiszen már Szent István is a clunyi szellemnek volt diadalmas megtestesítője és hordozója. Még teljesebb mértékben az volt Szent Imre, aki nevelője, Szent Gellért révén a legeredetibb és legtisztább forrásból szívta magába a bensőséges aszkézis inspirációit. Pedig ő nem készült kolostorba, melynek atmoszférája és indításai szinte természetszerűleg az életszentség és az önmegtagadás irányába terelik a lelket, hanem megmaradt a világban; állandóan ott élt a királyi udvarban, melynek légköre még akkor sem alkalmas rá, hogy a lélekszentség ihletét és vágyát keltse, ha mindjárt szent király és királyné állanak az élén. És ő az udvari élet körében is szent tudott maradni. És az ifjúság olyan ragyogóan szép eszményképévé tudott finomulni, mint a világ csábításai elől fiatalon kolostorba menekedett Szent Alajos, Berhmanns Szent János, vagy Kosztka Szent Szaniszló. És éppen ezzel a világban maradó aszkézisével lett ő a mi legnagyobb dicsőségünk. Mert jogos önérzettel mutathatunk rá, hogy íme, a zsenge magyar kereszténység mindjárt élete hajnalán teljes szépségében ki tudta magából termelni azt a fönséges életeszményt, melyet nálánál sokkal idősebb egyházak csak századokkal később tudtak valóra váltani.

De a Szent Imre centenárium nemcsak nemzeti szempontból jelentős esemény. Hiszen a liliomos herceg alakja más okból is nagyon közel áll szivünkhöz. Arcába tekintve kétszeresen érezzük a szent ambrusi szó tettre- késztető igazságát: Sanctorum vita cacterís norma oiuendi est. Az a sem jobbra, sem balra nem tekintő határozottság ugyanis, mellyel nyílegyenesen tört célja felé, az az elszántság és vasakarat, mellyel lebirja a test lázadó vágyait s kialakítja magában a jobb és tökéletesebb ember képét s az a rendíthetetlen szilárdság, mellyel a rája háramló feladatok betöltésén dolgozik, kimerithe-