Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929
11 teilen energia-forrást jelent minden későbbi nemzedék számára. Más szóval Szent Imre nem csupán nemzeti érték, hanem egyben eszménykép, ideál is. Eszményképe elsősorban az ifjúságnak. Persze a mai ember nem igen tud mit kezdeni az ilyen eszményképpel. Mert az ő fonák gondolkodásában és merőben e világhoz horgadó célkitűzéseiben az életszentség és aszketizmus, különösen a középkori értelemben vett aszketizmus, mely ciliciummal, önmegtagadással és lemondással van terhelve, a testi és szellemi kisebbértéküségnek a jele. Mikor tehát azt hallja, hogy Szent Imre ilyen, meg olyan aszkézisnek vetette magát alá, hajlandó mindjárt azt gondolni, hogy az első magyar királyi herceg bizonyára testileg és lelkileg degenerált, alsóbbrendű és nem e világra való ember volt. Pedig a történelem mást mond. Ami kevés pozitív adat reánk maradt mind amellett szól, hogy Imre herceg testileg és szellemileg teljesen egészséges, fejlett és életképes ifjú volt. Hogy testileg normális fejlődésü és ép alkotásu ifjú volt, arra nézve elegendő arra a köztudomású tényre hivatkoznunk, hogy a herceg kedvvel űzte a középkor legdaliásabb foglalkozását, a vadászatot. Ebbéli kedvteléséről két, egymástól teljesen független forrás is megemlékezik. Az egyik elmondja, hogy amikor Lengyel- országban időzött, apósával, Π. Meskó lengyel királlyal egyetemben többek közt a Lysagorára is ellátogatott s itt szarvas-vadászattal töltötte idejét. A másikból, a német hildesheimi krónikából pedig megtudjuk, hogy a szent egy véletlen vadászszerencsétlenségnek, egy súlyosan megsebesített vadkan harapásának esett áldozatául. Ez a két adat untig elegendő a testi elmaradottság vádjának eloszlatására. Hiszen a középkori vadászat annyi erőt tételezett fel, amennyi csak teljesen ép és edzett szervezettől tellett ki. Arra nézve pedig, hogy Szent Imre szellemi tekin
